Nagyér település (Csongrád-Csanád vármegye) Közeli látnivalók: Pillangó tanösvény Nagyér, Nagyéri kilátó, Agroturisztikai Bemutató Központ Nagyér, Református templom Nagyér, Szikes vizes élőhelyek tanösvény Nagyér, Evangélikus templom Ambrózfalva, Szlovák Néprajzi Ház Tótkomlós, Montág-puszta Ambrózfalva.
Sóhajok hídja Szeged 46,68 km-reA szegedi Sóhajok hídja, melyet velencei mintára építettek, a Széchenyi téren található, a Városháza és a Bérpalota között átjáróként használatos. 1883-ban épült, Ferenc József császár tiszteletére, az uralkodó ugyanis a Bérpalotában szállt meg, és ezen az átjárón mehetett át a Városházába.
Beliczey-kastély Csabaszabadi 27,84 km-reBeliczey József egykori Békés megyei főispán kastélya 1870 körül épült - oszlopos portikuszú, klasszicizáló épület, melyet 1910 körül eklektikus-szecessziós, egytornyos villává bővítettek ki. A Beliczey-kastély magántulajdonban van, jelenleg nem látogatható, a kerítés mellől az épület sem látszik.
Momák-kút Pécska 34,31 km-reA Momák-kút Pécska város keleti felében, a többségében románok által lakott egykori Ópécska (Románpécska) városrészen található. A kút neve Momák Flóris nevéhez fűződik, aki a fúrás idején a falu jegyzője volt.
Evangélikus lutheránus templom Arad 49,78 km-reAz aradi Evangélikus Luteránus templomot 1905 és 1906 között építették neogótikus stílusban Szántay Lajos tervei alapján. A templomot még Vörös templomnak is nevezik, mivel a külső borítását csiszolt vöröstéglából keszítették.
Boszorkánysziget Szeged 47,43 km-reA Boszorkánysziget a Tisza és a szegedi Alsóváros közötti erdős terület, nem igazi sziget, kis jóindulattal félsziget, melyet megkerül a Tisza. A jól kitaposott ösvényekkel rendelkező, népszerű zöldövezetet délről a kereskedelmi és téli kikötő határolja, északról a már nem létező vasúti híd.
Lipthay-kastély Lórántfalva 44,37 km-reA Lipthay-kastély Temesvár felől Nagyszentmiklós felé utazva, a Lórántfalván található, nem messze az 1785-ben épült római katolikus templomtól. A kastély főbejárata az országúttal párhuzamos utcára nyílik.
Öreg téglahíd Földeák 18,73 km-reFöldeák öreg téglahídja a település északi szélén, a falu horgásztava mellett, a Bacsó Béla utca végén található, és a Száraz-ér fölött ível át. Ez a híd Csongrád-Csanád vármegye legrégebbi téglaboltozatos hídja, összeköti Földeák belterületét a külterülettel, közlekedésre is szolgál, de rajta mennek keresztül a közüzemi vezetékek is.
Aradi víztorony 49,33 km-reArad város ivóvíz ellátásának megoldására 1896-ban épült ez a víztorony, az annak idején Tűzoltók-terének nevezett helyen. 25 méter magas és erőd kinézete van, 1927-ben renoválták utoljára.
Geist Gáspár-kastély Orosháza 37,2 km-reAz ifjú Geist Gáspár terveztette, valószínűleg Ybl Miklós által tervezett vadászkastély Orosházától északkeletre, a hozzá tartozó Kiscsákón található. Tornyos, földszintes, elővárosi eklektikát mutató épület, kazettás famennyezetű nagyteremmel, a főpárkány alatt vadásztémájú sgraffito díszítéssel.
Borzák-malom Nagyvarjas 35,01 km-reA Borzák-malom, ma ipartörténeti múzeum és közösségi tér, a Nagyiratos községhez tartozó Nagyvarjas faluban található, a 59-60 szám alatt. Az egykori parasztmalmot 1940-ben építették és 1949-ig működött, majd a román állam elvette tulajdonosaitól, a kollektivizálás után raktárként használták.
