Hosszúaszó település (Fehér megye) Központ: Hosszúaszó. Hosszúaszó román elnevezése: Valea Lunga.
Állatkert Nagyszeben 40,98 km-re1929-ben nyitotta meg kapuit a nagyszebeni Fiatalerdőben Románia első állatkertje. Kicsi - Először jártunk ebben a kicsi, de szép helyen fekvő állatkertben. Nincs már geodoboz - Sajnos nincs már meg az állatkert és az Astra Néprajzi Múzeum közötti kapunál levö geodoboz. Az állatkert létrejöttét a Códon (Sadu) levő vízierőművet (az első Erdélyben) feljavitó Székely mérnök kezdeményezte, miután egy pár rókát fogott a közeli erdőben.
Hazugok Hídja Nagyszeben 37,32 km-reRománia első vashídja, amelyet 1859-ben állítottak fel, és amely biztosította a bejutást az Alsóvárosból a várba. Jó hely - Nehezen találtam meg a dobozkát GPS nélkül. Otletes rejtek - Nagyon tetszett. Hid - Érdekes, hogy mekkora a szintkülönbség a városban, ezt a hídról lehet jól észlelni.
Evangélikus templom Kund 39,71 km-reKund evangélikus templom szakrális építmény a XIV-XV-dik századból, a tornyát 1804-ben építették. Nedves volt a doboz belseje - Miután rejtettünk Erzsébetváros tavainál, Kundon folyattuk a kincskeresést az evangélikus templomnál. Patakban fürdőző lányok - Amíg az aznapi túratársam, fakir, a rejtekhez sietett, én lemaradtam fotózni. A dobozt nem találtuk - A dobozt nem találtuk, vélhetően a fát már kivágták.
Református templom Marosbogát 37,33 km-reTemplomának régiségét az is jelzi, hogy falaiba nagymennyiségű olyan téglát építettek be, amelyeken az 5-dik macedóniai római légió bélyege ismétlődik. Ez arra utal, hogy korai templomépítésről van szó, amikor még nem használták fel más építkezésekhez a római téglákat.
Református templom Nagyteremi 49,91 km-reOrbán Balázs régi templomát részletesen leírja, bizonyos, hogy itt középkori templom volt. Szentélye sokszöggel záródott, hosszúkás keskeny ablakai durva félkörívben végződtek, minden díszművészet nélkül.
Szászújfalu 38,05 km-reSzászújfalu templomának tornya a nagydisznódihoz hasonló, alatta a félköríves kapu befalazva maradt meg. Megtaláltam fent a dobozkát - Kár a templomért, be van törve a kapu, döl össze sok minden. Talán sikerül - Talán sikerül így is egy picit felhívni a templomra a figyelmet. A dobozt nem találtuk - A dobozt nem találtuk meg. A torony nyugati falán levő késő román kori féldombormű egy püspököt ábrázol, a másikon oroszlán, amint emberforma alakot nyel le; a gonosz lelket szemlélteti.
Bolyai János édesanyjának emlékhelye Csatófalva 46,75 km-reBolyai Farkas feleségével, Benkő Zsuzsannával 1801 és 1804 között lakott Domáldon, majd beköltöztek Marosvásárhelyre. Emlékhely fehér kerítéssel - A csatófalvi evangélikus templomtól már megláttuk a síremléket. Bolyai János édesanyja fiatalon, csak 41 évesen halt meg, kívánságára a domáldi birtokukon levő domboldalra temették el.
Szent János-templom Nagyszeben 37,71 km-reA Szent János (Johannis) templom a nagyszebeni Mitropoliei utcában áll. Szeben 2 - Bevallom nem nagyon szeretem az ilyen bújócskázós helyeket, de az esős időnek köszönhetően, nem jártak sokan az udvaron. Rosszkor - Épp a kórus tagjai gyülekezhettek vagy valami esemény zajlott. Saint Johann - Érdemes körülnézni odabent a könyves üzletben is. Az eredeti (18811-1883) evangélikus (luteránus) templomot az összeomlás veszélye miatt lebontották, helyére épült a mostani evangélikus templom 1912-ben.
Gótikus erődtemplom Szászbogács 29,91 km-reSzászbogács templomáról nem beszélnek középkori oklevelek. Télvégi túra - A túra első állomása a szászbogácsi erődtemplom volt. Késő gótikus építészeti elemei alapján építési idejét a XV-dik század elejére teszik.
