Sajófelsősebes település (Beszterce-Naszód megye) Központ: Kissajó. Sajófelsősebes román elnevezése: Sebis. Német neve: Oberschebesch. Egyéb neve: Ewerst-Sches.
Árokalja vára 26,68 km-reA Mezőség északi felében, a Szamosmelléki dombvidék Sajói ágában, az itt északnyugatra tartó Sajó bal partján fekszik Árokalja község. Árokalja falutól délkeleti irányban, a Szeretfalva felé vezető út nyugati oldala fölött húzódó hegysor egyik észak-déli irányú nyúlványán áll a vár.
Bátos 14,36 km-re1228-ban vila Batus néven jelentkezik az okiratokban, majd 1319-ben Batus, 1507-ben oppidum Bathws formában.
Víg Albert köve Galonya 16,88 km-reGalonya fölött egy híd vezet át a Maros folyón, mely egynagy sziklára épült. Nem tűnt el, csak tovább költözött - Ellenőriztem a rejteket. Vas hid - Regi tervem volt megkeresni ezt a dobozt es megnezni alaposabban a sziklat a Marosban. Gyors kipipálás - Ha már sokszor átmentem a hídon, ideje volt kipipálni ezt a dobozt is. Ez a szikla a Víg Albert köve nevetviseli.
Simontelke 17,65 km-reBár nincs róla okleveles adat, minden valószínűség szerint a középkorban temploma volt. 1621-ben ugyanis még áll a reformátusok temploma, amelyben ott van az oltár is, felette festett falképpel, sőt az egykori papiszék felett is.
Református templom Sófalva 22,56 km-reEgy 1243-dik évi oklevél tatárjárás előtti birtokadományozásról értesít, tehát a település tatárjárás előtti. 1650-ig szász település, közvetve feltételezhető, hogy középkori temploma is volt.

Keresztelő Szent János-fakápolna és Erdély legrégebbi élő hársfája - Mikháza
Unitárius templom Székelykál 44,79 km-reSzékelykál a Káli-patak völgyében fekvő Maros megyei falu, mely közigazgatásilag Nagyernyével képez egyazon egységet. Nem messze, csupán 15 km-re található Marosvásárhelytől.
Tamó sziklavára 40,06 km-reTamó sziklavára az 1862 méteres Tamó-tetőtől dél-nyugati irányba 900 m távolságra, 1820 m tengerszint feletti magasságban helyezkedik el. Egy kicsit nehezebben - A Tamó szikláit egy kicsit nehezebben találtuk meg, az oda vezető ösvényen nem sokan járhattak, úgy kellett átvergődni és felkapaszkodni a törpefenyők között. Már Erdély területén található.

A Bekecs-tetőről a Hollós-tó felé vezető út mentén található egy nagy mohás kő, amelyet a helybeliek Moháskőnek, Oltárkőnek de leggyakrabban Mosdókőnek neveznek. Új geodoboz, védettebb rejtekben - A Vész-kőnél elrejtett új geodoboz megtalálása után, úgy döntöttem, hogy még elsétálok a Mosdókőhöz is, belefér az időbe. Első találatom - Nagyon rég járom a Bekecs hegyet, számtalanszor elmentem a rejtek mellett, nem is gondoltam volna, hogy ilyen kincseket rejt. A táblát is - Olvassátok végig az ismertető táblát, van ott pár érdekesség.
Likas-kő Vármező 41,16 km-reA Görgényi-havasokban, a Meleg Sugó-völgyében található egy nagy sziklatömb, a Likas-kő, aminek a tövében tengermarta üreg található. Étvágycsináló-túra kerékpárral - Biciklivel mentem végig a Meleg-Sugó völgyében. Esős - Nem a Likas-kő volt aznapi turánk célpontja, de mivel utba esett ugy döntöttünk megkeresük.
Székelykapu Erdőcsinád 41,56 km-reErdőcsinád délkeleti bejáratánál nagyméretű székelykapu üdvözli az érkezőket, 2013 április 26-án avatták fel. Hat méter magas és csinádi hagyományos népművészeti motívumokkal van díszitve, önkéntes munkával készült, az önkormányzat költségére.