Batthyány-Geist-kastély Kondoros 39,47 km-reA Batthyány László által 1844-ben rendelt, Ybl Miklós és Pollack Ágoston tervei alapján 1850 körül épült kétszintes Batthyány-Geist-kastély a Kondorostól délre levő Geisztcsákón található. Itt alakult meg az ország első vadásztársasága, a Geist család előbb béreli a kastélyt, majd megveszi a területet, a második világháború után a kastély üresen marad, 1993-tól a kondorosi önkormányzat a tulajdonos.
Szabadság-szobor Arad 49,33 km-reAz 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc vértanúinak tiszteletére a Vesztőhelyen emelt márvány obeliszk felállításával párhuzamosan kezdeményezés folyt egy nagyméretű szoborcsoport létrehozására. A meghirdetett pályázatra 14 terv érkezett, melyek közül Huszár Adolf nyerte el a bírálóbizottság első díját.
Vásárhelyi–Bréda-kastély Lőkösháza 40,01 km-reAz 1810 körül klasszicista stílusban épült, műemlék Vásárhely-Bréda-kastély Lőkösháza mellett, a Bréda-majorban található - bár jelenleg magántulajdonban van, a hét minden napján látogatható.
Károlyi-Berchtold-kastély Árpádhalom 30,98 km-reA klasszicizáló, eklektikus stílusú Károlyi-Berchtold-kastélyt 1897-98-ban építtette gróf Berchtold Lipótné, Károlyi Alajos lánya, Ferdinanda. A kastély, mely átvészelte a háborúkat, eredetileg 22 szobából, fürdőszobákból és mellékhelyiségekből állt - ma művelődési ház, iskola és könyvtár.
Indiai platánfa Mezőhegyes 8,52 km-reMagyarország talán legnagyobb platánfája, egy indiai eredetű platánfa (Platanus Occidentalis), a mezőhegyesi ménesbirtok udvarán áll, a több mint kétszáz éves fa 4,8 m kerületű és 35 m magas. A fedett lovarda mellett található platánfát, egy másik társával együtt, 1819-ben ültették.
Bartók Béla szülőháza Nagyszentmiklós 34,18 km-reNagyszentmiklós szülöttjének, a világhírű zeneszerző Bartók Béla szülőházának helyén álló épület falán egy kétnyelvű emléktábla hirdeti a helyszín fontosságát. A város életében élő hagyomány a Bartók kultusz, 2002 óta.
Feneketlen-tó Battonya 17,23 km-reA Feneketlen-tó Mezőhegyes és Battonya között, a 48-as erdő szélén található, a talajvízzel feltelt krátere az 1961 december 29-én bekövetkezett gázkitörés eredménye. Nevével ellentétben a tó csak 10 m mély, kis alapterületű, átmérője 50 m, az ország negyedik legnagyobb, ilyen módon keletkezett krátertava.
Bezdini kolostor Maros Ártéri Természetvédelmi Terület 33,91 km-reAradról a Perjámos felé vezető 682-es megyei úton Munár falu határáig, ahol jobbra tér egy keskeny aszfaltcsík, a letérőtől számítva 4 kilométer a kolostorig. Aradtól 35 kilométerre, a folyó bal partján, mélyen a Maros Ártéri Természetvédelmi Terület szívében helyezkedik el.
Lombkorona-sétány Makó 27,67 km-reA Lombkorona-sétány Makón, a Maros jobb oldalán található, 191 m hosszú és 10 m magassságban helyezkedik el, a pedig torony 18 m magas. A magasból csodálhatjuk meg a Maros-parti ártéri környezetet és annak élővilágát, majd lecsúszhatunk a Kárpát-medence leghosszabb száraz szárazföldi csúzdáján.