Rothberg Várhegy Veresmart 40,94 km-reAz Oltmelléki hegysor területén fekvő Veresmart falutól keleti irányba emelkedő 561 m magas Várhegyen találjuk avárat. Új doboz - Miután elhagytam a falut kimentem a kocsival a domb alá. A községből földút vezet a Várhegy irányába, áthalad a Veresmart-patakon, majd keleti irányba fordulva a Várhegy alá kanyarodik.
Nagybaromlak 18,53 km-reNagybaromlak 5 km-re fekszik Kiskapustól, 14-dik században épült, faerkélyes, román stílusú toronnyal ellátott erődtemploma van. Nem sikerült bejutnom - Bár többször is próbálkoztam (a rejtés napján) és a közeli polgármesteri hivatalban biztosítottak, hogy hamarosan jön valaki, két óra várakozás után is, a templom zárva maradt számomra. Megvan - Sajnos nem sikerült bejutni a falon belülre. Még egy nagybaromlaki geodoboz - Megtaláltam Nagybaromlakon a geoládát az út másik felén (szemben a templommal). Értékei a rácsos ajtó, a szines faoltár és a szép csillagboltozat.
Kolostor-szoros Remetekolostor 45,31 km-reA Remetei kolostor mellett, attól nyugatra, egy sziklagerinc húzódik, mely a Piliskő csúcsától kezdődik és a Remete völgyének túloldalán folytatódik. A Remete- (Gyógy)-patak átvágta ezt a sziklagerincet és kialakította a nagyon rövid Kolostor-szorost.
Katolikus templom Kerelőszentpál 43,68 km-reRomán kori jellegét a torony alatti kapu kőkerete, a kórus ablaka, a sekrestye által eltakart oszlop őrizte meg. A későbbi átalakítások és újítások során a templom barokk jelleget kap.
Várhegy Berethalom 36,09 km-reA Várhegy (Burgberg, Burgkuppe) körülbelül 700 m távolságra található Berethalomtól, nyugat - északnyugat felé. Ezen a helyen egy menedékhely szerepét betöltő földvárat emeltek a korai középkorban, a XIII-XIV-dik században.
Szív-tisztás Borosbocsárd 42,15 km-reA Szív-tisztás Kecskekő várától 2,4 km távolságra található, dél-kelet irányba. Borosbocsárd település észak-nyugati kijáratától körülbelül 3 km-re, az útból egy ösvény indul balra.
Remetei-sziklaszoros Torockói-hegység 48,16 km-reA Remetei-sziklaszoros a Torockói-hegység egyik legszebb, bár zord, nehezen megközelíthető sziklaszorosa. Kellemes vizestúra - Gyönyörű időben, nyolc fős csapatban indultunk a Remetei-sziklaszorosba vizes túrára. Szoros - Gyönyörű a szoros. Kapu - Sokan élvezték a szoros hűvösségét. A 2 km hosszú szoros 300 hektáron összetett jellegű természetvédelmi rezervátum, sziklafalainak magassága 150-200 méter.
Zsidó temető Marosbogát 37,9 km-reA marosbogáti zsidó temető a település északkeleti részében, a Keménytelke felé vezető út mellett található, közvetlenül a Maros folyó, illetve a vasútvonal feletti dombon. A temető területét felnőtte a fű, a héber feliratú sírkövek egy része előre, mások hátra vannak dőlve, egy sírkő már a földre esett.
Havasgáldi-szoros 48,79 km-reA Havasgáldi-szoros a Torockó-hegységben, a Gáld völgyének középső szakaszán található. Fekete-fehér bárány szelfi a szoros felett - Bár az e hétvégi kirándulásom fő úticélja nem a Havasgáldi-szoros volt, nem hagyhattam ki a környék általam még meg nem keresett geodobozait. Sárga hagyma - A sziklaalakzatok gyönyörűek, változatosak. Mikulási ajándék - Már rég motoszkált a fejemben egy körtúra a Gáldi-Csáklya részen. Magába foglal még néhány szorost és hasadékvölgyet, mint például a Török-hasadékot és a Kisgáldi-szorost.
Kisdisznód Evangélikus templom 47,14 km-reKisdisznód, románul Cisnadioara, németül Michelsberg, Nagyszebentől 10 km-re délnyugatra, a Csindrel-hegység aljában fekszik. Kazetták - A vár jegyszedőjénél érdeklődtünk a templomba való bejutás lehetőségéről és kaptunk egy telefonszámot, egy nagyon kedves szász hölgy engedett be. 1428-ban, Mulenbecher Miklós plébánossága idején, Szent Mária tiszteletére szentelt, gótikus templomot építettek a falu közepén.
