Szunyogszék település (Brassó megye) Központ: Szunyogszék. Szunyogszék román elnevezése: Dumbravita. Német neve: Schnakendorf. Egyéb neve: Szunyogszeg.
Református templom Székelydálya 48,59 km-reDálya néveredetéről a mese arról szól, hogy egykor tündérlányok jártak a tájon: Klára, Dála, Ramocsa. Hangulatos templom tele látnivalókkal - Városfalva északi kijáratánál, a székelyderzsi eltérőnél kérdem az egyik ott állomásozó (kis)gépkocsi vezetőjét. Mindhárom tündér a környék egy-egy varázslatos táján alapított otthont.
Rákosi Tepő Alsórákos 30,23 km-reAz Olt rakosi szakasza folotti karszt teruleten, az Also-Rakos feloli oldalon talalhato egy piramis alaku meszkoszirt, aminek a neve Rakosi Tepo, 820 m magassaggal.
Rakodó források 47,81 km-reBodzavám déli végétől egy földút halad a Nagy-Bodza-patak mentén, a faluból kiérve egy útelágazáshoz érünk, ahonnan a jobb oldali út a Súgó-patak (vagy Malom-patak) völgyén megy felfele. Már 2 éve voltam itt - Most újból kirándultam erre, s gondoltam, bejelentem, hogy megvan. Öreges-üreges fa - Alapos keresgélés után két gyanús fa maradt. Az úton felfele haladva, balról, közvetlenül az út mellett találjuk a rakodó forrásoknak, illetve mésztufa-szikláknak nevezett mésztufa gátakat.
Faluborvize forrás Kisbacon 44,13 km-reA Faluborvize vagy Rezes forrás Kisbacon és Magyarhermány között található. Gólyagyűlés - Megcsodáltuk a gólyagyűlést, majd jót ittunk a finom borvízből. Gyönyörű idő - Ez volt a negyedik láda, gyönyörűen fel lett újítva. Szep es forgalmas hely - Biztosra mentem, es nem kaptam semmit, marmint a dobozkat, habar a borviz es a kornyeke az nagyszeru es gondozott. A bodvaji letérőtől körülbelül 500 m távolságra, Magyarhermány felé.
Felsőkomána falutól kelet felé, valamivel több mint 2 km távolságra, a talajút két méretes sziklatömb között vezet át, ezt a helyet nevezik a Tatárok sziklakapujának. Egykor a két szikla közötti távolság kisebb volt, a Komána-patak völgyében haladó szekerek és gépkocsik számára szélesítették itt ki az átjárót. 17,51 km-re.
Höltövény vára Krizba 10,07 km-reBrassótól északra, a Persányi-hegység keleti szélén, Krizba falu közelében, az 1002 m magas Várhegy sziklatetején található Höltövény vára. Ez igaz lenne - Kiegeszites, sajnalom, de rajtam kivul csak idegen bejegyzeseket talaltam. Krizba vára - Karácsony után egy kis sétára indultunk. Az erdei út már nehezen járható - Gépkocsival indultunk Krizba várába, Kutus telepen keresztül. Valószinűleg egyike annak az öt várnak, melyet a II Endre által 1211-ben a Barcaságba behívott német keresztes lovagok építettek.
Lisznyó a Székelyföld déli részén, a Bodzafordulói hegység egyik völgytorkolatában, a Háromszéki medence keleti peremén található. Nap és Hold - A képeknek hála, nem volt nehéz elékeresni a rejtekből. Templom novemberi napsütésben - A novemberi napsütés kissé csípős, rövid a nappal, ezért könnyen elérhető rejtekhelyeket választottunk. Nagytakarítás volt - Ismét meglátogattuk e helyet, pihenőül szolgált egy biciklitúrán. Lisznyó neve szláv eredetű és erdőt jelent. 34,2 km-re.
Ejtőkő 48,77 km-reErdővidék népművészetéről híres falujából Vargyasról indulunk, a Vargyas patak völgyén fölfelea Homoródalmási Orbán Balázs barlang irányába, a szurdokvölgy kezdete 13 km-re van a falutól. Meg egy erdekes doboz - Kihasznalva az 5-ik HEKE napokat a Vargyas volgyeben vegre megkereshettem ezt a dobozt is. A szoros bejarata elott - Reggel a friss levegotol hamar felebredtem, ugy hogy hatra hagytam a tarsasagot, nyeregbe szalltam es irany az Ejtoko. Kőszikla - Miután kiverekedtem magam a csobánkutyákkal, nekiindultam a hegynek. Közeledvea szurdok bejáratához, attól lennebb a jobb oldalon meredek sziklaoldal emelkedik a magasba, ez a 820 m magas Ejtőkő.
