Máriaradna település (Arad megye) Központ: Lippa. Máriaradna román elnevezése: Radna.
Szentháromság szobor Arad 29,9 km-reAz aradi Szentháromság szobrot a XVIII-dik századi pestisjárványok emlékére emelt eredeti fogadalmi szobor helyett állították 1901-ben. Az aradiak, eredeti fogadalmuknak megfelelően, ma is megismétlik az Úrnapi körmenetet, minden év Úr napját követő vasárnapján.
Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc vértanúinak tiszteletére a Vesztőhelyen emelt márvány obeliszk felállításával párhuzamosan kezdeményezés folyt egy nagyméretű szoborcsoport létrehozására. A meghirdetett pályázatra 14 terv érkezett, melyek közül Huszár Adolf nyerte el a bírálóbizottság első díját. 30,35 km-re.
Vadászkastély Soborsin 42,11 km-reSoborsin nyugati végén egy vadászkastély áll, parkkal körülvéve - a 18-dik század végén épült és a 19-dik század első felében klasszicista stílusban újították fel.
Solymosvár Máriaradna közelében található, a tatárjárás után építették, de a 17-dik század vége óta romokban áll. A doboz tartalma teljesen átázott - A tájékoztató is penészes már. Képtelen segítség - Miután sokszor autóztam el a várdomb tövében, és sokszor terveztem, hogy, na majd a következő alkalommal. Vár a Maros fölött - A nagy kánikula ellenére is kikapaszkodtunk a várhoz, a kökénybokrok között. 3,2 km-re.
Bazilika Máriaradna 0,74 km-reMáriaradna, híres búcsújáróhely, látnivalója a 18-dik század második felében épült kéttornyú, barokk temploma. Már az új helyen - Megtaláltam a kis, filmes dobozkát, már az új helyen.
Erzsébet híd Arad 29,09 km-reArad déli részén, a Maroson átvezető hídnak az évek során több neve is volt, többek között : József főherceg híd-, Gróf Károlyi Gyula híd-, és Erzsébet híd-nak is nevezték. Most a Traian nevét viseli.
Arad-Temesvári Vasút Új-Aradi híd 27,76 km-reArad-Temesvári Vasút vidéki Vasút pályaudvarából kiindulva Új-Aradot, Német-Ságot, Vingát, Orczifalvát, Merczifalvát és Szentandrást érintve Temesvárra vezet, ahol az államvasút pályaudvarába érkezik. A vonal hossza 55 km.
A Solymosi-hegység északnyugati lábánál, az egykori Zaránd vármegyében fekszik Világos község. Omladozik de még áll - Egy olyan hely ahová egyszer mindenki el kellene mennie. 1849 augusztus 13-án a Világos melletti síkon tette le a fegyvert a Görgey Artúr vezette sereg Rüdiger orosz tábornok hada előtt. 19,28 km-re.
Vinga, az arad-temesvári vasútvonal mentén fekvő nagyközség, első ismert birtokosa a Csák-nembeli Miklós, 1214-ben komáromi, 1222-24-ben csanádi, 1228-29-ben bihari főispán volt. Az 1717 évi kamarai jegyzékben Vinka alakban fordul elő, de csak 9 házzal. 38,76 km-re.
Tornya Kovászi 10,95 km-reAz Alföld keleti peremén, a Solymosi hegység nyugati lábánál fekszik Kovászi község. A falu központjától délkeleti irányban, légvonalban 3 kilométerre emelkedik a Tornya nevű, 464 m magas hegy, melynek csúcsán középkori vár maradványai találhatók.
A Bozsor községhez (románul Traian Vuia, régebb Bujor) tartozó Bégaszuszány településtől északra több halomsírból álló régészeti lelőhelyt találunk. Tiku (Ticu) halma, egy Hallstatt-kori szentély, 540 méterre van a templomtól és 20 méterre délre a vasútvonaltól. 39,72 km-re.
Csörsz árka néven egy körülbelül 1260 km hosszú ókori védőműrendszer maradványait ismerik Magyarországon, mely mintegy körbekeríti az Alföldet. A Dunakanyartól indul, az Alföld északi peremén halad kelet felé a Tiszáig, majd Debrecen környékén délkeletre fordulva egészen az Al-Dunáig húzódik. 12,11 km-re.