Teréziánum Nagyszeben 36,37 km-reA Nagyszeben-külvárosi plébániát, régi nevén Terezianumot, a 18-dik század második felében, 1771-ben alapították, eredetileg árvaházként működött, amelyet Mária Terézia alapított. Teréziánumi Sarlós Boldogasszony templom - A Nagyszeben-külvárosi plébániatemplom, melyet Mária Terézia alapított, 1767–1781 között épült és
Batthyány Ignác erdélyi püspök szentelte fel. Az árvaház szervezője Delphini János Teofi l jezsuita volt.
Evangélikus templom Riomfalva 33,66 km-reA templom szentélyében az 1453-as évszám egy későbbi építkezés befejezését jelzi, stíluselemei alapján a templom eredetét az előző századra kell tenni. Télvégi túra 5 - Sajnos nem kaptam meg a geodobozt. Beszöktünk - A kiírt telefonszámon nem vették fel a kagylót, így hát a mellékutcából, a kerítés végénél beszöktünk. A XIII-dik században is lehetett elődje, mivel a szász telepítés ekkor már megtörtént ezen a tájon.
Pekri Lőrincz sírköve Kutyfalva 38,38 km-reA falu nyugati szélén, közel a Maroshoz, a Ripa nevű szakadékos oldal felett található a település református temetője. Itt, a Kripta lábok nevű dűlőn (Orbán Balázsnál Kőláb nevű domb) áll Pekri Lőrincz gróf négyszög formájú, kivehetetlen feliratú sírköve.
Albert Huet-tér Nagyszeben 37,38 km-reNagyszeben Szászföld "fővárosa", 2007-ben Európa kulturális fővárosa volt. Evangélikus Székesegyház - Megtaláltam a filmdobozt, benne a listát. Madarat tolláról - Madarat tolláról, keresőt találatáról ismerheted meg. Odú - Na végre egy megtalált doboz. Látnivalói: az evangélikus templom, a Brukenthal Múzeum, a Várostorony, az Orsolya-rendi apácákhoz tartozó templom, a Franz Binder Egyetemes Néprajzi Múzeum, a Gyógyszerészeti Múzeum, az evangélikus püspöki székesegyház, a Történeti Múzeum.
Ótemető Székelykocsárd 35,71 km-reSzékelykocsárd első írásos említése az 1291 március 12-én III Endre király által kiadott kiváltságlevélben történt, ahol a 29 aranyosszéki székely település között szerepel terra Kichard néven. FTF - Elsök voltunk, akik magtalaltak ;-) De nem volt olyan nehez. 1332-ben már plébániatemploma volt a mai Ótemető helyén, tehát a vidéken jelentős helységnek számíthatott.
Vurpód 34,66 km-reVúrpodnak 1332-ben plébániatemploma van. Vurpód - Megtaláltam a dobozkát a háromszögben. Nincs már dobozka - Templomkertbe a bejutás kis kerítésmászással. A templom maga régebbi, mint az első okleveles adat: 1230-ban építik román kori stílusban.
Katolikus templom Felvinc 35,74 km-reKorai, gótikus korú erődített templom volt - mivel a templom a XIX-dik század elején romladozásnak indult, helyén 1845-1848 között új, nagyobb templomot építettek. Egyedül nevettem - Miután visszatettem a dobozt, csak akkor vettem észre az üvegkorongokat.
A vágy forrása 21,67 km-reA vágy forrása - Medgyes. Kora reggel kerestem meg - A hely elég jól megközelíthető gépkocsival is, így a forrás már csak egy rövid sétával elérhető. Az erdöben - Megtaláltam a geodobozt. Ittunk a forrásból - Megtaláltuk, és jót ittunk a forrásból.
Hermány 42,66 km-re1302-ben Castenholz, 1339-ben Castenholez, 1409-ben Castenhalez néven jelentkezik az oklevelekben. Megvan - Megvan a doboz.
Erődített evangélikus templom Kürpöd 49,83 km-re1332-ben plébániatemploma van, papja - ekkor feltűnő neve is templomáról tanúskodik - a templom sokkal régibb, mert Kürpöd az 1200 előtti Szeben vidéki települések közé tartozik. Megvan - Itt sem lehetett bejutni a templomba. A Mária tiszteletére szentelt templom korát stíluselemei alapján a XIII-dik század elejére teszik.