Hunárka Rétyi Nyír 38,44 km-reA Rétyi Nyírbe hatolva déli irányba először egy kevésbbé látszó, majd egy feltűnően széles homoktöltés halad, amely néhol 2 m-es magasságot is elér. Teljesítménytúra levezetéseképpen - A II Háromszéki Teljesítménytúra alkalmával találtam meg, amelynek szervezésében maga a ládatulajdonos is részt vett. Útban Szacsvára - Csakúgy potyolt minket a hódara, de a fotó segítségével könnyen meglett a geodoboz. Régi kedvenc hely - Gyakran eljárok a környékre, ismerőseimnek mindig felajánlom, hogy keressék a dobozkát.
Evangélikus erődtemplom Rádos 47,66 km-reEgyhajós temploma a XIV-dik század gótikus alkotása, Keresztelő Szent János tiszteletére - a sekrestye építésének idejét az ajtajára festett évszám (1526) jelzi, ami újítását is jelentheti. Nagyon elhanyagolt állapotban van - De amint láttam, megkezdték a feljavítását. Belsejében a szentély megőrizte eredeti hálóboltozatát, míg a hajó a XIX-dik században fiókos dongaboltozatot kap - a torony alatt megmaradt szép gótikus kapuja is.
Fehér Torony Brassó 17,92 km-reFehér torony - Brassó Megvan - Megtalaltam. Hosszas keresgélés után megtaláltuk - A szemét tényleg hangulatromboló, de - lássuk be - legalább elriasztja az illetékteleneket a geo"ládától", így feltehetőleg hosszú életű lesz. Egy regi tartozas - Szegyen nem szegyen egyik legnehezebb brassoi dobozom volt.
Török mecset Bucsecs-hegység 36,59 km-reTörök mecset A természet oltárköve - Az Omul-csúcsról ereszkedtünk le, és mielőtt "hazafele" vettük volna az irányt, felkerestük a Török mecsetet. Müzein - Tényleg egy egészen más sziklatömb mint a Bucsecsben megszokottak.
Habos-völgy vízesése Bucsecs-hegység 40,3 km-reSzámtalan alkalommal végigmentem a Jepii vagy Caraiman-völgyben levő útvonalon, fel a Babele-menedékházhoz vagy lefelé Bustenibe. Bár a kék kereszttel jelzett ösvényről is szépen látszik a Habos-völgyi vízesés, valahogy mindig kimaradt a hely felkeresése.
Létrás-szakadékvölgy Királykő 27,45 km-reA Letras szakadekvolgy a Kiralyko eszaki feleben talalhato, a nyugati leszakadasban. Megkozelitese legkonnyebben a Diana menhely fele vezeto kek savon, majd az ebbol kiagazo piros kereszt jelzesen lehetseges.
Botorog-csorgó Királykő hegység 28,16 km-reA bővizű Botorog-csorgó egy kőkeresztből ontja a vizét. Megkóstoltuk - Megkóstoltuk, hát nem valami banánérlelő hőmérsékletű. Forrás - Szerintem Brassó főterén nem voltak annyian, ahányan itt voltak az út mellett megállva. Fontos tájékozódási pont a Királykő hegység keleti részénél.
Csókás vára Erősd 18,17 km-reErősd község előtt, az Olt és a Várpatak által körülölelt Csókás nevű hegycsúcson a hagyomány egy várat helyez el. Harmadmagammal talaltam meg ezt a dobozkat - Kellemes kis seta, szep kilatas, nagy fu. Gyurgyalagok - Egy jó séta után értünk fel a fennsíkra, jó ideig nem is ott kerestük ahol kellett volna, de aztán elékerült. Az erősdi Csókás vár - Esős időben nem csoda, hogy egy kicsit sár is volt, meg csúszott is egy kicsit.
Szfinx Babele Bucsecs-hegység 39,92 km-reSzfinx - Babele Transzbucsecs 1 - Miután már elég sokat hallottunk meg olvastunk erről az új útról ideje volt kipróbálni is. Ki korán kel - Későn indultunk útnak, nem számoltunk avval a csúcsforgalommal, ami Busteniben volt, mikor gyalog gyorsabban lehetett haladni, mint autóval.
Fekete Torony 17,98 km-reFekete Torony Brassó Csatlakozom az előttem szólóhoz - Valóban könnyű megtalálni, ha az ember visz magával egy profit. Sok beiras - Egy "Unnepi" setat tettem a tortenelmi brassoi tornyoknal. Megalazva es kifosztva - Ezt mar egy jopar eve megtalaltam, akkor meg a lada tele volt, es osztan a rejtek kitorlodott.
Turdolya-szikla Alsórákos 28,66 km-reA Turdolya-szikla közvetlenül az Olt folyó szélén magasodik. A Turdolya-szikla körül - A sziklás alakzat csúcsa az N 46. Nem túl magas, de szép kilátás nyílik róla Alsórákosra, az Olt völgyére, és az Alsórákosi-szorosnál a jobb és balparton őrként álló piramis alakú két Töpére.