Római kasztrum Bulcs 32,76 km-reA bulcsi római tábor Bulcs és Cella falvak között található, mindkettő az Arad megyei Batta községhez tartozik. A római időszakból származó kasztrum a Gemina XIII-dik légióhoz tartozott.
Nyugati tengerpart Gyorok 10,75 km-reRománia nyugati tengereként, tengerpartjaként is emlegetett gyoroki tó 22 km távolságra található Aradtól. Gyorok falutól nyugatra található, egykori homokbánya területén alakították ki, idegenforgalmi célokból.
Arad város ivóvíz ellátásának megoldására 1896-ban épült ez a víztorony, az annak idején Tűzoltók-terének nevezett helyen. 25 méter magas és erőd kinézete van, 1927-ben renoválták utoljára. 30,37 km-re.
A település első írásos említése: Monostor (1427), 1484-ben mezőváros, várát először 1505-ben említik. 1551-ben Petrovics Péter, 1616-ban Bethlen Gábor foglalta el, később a törökök lerombolták. 41,08 km-re.
Kaprióra 47,21 km-reKaprióra falu határában két barlang található, a Sinesie- és a Dutu-barlang. A Sinesie a Kápolnásra (Capalnas) vezető földúton körülbelül 300 méterre van, míg a Dutu a Pozsgára (Pojoga) vezető út közelében.
Az aradi Evangélikus Luteránus templomot 1905 és 1906 között építették neogótikus stílusban Szántay Lajos tervei alapján. A templomot még Vörös templomnak is nevezik, mivel a külső borítását csiszolt vöröstéglából keszítették. 29,75 km-re.
Kalodva vára 3,08 km-reA Solymosi-hegység dél-nyugati részében, a Kalodvai-patak mellett, az egykori Arad vármegyében fekszik Kalodva község. A határában az Árpád-korban jelentős erődítmény állt.
Buziásfürdő Temesvártól 33 km-re fekszik. A fürdőhely jellegzetessége a város központjában levő hatalmas parkban található fából faragott sétapavilonok. 49,99 km-re.
Feltót vára 27,33 km-reA Solymosi-hegység északi lábánál, a Csigér-patak mellett fekszik Feltót község. A Pankotáról Körösbökénybe vezető alsóbbrendű, de jól autózható úton, körülbelül a két település között félúton lehet letérni Feltót felé.
Zongora Háza Jacques Faix Arad 30,26 km-reAz aradi Zongora Háza, melyben ma egy kulturális központ is működik, az egykori Batthyány utca (ma Püspükség, Episcopiei) 25 szám alatt található. A Jacques Faix emkékház, ahol a híres Zongora Szalon is található, ma kulturális eseményeknek is helyet ad.
Vásárhelyi–Bréda-kastély Lőkösháza 52,24 km-re Az 1810 körül klasszicista stílusban épült, műemlék Vásárhely-Bréda-kastély Lőkösháza mellett, a Bréda-majorban található - bár jelenleg magántulajdonban van, a hét minden napján látogatható.
A temesvári Milleniumi templom a Gyárváros központjának számító Kossuth tér közvetlen közelében, a Coronini téren található. A nagy, székesegyházhoz mérhető római katolikus templomot Ybl Lajos tervezte neoromán stílusban. 50,59 km-re.
Egykori kőbánya és bányató Acsuca 62,66 km-re Az egykori kőbánya helyén keletkezett tó Acsucsa falutól délkeletre található, a Fehér-Körös földrajzi jobb partján. A falu környékén több andezitbánya található, már a 19-dik században fejtették itt a követ.
Kúria Talács 64,27 km-re A talácsi kúria, ma elemi iskola, a falu északi széle és központja között, a főút mellett áll. Az épület 1849-ben már állt, építészeti stílusa 18-dik századi klasszicista eredetre utal.
Vukovics Sebő sírhelye Berekszó 63,63 km-re Az E70-es nemzetközi út Temesvárról Zsombolyára vezető szakaszán, a falu területén 90 fokos kanyart ír le. Itt áll a román ortodox templom és annak kertjében, közel a hátsó kerítéshez húzódik meg a település legjelentősebb polgárának, Vukovics Sebőnek a síremléke.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.