Szászszentgyörgy település (Beszterce-Naszód megye) Központ: Szászlekence. Szászszentgyörgy román elnevezése: Sangeorzu Nou. Német neve: Sächsisch Sanktgeorgen.
Sósfürdő Marosszentgyörgy 46,23 km-reMarosszentgyörgy Marosvásárhely központjától 6 km-re fekszik. Utolsó tuja - A nyár elején kerestem még ezt a dobozt. Érthető - Minden megmagyarázott és érthetetlen dolog hirtelen érthetővé és egyszerűvé (és NAperszeVÉ) válik, amikor meglátod. Most még utolsó - Most még utolsó tuja, de ha a mellette levő házat lebontják a sor folytatódhat. Modern sósvizű strandja és gyógykezelő központja van.
Bálintitt-kastélypark Nagyernye 45 km-reKözvetlenül a Marosvásárhelyt Régennel összekötő országút mellett áll a 19-dik század elejéről származó Bálintitt-kastély. Térdmagasság - Ma újra erre jártam. A kastély előtti domboldalon terült el tájképi parkja, melynek maradványai az egykori halastóval ma is jól láthatók.
Dedrád 27,22 km-re1319-ben Dedrád, majd 1474-ben Dedrada néven jelentkezik az oklevelekben. 1325-ben plébániatemploma van, papja János ekkor a székeskáptalan előtt tárgyalandó birtokmegosztási ügyben van jelen.
Bozsor tava Mezőzáhi tórendszer 38,48 km-reA Mezőségi-patak mentén egy hosszú tórendszer alakult ki. Magas vízszint - A magas vízszint miatt, a visszavágott fáknak csak az újonnan hajtott ágait értük el. Kamerák által megfigyelve - A déli órákban érkeztem a Mezőzáh községközponttól északkeletre hosszan elnyúló tórendszerhez. Később mesterséges gátakat készítettek, hogy az eliszaposodás következtében alacsony vízszintet megemelhessék.
Sajómagyarosi vár 15,54 km-reA Borgói-hegység nyugati lábánál húzódó, a Nagy-Szamos, Sajó és Beszterce által határolt dombvidéken, az északkeletről érkező Csetátye-patak mellett fekszik Sajómagyarós község. Sajómagyaróstól északkeletre, az 580 m magas Várhegyen állt egykor a sajómagyarósi vár.
Marossárpataki tavak 36,95 km-reMaros megyében több vizes terület létezik, amelyek fontosak a vízimadarak élővilágának szempontjából. Lehangoló élmény csalódással - Kevéssel sötétedés előtt érkeztem a helyszínre. Ilyen a Faragó - Marossárpatak térségében levő 235 hektárnyi tó-lánculat.
Budak-völgyi tölgyerdő Óvárhely 21,63 km-reÓvárhely kijáratánál, Kisdemeter felé (173-as megyei út) jobbra egy földút vezet egyenesen a 6 hektáros liget-, tölgyerdő felé. Rengeteg kikerics és egy új doboz - A tegnap újra felkerestük a tölgyerdőt. Kikerics-szőnyeg - Teljes pompával virágzik a kikerics a vén tölgyek alatt.
Hollókő Budák 30,39 km-reA Hollókő természetvédelmi terület Felső-Budákról közelíthető meg, a Kolibica-tó irányába vezető aszfaltos erdőkitermelő úton. Nyomokat követve - A Budak-völgyi tölgyerdőnél találkoztunk Déliáikkal. Tíz évvel ezelőtt jártam a Hollókőnél - Felmásztam a tetejére is, talán onnan a leglátványosabb a Geológus tűje. 7 km után van egy erdészház sorompóval, itt balra térünk és még 3 km kanyargós út után ott is vagyunk a kő lábánál.
Kacsalábon álló ház Marosvásárhely 49,28 km-reMajdnem kacsalábon forgó palotát írtam, de sajnos nem forog, csak kacsalábakon áll, nem palota, és királykisasszony sem lakik benne. Betonoszlop - A ház a kacsalábon megvan de a dobozt sajnos nem találtam meg. Az emeletnek már padlója sincs, a földszinti részt raktárhelyiségnek használják.
Református templom Sófalva 13,61 km-reEgy 1243-dik évi oklevél tatárjárás előtti birtokadományozásról értesít, tehát a település tatárjárás előtti. 1650-ig szász település, közvetve feltételezhető, hogy középkori temploma is volt.