Magyarfülpös 29,05 km-re1391-ben villa Nogilpusnak vagy Nogfilpusnak írják az oklevelek,1332-ben Philpus major, 1404-ben Magyarfilpes, 1599-ben pedig Magyar Fewlpes a neve. Eredetileg szász település 1314-tól.
Teleki kastély Gernyeszeg 37,93 km-reGernyeszeg látnivalója a Teleki család erdélyi barokk kastélya. Kell még próbálkozni - Szerintem ha még arra jársz, próbálkozz újra. Sikerült bejutni - A Teleki-kastély kapuja zárva volt, kapus sehol. Élő barokk kastély - Egy rendezvény alkalmából voltunk a kastélyban, így sikerült alaposan körbejárjuk.
A templom előterébe be lehet lépni, beljebb egy kovácsoltvas rácson keresztül lehet szemlélni a megállt időt. Az épület rendben van tartva, felújítva, mint ahogy előtte az utca is.

A Kofa völgyében található egy nagyon bővizű forrás, melynek az a különlegessége, hogy a forrás vize mintegy fél méter vízszintes szakasz után, vízesésként veti magát a mélybe. A geodobozból ömlik a víz - A Kofa-vízesés felé Dédabisztrán, a Bisztra-patak torkolatánál, az Istenszéke nevű utcán tértem le a főútról. Meghalt a doboz, éljen az új doboz - Szombaton jártam a Kofa-völgyi vízesésnél. Decemberben is szép - Meglepően szép a kidőlt erdőben előbukkanó kétágú vízesés.
Református templom Szentmáté 34,31 km-reBizonyos, hogy a falu a templom után kapta nevét, s e szerint a XIV-dik században Szent Máté tiszteletére szentelt temploma volt. A templom valóban ennek a kornak stílusjegyeit viseli, a gótikus kor alkotása.

A 12 Apostol bizarr, karikatúrába illő sziklacsoportja kedvelt túracélpont. Ketnapos Kelemen tura - Laza ketnapos hetvegi tura alkalmaval talaltuk meg. Útvonal és rejtek - A 12 Apostol kolostortól indultunk a 12 Apostol sziklái felé. A sziklaalakulatok a Neagra- és Negrisoara patakok vízválasztóján, Moldva és Bukovina határán helyezkednek el, 1770 m magasan.
Sziklakilátó Nedves-patak 32,64 km-reSziklakilátó a Nedves-patak fejében. A Nedves-patakból - A Nedves-túra alkalmával, a Tiha-csúcs felé menet bukkantunk rá erre a kilátóra. A Tiha-csúcshoz közel - Egy kellemes sétányira van.
Cinege-tető Marosszentgyörgy 48,53 km-reA Cinege-tető a maga 446 m-es magaságával Marosszentgyörgytől délkeletre található, a falu szélétől körülbelül 800 m-re. A szívem hegyei - Sokszor voltam itt és még most sem tudok betelni vele. Németkalap - Szívesen. Foltozni - Most látom csak a régi képeket, a facsoport jobboldali részét itt is kivágták, elvitték.
Idődoboz pavilonok Mikháza 43,86 km-reAz Idődoboz pavilonok a Mikházi Régészeti Parkban találhatók, a településtől délnyugatra, a római kasztrum és a régészeti park között. A két pavilont Sági Gergely tervezte, 2015-ben készültek el, és 2016 májusában avatták őket fel.
Póka 37,97 km-re1323-ban Pokateluka, 1334-ben Poukatelky, 1472-ben Pókafalva néven jelentkezik a forrásokban.
Teleki kripta Sáromberke 41,19 km-reSáromberke Marosvásárhelytől 14 km-re fekszik, látnivalói a Teleki család sírboltja, a Teleki kiállítás, illetve a 18-dik században épített Teleki-kastély. A sáromberki Teleki kripta - Sáromberke látnivalói közül ehhez a rejtekhelyhez a kriptát mutatnám be. 1319-ben Sárombergként jelentkezik az oklevelekben, 1405-ben Sáromberk, 1412-ben Sárumberek néven, a középkorban szász lakói is voltak.
Kripta a ferences kolostortemplom alatt Mikháza 43,79 km-reA mikházai ferences kolostortemplom alatti, a főhajó és a szentély alatt húzódó kripta egyháziak és híres világiak, erdélyi nemes családok tagjainak nyughelye. Geodoboz a kripta bejáratánál - Borús, esős délután indultam el egy kis dobozkeresésre. Nem zár jól a doboz - A doboz előkerült a kövek közül, de a tartalma át van nedvesedve. A templomban mintegy tucatnyi feliratos és helyenként faragott díszű sírtábla jelöli a kripta kamráiba temetett neves személyek sírjait.
