Hosszútelke település (Fehér megye) Központ: Hosszútelke. Hosszútelke román elnevezése: Dostat.
Zosim Oancea üvegikon-múzeum Szibiel 23,47 km-reSzibielben, a templom mellett található Románia legnagyobb üvegikon-múzeuma. A 2005-ben elhunyt Zosim Oancea atya 1969-ben kezdte gyűjteni darabjait, amelyek közül a múzeum hatszázat mutat be.
Oltszakadát 48,42 km-reSzakadát temploma a XIII-dik századi Szeben környéki tornyos háromhajós bazilikák típusához tartozik, a XIII-dik század első évtizedeiben épült. Meg van - A templomot ismertem, jártam már a toronyban is (most is nyitva volt). A három hajó közül csak a főhajó maradt meg, az oldalhajókat lebontották.
Nagyekemező vára 38,63 km-reA Küküllőközi dombvidék területén, a Nagyekemezői-patak mellett fekszik Nagyekemező község. A falu fölött nyugatra emelkedő Burgberg 416 m-es csúcsán találjuk a középkori vár nyomait.
Templomrom Borosbenedek 33,57 km-reBorosbenedek egykori gótikus temploma a falu feletti magaslaton az elmúlással küszködik. Ma már beomlottan, nyitottan tátong az ég felé a második világháború utáni évektől.
Katolikus templom Felvinc 48,19 km-reKorai, gótikus korú erődített templom volt - mivel a templom a XIX-dik század elején romladozásnak indult, helyén 1845-1848 között új, nagyobb templomot építettek. Egyedül nevettem - Miután visszatettem a dobozt, csak akkor vettem észre az üvegkorongokat.
Bádogosok tornya Nagyszeben 31,07 km-reA volt Bádogosok tornya, a szebeni harmadik védőfal övezetnek része, a 16-dik században épült. Többször is a Bádogosok tornyánál - Első alkalommal hosszú időn keresztül, sikertelenül kerestem ezt a geodobozt. Probálkoztam - Elég nagy volt a forgalom arrafele, probáltam kieszelni, de mivel nem volt tul sok segitségem nem tudtam rájönni. Vörös szőnyeg - Valami előadásra készülődhettek a szomszéd színházban. A tornyot a színház előtti falszakasszal együtt 1877-ban lebontották.
Falkenhayn-torony Nagyszeben 32,68 km-reSzenterzsébet (románul Gusteriţa, németül Hammersdorf) régebb önálló szász falu volt, 1950 óta Nagyszebenhez tartozik. Artmania előtt Falkenhayn - Az Artmania rockfesztivál ürügyén érkeztem Nagyszebenbe, este 6 órakor. Új doboz - Mivel a geodoboz eltünt, újat kellett tenni egy kicsivel közelebb a toronyhoz. Új geoláda - Mivel a régi ládát betemette a föld, új ládát helyeztem el, kicsivel távolabb. A település a város északkeleti részén található, a Szeben (Cibin) folyón túl.
Rothberg Várhegy Veresmart 41,77 km-reAz Oltmelléki hegysor területén fekvő Veresmart falutól keleti irányba emelkedő 561 m magas Várhegyen találjuk avárat. Új doboz - Miután elhagytam a falut kimentem a kocsival a domb alá. A községből földút vezet a Várhegy irányába, áthalad a Veresmart-patakon, majd keleti irányba fordulva a Várhegy alá kanyarodik.
Református templom Borberek 28,85 km-reBorberek első temploma a XII-XIII-dik század fordulóján már elkészülhetett, mert ebben az időben jönnek a környék szász telepesei, akik II Endrétől kapnak kiváltságokat. Az ötödik - A mai utam utolsó, ötödik geodoboza.
Templomrom a dombon Felsőorbó 39,73 km-reFelsőorbó régi temetőjében, a falutól körülbelül 300 méterre északnyugatra, egy 14-15-dik századi templom romjai találhatók. A romániai történelmi műemlékek jegyzékében az AB-II-m-B-00226 sorszámmal szerepel.
Kisdisznódi vár Kisdisznód 36,43 km-reKisdisznód (Cisnadioara, Michelsberg) csupán néhány kilométerre található Nagyszebentől. Ez is eltünt - Sajnos ez a geodoboz is eltünt. Csodálatos kilátás - Már 7 lej a belépődíj. Szent Mihály - Egyedi a templom építési stílusa. A kisdisznódi erődtemplomot 1223 körül építette Gocelinus magister,román stílusban.