Református templom Mezőbánd 42,83 km-reA reformáció idején az egész lakosság református lesz, a templommal együtt. A régi templom a falu délkeleti részén állott, a falu akkori központjában, 1884-ben lebontják és felépítik a ma is álló új templomot.
Temető Erdőcsinád 44,5 km-reErdőcsinád temetői három szomszédos dombon helyezkednek el, a falutól északnyugatra. Kíváncsiskodó helybeliek - A sikertelen székelykáli keresés után megkerestem az erdőcsinádi temetőt. Puszpángbokrok - Nekem is hasonló élményben volt részem, a helybeliek engem is megbámultak.
Unitárius templom Székelykál 49,22 km-reSzékelykál a Káli-patak völgyében fekvő Maros megyei falu, mely közigazgatásilag Nagyernyével képez egyazon egységet. Nem messze, csupán 15 km-re található Marosvásárhelytől.
Állatkert Somostető Marosvásárhely 48,97 km-reA Somostető és környéke magába foglalja a Marosvásárhely keleti részén levő magaslatot és annak lankás oldalait. Ideiglenes pet előforma - Ma elindultam egy új rejteket keresni, a már előkészített nagyméretű, családbarát geodoboznak. Állatok körűl - Guvidos bezártságunkban erre tekeregtünk, szerencsére az állatkert területe nagyot nőtt. Somos-tető - Séta közben sikerült megtalalni az egyik rejtekhelyet. Turisztikai szempontból a Tisztviselő-telepre és a természeti szépségét ma is őrző Somostetőre osztjuk.
Református Kistemplom Marosvásárhely 49,53 km-reA marosvásárhelyi református Kistemplom építését 1815-ben kezdték meg, s 1818-ban végeztek a falazási munkálatokkal. Itt konfirmaltam - Erdemes korbejarni a templomot, magcsodalni magasztos tornyat, azzal a tudattal, hogy Csiha Kalman sokunkat itt konfirmalt. Ez már megvan - A Királykúti csalodás után reméltem, hogy itt már szerencsém lesz. Tiszta - A régi dobozt már megtaláltam. 1829-ben Nemes János anyagi támogatásával folytatták az építkezést, felépítve a tornyot is.
Huszár-kastély Abafája 34,4 km-reA jelenleg romokban álló műemlék épület a Régenhez tartozó Abafája falu területén található. A kastélynak egykor 32 terme, az udvaron eklektikus szökőkútja, historizáló ablakos lépcsőháza, festett kazettás mennyezetű emeleti nagyterme volt.
Ösvény-kereszteződés avagy Újdomb 48,66 km-reHa a piros sáv jelzést követed, amelyik összeköti a Somostetőt Marosszentgyörggyel, egy adott helyen kiválik belőle a piros kereszt jelzés, amely a Terebicst érintve elvezet Agárdra. Gyertyánok - A téli esteledésben sétáltunk a csendes téli erdőben, Néhány elvetemült szaladóval, kutyás sétálókkal, terepjárókkal, és falopó őslakos indiánokkal találkozva. Bódogság - A Terebicsi "katasztrófa" után (három ládából semmi), itt is majdnem láda nélkül maradtunk. Pontosítás a szűz geodobozokról - A játékunk szellemében, a látnivaló (a rejtekhely) megtalálása a
fontos.
Gőzmozdony Keskeny-nyomtávú vasút Teke 11,6 km-reMindig van egy vonat az utolsó után. Mindig van még egy geodoboz, az utolsó után - A helyszínre érkezve, picit aggódtam, hogy a közelben megkötött kutya ugatni kezd, és akkor nem fogok tudni feltűnésmentesen keresni. Három nyelven hirdeti egy szerény tábla ezt a régi vasutas igazságot a tekei állomás falán.
Lovaspálya 48,09 km-reA marosvásárhelyi Lovaspálya (Lovasiskola, Méntelep) az új gát közelében található. Erdekes hely - Csak olyan meleg van ma. Szombat delutan - Érdekes látvány egy lovaspálya, lovak és emberek nélkül. Az apostolok lován - Özönlött a tömeg az ócskapiacról, de nagyrészt az apostolok lován. A lovassportnak Marosvásárhelyen nagy hagyományai vannak.