Unitárius temető Csíkfalva 47,7 km-reA csíkfalvi unitárius temetőben nagyméretű, különös alakú, régi, megdőlt sírkő található. Megrágva - A sírköveket nem láttam, nem is volt sok időm. Csak a dobozt találtam meg - Kerestem a sírköveket de nem találtam meg. Felső, süvegszerű részén hurokká csavarodott, nyitott szájú kígyó látható.

1451-ben Székesfalva néven jelentkezik a forrásokban, 1571-ben Székes formában fordul elő. Turkáltam és meglett - Almafa odvában turkálni élvezet, ha megtalálom. Egérrágta dobozka - Székes református temploma pont az út mellett van, így a rejtés Parkolj le és keresd meg a geodobozt típusú. Alma a fa alatt - Mindig szerettük Székes környékét. Az 1567 évi regestrumban Zékes 7 kapuval fordul elő, katolikus lakói a reformáció korában reformátusok lesznek.
Sósfürdő Marosszentgyörgy 47,89 km-reMarosszentgyörgy Marosvásárhely központjától 6 km-re fekszik. Utolsó tuja - A nyár elején kerestem még ezt a dobozt. Érthető - Minden megmagyarázott és érthetetlen dolog hirtelen érthetővé és egyszerűvé (és NAperszeVÉ) válik, amikor meglátod. Most még utolsó - Most még utolsó tuja, de ha a mellette levő házat lebontják a sor folytatódhat. Modern sósvizű strandja és gyógykezelő központja van.
Hollós-tó Bekecs 48,17 km-reA Bekecs-tetőtől keletre található a Hollós-tó, ez egy körülbelül 100x50 m-es mesterséges tó. Gondolom, hogy a lentebb levő Hollós-tanyát látta el vízzel.
Bethlen-kastély Árokalja 28,84 km-reAz árokalji Bethlen-kastély az egyetlen mór-bizánci stílusú kastély Erdélyben, a hozzá tartozó 17 hektáros birtokon 3 épület és egy arborétum található. Különleges hangulatú kastély - Nagyon különleges hangulatú kastély, egyetlen Erdélyben ilyen stílusban. A kastély épületében van egy konferenciaterem, egy előadóterem, egy tanulóterem, és egy frankofón könyvtár.
Kemény-kastély Marosvécs 16,66 km-reMarosvécsre érkezve, már messziről feltűnik a falu fölötti dombon, a lombos fák övezte, egykori reneszánsz várkastély. Több mint 300 évig a Kemény család tulajdonában volt.
Barlangsír Kerlés 31,9 km-reKerlést elhagyva a Sajósárvár felé vezető út bal oldalán egy kanyarban meredek sziklafalban furcsa nyílások tátonganak.
Nyugati kilátó Istenszéke Kelemen-havasok 14,99 km-reAz Isten széke a Kelemen-havasok leglátogatottabb kilátópontja, különösen a Maros megyeiek kedvenc túracélpontja. Terjedelmes platóval rendelkező csúcs, melynek a nyugati kilátóponttól északra nyúló gerince Szászrégen felől egy hatalmas széknek néz ki.
Szalárdtelep sziklái Nagy bunker 26,97 km-reA szalárdi hármas bunkertől kellemes sétával érkeztünk a gerincen levő geodézikus ponthoz. Innen az ösvény ereszkedni kezd, mi viszont úgy döntöttünk visszafordulunk, az autó a forrásnál volt.
Unitárius templom Nyárádszentmárton 47,41 km-reTemplomának építési idejét – függetlenül a pápai tizedjegyzék adatától – a XIII-dik századra teszik. Mégis ott van - Most először jártam úgy, hogy előbb "oda" nyúlok, de bíztos máshol lesz s hát láss csodát. Fej fölött - Felnéztem és megláttam a dobozt. XIII-dik századi, késő román ízlésű, sőt – a háromszéki kökösi unitárius templomon kívül az egyedül álló egyenes záródású szentélyével az egész Székelyföldön.
