Navigálj valós időben a terepen, segítünk megtalálni a turisztikai látnivalót!
Magyar honvédek sírja - Kontumáci temető - Turisztikai látnivalók - Bejelentkezés
 


Magyar honvédek sírja - Kontumáci temető turisztikai látnivalói

Negyvennégy magyar honvéd sírja Gyimesbükk ősi temetőjében, a kontumáci (vesztegzári) temetőben, a kápolnától 200 m távolságra. Az adatok szerint a temetőben egykor két jelentős hősi sírhelyet alakítottak ki, ahol sorsírokban 13-14 ismert nevű és csapattestű magyar honvédet temettek el...

Térképek, részletes leírások és hozzászólások, fényképek, keresési lehetőség, navigáció a terepen valós időben - bejelentkezés után.

***

Eljutottál erre a helyre, és különleges felvételeket sikerült készíteni? Töltsd fel a képeidet a Magyar honvédek sírja Kontumáci temető fotóalbumba! A Rejtekhely képtárában már összesen 22620 fényképet tudsz megtekinteni.

***
Kalandjáték jellegén túl, a rejtekhely-keresés igazi kihívása az arra fogékony emberek figyelmének felkeltése, Székelyföld, Erdély, illetve a Kárpát-medence természeti látnivalóinak, történelmi és kulturális örökségének, valamint igaz értékeinek megismerésére, ismertetésére.

>>> Fedezzétek fel Kontumáci temető és a környék turisztikai értékeit, ismerjétek meg az általunk bemutatott szép és érdekes látnivalókat, mint amilyen a Magyar honvédek sírja!

