Bucsumizbita település (Fehér megye) Központ: Bucsony. Bucsumizbita román elnevezése: Izbita.
Lengőhíd Alsószolcsva 29,12 km-reRégebb, mikor még közlekedett az Aranyos-völgyi keskeny nyomtávú vonat, a Mokanica, az Alsószolcsvára érkező kirándulók a megállótól egy lengőhídon keresztül rövidíthettek a Szolcsvai búvópatak-barlang felé. Régi szép idők - TöBBBször is lengtünk ezen a hídon, mikor jártunk likászni a Szolcsvai búvópatakhoz, a mokanyiczával, majd autóstoppal. Megtalálás igazolása fotóval - A megtalálás igazolását, a megtalálót ábrázoló fotóval, elfogadom. A doboz már nem hiányzik - Pótoltam a hiányzó dobozt, de mivel a híd közelében lévő ligetben a csutakok áradáskor víz alá kerülnek, úgy gondoltam, hogy a hídfő betontalpában jobb helyen lenne a doboz, és áradáskor nem mosná el a víz.
Ronki-szoros 37,63 km-reA Ronki-szoros az Aranyos völgyén található. Ott voltam a rejtésnél - Ronki-szoros - A torockói rejtekhely-találkozó egyik túracélpontja volt a Ronki-szoros. Egy kis séta - A szorosban még jártam, de már nem emlékeztem szinte semmire. A szoros látványosabb része megközelitőleg 1-1,5 km.
Piros és Fekete Szászváros 43,42 km-rePiros és Fekete, Szászváros Kavicsok - Mi is megtaláltuk a kavicsokat a lappancs alatt. Keresés indul - A rejtekhelyen új doboz lapul. Gözmozdony - Miután elterelö hadmüveletet tartottam egy ott lötyögö ittas (reggel fél tízkor) egyénnel.
Léta-vára Magyarléta 46,12 km-reMagyarléta falutól 3 km-re, a Jára völgye fölött emelkedő kősziklára épült Léta-vára, másik nevén a Géczy-vár. Melegen ajánlom mindenkinek - Nagyon szép őszi nap volt. Szent László pénzei Léta váránál - Egy rövid szombati séta alkalmával vettük célba a létai várat. Dombok között elrejtve - Impozáns volt, ahogy fentről megpillantottuk a vár romjait.
Arany-hegy Piski 43,23 km-reAz Arany-hegy Piski (Simeria) közelében van, a Déváról Szászsebesre vezető ut mellett emelkedik. Arany autópálya - Útban az Arany-hegy felé felfedeztük, hogy a Dévát kerülő autópálya 10 kilométere járható. Kincs - Könnyen meglett az Arany hegy kincse. Másik láda - A régi ládát nem találtuk, helyén egy másik, 2016-ban rejtett láda van, rengeteg bejegyzéssel. Piskiben fordulj északra Arany falu felé, aztán Algyógy felé - a hegy a baloldalon lesz.
A Hollókő aljában Verespatak 6,16 km-reA sziklás hegyoldalakon szinte semmi sem terem, az ErdélyiSzigethegység mégis rendkivül gazdag. Ne add fel - Sajnálnám, ha többet nem jelentenéd be a megtalálásaidat. Fel a fejjel - Hát persze, hogy el van ismerve a megtalálás. Új geodobozt rejtettünk a Hollókő tetejére - Egy körtúra formájában kerestük fel rendre Verespatak látnivalóit. Már a rómaiak is tudták ezt, akik itt aranyat és ezüstöt bányásztak, a folyót Auratumnak nevezték el.
Református templom Borberek 36,95 km-reBorberek első temploma a XII-XIII-dik század fordulóján már elkészülhetett, mert ebben az időben jönnek a környék szász telepesei, akik II Endrétől kapnak kiváltságokat. Az ötödik - A mai utam utolsó, ötödik geodoboza.
Bem-emlékoszlop helye 45,97 km-reA domborműves emlékoszlop azt a helyet jelölte meg, ahol Bem altábornagy 1849 február 9-én győzelmet aratott az őt üldöző osztrák csapatok felett. Szent István - Magát a templomot megtaláltam. A csata a Sztrigy folyón átvezető piski hídnál zajlott le.
Karsztforrás Mádai-szoros 26,05 km-reA Mádai-szoros mádai végétől körülbelül 300 méterre, a nyugati sziklafal tövében, van van egy bő vízhozamú karsztforrás a patak szintjében. Olyan bő vízhozamú, hogy nem keveredik a patak vizével, csak néhány méterre a forrástól.
Templomrom a dombon Felsőorbó 37,21 km-reFelsőorbó régi temetőjében, a falutól körülbelül 300 méterre északnyugatra, egy 14-15-dik századi templom romjai találhatók. A romániai történelmi műemlékek jegyzékében az AB-II-m-B-00226 sorszámmal szerepel.
Katolikus templom Tövis 40,7 km-reHunyadi kolostortemploma. Nagyon szép - Ezt a templomot meg kell látogatni. Amint a templom nyugati kapuja feletti felirat megörökíti, a templomot Hunyadi János építteti 1449-ben: Anno Domini MCCCCXXXXVIIII Johannes de Hunyad regni hungariae gubernator.