Evangélikus erődtemplom Szászveresmart 12,02 km-reSzászveresmart temploma román kori csarnoktemplom volt a XIII-dik század második feléből, 1300 táján. Vasárnap nehéz - Nehéz volt kilesni, hogy senki ne legyen a környéken. Leomlott - Csuszatornyom omladékán rettetenetes dühös lettem. Torony nélkül - Sok évvel ezelőtt megcsodálhattuk szerencsére az erődtemplom tornyát, sajnos ma már nyoma sincs. Középkori temploma helyett a XV-dik században terjedelmes templomot építenek, amely majdnem teljesen kitölti a várkastély belterületét.
A Bodoki-hegységben, a Henter-csúcs közelében találjuk az erózió által gomba formára kialakított Egricskő vagy Prédikáló-kő nevű, 2 méter magas, lapos tetejű sziklaalakzatot. Év eleji túra a Kifestős-kőhöz - Málnás faluból, a Málnás-patak völgyéből indultunk, a piros pont jelzésen. Nevét valószínűleg onnan kapta, hogy itt prédikáltak hajdan a táltosok, a pogány magyarok papjai. 44,72 km-re.
Református templom Zalán 36,25 km-reOrbán Balázs és Entz Géza szerint Zalán templomának román kori kapuzata feltehetőleg 12-13-dik századi eredetű, a zaláni református templom építésének legkésőbbi lehetséges időpontja 1319. Szilvások - Na, ebbe már nem sikerült bejutnom. Rejtekhelyek - Megtudja-e valaki mondani, miért nem jön elé az összes rejtekhely. Én vagyok a megmondó ember - Kedves Levi, ez a kérdés nem tartozik a zaláni református templom weboldalához. A templomot 15-dik században gótikus stílusban átépítették, majd az 1802-es földrengést követően 1821 és 1825 között újjáépítették és bővítették.
Honterus-forrás Brassó 20,54 km-reOrbán Balázs leírása alapján a dúsan felfakadó, jéghideg vizű forrást régen Tolvajok kútjának nevezték. Az új, Honterus-forrás nevet 1845-ben kapta, a völggyel együtt.
Uzonka-forrás Uzonkafürdő 45,5 km-reUzonkafürdő Kovászna megye északi peremén, Nagybacon és Sepsibükszád között, a Baróti hegység lábánál, a Nagy Murgó alatt, az Uzonka és Pisztrángos patakok völgyében található. Gyönyörű idő - Valamikor estefele értünk ide, ez volt az utolsó megálló a mai napra. Borvíz - Megtaláltam a dobozt. Pihenőhely rozoga állapotban - Több mint 5 év eltelt az utolsó megtalálás óta, a rejtek is talán Uzonkafürdő legforgalmasabb helyén található, így nem sok reménnyel érkeztem a helyszínre.
Oltszem Sepsiszentgyörgytől északra fekszik, itt található Mikó Miklós gróf 1827-ben épült vadászkastélya. Sóskút sötétben - Sötétben minden doboz fekete, még a fekete doboz sőt a fekete lyuk is. A szív dobog - A Leánykavárnál nem találtunk ládát, de reménykedve mentünk a sós forráshoz. Új doboz - Már másodszor jártunk ezen a helyen, és nem tudtuk megállni, hogy ne hagyjunk itt egy dobozt, ha már nem kereshettünk mi. Nem messze a falutól egy bikarbonátos-sós gyógyvíz található. 39,97 km-re.
Kőember Felsőkomána 16,51 km-reA Kőember-szikla a Komána-völgy északi oldalában található, rögtön az erdei út felett. Felsőkománából indulva, a Tatárok sziklakapuja után 1,33 km-re, illetve a Faragott kő bazaltoszlopoktól 670 m távolságra érünk a sziklaalakzathoz.
Kockás tulipán-erdő Szacsva 39,18 km-reMeli útmutatása szerint Szacsváról a templom mellett jobbra, a mezei úton tovább indultuk Magyaros irányába. Szentgyörgy-napi tumultusból kiszabadulva - Megkerestem ezt a rejtekhelyet. Megegyszer ugyanitt - Meg 2016 februarjaban jartam itt es akkor masodiknak (meliek utan) talaltam meg a dobozt. Szép hely - Szép hely, könnyű megtalálni. Az úttól balra van a csodálatos tulipánmező.
Kálvária-domb Bodzavám 47,39 km-reBodzavám végén régi templom romjai és egy újkori erőd maradványai ismerhetők fel, a Kálvária körül újkori sáncok láthatóak a harmadik katonai felmérés térképszelvényén. Romok - Az erőd felől közelítettem meg a templomromot. A már romos kápolna közelében még ma is megfigyelhetőek a sáncok maradványai.