Sáromberke tava 40,94 km-reA Sáromberki horgásztanya könnyen megközelíthető, 2 darab 1 hektár körüli tóval rendelkezik, szép zöld terület övezi, ahol a horgászok és családtagjaik a fák árnyékában élvezhetik a nyári meleget. Szép park - Irigylésre méltó szép park, nyáron igazán vonzó lehet. Második alkalommal - Ez a második alkalom volt, amikor a sáromberki halastavak mellett elrejtett geodobozt kerestem. Ugyanakkor lehetőség nyílik a sütés-főzésre is, és a lakmározás után egy jéghideg sör társaságában pihenhetünk egy hintán, amíg a kapást várjuk.
Szentmihály 46,97 km-re1319-ben villa Szentmihálteluke néven írják, 1453-ban Zentmyhaltelke, 1644-ben Szent Mihály Telke formában fordul elő.
Római katolikus templom Marosszentgyörgy 47,15 km-reMarosszentgyörgy legrégebbi és legszebb műemléke a helység feletti magaslaton található. Egy újabb jó rejtés - Előbb nem ültem le a padra mert nedves volt, cipőfűzőkötést színlelve végigtapogattam az elérhető helyeket, de nem volt ott a doboz. Mókusok, fürjek, és kutyák - Igyekeznem kellett, mert lassan sötétedett. Építése a XIV-ik századra tehető, román-gótikus műemlék.
Aranykakas Marosvásárhely 48 km-reA Marosvásárhelyen Bürger-palotaként, illetve Aranykakas vendéglőként ismert szecessziós épületet Bürger Albert építtette családja számára. Nyálkás januári este - Amikor ide a szomszédba jártam iskolába (1986-1990) még működött a vendéglő, és sok minden másképp volt. Nem vagyok tökéletes - A kislányom egyik kedvenc zenekara a Zanzibár. Navigáció a térképen - Megtaláltam a geodobozt, de én már kaptam pontot ezért a rejtekhelyért. Az 1938-as gazdasági válságban a család tönkrement és kénytelen volt eladni a villát, amelyet 1948-ban államosítottak.
Várhegy Szeretfalva 11,24 km-reA Mezőség északi felében, a Szamosmelléki dombvidékSajói ágában, az itt északnyugatra tartó Sajó bal partján fekszik Szeretfalva község. A falutól keletrere található a Várhegy.
Kofa-völgyi vízesés 39,93 km-reA Kofa völgyében található egy nagyon bővizű forrás, melynek az a különlegessége, hogy a forrás vize mintegy fél méter vízszintes szakasz után, vízesésként veti magát a mélybe. A geodobozból ömlik a víz - A Kofa-vízesés felé Dédabisztrán, a Bisztra-patak torkolatánál, az Istenszéke nevű utcán tértem le a főútról. Meghalt a doboz, éljen az új doboz - Szombaton jártam a Kofa-völgyi vízesésnél. Decemberben is szép - Meglepően szép a kidőlt erdőben előbukkanó kétágú vízesés.
Hétfák Marosszentgyörgy 46,59 km-reA Hétfák nevű hely valamikor Marosvásárhely közkedvelt fürdőhelye volt, magas, terebélyes fekete nyárfákkal. Csemeték - A Cementlapoktól jöttem, hogy megkeressem az új csemetéket. A kiszélesedett Maros-völgyben már messziről látszottak, mint valami városvédő óriások.
Református templom és harangláb Mezőcsávás 37,42 km-reMezőcsávás Marosvásárhelytől 14 km-re északra, a Marosi-Mezőség keleti gyepűvonalában települt. Ott voltam az újrarejtésnél - A rejtővel közösen, egy kis, késő délutáni kincskereső-, ellenőrző-, rejtekhelyfelderítő kiruccanásra indultunk. A község a Marosvásárhely Metropolisz Övezethez tartozik.
Főtéri hátsó udvarok Marosvásárhely 48,86 km-reMarosvásárhely belvárosának szecessziós és késő barokk stílusú épületei meghatározzák a város főterének, az egykori Széchenyi-tér, ma Rózsák tere hangulatát. Rejtély megoldva - Hetek óta figyelem a főtéri bejárokat. Kisse at van festve - Bar evek ota nem jartam itt, sikerult felismernem a keprol, hogy hol van a helyszin. Képek feltöltése - Egy rejtekhely weboldalán a képek a jobb oldali oszlopban találhatók, a Rejtekhely-fotók című dobozban. De lépjünk be a kapukon, és nézzük meg ezeknek az épületeknek a hátsó részét, rejtettebb udvarait is.
Református templom Mezőveresegyháza 12,04 km-reA helységről szóló első oklevél már egyházáról, templomáról ad hírt: Veresegyház, ez jelölheti a templom köveinek színét vagy festését. De jelölheti az egyházat alapító veres barátok jelenlétét, akikről úgy tudjuk, hogy 1314 előtt itt templáriusok voltak.