Váldhíd 41,49 km-reVáldhíd templomát a XVI-dik századtól tornyos, 10 méter magas várfal veszi körül. Vártemplom - Körbejártam a vártemplomot, nézegettem a bástyákat, a falakat. Szászok már nincsenek - Sikerült bejutnunk a templomba is. Keleti tornya egyben kaputorony is, bejárata alatt keresztboltozattal - déli tornya az 1916-os évi földrengéskor összeomlott.
Martinuzzi várkastély Alvinc 46,02 km-reA domonkosok temploma és rendháza a reformációt követően, a szerzetesek eltávolítása után, rommá lesz és romjaiból építik fel újra, de már kastélyként. Először járok itt - Eddig csak a vasútállomáson voltam. Kastély - Az igazság az, hogy egy kicsit pontosabb lehetne a segítség, mert elég hosszú a fal, meg persze tele van szederindával meg csihánnyal, ami eléggé hátráltatja a keresést. Romok - Fürgén másztunk be a kapu tetején és úgy éreztük miénk a kastély. Bod Péter szerint Martinuzzi építteti a kastélyt 1546-1551-ben, mások szerint Bethlen Gábor.
Sálfalvi szakadék 28,85 km-reA sálfalvi szakadék 15 hektáron védett terület, Sálfalva községtől 1 km-re található. Mocsaras árterületen - Talán nem a legjobb módját választottam a szakadék megközelítésének. Teljesen száraz szakadék - A szakadék bejárása után megtaláltam én is, ugyanazt a fát a bejárattól balra, de doboz nélkül. Hossza 5-600 m, oldalfalainak magassága 6-25 m.
MIG 21 Aranyosgyéres 46 km-reAz utóbbi húsz évben hat pilóta veszítette életét a 71-dik ezred állományából. A felkelő nap ellenfényében - A Tordai hasadékba indultam, a vasalt mászóutat megmászni. Még megvan a doboz, de be van ázva - A mult alkalommal nem találtam meg a dobozt mert nem volt. Repülő - Nem volt nehéz beazonosítani a rejteket, az eső miatt senki sem volt a környéken. Rájuk emlékeztet a Kolozsvárra vezető autópálya végpontjánál felállított MiG-21-es.
Gyalogos híd és komp Mezőszentmargita 46,58 km-reKerelő és Mezőszentmargita között a Maroson csak egy gyalogos híd vezet át. Csodák csodája, elsőnek találtam meg - Amikor otthon vagyok, tízpercenként benézek a Rejtekhely-re, hogy nehogy elszalasszak egy új rejtést :-). Néhány óra eltérés - A Mihai Eminescu szobra - Marosvásárhely és a MOGYE Könyvtár - Marosvásárhely rejtekhelyeket én még a másik oldalról néztem ki. Akik autóval akarnak átkelni, két lehetőség közül választhatnak: kerülnek néhány kilométert a Kerelőszentpál és Magyardellő között épült új hídig, vagy átkelnek a gyalogoshíd melletti kompon.
Szabaderdő Remete 46,51 km-reSzabaderdő (Oltyén, Freiwald) falu Remete községhez tartozik. Jelenleg folyamatban van az Uzapatak és Szabaderdő közötti, DC233 jelzésű községi út felújítása.
Néprajzi múzeum Fenyősremete 49,96 km-reFenyősremete (Bredesty, Bredest) falu Remete községhez tartozik, a községközponttól nyugat - északnyugatra található. A település ortodox temploma melletti, a vidékre jellemző házban néprajzi múzeumot rendeztek be.
Evangélikus templom Szénaverős 51,93 km-re A Küküllőközi-dombvidék területén , a Szénaverősi-patak mellett fekszik Szénaverős község, a falu első írásos említése 1430-ból származik. Ebben az időben épülhetett fel első, gótikus temploma is, ezt 1870-ben teljesen lebontották és 1873-ban egy neogótikus templomot építettek.
Zsidó temető Algyógy 68,28 km-re Az algyógyi zsidó temető Algyógyfelfalutól keletre található, erdős terepen. A helybeli zsidó közösség többnyire magyar volt, így a sírköveken a héber nyelvű felirat mellett magyar nyelvű is található.