Fazekasok tornya Nagyszeben 31,03 km-reA nagyszebeni Vár utca menti várfal megőrizte 15-dik századi arculatát, amikor téglából építették újra és úttal látták el az őrszemek számára. Megvan - Nagyon jo rejtek. Nincs már geodoboz! - Sajnos a Fazekasok-tornya melleti várfalból is eltünt a geodoboz. Nem korondiak - A tornyok, mármint kettő, teljesen fel van újítva. A Vár utca monotóniáját megtöri a három őrtorony, amelyek a harmadik várgyűrűhöz tartoztak.
Szibieli templom 23,42 km-reNagyszeben központjától 20 km-re nyugatra helyezkedik el Szibiel (Sibiel, Budenbach). Kereszt, kút, és mérleg - Tetszett a szibieli templom udvarán áló, 1877-ből származó fakereszt. Temploma - a Szentháromság ortodox templom - 1765 és 1776 között épült.
Szentmihálykő vára Tótfalud 33,01 km-reTótfalud dél-nyugati részén indul az a földút, melyen dél, dél-nyugati irányba haladva, megkerüljük a várhegyet. Felérve a legelő gerincére, az út tovább halad az erdőben, de már dél-keleti irányban.
Kisdisznód Evangélikus templom 36,16 km-reKisdisznód, románul Cisnadioara, németül Michelsberg, Nagyszebentől 10 km-re délnyugatra, a Csindrel-hegység aljában fekszik. Kazetták - A vár jegyszedőjénél érdeklődtünk a templomba való bejutás lehetőségéről és kaptunk egy telefonszámot, egy nagyon kedves szász hölgy engedett be. 1428-ban, Mulenbecher Miklós plébánossága idején, Szent Mária tiszteletére szentelt, gótikus templomot építettek a falu közepén.
Szabaderdő Remete 48,06 km-reSzabaderdő (Oltyén, Freiwald) falu Remete községhez tartozik. Jelenleg folyamatban van az Uzapatak és Szabaderdő közötti, DC233 jelzésű községi út felújítása.
Sziklakürtő Havasgáldi-szoros 44,31 km-reA Havasgáldi-szoros monumentális sziklakapujához vezető jelzetlen ösvény elvezet egy kisebb sziklakürtő, vagy kilyukadt zsomboly teteje mellett. Kürtő van, X is, dobozt nem találtam - A Szfinx-től a sziklakapu felé folytattuk az utat.
Kistorony evangélikus templom Nagyszeben 29,3 km-reKistorony egykor önálló település volt, ma Nagyszeben városának nyugati részéhez tartozik. Nyitva volt a kapu - Sok évvel ezelött voltam egyszer a kistoronyi evangélikus templomban. A hely már rég kérte a dobozt - Csodálkoztam is rajta, hogy nincs még itt geodoboz. Erődtemplomának különlegessége, hogy a szász templomok közül egyedül ez készült kereszthajós kivitelben, valamint, hogy templomtornya kezdetben őrtoronyként szolgált.
Kőközi-szoros 49,36 km-reTorockó és Nagyenyed között az autóút áthalad a Kőközi-szoroson, az Enyed-patak jó 250 méter magasságú sziklafalak között tör át. A szoros hossza 3 km, mindkét oldalán kiváló kilátóhelyekre kapaszkodhatunk fel.
Kelnek 16,84 km-reA 13-dik században épült, szép fekvésű, hangulatos kelneki várat 2004-ben újították fel. A várfalakon belül reneszánsz virágmintás, festett fakarzatos, evangélikus kápolnát építettek, melyben ma koncerteket, kiállításokat rendeznek.
Szabad-erdő Muzsnaháza 42,79 km-reA Szabad-erdő a Nagyenyed városhoz tartozó Muzsnaháza településtől délnyugatra terül el. 20 hektáron táj- és növényvédelmi terület, az enyediek egyik kedvelt kirándulóhelye.