A legközelebbi település Popojú, 1,86 km távolságra található.
Milyen fontos látványosságok és népszerű látnivalók vannak a Magyar honvédek sírja Kontumáci temető közelében?
- Kontumáci templom Gyimesbükk Bákó megye 150 m-re. Ha erre jártok, haza ne menjetek anélkül, hogy ide feljönnétek! Pünkösd vasárnapján ide hozza a vonat a zarándokokat. Határ - Szépen rendbehozták a romokat, de a famunka itt-ott javításra szorul.
- Régi mozdony a Gyimesi szorosban Bákó megye 160 m-re. Természeti szépségei mellett, a Tatros völgye felső medencéjénél, egy fontos földrajzi pontot találunk. Rozsdatemető - Na, ez a mozdony régóta nem volt ennyire végigtapogatva. (látnivaló és geodoboz)
- Gyimes vára - Gyimesbükk 280 m-re. A Kőorr sziklagerincén látható viszont egy erőd maradványa, melyet Orbán Balázs Blockhausnak nevez. Meredek lépcsők - Felcaplattunk a meredek lépcsökőn.
- Sáncok a Bilibók-tetőn - Gyimesbükk 390 m-re. 18-dik századi osztrák sáncvár a Bilibók-tető lejtőjén, Moldva felé irányuló agyúállásokkal. Sáncvár magánterületen - Miután leparkoltam a régi gőzmozdony mellé, elindultam az út túlsó oldalán, a Kontumáctól keletre található sáncvár felé. (különleges hely geodobozzal)
- Két ismeretlen német katona sírja - Sánc-patak 1,4 km-re. Az 1944 augusztusi román átállás váratlanul érte a szovjet csapatok ellen román területen védekező német erőket.
- Gyimesi határkövek 1,6 km-re. Hatarturan - A 2013-as hatartura alkalmabol kerestem meg e rejtekhelyet.
- Ismeretlen német katonák sírja - Bilibók tető 1,7 km-re. 1944 szeptember.
- Vasútállomás - Gyimesbükk 1,9 km-re. A Gyimesbükki állomás épületét a szabványtól eltérően tervezték, hasonló stílusút Erdélyben máshol nem találunk. Az utolsó miénk állomás - Én most sem értem, milyen megfontolásból.
- Ismeretlen magyar honvéd sírja - Lókút 2 km-re. Ismeretlen magyar honvéd sírja - Lókút, Kánya Miklós földje, bükkfa mellett.
- Ismeretlen német és magyar katonák tömegsírja - Bilibók tető 2 km-re. Ismeretlen német és magyar katonák tömegsírja a Bilibók tetőn, a csúcs alatt, az emlékhelytől körülbelül 100 méterre észak-keletre.
- Bilibók-tető - Tarkő-hegység 2 km-re.
- Katonasír az Áldomás-pataka aljában 2,1 km-re. 1944 augusztus vége.
- Két ismeretlen magyar honvéd sírja - Lókút teteje 2,4 km-re. határvadász zászlóalj katonáinak sírhelye Lókút erdős részén, közel az egykori határvonalhoz.
- Osztrák-magyar honvédek sírja Gyimesbükk Bákó megye 2,4 km-re. 64 osztrák-magyar honvéd és tűzér, valamint 3 ismeretlen orosz katona sírja a gyimesbükki vasútállomással szemben, jobbra egy magaslaton, Görbe Péter földjén.
- Magyar és német katonák sírja Gyimesi templomkert Bákó megye 2,5 km-re. Magyar honvédek és német katonák sírja a gyimesi római katolikus nagytemplom kertjében, a 12/A jelzésű út mellett.
- Gyimesi Kálvária - Római katolikus nagytemplom - Gyimes 2,6 km-re. Azóta is az ide látogató turisták érdeklődésének a központjában áll. Keresztek - Át kellett verekedjük magunkat egy villanypásztoron, kétszer is, mig kiértünk a tetőre.
- Két ismeretlen orosz katona sírja Lókút teteje Bákó megye 3 km-re. Két ismeretlen orosz katona sírhelye - Lókút teteje.
- Ámbrás cet-szikla a völgykatlanban 3,1 km-re.
- Hét német katona sírja Tarhavas-patak hídja 3,6 km-re. A Tarhavas-patak 12/a úti hídjánál kivégzett 6-7 német katona sírhelye, melyet még nem jelöl emlékkereszt.
- Harangláb Cikolyai temető 4,2 km-re. Még nem jelöli kereszt a cikolyai temető haranglábja mellett, a Tarhavas-patak hídjának közelében levő, ismert sírhelyet. (turisztikai látnivaló geodobozzal)
- Világháborús katonák sírja Görög-keleti temető 4,5 km-re. Ötven, név szerint ismert I.
- Magyar katonák sírja Tarhavas pataka 5 km-re. 1916 december 8 - 1917 szeptember 7.