Tündér-tó Kelemen-havasok 24,39 km-reA Tündér-tó az Alsó-Tündér-patak fejében jött létre, szabálytalan ellipszis alakú természetes képződmény - 75 m hosszú és 55 m széles, környéke 15 hektáron védett. A szép fenyőerdővel körbevett tó Kolibicáról vagy Ratosnyáról indulva is megközelíthető.
Síremlék Erdőcsinád 40,67 km-reAz erdőcsinádi temető-együttes a falu nyugati határában található, három szomszédos dombocskát foglal magába. A legnagyobb dombocska kerek, itt található a ravatalozó is.
A legrégebbi székelykapu Mikháza 43,73 km-reA mikházi ferences templom és kolostor 1673-ban készült, régi galambbúgos nagy- és kiskapuja, a legrégebbi fennmaradt székelykapu volt. A szerkezetileg meggyengült kaput 1912-ben egy vihar ledöntötte, majd vásárlás útján a Néprajzi Múzeumba került.
Levendulaültetvény Mezőmadaras 49,06 km-reA mezőmadarasi 5 hektáros levendulamező az egyik legnépszerűbbb Maros megyében, 2018 óta rendszeresen szerveznek itt levendulafesztivált. Június közepétől 3 héten és 4 hétvégén át, virágzó levendulabokrokkal, illóolajokkal, a levendula virágából készült termékekkel várják a látogatókat.
Gomolyát-domb Nagyernye 44,96 km-reA Gomolyát-domb a nagyernyeiek kedvelt kirándulóhelye, mégis nagyon kevés információt lehet róla találni. Korán reggel, 6 órakor - Fordultam a másik oldalamra. A falutól keletre található dombot gyakran keresik fel a siklóernyőzés kedvelői.
Funtineli forrás Palotailva 25,22 km-reA Funtineli patak, vagy ahogy a térképeken szerepel, a Kutaspatak Palotailvánál ömlik a Marosba. A régi doboz helyett új rejtés - A mai nap újra a Funtineli-forrásnál jártunk. Még most is lenyűgöző a hely - A Szerecsen-szikláktól elmentünk a Funtineli forrásig. Kirándulás a funtineli mezőre - Gyönyörüszép időben értünk mintegy 120-an a funtineli mezőre. A főútról a Fantanel táblánál térünk rá az erdőkitermelő útra és körülbelül 7 km-t haladunk.
Kis Bánffy-forrás Szalárd 27,48 km-reSzalárd és Andrásháza között a Maros bal partján közvetlenül a folyómeder mellett egy termálvizes medence található. Langyos és tiszta melegpocsolya - A szalárdi bunkerek felkeresése előtt a melegpocsolya közelében elrejtett geodobozt kerestem meg. Kis-Bánffy forrás - A "melegpocsolya" rendes neve Kis-Bánffy forrás. A medence nem nagy, mégis sokan szeretnek benne lubickolni.
Tancs 28,01 km-re1439-ben az okiratok Tats néven írják. 1454-ben Thanch, 1508-ban Thanchháza, 1587-ben Thancz, 1639-ben Tancs a neve.
Kisfülpös 26,6 km-re1291-ben Philpus néven jelentkezik az oklevelekben, a későbbiek során pedig ilyen formában: 1319-ben Kysebfilpus, 1332-ben Philpus Minor, 1439-ben Zaasphilpes és 1639-ben Zasz Phülpös.
Cserealji forrás Marosvásárhely 53,59 km-re A Cserealji forrás, régi nevén Büdöskút, a Csereerdő alján, egy gödörben tör a felszínre, már 1630-ban említik a nevét. Sokan a forrásnál - Gondolom mindig sorban állnak a forrásnál. Vaskezűek? - Lehet hogy a fenegyerekek vaskezűek? A mi GPS-ünk is forgolódott saját tengelye körül. Masfel kilos kovet talaltam a geodoboz helyett - A gps koordinatak es szatellit "ranezes" alapjan tobb mint valoszinu, hogy felfedeztem az adott akacfat. 1976-ban a forrást kiépítik, körülötte a környék lakói pihenőparkot, és szabadtéri színpadot létesítettek.
Siklódi kő 58,86 km-re A környéket uraló 1025 m magas Siklódi-kő andezit-agglomerátumból, tipikus vulkáni kőzetből áll. A keményre összecementálódott kőzet ellenállva az időjárásnak látványos, 10-40 m magas falakban, tornyokban maradt meg, több száz méteres hosszúságban.