Aranyvár Piski 43,39 km-rePiski városka fölött, az Érchegység Nagyági csoportjának délii végében, az itt északnyugatra kanyargó Maros jobb partján fekszik Arany község. A falu délkeleti végében, az Arany-hegy lábánál, közvetlenül a Maros ártere fölött középkori vár is állott egykor.
Kis Szent Teréz kápolna Torockó 40,08 km-reA torockói Kis Szent Terézről elnevezett gyerekotthonban, ahol a Csaba testvér gyerekei laknak, kialakítottak egy kis kápolnát, amit mindenki látogathat, anélkül, hogy a ház lakóit zavarná. Elveszve - Aranyos kis kápolna,nagyon hangulatos. A padban - A kápolnánál - amely napközben nyitva van, be lehet menni - Újra elhelyeztem egy dobozt. Olvasás lecke - A padon az itt lakó gyerekeka vakáció dacára nagy szorgalommal az olvasást gyakorolták a nevelőnénivel. Ugyanis a kápolna az utcára nyíló pincében kapott helyet, és az ajtaja egész nap nyitva áll.
Nagy-Bihar 41,19 km-reAz itt látható körpanoráma lenyűgöző. Jo túra - Az Aranyos völgyéböl, a Vércsorog vizesést érintve, a csucsra. Láthatjuk a Gajna-tető,Arad-kő, Béli-hegyek, Pethő-csúcs, Zanoga, Bak-hát , Bihar-csúcs, távolabb a Mező-havas, Bocsásza, Sík-havas, Vlegyásza, Öreg-havas csúcsokat.
Szív-tisztás Borosbocsárd 28,56 km-reA Szív-tisztás Kecskekő várától 2,4 km távolságra található, dél-kelet irányba. Borosbocsárd település észak-nyugati kijáratától körülbelül 3 km-re, az útból egy ösvény indul balra.
Evangélikus erődtemplom Szászsebes 45,67 km-re1150 előtt terra Siculorum terrae Sebus, utána szász település. Régi ismerős ez a hely - Régóta készülök itt rejteni egy dobozkát a környék legjelentősebb épületéhez. Kívül vagy belül? - A Vörös-szakadéktól jövet megálltunk, hogy megkeressük ezt a dobozt is. Belül - A Vörös-szakadékhoz igyekezvén megnéztük a templomot. 1203-ban a sebesi dékánság székhelye, ekkor biztosan van már temploma.
Arborétum Piski 44,03 km-reA piski-i arborétum egy mesebeli szép hely, annyira, hogy egy órát kóvályogtam benne a zuhogó esőben, és nagyon jól éreztem magam. Hazafele - Retyezát túrából hazafele 4 órát kellett várnunk a vonatra. Igazán egy szép hely - Nagyon tetszett ez a hely. Fák - Itt GPS nélkül elég bajos a megtalálás. Egy része gondozott, park jellege van.
Barlangvár Erdőfalva 22,95 km-reAz erdélyi Érchegység délkeleti részén, a festői Glodi szorostól kissé délre találjuk Erdőfalva községet, ahová legkönnyebben Szászváros felől Algyógyon keresztül juthatunk el. Útvonal a várhoz - Van egy másik egyszerűbb útvonal a barlangvárhoz. A déli irányból vezető úton Erdőfalvára érkezve a falu központjából már jól látható a községtől északra magasodó csipkézett sziklafal, mely számos üreget, hasadékot rejt magában.
Szilas-patak rezerváció 34,91 km-reA Thoroczkay vár alól kék sáv vezet a Szilas-patak völgyébe. Egy darabig a patakot követjük, majd az út kitér a meder mellől és meredeken halad az erdőben.
Vízimalom Torockó 40,21 km-reA század elején még öt vízimalom működött Torockón, ma a falu területén egy maradt fenn. Forog a kerék? - Nem volt szerencsénk, nem tudtunk bejutni. A doboz elérhető - A doboz a malom területén kívül van, elérhető akkor is ha a malom zárva van. Forog, nem forog - Sötétben keresgéltünk. Ha szeretnénk ellátogatni a vízimalomhoz, a 48-as házszámot keressük, Both Miklós asztalosmester portáját.
Őrhegy kilátópont Nagyenyed 44,68 km-reAz Őrhegy kilátópont a nagyenyedi városi park (Kápolnadomb) és a református temető között található. Megközelíthető egy szűk ösvényen, mely a Diákemlékmű közeléből indul, a Dózsa György utcából.
Molhás dagadó tőzegláp Bihar-hegység 48,18 km-reA temérdek tőzegláp az egyik különlegessége a Pádisnak, bár kevesen tudnak róla. Hazafelé Pádisról - 7 diák kíséretében a nedves Pádisról a bűn-rossz úton leereszkedve tettünk egy kis kitérőt ehhez a szép helyhez. Az egyik legnagyobb ilyen dagadó tőzegláp a Nagy Molhás az Izbuc patak völgyében.