Víg Albert köve Galonya 43,61 km-reGalonya fölött egy híd vezet át a Maros folyón, mely egynagy sziklára épült. Nem tűnt el, csak tovább költözött - Ellenőriztem a rejteket. Vas hid - Regi tervem volt megkeresni ezt a dobozt es megnezni alaposabban a sziklat a Marosban. Gyors kipipálás - Ha már sokszor átmentem a hídon, ideje volt kipipálni ezt a dobozt is. Ez a szikla a Víg Albert köve nevetviseli.
Katolikus templom Nagyernye 45,01 km-reNagyernye nevezetessége, hogy egyszerre öt felekezetnek volt itt temploma, a szombatosok később Bözödre telepedtek át. Már majdnem feladtam, de meglett - Legalább egy negyed órát kerestem, mire megtaláltam. Diót keresgélve az akácfa alatt - Nehéz nem annyira a rejtek megtalálása volt, hanem a geodobozt feltűnésmentesen elővenni és visszatenni. Kívülről - Feltaláltuk a külsőleg alkalmazható geodobozt, amit csak a zárt kapun kívülről lehet szagolgatni. 1602-ben a falunak híres vezére volt Ernyei Mósa Gergely, 1661 szeptember 14-én Ali pasa libáncsmezei táborában választották fejedelemmé I Apafi Mihályt.
Pseudosphaera Marosvásárhely 49,33 km-reA Pseudosphaera-szobor (magyarosan Pszeudoszféra) a marosvásárhelyi Bolyai téren áll. Felületes keresők, összetévesztett dobozok - Sajnos, megint eltűnt a doboz. Még azért is, újrarejtve - Egy esti séta alkalmával nyolc geodobozt rejtettem újra a környéken. Negyedik doboz - Nem az én rejtésem, hát megkerestem. Bolyai János világhírű magyar matematikusnak állít emléket, aki életének jelentős részét Marosvásárhelyen töltötte.
Zongora-ház Mezőcsávás 39,14 km-reMezőcsávás és Mezőszabad között, körülbelül félúton, néhány érdekes házat láthat a figyelmes átutazó. Az út melletti épület egy zongorára hasonlít, a mögötte levő épület utcára néző oldalán hegedű formájú ablaknyílást alakítottak ki.
Melegföldvár 18,13 km-reKatonától északra, Feketelak, Buza és Kapor közt fekvő település. A hagyomány szerint a falu egykor nem mai helyén, hanem a községtől minte gy 2 kilométernyire fekvő Nyerges határrészen állt és csak 1300 körül költözött mai helyére.
Bolyai Farkas almafája Marosvásárhely 49,03 km-reBolyai Farkas almafája csak 100 évig élt, majd kiszáradt - Új csemetét ültettek a régi helyére. Ponyik almafajta ritkasag - Az igazi almafajta, ponyik es batur. 1 + 1 = Két Bolyai - Ha már itt voltam megkerestem az almafát is. Kicserélem - Köszönöm a visszajelzést. Ez a fa áll ma Marosvásárhelyen, a református temetőben levő közös Bolyai-sír mellett.
Botanikus kert Marosvásárhely 48,38 km-reA marosvásárhely botanikus kert a Somos-tető lábánál, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem területén található, bejárata a pszichiátriai és gyermekklinika között van. Nem tudom - Talán Németkalap? Nem is tudom, én csak tisztázni szerettem volna, hogy ne legyen majd gond mikor mások keresik. Még egyszer - Tényleg kellemes és szép a hely a környéken, ugyhogy majd egy másik alkalommal majd szivesen visszatérek és megkeresem, ugy is van még más meg nem talált dobozom is a környéken. Doboz a bokorban - Ellenőriztem ma ezt a rejteket. A dendrológiai park 154 őshonos és tájidegen fának és cserjének ad otthont, a botanikuskertben, pedig 800 őshonos és egzotikus növényfaj látható.
Levendulaültetvény Mezőmadaras 38,78 km-reA mezőmadarasi 5 hektáros levendulamező az egyik legnépszerűbbb Maros megyében, 2018 óta rendszeresen szerveznek itt levendulafesztivált. Június közepétől 3 héten és 4 hétvégén át, virágzó levendulabokrokkal, illóolajokkal, a levendula virágából készült termékekkel várják a látogatókat.