- Hideg-kút Borospataka 5,1 km-re. A Hideg-kút tulajdonképpen a Boros-patak forrása, ez utóbbi a Tatros-folyóba ömlik. Ez tényleg hideg - Elsőnek találtuk meg a dobozt, ezen a lélegzetelállító, mesebeli fennsíkon. (látnivaló és geodoboz)
- Apa-havas Borospataka 5,4 km-re. Ahogy véget ér a köves út, kijutunk az erdőből, kezdődik a legelő. Még igazi tél van az Apa-havas tetején - Még 2012-ben rejtettem itt el az Apa-havas első geodobozát.
- Négy ismeretlen magyar honvéd sírja Hegyes-havas 6 km-re. Négy ismeretlen magyar honvéd sírja - Hegyes-havas.
- Csülemér előcsúcs Tar-kő-hegység 6,4 km-re.
- Csülemér-csúcs Tar-kő-hegység 6,6 km-re.
- Rudolf Stuter bajor katonatiszt sírja 7,9 km-re. Kőkereszt a 12/A út mellett, a jobb oldalon.
- Egy ismeretlen német katona sírja Bilibókszer 8,1 km-re. Egy ismeretlen német katona sírja - Bilibókszer, 12/a főút mellett, a Buha-pataktól körülbelül 100 m Gyimesbükk felé, az út jobb oldalán, a kerítés belső oldalán.
- Magyar és román katona sírja Buha-patak hídja 8,2 km-re. Egy magyar és egy román katona sírja a Buha-patak hídjánál, a 12/a úton, egy építkezési lerakat előtt, Pál Péter földjén.
- Bunkerek az Árpád-vonalon Gyimesközéplok 8,4 km-re. Bunkersorozat - A geodoboz a helyén van.
- Régi zsidó temető Gyimesközéplok 8,5 km-re. Apró temető - A doboz a helyén van, és megtalálta jkgabor is! Az apró temető valóban teljesen el van hanyagolva.
- Sebő Ödön keresztje Ugrapataka 8,8 km-re. Nem volt vitás, hogy ez a kereszt a térképfelvétel idején még létezett,. Hát az úgy volt, hogy... - Ezen a helyen először radupuscarciuc rejtett, a román nyelvű geotrekking felületen volt bejelentve a rejtés.
- Kotumba-hegy Csíki-havasok 8,9 km-re.
- Gyimesközéplok 9 km-re. Három nagy település alkotja: a legfiatalabb Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk.
- Vízimalom Gyimesközéplok 9,4 km-re. A gyimesközéploki vízimalom a XIX-dik században épült, magánterületen található.
- Borospataka Gyimesközéplok 9,6 km-re. Mintha mézeskalácsból lennének - Sok kicsi mesebeli házikó, meg ne kóstold, nem mézeskalácsból van, és a boszorkány sem leselkedik.
- Német katona sírja Bálványos-pataka 9,8 km-re. A front elvonulása után a hegyekben lemaradt és nyugat felé menekülő német katonát orosz katonák lőtték le a patak partján.
- Osztrák-magyar katonák sírja Felső-Szalatna csúcsa 9,9 km-re. Ismeretlen osztrák-magyar katonák sírja Felső-Szalatna csúcsától 150 m délkeletre.
- Sarlós Boldogasszony kápolna Hidegség 10,2 km-re. A Sarlós Boldogasszony tiszteletére felszentelt, a Hidegség völgyéhez tartozó Bándpatakán található templomot 1927-ben építették - 2001-ben kibővítették, majd 2004-ben egy új toronnyal toldják meg. A lourdesi szűz - Azért az utóbbi időben szerencsére leaszfaltoztak egy-két utcát, itt a Gyimesekben, mert hajdanában, ilyenkor nagyon meg volt olvadva.
- Két magyar katona sírja Kommandó-gödör 10,5 km-re. Az első világháború során, a stratégiai pontnak számító Mihályszállás csúcs alatt, Pál Péterék esztenája helyén állt az egykori parancsnoksági épület.
- Osztrák-magyar katonák sírja Mihály szállása csúcsa 11,1 km-re. Ismeretlen osztrák-magyar katonák sírja a Mihály szállása csúcsától 150 m, Bilibók Illés birtokán.
- Hősök keresztje Kóstelek 11,3 km-re. Kereszt - Megtaláltuk a keresztet.
- Sziklavilág Setétpataka 11,5 km-re. A Gyimesközéplokhoz tartozó falut szórványos házcsoportok alkotják. Setétpatak - Gyimesbükkről visszafele megkerestük ezt a dobozt is, a házakig autóval mentünk, de onnan jöhetett a túrázás.
- Bagolyvár Görbepataka 12,3 km-re. Jeles ünnepek estéin őrtüzek világítják be innen a völgyet. Bunker - Felmásztam a domb tetejére és közben ismeretséget kötöttem több pacival.
