Botfalu település (Brassó megye) Központ: Botfalu. Botfalu román elnevezése: Bod. Német neve: Brenndorf.
Csókás vára ErősdErősd község előtt, az Olt és a Várpatak által körülölelt Csókás nevű hegycsúcson a hagyomány egy várat helyez el. Gyurgyalagok Egy jó séta után értünk fel a fennsíkra, jó ideig nem is ott kerestük ahol kellett volna, de aztán elékerült. Az erősdi Csókás vár Esős időben nem csoda, hogy egy kicsit sár is volt, meg csúszott is egy kicsit.
Veczerkő ErősdA Veczerkő legkönnyebben Erősdről közelíthető meg. Kőszikla Ott álltam a szikla tövében, s kerestem a dobozt a szegbe kapaszkodva. Nehéz eset Hát már a kőig eljutni sem volt könnyű, mivel szebbnél szebb szamócák állták el egész végig az útonkat, megnehezítve a haladást. Ez a hegy a Vecer nevű határrész déli lejtőjén található, az Olt fölé benyúló sziklák egyike és a délkeleti előfokát képezi annak a széles hegyláncnak, mely a Mitácsból lenyúlva, a Barcaság északi hegysorát alkotja.
Tyiszk-hegyi rézkori őstelep ErősdErősd falutól északkeletre emelkedik a Tyiszk-hegy, mely a festett kerámiás rézkori őstelepéről ismert. A Tyiszk-hegyi lelőhelyről már 1865 óta tudunk, 1869-ben Orbán Balázs is említi.
Csulakkaréj őskori telep ÁrapatakA Csulakkaréj Erősdtől északra, mintegy 3 km-re fekvő hegykaréj, az Árapatakra vezető úttól jobbra, a Retkes-patak torkolalátval szemben. Messziről feltűnik ívben hajló meredek oldala és lapos fennsíkja.
Mocsárvidék Lempes és Olthíd között SzászhermányAz Olt árterületén érdemes a mezei uton kalandozni, a vizenyős réteken rengeteg tavaszi virágot csodálhatsz. Ahol meg nem jartam A kivancsisag vezerelt el ide, es igen is nagyon erdekes volt. Vajon mi lehetett itt?
Tatárvár BarcaszentpéterA földvárat, amit az újkorban már Taterburg-Tatárvár néven ismernek, Szászhermány vagy Barcaszentpéter irányából közelíthetjük meg. Barcaszentpéter felől a Várhegyre Barcaszentpéter irányából közelítettem meg a Várhegyet, a számtalan földút egyikén. A kő marad, a víz halad Megtaláltuk, a tatárok nem voltak otthon. Maga a Várhegy jól látható minden irányból, úgy a Barcaság, mint Háromszék felől is.
Erdeifenyők között BarcaszentpéterBarcaszentpéter és Hermány közötti dombon, a rezervátum táblájától, ami ismerteti az itt fellelhető érdekességeket - tavaszi hérics, törpemandula, vadjácint, stb, a most viruló árvalányhajas réten felsétálsz az erdeifenyők közé. Örülök, hogy van Egy szóval sem mondtam, hogy nincs ösvény. Türelmesen Türelmesen megvártuk, amig elvonult a júhnyáj.
Evangélikus erődtemplom SzászhermányGótikus erődtemplomát 12 m magas várfal veszi körül, a XIII-dik században épült - a 7 védőtoronnyal erősített belső várfal oldalán, lakásra is alkalmas helyeket alakítottak ki. Egy barcasagi templomvar A prazsmarival, bodfalusival mintegy ekkovei a templomerodoknek a Szaszfoldnek ezen videken. Kivágott fa? Vasárnap délutáni csend, alig volt valaki a szaszhermanyi vár körül. Több ízben feldúlták a törökök, Vitéz Mihály és az osztrákok, Basta csapatai.
Diákemlékmű BarcaföldvárBarcaföldvár egyik, csak kevesek által ismert látnivalója, a Diákemlékmű. Erről is jó tudni Meglett a dobozka. Diákok A dobozt nem találtam meg. A település délnyugati végén található, kocsival is megközelíthető.
Várhegy LécfalvaLécfalvától délre, az árterület fölé emelkedik, a kelet-nyugat irányú 550 m magas Várhegy-domb. Drótszamárral Kihasználva a szép őszi időt, biciklizés közben kerestem rá erre a rejtekre. A tehénpásztornak nincs internetje GPS nélkül fedeztem fel újra ezt a helyet. A Várhegy viszonylagos magassága kicsi, csak 20 m.
Reformatus templom SzárazajtaA szép, rendezett iskola előtti emlékmű szomoru történelmi eseményt idéz. Kedves kis falu Kedves kis falu, rendezett iskolája sokat elmond. A templomnak ma is jó gondnokai vannak.
SZNM 6 DálnokDálnok harmadik Dózsa György emlékhelye a Dálnok patak völgyében, a műút melletti Dózsa panzió udvarán található. VII. Állomás Megtaláltuk a panziót, Dózsa György szobrát, a tulipánt is, de a kő ki volt hengeredve a rejtek elől és a doboz nem volt benne. Reménykedtünk Az előző - elég régi - bejegyzést olvasva, reménykedtünk, hogy mára már sikerült pótolni a hiányzó ládát. Miholcsa József alkotását 2004 nyarán avatták fel.
Mihályvára MátéfalvaA középkorbanSárkány-erdőnek nevezett Persányi-hegységben, Mátéfalvától keletre, a Rákosi-szorosban állnak Mihályvára romjai. Alsórákos látnivalói Nagy meglepetésemre a bejelentésnél vettem észre, hogy egy szűz geodobozról hittem azt, hogy eltünt, tény, hogy én nem találtam rá, pedig a leírás nagyon is egyértelmü. Egy regi emlek Hat igen most mar elindult.
Füvenyestető őstelep MálnásfürdőA Füvenyestető régészeti lelőhely körülbelül 200 m távolságra található Málnásfürdőtől, délnyugati irányban. Egy 45 m széles és 120 m hosszú kiemelkedésen helyezkedik el, amelyet három oldalról az Olt folyó és a Szamos patak völgyei vesznek körül.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.