Fiatalerdő Nagyszeben 31,92 km-reA Fiatalerdő (Dumbrava Sibiului, Junge Wald) Nagyszeben város közigazgatási területén található, a park régóta a helyiek kedvenc sétálóhelye. Nagyszebeni Fiatalerdő éjjel - Útban Paltinis fele, éjjel, nem hagyhattam ki ezt a rejtekhelyet. Múzeum - Elég későre érkeztünk meg a helyszinre, és már nem volt sok idő az éjszakai szaladó verseny elött. Uj rejtek - Mivel a máramarosi emlékműnél levő geodoboz eltűnt, egy újat helyeztem egy kicsit távolabb.
Valle Mika mészkövei 45,29 km-reA Valle Mika mészkövei az Ompoly-kövekhez hasonlatos olisztolit képződmények, amelyek tulajdonképpen nem tartoznak a szoros értelemben vett Torockói-hegység területéhez. Ellenben a hatalmas sziklatömbök valamikor a geológiai idők folyamán a Torockói-hegység akkori mészkőpartjáról vándoroltak egyre délebbre, majd beágyazódtak az akkori tengerfenékbe.
Hermány 39,97 km-re1302-ben Castenholz, 1339-ben Castenholez, 1409-ben Castenhalez néven jelentkezik az oklevelekben. Megvan - Megvan a doboz.
Brukenthal Palota Felek 49,18 km-reA feleki Brukenthal palota, egyedülálló barokk létesítmény Romániában, a XVIII század végén épült a Fogarasi Havasok lábánál, 30 km-re Nagyszebentől. Sok bejegyzés - Sokat keresgéltük, elég sok a fa a sétányon. Őszi napok - A palota teljesen el van hanyagolva. Erdély kormányzója - Épp egy bicikli verseny közepébe csapodtunk be.
Sziklakapu Havasgáldi-szoros 44,27 km-reA Havasgáldi-szoros földrajzi bal oldalán, érdemes a sziklák között is barangolni. Rossz irányból megközelítve - A Havasgáldi-szoros út feletti rejtésétől indultam tovább az ösvényen, kelet felől kerülve az erdőben. Utolsó a mai napra - Miután megcsodáltuk a sziklakaput, minden lehető szögből, megkerestük ezt a dobozt is. Eltűnt ez a doboz is, de rejtettem újat - A Szfinx és a Sziklakürtő után a Sziklakapu következett. Egy jelzetlen ösvény is indul felfelé, ezen fel lehet jutni a sziklakapuhoz.
Vörös-szakadék Szászsebes 19,55 km-reA Vörös-szakadék természetvédelmi terület Szászsebestől 3 kilométerre északkeletre található. Következő alkalommal nem hétvégén megyek - Már nagyon régen szerettem volna ide kitérni. Vörös fal - Különleges hely. Visszatérés - Újra eljöttünk, és még szebbnek találtuk, mint ezelőtt nyolc évvel. Már a főútról is jól látható.
Hazugságok hídja Balázsfalva 23,79 km-reA helybeliek által Hazugságok hídjának nevezett vasúti felüljáró Balázsfalva központi részét köti össze a déli, Hula-negyeddel. Közlekedési csomópont, itt találkozik a város hat fontosabb útja.
Forrás Lombfalva 19,62 km-reLombfalva falutól délkeletre található forrás, hideg és friss vizét a helybeliek és az átutazók is használják. Túrázók és kerékpárosok pihenőpontja, vidéki környezetben.
Talmács vára 48,55 km-reA Szebeni-havasok Resinári hegysorának keleti végében, az északról érkező Szeben folyó és a nyugatról jövő Cód patak találkozásánál fekszik Nagytalmács falu. A var egerei - Megtaláltam a dobozt es 2 egeret. Megtaláltuk - A doboz rendben, egerek nem voltak. Ez meg a Cserna volgye volt - Ezt rejteket meg a Cserna volgyi talalkozo alkalmabol kerestem meg. A Vöröstoronyi-szorost védő három vár (Talmács vára, Vöröstorony, Lator-vár) közül az északi erődítménynek, Talmács várának (Koronavárnak, Landskron) romjai koronázzák a településtől délre eső hegy tetejét.
Petőfi Sándor-park Nagyszeben 30,52 km-rePetőfi Sándor a szabadságharc idején Nagyszebenben is megszállt. Nem kell gps? - Persze, hogy nem kell, mert 13 méternél közelebbit nem mutat, hanem csak kóvályog. Szeben 1 - Három órát kellett vesztegelnem Szebenben autóbuszra várva. Petőfi - Ugy gondoltam nagyon könnyen fog ez menni, de végül nem ugy lett. Emlékére egy kis parkot neveztek el a városban.