- Kóstelek határában 12,3 km-re. Első írásos említése az 1771-ből származik, a falu első telepesei a siculicidium idején, az embernyúzó katonai szolgálat és bírói ítéletek elől elbujdosó székelyek és a Moldva felől érkező görög katolikus román szökevények, szegénylegények, havasi betyárok, akik ezen eldugott havasi rengetegben keresnek menedéket. Sikertelen keresés a patak árterületén - Miután megtaláltam a Rupert Mayer emlékhelynél elrejtett geodobozt, elindultam az emlékmű mögötti szekérúton, a gps által jelzett irányba.
- Rupert Mayer emlékhely Kóstelek 12,5 km-re. Pál Pápa által 1987-ben boldoggá avatott, az első világháború során itt megsebesült P. Az új úton - Most az új úton ereszkedtünk be Kóstelekre, a Szellő tetőről.
- Egy viadukt a Gyimesekben Bánya-pataki völgyhíd 12,6 km-re. Ládagazda: trekkingklubA gyimesi (vagy csíkgyimesi) vasút megépítésével a Keleti-Kárpátokelső vasúti összeköttetése jött létre Erdély és Moldva között. A rejtekfotót megnézted? - Szerintem a rejtekfotón elég egyértelműen látszik a rejtek helye.
- Fa harangláb Hidegség 12,8 km-re. Az Urunk színeváltozása római katolikus harangláb a dombon, Hidegség temetőjének közepén emelkedik az ég felé. Temető - Amint közelebb kerültem a haranglábhoz, már messziről látszott, a deszka alatt.
- Hidegség 12,8 km-re. Hidegség a Gyimesek második legrégebbi települése a Gyimesi-szorosnál létrejött Sáncpataka után.
- Muhos pataki népi fürdő 13,1 km-re. A gyimesközéploki Hidegségpatakán felfele haladva 10 kilométerre érjük el a Muhos patakot. Muhosban vakacioztunk - Osszejartuk az Ilia-hagot, a hadi utat, a Javardot, a Hidegseget (koustokkel zugokkal), az Aranyos-hagot (Mihalyszallasa), stb.
- Régi sáncok Gyimesfelsőlok 13,5 km-re. A gyimesfelsőloki régi sáncokat 1701-1702-ben építették a tatár betörések ellen.
- Utusaly-völgyhíd Görbepataka 14 km-re. Az Utusaly-völgyhíd 140 m hosszú és 30 m magas, központi része párhuzamos övő, rácsozott, felsőpályás szerkezető, boltozott részekkel.
- Szent Benedek-kápolna Görbepataka 14,2 km-re. A Tatrostól nyugatra található, a festői szépségű Görbe-patak völgyében. Érdekes kápolna - Különleges építésű kápolna.
- Kóstelek 14,3 km-re. Ha még egyszer megrúg a ló, Leszek egy semmirevaló. Új út - Itt is jártunk már, de most az új, közösen, kalákában javított úton csodálkozunk alá a Szellő tetőről.
- Hármaskő és a Kondra-kereszt 14,5 km-re. A Hármaskő a Csíki-havasok északi részében, a Kondra-kereszt turisztikai csomópontjától délkeletre található. Transzgyimes - A Transzgyimes immár örökre beleégett a tudatunkba.
- Toronykövek Jávárdipataka 14,7 km-re. Bár alulról is látványosak, a toronykövek mellől csodálatos a rálátás a településre, a patakvölgyre. Meredek - Na, ez aztán jó kapaszkodó, hát aztán a kisebbik szikla megtalálása, melyikből több is van.
- Piposz birtok Bükkloka 14,7 km-re. Csodatanya - Rég készülünk ide, most eljöttünk pár napra.
- Páduai Szent Antal kápolna Hidegség 14,9 km-re. Páduai Szent Antal 1195-1231 között élt, portugál családból származott, eredeti neve Fernando volt, 16 évesen vette fel az Antal nevet, sírja a padovai Szent Antal-bazilikában van. Nem Jávárd, hanem Jávárdi a hely neve - A kápolna weboldala ez a weboldal, ahol mi itt a bejegyzéseket írjuk.
- Tatros-forrás Bükkloka 15,2 km-re. Bükkloka Szépviz felől indulva a Gyimesi-hágó utáni első völgy jobbra. Amikor futnak a nők utánad, jobb ha megállsz - Ma volt a második alkalom az idén, amikor megpróbáltam eljutni (újra) a Tatros forrásaihoz.
- Széphavas 15,5 km-re. Emléket állítanak annak a Szent Lászlónak, akinek a falu a nevét köszönheti. Mi se jutottunk be a misére - Hogy juthat valakinek eszébe, nyáron hóembert építeni? Egyébként nem is rossz ötlet, ide télen is feljönni.
- Alagút felett Lóvész 15,7 km-re. Amíg a vonat a vasúti alagútban haladhat, mi az alagút felett sétálhatunk az Utusaly vasúti megálló és a lóvészi állomás között.