Szerelmesek kapuja Kőfal Hódmezővásárhely 31,89 km-reA 3006 m hosszú hódmezővásárhelyi árvédelmi fal, vagy Kőfal, városképi jelentőségű műemlék, a várost körülvevő árvédelmi töltés - egyedülálló alföldi látnivaló, 1958 óta védelem alatt áll. Árvízvédelmi célból Hódmezővásárhely északi és keleti határán egy 17,5 km hosszú földtöltést építettek, és 1879-1881 között a déli részen a 3 km hosszú, téglából emelt, úgynevezett Kőfalat.
Szent Gellért püspök szobra Nagycsanád 27,8 km-reSzent Gellért püspök egészalakos szobra Nagycsanádon, a római katolikus templom előtt áll, a 6-os főút mellett - Huber József szobrász alkotása, 1815-ben állították fel. Szent Gellért püspöki öltözetben áll a latin feliratos magas talapzaton, jobb kezét a szívéhez emeli, mellette egy angyal látható, ahogy a püspök felé fordul.
Nákó-kastély Nagyszentmiklós 33,88 km-reA nagyszentmiklósi Nákó kastélyban, a Pro Bartók Társaság rendszeresen szervez koncerteket, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara és a Temesvári Nyugat Egyetem Zenei Fakultása közreműködésével, évente 3-4 alkalommal.
Szentháromság szobor Arad 49,75 km-reAz aradi Szentháromság szobrot a XVIII-dik századi pestisjárványok emlékére emelt eredeti fogadalmi szobor helyett állították 1901-ben. Az aradiak, eredeti fogadalmuknak megfelelően, ma is megismétlik az Úrnapi körmenetet, minden év Úr napját követő vasárnapján.
Gyalogoshíd Csálai-erdő Hármassziget 46,38 km-reArad 2025-ben használatba adott, újjáépített gyalogoshídja, a Hármassziget és a Csálai-erdő között teremt kapcsolatot. A Csálai-erdő az aradiak egyik kedvelt kirándulóhelye, a Maros-ártér Tájvédelmi Körzet része.
Gabonamúzeum Békéscsaba 45,65 km-reA Csabai Tanya és Gabonatermesztés-történeti Kiállítóhely Békéscsabán, a Gyulai út 65 szám alatt található, 1980 október 31-én nyitották meg. A Gabonamúzeum létesítményei a Gajdács vagy Csabai-tanya, a Csókási vagy Kiss-féle szélmalom, a Vésztő-Mágori szín, Mladonyiczky Béla A mag című szoborkompozíciója, Emil Vitroel a Bőség című szobra.
Zongora Háza Jacques Faix Arad 49,35 km-reAz aradi Zongora Háza, melyben ma egy kulturális központ is működik, az egykori Batthyány utca (ma Püspükség, Episcopiei) 25 szám alatt található. A Jacques Faix emkékház, ahol a híres Zongora Szalon is található, ma kulturális eseményeknek is helyet ad.
Téry Ödön szobor Óbéb 42,45 km-reTéry Ödön egy kis alföldi faluban, Óbében született, 1856 július 4-én. Jeles turistaelődünk tevékenysége nagyrészt a Tátra hegységre terjedt ki, melynek kiváló ismerője volt.
Pontonhíd Csongrád 59,59 km-re A csongrádi úgynevezett fahíd Csongrád város északi részén található, a Gőzhajó utca végén - a Mámai-réti és nagyréti mezőgazdasági területeket köti össze a várossal. Az ipari műemléki védelem alatt álló csongrádi pontonhíd a csongrádiak nyelvhasználatában fahídként van emlegetve, de a fa útpálya kivételével a híd vasszerkezetű.
Máslak vára 69,83 km-re A Bánság északkeleti részében, a Ruszka-havasokból nyugatra messze kinyúló Lippai-hegycsoport (Erdőhát) vidékén,alacsony dombvidéken terül el Máslak (Maşloc) község. A községtől délkeletre, körülbelül 1 km-re találjuk Máslak várának maradványait.
Csatád 55,29 km-re Csatád a román-szerb határ közelében fekszik. Sváb néprajzi központ, bár svábok már csak kevesen vannak itt.
