Gura Izbitei település (Fehér megye) Központ: Bucsony.
Szív-tisztás Borosbocsárd 27,46 km-reA Szív-tisztás Kecskekő várától 2,4 km távolságra található, dél-kelet irányba. Borosbocsárd település észak-nyugati kijáratától körülbelül 3 km-re, az útból egy ösvény indul balra.
Kisvasút alagút Borrév 45,51 km-reA Tordát Topánfalvával összekötő vasút már sok éve nem működik, és sajnos a síneket is részben ellopták, pedig használhatták volna turisták vonatoztatására, a mócok zárt világának bemutatására. Nyári tábor - Ez évben a Kövenden megrendezett EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) vándortáborból kis kiruccanást tettem biciklivel az alagútig. Takarítják az Aranyos völgyében a síneket - Először az alagút Borrév felőli végén kerestem, de itt nem volt leomlott sziklakupac. Újraindul, vagy nem - A campeniinfo szerint újraindítják a "Mocănița"-t.
A torockószentgyörgyi vár, a Vársziklára épített erődítmény, a XIII-dik századtól kezdve áll ellen az idő vasfogának és a támadóknak. Csetenyes - A vártól leereszkedtünk ehhez a rejtekhez is. Várostrom - A várat bevettük, fáradtságos, forró déli napsütésben. Macerás - Már a várnyeregből lefelé nehézkes, de aztán nagyon bozótós, benőtt, dzsuvás a hely. Akármilyen irányból próbálunk felkapaszkodni rá, legalább 200 m szintkülönbséget kell megtennünk, de mindenképp megéri a fáradtságot. 35,6 km-re.
Római lépcsők Ruda 29,73 km-reAz egykori, jelenleg felhagyott műemlék bányajárat a Bárza-patak fejénél nyílik, a Brád városhoz tartozó Ruda falutól keletre, Vályaárszuluj településtől nyugatra. A tárna egy enyhén lejtő, 180 m hosszú járat, melyet kétezer évvel ezelőtt a rómaiak ástak, és a híres római lépcsőkkel végződik.
Bélavár 1 31,84 km-reA Bélavár a természet remekműve, egy majdnem 800 m-es szintkülönbségben kiemelkedő sziklaóriás, bércek halmaza. Hab a tura tetejen - Szep oszi fototura tetejen a hab a geolada volt. Szálka és gerenda - Újabb kudarc a kincskereső pályafutásom alatt, sem gerenda, sem rejtek, pedig tutira mentem. Bélával - Mondhatnám, hogy se Bélát se várat nem találtunk.
A gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház egy háromhajós katedrális, melyet egy 11-dik században épült templom helyén emeltek a 13-dik század elején, román stílusban. Fehér oltár - Három napot töltöttem Gyulafehérváron s már a legelején első dolgom volt megkeresni a székesegyházban elrejtett dobozt. Templom - Előrelátásom szerint a doboz megtalálásával problémák lesznek, mert a rejtek felújítás alatt van. Márton Áron sírja - Meggyőződésünk, hogy a rejteket megtaláltuk, legalábbis nekünk egyértelműnek tűnt. A román kori magyar művészetnek ez az egyik legszebb példája, jellegzetes román kori elemei a torony és a templom déli kapujának díszítései. 37,51 km-re.
Szent Geláz-forrás Fenyősremete 24,61 km-reA hagyomány szerint, a forrás helyén a szerzetesek Geláz nevű vezetője csodát tett, vizet fakasztott szárazság idején. A Szent Geláz-forrást egy kőkereszt építésével jelölték meg, kőfallal és drótkerítésel van körbevéve.
Remeteiszoros falu 23,52 km-reRemeteiszoros falu, románul Cheia, a Remetei-sziklaszoros felső végénél található elhagyott, kihalófélben levő falu. Mócházak - A dobozt nem tudtam megkeresni az ottani gyerektől meg leánykától. Amilyen szép a falu környéke, ép olyan nehezen lehet megközelíteni.
Havasgáldi-szoros 21,42 km-reA Havasgáldi-szoros a Torockó-hegységben, a Gáld völgyének középső szakaszán található. Fekete-fehér bárány szelfi a szoros felett - Bár az e hétvégi kirándulásom fő úticélja nem a Havasgáldi-szoros volt, nem hagyhattam ki a környék általam még meg nem keresett geodobozait. Sárga hagyma - A sziklaalakzatok gyönyörűek, változatosak. Mikulási ajándék - Már rég motoszkált a fejemben egy körtúra a Gáldi-Csáklya részen. Magába foglal még néhány szorost és hasadékvölgyet, mint például a Török-hasadékot és a Kisgáldi-szorost.