Több száz éves tölgyfák Marosszentgyörgy 46,75 km-reA Máriaffi-kastély szebb időket megért dendrológiai parkjában több száz éves fákat is találunk. Az első megtalálás előjoga - Gondoltam rá, hogy előttem fogod megtalálni a három új marosszentgyörgyi rejtést. Felháborító kegyetlenség - Én sem jártam még a marosszentgyörgyi Máriaffi-kastély szomszédságában levő dendrológiai parkban. Szabadság - Nekem nagyon megtetszett a mókus. Köztük van tiszafa, kocsánytalan tölgy, mocsári tölgy, amerikai dió.
Szentgerice 60,47 km-re Szentgerice látnivalója az 1670-ból származó, szép kazettás mennyezetű, unitárius templom. Aprólékosan megvizsgáltuk a rejteket - A belsejét is tükörrel -elemlámpával, de nem találtunk dobozt. Sajnos nincs doboz - Kerestem a dobozt, de sajnos nincs meg.
Bocskai István szobra Nyárádszereda 58,2 km-re Bocskai István szobra, Horváth Géza alkotása, Nyárádszeredában a református templom előtti téren áll. 1906 június 23-án avatták fel először, majd sok viszontagság után, 1997 július 12-én mostani, eredeti helyén újra.
Cserealji forrás Marosvásárhely 50,24 km-re A Cserealji forrás, régi nevén Büdöskút, a Csereerdő alján, egy gödörben tör a felszínre, már 1630-ban említik a nevét. Sokan a forrásnál - Gondolom mindig sorban állnak a forrásnál. Vaskezűek? - Lehet hogy a fenegyerekek vaskezűek? A mi GPS-ünk is forgolódott saját tengelye körül. Masfel kilos kovet talaltam a geodoboz helyett - A gps koordinatak es szatellit "ranezes" alapjan tobb mint valoszinu, hogy felfedeztem az adott akacfat. 1976-ban a forrást kiépítik, körülötte a környék lakói pihenőparkot, és szabadtéri színpadot létesítettek.
Váluskút Marosvásárhely 50,44 km-re A csorgó ma már sajnos nem csorog, mert amikor a Kövesdomb nyugati oldalában, 15 évvel ezelőtt házakat építettek, a csorgó vize eltűnt. Drive-in rejtek - Kocsival érkeztem a Kövesdomb felől. Viz, hol a viz? - Nincs meg a viz, nincs meg a fa. Újra csorog a víz - Újra csorog a víz. Persze itt is több vélemény van, de én, mint szemtanú, kitartok emellett.
Rózsa utcai lakóház Nyárádszereda 57,98 km-re Történelmi műemlék lakóepület, mely Nyárádszeredában, a Rózsa utca 78 szám alatt található. Az 1908-ban szecessziós stílusban épült lakóház kódja a történelmi műemlékek jegyzékében MS-II-m-B-15722.
Árpádházi Szent Erzsébet szobra Marosludas 56,91 km-re A marosludasi RMDSZ-székház, Köztársaság út 30 szám alatti épületén, a homlokzati oromfal fülkéjében van elhelyezve az Árpádházi Szent Erzsébet szobra. Az épület a XX-dik század elején épült, a katolikus plébánia tulajdona volt, majd a két világháború között gyógyszertár működött benne.
Kolozsvári Szénafüvek 57,35 km-re A Kolozsvári Szénafüvek a Kolozsvártól északnyugatra, a város szélétől körülbelül 6 km-re található. Sok sikert - Megéri kimenni, csodaszép hely. Nyárvégi séta - Nagyon ötletes rejtés. Szomú hírek - Szomorú híreket kell közöljek. Legkönnyebben a kajántói vám (Irisz telepi téglagyár) melletti dombnak tartó úton közelíthetjük meg.
Kisvasút állomás Vármező 57,42 km-re A kis vonat egy keskeny-nyomtávolságú vasútra épített gőzmozdonyból és 2 zárt, valamint 1 nyitott, 11-12 m hosszú vagonból áll. Husveti dobozok - Leanylocsolas helyett geoladakat keresgeltunk Varmezo kornyeken. Bozót - A fotó segítségével kerestünk, de végül is a GPS vezetett nyomra. A vonat füstje elvitte - Illetve az újjáépítés szele.
Szászszőlős temploma 68,56 km-re Szászszőlős közepén egy egyszerű csarnoktemplom áll, félköríves záródású szentéllyel és négyszögletes ablakokkal. A csarnokot egyszerű fatető fedi.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.