- Szentlélek-kápolna Széphavas 15,9 km-re. Vándor, aki a műúton robogsz le a százéves határig, szállj ki, és gyalogolj fel ide - a hely kultikus hangulatának élményét elképesztő körpanoráma egészíti ki. Köd - Mire felértünk, teljesen ködbe burkolózott  a kápolna, észre se vettük volna, ha nem tudtuk volna, hogy hol van.
- Zúgó-vízesés Jávárdipataka 16 km-re. A Gyimesek egyik különösen szép vidéke Jávárdipataka, ahol a jellegzetes hegyi faházak közt csörgedező patakot a természet vízeséssel teszi még szembetűnőbbé. Nem sikerült megtalálnom a dobozt - Ahogy láttam nagyon forgalmas hely.
- Ortodox templom Bükkloka 16 km-re. A Tatros forrása és Piposz felé indultunk, megálltunk kicsit ennél a templomnál, megcsodálni a környéket. Ortodox templom 2 geodobozzal - Bükkloka Csíkszépvízhez tartozik.
- Hegyi menedékhely Naskalat-hegycsoport 16 km-re. Jelenleg a menedékhely közelében néhány esztena található, ami nem mondható túl szerencsés helyzetnek.
- Motorsirülő Szénás-út 16,1 km-re. A Motorsirülő az első világháborúban épült, a nevét onnan kapta, hogy idáig jöttek fel a gépkocsik a frontvonal ellátására, s itt képeztek ki nagyobb teret a forduláshoz. Támfal - Egyik, a legkönnyebben megtalált doboz.
- Lóvészi állomás és alagút 16,1 km-re. A lóvészi alagút kijárata közelében volt a 17-dik számú őrház - az alagútnak Görbepatak felé van a kijárati oldala, és Rákos-pataka felé a bejárati oldal, Csíkszereda felől. Királynénk nyomában - Nagy mérnöki alkotás volt az alagút, és korához képest - no meg több "felszabadítás" ellenére - jó állapotban van.
- Naskalat-csúcs 16,3 km-re. A Naskalat helynév szláv eredetű, jelentése a mi sárunk, rögünk. Pihenő - B
- Hegyi menedékhely Szellő-tető 16,7 km-re. A Szellő-tetőn, a csúcstól körülbelül 250 méterre található menedékhelyet a Hargita Megye Tanácsának Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálata állította fel, a Biztonságos hegyi turizmus program részeként.
- Ladók- vagy Cifra-völgyhíd 16,7 km-re. A Ladók-völgyíd a lóvészi állomás közvetlen közelében fekszik, hossza 112,45 m, a völgy legmélyebb pontja felett a pályaszint 31 m. Üres az első hely - Szerénységből meghagytam az üres első helyet, hátha még valakit arra késztet, hogy meglátogassa ezt a szép kőhíd maradványt, mert érdemes.
- Szellő-tető csúcs Csíki-havasok 16,8 km-re. Sokan a Szellő-tetőt tartják a Csíki-havasok csúcsának az 1493 méteres magasságával, pedig a Gyimesekben, a Gyimesközéplokról elérhető Hegyes-csúcsa magasabb, 1517 méter. Lengedező - Felkapaszkodtunk a tetőre, kicsodálkoztuk magunkat, és kerestünk, kutattunk de a tető alatt semmit sem találtunk.
- Ortodox kolostor Bükkloka 16,8 km-re. Ortodox - Az út mellett minden lehetséges rejteket megnéztem, de nem jöttem rá, hogy melyik lehet a majdnem drive-in rejtek.
- Kóta köve Jávárdi 16,9 km-re. A Jávárdi patakának északi részén húzódó hegyén, közel a kápolnához található a Kóta köve. Pásztorkutyák - Nem egy veszélytelen környék.
- Katonai bunkerek Keresztes hegyese 16,9 km-re. Az 1451 m magas Keresztes hegyese a Csíki-havasokban található, Csobányostól észak-keletre.
- Bástyakő Naskalat-hegycsoport 17,2 km-re. A Dánfalvi Naskalat csúcsa alatt elvezető, piros sávval jelzett turista úton haladva, a Naskalat-csúcs irányába, egyszer csak egy bástya alakú sziklatömb emelkedik ki a havasi legelőből. Második próbálkozásra - Első alkalommal, most vasárnap, nem sikerült elérni a Bástyakőig.
- Szent Péter és Pál kápolna Bükkhavaspataka 17,3 km-re. A Szent Péter és Pál katolikus kápolnát legkönnyebben Bükkhavaspatakáról lehet megközelíteni, a Nagysarok-patak szádától indulva, a Jávárdi-hegy felé. Búcsú után - A Kóta-kövétől errefele sétáltunk, elkapott egy kis nyári zápor, hamar vége lett, és tovább gyönyörködhettünk a táj szépségében.