Sziklaszoros Kisgyógypatak 23,55 km-reKisgyógypatak (románul Geogel) falutól keletre, az azonos nevű patakon, van egy kiépítetlen, vad szoros. A szoros egy rövid és egy még rövidebb szakaszból áll.
Ponor-rét 49,41 km-reA Pádisi-fennsík egyik legszebb tája a Ponor-rét. Felkészületlenül - A több napig tartó esőzés után sem volt még feltelve a Ponor-rét tava. Víznyelők - Sajnos, a dobozt nem találtam meg. Csodarét - A Csodavár felől érkeztünk a rétre. Itt található a Ponor-kitörés.
Bucsonyiak múzeuma Bucsum-Pojén 3,27 km-reA bucsumpojéni (bucsonyi) múzeum egy néprajzi kiállításnak, valamint egy emlékhelynek ad helyet. A kiállított tárgyak betekintést mutatnak a környékbeli bányászok életébe.
A Thoroczkay család vára Torockószentgyörgy 35,53 km-reTorockószentgyörgy határában, egy észak-déli sziklacsúcson, a Vársziklán található a Thoroczkay nemesi család erődítményének romja, melyet torockószentgyörgyi várnak is neveznek. Alsó sarok - Nagyon szép volt a séta fel a várig, és a kilátás is csodálatos volt. Se négyzet, se trapéz - Elég sokat kerestük, de nem találtuk. Holdvilág - A telehold világított már, amikor a vár alá érkeztünk.
Torockó és Nagyenyed között az autóút áthalad a Kőközi-szoroson, az Enyed-patak jó 250 méter magasságú sziklafalak között tör át. A szoros hossza 3 km, mindkét oldalán kiváló kilátóhelyekre kapaszkodhatunk fel. 35,52 km-re.
A dévai gyerekek Szent Ferenc Alapítvány Déva 44,58 km-reA gyermekotthonok híre messzire hallatszik, s az erdélyiek tudják, amelyik gyermek Csaba testvér otthonába bekerül, az megmenekült. Templom - Éppen az ötórási misére gyülekeztek a hívök amikor odaértem a templomhoz. Árvák - Sikerült megtalálnom a dobozt. Sokan itt találkoznak először folyóvízzel, fésűvel, iskolával, jó szóval, Istennel.
Bem-emlékoszlop helye 46,73 km-reA domborműves emlékoszlop azt a helyet jelölte meg, ahol Bem altábornagy 1849 február 9-én győzelmet aratott az őt üldöző osztrák csapatok felett. Szent István - Magát a templomot megtaláltam. A csata a Sztrigy folyón átvezető piski hídnál zajlott le.
Máda barlangvár 26,87 km-reA Máda község északnyugati szélén, a Gyógyi-patak partja közelében álló utolsó ház kertje mellől indul északi irányban egy ösvény. Körülbelül 400 métert gyalogolva könnyen megtalálható a barlang - a szurdokig el kell menni, innen indul az ösvény.
Zubogó-vízesés, Feredőgyógy Jégcsapok - Váratlan látvány a gőzölgő vízesés és a csillogó jégcsapok. 34,52 km-re.
Piliskő alatti kőkereszt Uzapatak 28,54 km-reRégi kőkereszt Remete és Uzapatak (Valea Uzei) falvak között, a Transznyugati út egyik kanyarjában. A kőkereszttől dél felé indulva az ösvényen, egy szikladarabokkal megszórt hegygerincre érünk, jó rálátással a Kolostor-szorosra.
A piski-i arborétum egy mesebeli szép hely, annyira, hogy egy órát kóvályogtam benne a zuhogó esőben, és nagyon jól éreztem magam. Hazafele - Retyezát túrából hazafele 4 órát kellett várnunk a vonatra. Igazán egy szép hely - Nagyon tetszett ez a hely. Fák - Itt GPS nélkül elég bajos a megtalálás. Egy része gondozott, park jellege van. 44,87 km-re.
A Thoroczkay vár alól kék sáv vezet a Szilas-patak völgyébe. Egy darabig a patakot követjük, majd az út kitér a meder mellől és meredeken halad az erdőben. 33,57 km-re.