Nyugati tengerpart Gyorok 69,06 km-re Románia nyugati tengereként, tengerpartjaként is emlegetett gyoroki tó 22 km távolságra található Aradtól. Gyorok falutól nyugatra található, egykori homokbánya területén alakították ki, idegenforgalmi célokból.
Bökényi duzzasztómű és hajózsilip Szentes 59,69 km-re A bökényi duzzasztó és hajózsilip 1905-07-ben épült vízlépcső, a Hármas-Körös egy folyószakaszán biztosítja az öntözéshez szükséges vizet, és a hajózást teszi lehetővé a békésszentadrási vízlépcsőig. A tűsgátas rendszerű duzzasztó az első vasbeton szerkezetű vízépítési műtárgy az országban, terveit Zielinszky Szilárd műegyetemi tanár készítette.
48-as Honvéd sírhely Gyergyámos 64,95 km-re Az E70-es nemzetközi út Temesvárról Zsombolyára vezető szakaszán, a Gyertyámos központjában a 693-as megyei útra kanyarodva jutunk el a köztemetőig, melynek a bejárattal átellenes határa mentén, közvetlenül egy tó közelében található a sírhely.
Temesvári csata emlékmű Újbesenyő 67,37 km-re A Temesvárt Nagyszentmiklóssal összekötő DN6-os országútról a 12-es kilométerkőnél bekötőút ágazik le Újbesenyő felé. Közvetlenül a falu szélén jobbra kell letérni egy a vasutállomás felé vezető úton, majd tovább a vasút mentén, mígnem feltűnik az a bokor melynek védelmében az obeliszk meghúzódik.
Középkori földvár Temeskenéz 52,83 km-re A valószínűleg 13-14-dik századi földvár 2,25 km-re nyugat-délnyugatra található a temeskenézi ortodox templomtól. Illetve 600 m távolságra északnyugatra a patak földrajzi jobb partjától.
Szélmalom Kiskundorozsma 51,96 km-re A dorozsmai szélmalom Kiskundorozsmán, a Szegedtől északnyugatra található városrészen található - 1821-ben építette Czékus Andor. 1905-ben 23 szélmalom állt Kiskundorozsmán, az elsőt 1801-ben építették egy dombra - a ma is látható malom többször elpusztult, de ismételten újraépítették.
Maderspach Ferenc sírhelye Zsombolya 63,84 km-re Zsombolya központjából, a Szent Flórián szobortól indulva, a Polgármesteri Hivatal és a Stefan Jäger Múzeum előtt elhaladva jutunk el a városi temetőhöz, melynek körülbelül mértani középpontjában helyezkedik el a derékbatört oszlop alakú síremlék.
Római katolikus templom Vinga 53,61 km-re Vinga, az arad-temesvári vasútvonal mentén fekvő nagyközség, első ismert birtokosa a Csák-nembeli Miklós, 1214-ben komáromi, 1222-24-ben csanádi, 1228-29-ben bihari főispán volt. Az 1717 évi kamarai jegyzékben Vinka alakban fordul elő, de csak 9 házzal.
Kálváriadomb Billéd 57,93 km-re A Temesvár felől Nagyszentmiklós felé utazva, Billédtől körülbelül 2 kilométerre, a jobb oldalon emelkedik a Kálváriadomb. Közvetlen közelében parkolóhely található, személygépkocsik számára.
Vidéki levendula Temesfüves 69,45 km-re A Vidéki Levendula levenduláskertbe Angustiafolia Sevastopolis fajtájú levendulát ültettek. Nem kérnek belépési díjat, a látogatás feltétele egy csokor virág vagy egy üveg illóolaj megvásárlása.
Aradi vár 50,88 km-re Arad városának a történelem folyamán több vára is volt,sőt, maga a középkori városmag is máshol helyezkedett el, mint manapság. Korunkra legjobban az újkori erőd maradt fenn, melynek meglátogatásakor fejet hajthatunk az 1848-49-es szabadságharc után itt kivégzett tábornokaink előtt is.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.