- Foroja-tó Tarkő-hegység 17,4 km-re. Forozsa-tó - Ágas község. A három melltartó tava - A rejtekhelyet legkönnyebben a Foroja-patak mentén lehet megközelíteni, Diaconesti nevű faluból, ott ahol a Foroja-patak és a Tatros találkozik.
- Dánfalvi Naskalat Naskalat-hegycsoport 17,4 km-re. A Terkő-mező felől érkezve, elhaladunk a Szakadát havasi legelőjének peremén található sziklás csúcsok mellett, és hamarosan fel is kapaszkodhatunk a Dánfalvi Naskalat erdővel borított csúcsára.
- Gyimesi hágó 17,5 km-re. Gyimes vidékének megközelítése a Gyimesi hágó, régi nevén Tekerőhágó, irányából történik. Piheno - Vasarnap itt kezdtuk a keresest, es meg is talaltuk a dobozt.
- Jávárdi-tető Jávárdipataka 17,6 km-re. A legmagasabb pontján fenyvessel borított, 1444 m magas Jávárdi-tető a Jávárdi-patak völgye fölé magasodik. Új geodoboz új rejtekben - A pünkösdi geocitrom előtt szervezett Jávárdi-körtúra alkalmából érkeztünk a helyszínre.
- Bagolykő Bükkhavaspataka 18,3 km-re. A Bagolykő megközelítése a gyimesközéploki Hidegségről indulva lehetséges, Bükkhavas patakából a Nagysarok-patak szádától indulva a Jávárdi-hegy fele. A régi geodobozt elvitték, az új a helyén van - Az aznapi Jávárdi-körtúránk harmadik állomásaként, a Jávárdi-tető felől ereszkedtünk be a gerinc mentén, majd a patakvölgyek által barázdált erdőben egészen a Bagolykőig.
- Jávárdi völgye 18,4 km-re. Jávárdipataka település házcsoportjai 3 km hosszúságban sorakoznak az azonos nevű patak mentén.
- Gyimesi jegenyefenyők Bükkhavas-pataka 18,4 km-re.  Magasságuk 42 m, átmérőjük mellmagasságban 110 cm, illetve 130 cm, becsült életkoruk 200-250 év. Csak egy fenyő maradt - Sajnos már csak egy fenyő magasodik.
- Karakó-völgyhíd Lóvész 18,5 km-re. A Csíkszereda - Gyimesbükk vasútvonal a történelmi Magyarország egyik legszebb, egyben legnehezebb hegyi pályája mentén vezet végig. Gigantikus méretek - Előbb távolról csodáltuk meg, majd alulról, oldalról, aztán a tetején sétálgattunk a kellemes napsütésben.
- Pogány-havas 18,5 km-re. A Pogány-havas és környéke, az év minden szakában érdekes látnivalót nyújt. Virágok doboz helyett - Egy rövid túrát terveztünk közel a Gyimesekhez.
- Karakó vasúti viadukt Lóvész 18,6 km-re. Az impozáns mérető Karakó-hídvölgy Székelyföld egyik kevésbé ismert, elrejtett völgyében fekszik, annak vadregényes környéke fölé magasan kiemelkedik, Csíkszereda felől közeledve már messziről látszik.
- Szakadát-mező Keleti rész 18,7 km-re. A Szakadát-mező Hargita megyéhez tartozó keleti része a Rejtek-patak forrásvidékétől keletre és északkeletre található. Keletre - Nem lehetett olyan könnyen otthagyni ezt a mezőt, ezért végig sétáltunk rajta, egészen a határfáig.
- Tanyavilág Gyürke 18,8 km-re. Menaságtól körülbelül 14 km-re található, ami két és fél óra szekérutat jelent, a Fiság-, majd a Csobányos-patak mentén.
- Szakadát-mező Nyugati rész 18,9 km-re. A Szakadát-mező Neamt megyéhez tartozó nyugati része a Rejtek-patak forrásvidékétől keletre és északkeletre található. Havasi mező - Egy igazi havasi mező, ahol érdemes kicsit megpihenni a lucfenyők árnyékában.
- Rompáca borvíz Csíkajnád 18,9 km-re. A Rompácai-borvíz kálcium-magnézium-hidrogénkarbonátos tartalmú és mésztufát rak le.
- Szent László emlékhely Csíkszépvíz 19 km-re. A Szent László emlékhely magába foglalja a Szent László kápolna konzervált romjait, Szent László kövét, valamint Szent László kútját és az újonnan épült haranglábat. Kis Pogány havas - A Szépvízi tároló rejtekhelyén mikor belőttem a következő célpontot, ami a Kis Pogány Havas volt, úgy döntöttem, nem megyek vissza Szépvízre, toronyiránt rövidebb.
- Szent László köve Pogányhavas 19 km-re. Június 27-e Szent László ünnepe.
- Kicsi Pogányhavas 19,3 km-re.