A Csáklya-kő a Torockói-hegység egyik elszigetelt, olisztolitként beágyazódott és szelektiv erózió során felszinre került mészkőcsúcsa. Geokopacz03 Geokret - Errol volna szo. Geokopacz03 Geokret - Ez a geokopacz03 utazó vakond be van jelentve a geokrety. Geokrety-k támogatása - Értem, tehát az utazó nevében szünet van a betűk és a számjegyek között, ezért nem találtam meg én. 1233 m magas csúcsát egy betonoszlop jelzi, mely sűrű bozótosban, erdőben található. 25,28 km-re.
Felsővidra 28,36 km-reFehérviztől 31 km-re fekszik Felsővidra, Avram Iancu, az 1848-as román forradalmár szülőfaluja.
Rozsdaszakadék 49,64 km-reA Rozsdaszakadék egy 100 m mély árok, mely a vörös szinű talajáról kapta a nevét. Már jártam erre - Régebben, igaz akkor még nem tudtam erről a játékról, és akkor nyár volt.
Mezőségi bánya Torockói-hegység 39,58 km-reTorockó településről észak felé indulva, számos helyen találkozunk felhagyott vasbányák és vashámorok nyomaival. A harmadik katonai felmérés ferencjózsefi térképén több helyen is szerepel az Eisenhammer (Vaskalapács, Vashámor) felirat, Így Csiblók, Nyiras-oldal, Bagoly, Tölgyes, és Kaszálás-tető mellett.
Nagy-Bihar 41,96 km-reAz itt látható körpanoráma lenyűgöző. Jo túra - Az Aranyos völgyéböl, a Vércsorog vizesést érintve, a csucsra. Láthatjuk a Gajna-tető,Arad-kő, Béli-hegyek, Pethő-csúcs, Zanoga, Bak-hát , Bihar-csúcs, távolabb a Mező-havas, Bocsásza, Sík-havas, Vlegyásza, Öreg-havas csúcsokat.
Vasutas park Kolozsvár 68,25 km-re A kolozsvári vasutas parkot, melynek a Szamos-part is szerves része, európai uniós forrásból újították fel. A park területén számos szabadidős tevékenység, sportolási lehetőség áll az érdeklődők rendelkezésére.
A kolozsvári Kétágú templom, más néven az alsóvárosi református templom az egykori Külső-Magyar utca, ma 1989 december 21 sugárút 41 szám alatt található. Ezt is javítják - Bemenni ebbe sem tudtam, de felmentem az egyik toronyba, mivel a tetőjavító munkások is ott közlekedtek. 67,39 km-re.
Egykori kőbánya és bányató Acsuca 54,13 km-re Az egykori kőbánya helyén keletkezett tó Acsucsa falutól délkeletre található, a Fehér-Körös földrajzi jobb partján. A falu környékén több andezitbánya található, már a 19-dik században fejtették itt a követ.
Jegenye 67,86 km-re 1343-ban Jegenye, 1360-ban Jegene, 1666-ban Jegenije, 1670-ben Jeghenye néven jelentkezik az oklevelekben.
Ecsetgyár Kolozsvár 68,83 km-re Az Ecsetgyár egy jelenkori művészeti tér, mely független kulturális központként működik. A projektet 2009-ben kezdeményezte egy kolozsvári művészekből, és kulturális menedzserekből álló csoport.
Kálvária-templom Kolozsvár 64,74 km-re A kolozsmonostori Kálvária-templom, vagy római katolikus Nagyboldogasszony-templom a Monostori út 60 szám alatt található. Magyarázat - Amint már írtam valakinek a kertje is abszolut magántulajdon. Magyarázat megértése - Nekem a dadogós viccet is kétszer kellett elmagyarázzák. Bencések - Sikerült bemennem. Az első kolozsmonostori erődítmény, egy árokkal körülvett földvár, a 10-dik században épült.
A világhírű tudós, Bolyai János szülőháza (másnéven Benkő-ház) a belvárosi Bolyai János utca sarkán áll, az 1 szám alatt. A Bolyai utca felújítás után sétálóövezetté alakul, a tér görbületét idéző optikai csalódást előidéző térkövezéssel burkolta a kivitelező. 66,82 km-re.
Piramis-alakú Mauksch-Hintz-kripta Kolozsvár 66,32 km-re A piramis-alakú Mauksch-Hintz-kripta a kolozsvári Házsongárd temetőben, a város központi temetőjében található. Házsongárd legrégebbi kriptája, a Mauksch-Hintz gyógyszerész-családé, a 19-dik században épült klasszicista stílusban.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.