Evangélikus templom Küküllőmagyarós 54,09 km-re A Küküllőközi dombvidék területén, a Magyarós-patak mentén fekszik Küküllőmagyarós helység - középkori templomáról nem rendelkezünk okleveles említéssel. A korábbi templomból származik a torony - ezt a templomot a 16-dik században átépítették.
Unitárius templom Szind 56,34 km-re Temploma XIII-dik századbeli, román stílusú - félköríves diadalíve megmaradt az átalakítások és újítások után is, akárcsak a díszes ablakrózsa a félköríves apszison és egy köríves ablak. Hajóját újjáépítették, de a régiből átmentették félköríves kapuzatát.
Isten dombja Mezőbánd 55,98 km-re Az Isten dombjánál találkozik a bándi, a bergenyei, és a paniti határ. A Bándról Marosvásárhelyre bevezető út nyugatról megkerüli ezt a magaslatot.
Dános 51,37 km-re 1348-ban Danus, 1393-ban Dansdorf, 1504-ben Dones Dorf, Donisdorf, 1532-ben Dunes Dorf néven jegyzik az oklevelek. Megvan - Megvan a --- alatti doboz. Megvan, pontosan ott - Ahol a leírás mondja, még GPS sem kell a megtalálásához. Sajnos ez is eltűnt - A falu képe ellenben követendő példa minden település számára.
Fülemüle-tó Torda 53,42 km-re Fülemüle-tó - Torda Szabadstrand - A rejtek-fa körül néhány strandoló heverészett pokrócokon, és strand-ágyakon, egy hölgy húszlépésnyiről figyelt minket a napszemüvege mögül, miközben eljátszotta, hogy máshova néz.
Cserealji forrás Marosvásárhely 60,94 km-re A Cserealji forrás, régi nevén Büdöskút, a Csereerdő alján, egy gödörben tör a felszínre, már 1630-ban említik a nevét. Sokan a forrásnál - Gondolom mindig sorban állnak a forrásnál. Vaskezűek? - Lehet hogy a fenegyerekek vaskezűek? A mi GPS-ünk is forgolódott saját tengelye körül. Masfel kilos kovet talaltam a geodoboz helyett - A gps koordinatak es szatellit "ranezes" alapjan tobb mint valoszinu, hogy felfedeztem az adott akacfat. 1976-ban a forrást kiépítik, körülötte a környék lakói pihenőparkot, és szabadtéri színpadot létesítettek.
Gyula vezér kútja Gyulakuta 64,13 km-re Gyula vezér kútja a Kis utca és a Csorgó utca kereszteződésénél található. A néphagyomány szerint, a település első lakosai a Gyula vezér által ásatott kút körül telepedtek le.
Evangélikus erődtemplom Apold 59,5 km-re Apold központjában 16-dik században épített, szép, bár leromlott erődtemplom található. Apold - A templom felujitas alatt all. Apold falai - Régebb az volt a divat, hogy az asszonyt falazták be. Pap nélkül - A templom zárva. Értékei közül megemlíthető a szentélyben található faragott szentségtartó, illetve a szines karzata.
Paulinus-Drakula-ház Segesvár 58,48 km-re Az 1501-ben épült Drakula-Paulinus-ház a segesvári Múzeum-tér 5 szám alatt található, az Óratorony közelében, attól északnyugatra. Jelenleg a műemlék-épületben (MS-II-m-A-15933) egy étterem működik.
Evangélikus templom Mártonhegy 56,82 km-re 1335-ben plébániatemploma van - temploma után, melynek Szent Márton lehetett a védőszentje, Szentmárton volt a neve. Templomának eredete egy századdal korábbra, a XIII-dik századra tehető, mert eredetileg háromhajós bazilika volt.
Régi Olt-fahíd Fenyőfalva 50,01 km-re A fenyőfalvi Olt-híd a Szeben megyei Fenyőfalva és Felek községek között állott, 1838-1842-ben épült, a két település vámot szedett rajta 1900-ig. 1907-ben bontották le, helyette vasfelszerkezetű hídat építettek a régi hídfők felhasználásával.
Fehéregyháza vára 62,89 km-re Fehéregyházától 3 km-re délre lévő 400 m magas hegyen középkori vár nyomai találhatók - itt először az őskorban vagy a dák korszakban építettek ki egy erődítményt. A középkori ujrafelhasználáskor körben egy földsáncot alakították ki, ez az építkezés a 13-dik század második felére tehető.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.