Átjáróház Marosvásárhely 53,67 km-re A Dózsa György, volt Sándor János utca 34 szám alatt található épület a századforduló után épült, szecessziós stílusban. Bámulók - Ennél a helynél csodák csodájára senki sem bámult, nem is hittem, hogy van ilyen, pedig a szép kék szemű korcs kutya nagyon ugatott a kerítés másik oldaláról. Sokszor - Sokszor jártam arrafele. Segítséggel sem sikerült - Harmadszorra voltam itt. Az utca szélesítésekor a gyalogjárók részére árkádot építettek, ami nem bontotta meg az épület stílusát.
Református templom Székelytompa 52,98 km-re A régi tompai templom a falu feletti domb előfokán, a mai temető helyén állott, régi nyomait Orbán Balázs még látta. Később, amikor a falu leköltözik a völgybe, 1733-ban lenn építenek új templomot fából.

Korond és Firtosváralja között, a Kalonda folytatását képező fennsík nyugati, sajátságosan feltarajosodó részén, meredek sziklafalakkal rendelkező Firtos-hegyen épült Firtos-vára. Mélyre besűlyedt geodoboz - Sikeresen megtaláltuk a dobozt, de nagyon mélyen volt a tuskóban. Legendák nyomán - Firtosváralja felől mentünk fel, a Firtos lova fölött csodálatos erdőben, őzek társaságában. Kerestem, de nem találtam - Még a helyet sem sajnos. A várat övező bükkfák régi történetekről mesélhetnének.
Rajta-borvízforrás Bélbor 58,42 km-re A bélbori Rajta (Raita), Filipest (Filipesti) és Truca (Truta)-forrás egy utca mentén található. A Rajta-forrás legendája - A forrás feletti faépítményre egy szöveg van kihelyezve, rajta Bélbor község polgármesteri hivatalának fejlécével, melyen a forrás legendája olvasható. A Rajta-forrás vizét egy betongyűrűbe foglalták, mely betontetővel van lefedve.
Bozsor tava Mezőzáhi tórendszer 58,82 km-re A Mezőségi-patak mentén egy hosszú tórendszer alakult ki. Magas vízszint - A magas vízszint miatt, a visszavágott fáknak csak az újonnan hajtott ágait értük el. Kamerák által megfigyelve - A déli órákban érkeztem a Mezőzáh községközponttól északkeletre hosszan elnyúló tórendszerhez. Később mesterséges gátakat készítettek, hogy az eliszaposodás következtében alacsony vízszintet megemelhessék.
Bernády-ház Marosvásárhely 52,78 km-re A Bernády György Közművelődési Központ, rövid nevén Bernády-ház, 1994 november 4-én nyílt meg, Marosvásárhelyen, a Baross (Horia)-utca 6 szám alatt. Létrejötte a város egykori neves, építő polgármesterének nevét viselő Bernády György Közművelődési Alapítványnak köszönhető.
Tatársír Makfalva 56,28 km-re Makfalva, illetve a Sokad dűlő északi részén, az abodi határ és Külső Ecsenye közötti, jellegzetes, koporsóra emlékeztető domb neve a Tatársír. A hagyomány szerint az egykori legyilkolt tatárok sírhelye.
Ortodox fatemplom Nyárádandrásfalva 52,36 km-re Nyárádandrásfalva 1941 óta Nyárádszereda része, a Kis-Nyárád völgynyílásában fekszik. Lakói egykor református és keleti vallású magyarok voltak, így református temploma és egykor görög-katolikus, ma ortodox fatemploma is van.
Bereczki-ház Küsmöd 64,06 km-re Küsmöd egyik érdekes látnivalója a Fő utcán található Bereczki-ház, vagy Csitkós ház, ahogy becézik. A jelenleg műemlék jellegű házat Bereczki Zsigmond építette 1858-ban, majd 1998-ban és 2012-ben felújították.
Régi tűzoltópompa Ditró 63,48 km-re A ditrói Dr Jakab Antal téren található kis zöldövezetben egy régi tűzoltópompát állítottak ki, 2007-ben. Ekkor volt a ditrói önkéntes tűzoltóalakulat 110 éves.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.