Református templom Nagygalambfalva 61,31 km-re Benéztünk a 13-14-dik században épült templomba, ahol Kányádi György református tiszteletes elkápráztatott alapos ismereteivel. A rengeteg érték közül említsük meg a Borsai Nagy Clara adományait, az 1789-ből származó festett templomajtót és az 1782-ből datált Úr asztalát.
Borvízforrás Zsögödfürdő 68,85 km-re Zsögödfürdő, a Borszékkal egyidős fürdőtelep, Csíkszereda déli kijáratánál, az Olt jobb partján található. Legyen egy ilyen rejtés is - Én már többször is ellenőriztem a rejtést, és a geodoboz mindig a helyén volt. Végre megvan - Sokadjára keresem. Ládaellenőrzés - Ma este kibicikliztem Zsögödfürdőre, a borvízforráshoz. 17 kádas meleg fürdője 1957-ben épült, azóta többször felújították.
Erődített evangélikus templom Nagysink 51,79 km-re A helység szász telepítését a legkorábbi Szeben vidéki telepítések idejére teszik, az 1200-as évek előttire, körülbelül 1150-től kezdődően. Ennélfogva a templomépítés is legkésőbb a XIII-dik század elején megtörténhetett.
Komlósároki alsóborvíz Tusnádfürdő 52,22 km-re Komlósároki alsóborvíz - Tusnádfürdő. Borvizkostolon - Ezt a borvizet is megismertem, elegge zavaros volt talan meg a Nyarad sem volt ennyire. A Komlósárok alsó, Oltba szakadása előtti szakaszán több nagyhozamú foglalt és foglalatlan, 12,5 C hőmérsékletű borvízforrás tör fel.
Levendulás Csekefalva 68,77 km-re A csekefalvi levendulaültetvény 2023-ban június 24 és július 16 között látogatható, nyílt napok keretén belül, hétköznapokon 15-20 óra között, hétvégeken 10-20 óra között. A helyszín közelében parkoló a csekefalvi futballpálya mellett van.
Panoráma a zsögödi szorosra Zsögödfürdő 68,49 km-re Zsögödfürdő Csíkszereda déli kijáratánál található, a város egyik, szépen rendben tartott szabadtéri, ásványvizes fürdője. Itt nehezebb dolgunk akadt - Az egész oldal tele volt kivágott fenyőkkel. Az oldalban - Hát igazán nem volt okos dolog kivágni a fenyőcskéket, de azért egy kis keresés után elékerült a doboz. Keresés a domboldalon - Többször jártam erre felé, nem tűnt különösebben nehéznek a feladat, miután gps-el felfegyverkezve indultam felkeresni a rejteket, annál inkább lelombozódtam, miután hosszasabb keresgélés után sem sikerült felfedezni a rejteket, pedig kivágott fenyőcske is, kő is akadt nem egy, ilyenformán párosítva is. Zsögödfördőn egy 53 kádas meleg fürdő egy fedett medence, egy szauna, és 2 szabadtéri medence van.
Molnár Józsiás-park Kézdivásárhely 59,7 km-re A Kézdivásárhely központjában található Molnár Józsiás-park, a város kiemelkedő személyiségéről, Molnár Józsiásról kapta a nevét. A vasárnapi túrára innen indultunk - Itt volt a találkozó, természetesen azért, hogy tudjuk megkeresni ezt a ládát is. Ez is meg lett - Miután a kisfiam kijátszotta magát a játszótéren, és miután megvártuk amig a bevásárlási útról hazatérő néni megpihent és elszívta cigarettáját azon a padon, megtaláltuk. Hűlt helye - Hűlt helye a doboznak.
Lobogófürdő Szentkeresztbánya 63,15 km-re Szentkeresztbánya környékén ásványvízforrásokat találunk a Kis-Homoród mentén, itt alakult ki a hajdan népszerű Lobogófürdő is. Az 1900-as évek elején még működött, majd a források nagyrészének a bányamunkák miatt eltűnt a vize.
Sárpatak 63,7 km-re 1231-ben jelentkezik először Sarpotoc néven. A középkorban katolikus temploma volt, amelyet azonban megroskadt állapota miatt 1800-ban le kellett bontani.
A tudás kútja Székelyudvarhely 60,67 km-re A Modern Üzleti Tudományok Főiskolája fennállásának tizedik évfordulóján rendezett emlékünnepség keretében leplezték le a Kubanek László képzőművész által tervezett emlékművet.
Kicsimama utca Kézdivásárhely 60 km-re A kézdivásárhelyi 43-as udvarteret ma is Kicsimama utcának nevezik. A jó hírnevét onnan szerezte, hogy egy kis zsindelyes házban itt egy idős asszony élt.
Tündérvölgy-vízesés - Kovászna. 61,22 km-re.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.