Ferences templom és kolostor Szászváros 45,15 km-reFerences kolostorról már 1260-ból van adat a vatikáni Varasinum írásos kódexben. Szászvárosi templom - Megtaláltam a kis "BabBerci-féle" dobozt ott ahol a segítö információ mutatta. Kolostor - Ez volt az első szászvárosi doboz, amit megkerestem. A kinyomtatott kódexben: Varasini, az Ara coeli kéziratos kódexben: Voracinum a neve.
Sziklakapu Havasgáldi-szoros 22,65 km-reA Havasgáldi-szoros földrajzi bal oldalán, érdemes a sziklák között is barangolni. Rossz irányból megközelítve - A Havasgáldi-szoros út feletti rejtésétől indultam tovább az ösvényen, kelet felől kerülve az erdőben. Utolsó a mai napra - Miután megcsodáltuk a sziklakaput, minden lehető szögből, megkerestük ezt a dobozt is. Eltűnt ez a doboz is, de rejtettem újat - A Szfinx és a Sziklakürtő után a Sziklakapu következett. Egy jelzetlen ösvény is indul felfelé, ezen fel lehet jutni a sziklakapuhoz.
Sziklaszoros Kisgyógypatak 24,9 km-reKisgyógypatak (románul Geogel) falutól keletre, az azonos nevű patakon, van egy kiépítetlen, vad szoros. A szoros egy rövid és egy még rövidebb szakaszból áll.
A dévai gyerekek Szent Ferenc Alapítvány Déva 43,55 km-reA gyermekotthonok híre messzire hallatszik, s az erdélyiek tudják, amelyik gyermek Csaba testvér otthonába bekerül, az megmenekült. Templom - Éppen az ötórási misére gyülekeztek a hívök amikor odaértem a templomhoz. Árvák - Sikerült megtalálnom a dobozt. Sokan itt találkoznak először folyóvízzel, fésűvel, iskolával, jó szóval, Istennel.
Remetei panoráma Torockói-hegység 29,87 km-reA Felsőenyed - Bucsum közötti 107I jelzésű megyei út áthalad a Torockói-hegységen nagyjából kelet-nyugat irányban, helyenként kb 1000 méteres magasságban. Nyuszika - Remek a panoráma, az út frissen kövezve. Húsvét nyuszika nélkül - Húsvét előtti csütörtökön, nagycsütörtökön indultam meg végigjárni a Transznyugati utat, Nagyenyedtől Abrudbányáig utazva.
Sziklakürtő Havasgáldi-szoros 22,59 km-reA Havasgáldi-szoros monumentális sziklakapujához vezető jelzetlen ösvény elvezet egy kisebb sziklakürtő, vagy kilyukadt zsomboly teteje mellett. Kürtő van, X is, dobozt nem találtam - A Szfinx-től a sziklakapu felé folytattuk az utat.
Jegenye 68,5 km-re 1343-ban Jegenye, 1360-ban Jegene, 1666-ban Jegenije, 1670-ben Jeghenye néven jelentkezik az oklevelekben.
Hazugságok hídja Balázsfalva 60,7 km-re A helybeliek által Hazugságok hídjának nevezett vasúti felüljáró Balázsfalva központi részét köti össze a déli, Hula-negyeddel. Közlekedési csomópont, itt találkozik a város hat fontosabb útja.
Gilovics haz 67,63 km-re A Gilovics-ház 2001 áprilisában leégett, azután tégláit széthordták, ma csak romjai látszanak. Petőfi (Avram Iancu) utca 23.
Hollókő Tárnica-tó 55,6 km-re Újabban a Dán köve elnevezés terjedt el. Állítólag egy Dán nevű fényképész adta az új nevet, az eredeti helynév ismerete nélkül.
Tűzoltótorony Kolozsvár 68,2 km-re A 15-dik század végén épült kolozsvári Tűzoltótorony a Szappany (Tipografiei)-utca 17 szám alatt található. A takácsok céhe védelmezte, ezért Takácsok tornyának is hívták, bár eredeti neve Szappany utcai kis kapu volt.
Ósebeshely vára 54,66 km-re Célszerű a templom mellől kelti irányba induló földúton elindulni. Ez a földút egy kisebbnyílt terepre, legelőre visz.
Székelykocsárd 62,39 km-re Kocsárdról a hagyomány azt tartja, hogy hajdan a Rosszpatak völgyében és temploma tőle jobbra, az Aranyos felé eső fennsíkon feküdt. Jo reggelt kivánok - Nem volt nehéz rátalálnom erre a helyre hiszen itt lakom, és tudok rola pár dolgot. Az ígéret szép szó - Sor került Székelykocsárd oldalának az összeállítására is. Valószínő, hogy a XIV-dik századi templom ott állott.
Kakasos templom Kolozsvár 66,81 km-re A Kakasos templom, vagy felsővárosi református templom a Mócok utca 84 szám alatt található - a templomot Kós Károly tervei alapján építették szecessziós stílusban 1913 és 1914 között. Kakasok mindenhol - Tipikus Kós épület.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.