Történelmi-kulturális értékek - Bákó megye
* A történelmi háttér és kulturális jelentőség részletei regisztráció után. A fényképeket bejelentkezés után lehet megtekinteni.
[ Fel ↑ ]

Regisztrált felhasználók lehetőségei

  • Hozzászólás és bejelentés
  • Turisztikai látnivalók keresése kulcszóra és koordináták körül
  • Utolsó megtalálások és hozzászólások
  • Magyar honvédek sírja adatlapjának követése
  • Közeli és meg nem talált rejtekhelyek megjelenítése térképen és listában - Kontumáci temető térkép
  • Látnivalók a felhasználó földrajzi helyzetének közelében
  • Navigálás valós időben a terepen!

Hozzászólások

  • Honvédsírok helyének dokumentálása - Tényleg furcsa, hogy a leírás egy sírról, majd két hősi sírhelyről, máshol pedig sorsírokról számol be...
  • Köszönöm a hibajelzést - El nem tudom képzelni, hogy csúszott be hiba több, Gyimesben található honvédsír magasságértékeinél...
  • Na ez hol van? - Egy kis plusz információ jót fogna...

Sikerült eljutni Kontumáci temető környékére? Tetszett a Magyar honvédek sírja? Vagy csak egyszerűen hozzá szeretnél szólni, kiegészíteni a leírást? Meséld el nekünk a tapasztalataidat! Már összesen 8231 hozzászólás olvasható a webhelyünkön.

Rejtett látnivalók a közelben

Tudomásod van kevésbé ismert, szép és érdekes kirándulóhelyekről Bákó megyében? Oszd meg velünk az információidat, és adj lehetőséget a többieknek is, hogy megismerhessék ezeket a helyeket! Már 3727 helyszínt mutattunk be.

[ Fel ↑ ]
Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató - A hozzászólások, leírások szerzõik tulajdonai. Minden más tartalom © 2005-2024 Rejtekhely.ro, a hivatalos magyar geotrekking webhely. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás, kirándulás, és kincskeresés. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.