Havasgáldi-szoros 44,01 km-reA Havasgáldi-szoros a Torockó-hegységben, a Gáld völgyének középső szakaszán található. Fekete-fehér bárány szelfi a szoros felett - Bár az e hétvégi kirándulásom fő úticélja nem a Havasgáldi-szoros volt, nem hagyhattam ki a környék általam még meg nem keresett geodobozait. Sárga hagyma - A sziklaalakzatok gyönyörűek, változatosak. Mikulási ajándék - Már rég motoszkált a fejemben egy körtúra a Gáldi-Csáklya részen. Magába foglal még néhány szorost és hasadékvölgyet, mint például a Török-hasadékot és a Kisgáldi-szorost.
Nagyenyedi vár 38,92 km-reGyulafehérvártól 30 km-re északra a Maros jobb partján fekszik, legmagasabb pontja az Őrhegy, 367 m. Bethlen Gábor - A dobozt nem találtam meg, pedig ahogy saccolom a vár bejárata után van, az oláh vérengzés emlékmű felé. A mágnes működik - A hideg és szél ellenére megnéztük a várat. Most látom - Most látom, sokan megtalálták már, beírás viszont nem volt, gondolom ki lett cserélve a noteszke. A szász alapítású várost először 1299-ben említi oklevél, helyén egykor római castrum állott.
Nagybaromlak 35,82 km-reNagybaromlak 5 km-re fekszik Kiskapustól, 14-dik században épült, faerkélyes, román stílusú toronnyal ellátott erődtemploma van. Nem sikerült bejutnom - Bár többször is próbálkoztam (a rejtés napján) és a közeli polgármesteri hivatalban biztosítottak, hogy hamarosan jön valaki, két óra várakozás után is, a templom zárva maradt számomra. Megvan - Sajnos nem sikerült bejutni a falon belülre. Még egy nagybaromlaki geodoboz - Megtaláltam Nagybaromlakon a geoládát az út másik felén (szemben a templommal). Értékei a rácsos ajtó, a szines faoltár és a szép csillagboltozat.
Szászújfalu 37,62 km-reSzászújfalu templomának tornya a nagydisznódihoz hasonló, alatta a félköríves kapu befalazva maradt meg. Megtaláltam fent a dobozkát - Kár a templomért, be van törve a kapu, döl össze sok minden. Talán sikerül - Talán sikerül így is egy picit felhívni a templomra a figyelmet. A dobozt nem találtuk - A dobozt nem találtuk meg. A torony nyugati falán levő késő román kori féldombormű egy püspököt ábrázol, a másikon oroszlán, amint emberforma alakot nyel le; a gonosz lelket szemlélteti.
Kocka alakú lombkoronák Nagyszeben 32,3 km-reNagyszebenben, a Lazaret negyedben levő Acélmunkások (Otelarilor) utcában, 40 fa lombkoronáját kocka alakúra alakítják ki. Hasonló megoldást alkalmaztak már az országban, a nagyváradi Zöldfa utcában.
Katolikus Székesegyház Gyulafehérvár 23,63 km-reA gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház egy háromhajós katedrális, melyet egy 11-dik században épült templom helyén emeltek a 13-dik század elején, román stílusban. Fehér oltár - Három napot töltöttem Gyulafehérváron s már a legelején első dolgom volt megkeresni a székesegyházban elrejtett dobozt. Templom - Előrelátásom szerint a doboz megtalálásával problémák lesznek, mert a rejtek felújítás alatt van. Márton Áron sírja - Meggyőződésünk, hogy a rejteket megtaláltuk, legalábbis nekünk egyértelműnek tűnt. A román kori magyar művészetnek ez az egyik legszebb példája, jellegzetes román kori elemei a torony és a templom déli kapujának díszítései.
Régi Olt-fahíd Fenyőfalva 47,26 km-reA fenyőfalvi Olt-híd a Szeben megyei Fenyőfalva és Felek községek között állott, 1838-1842-ben épült, a két település vámot szedett rajta 1900-ig. 1907-ben bontották le, helyette vasfelszerkezetű hídat építettek a régi hídfők felhasználásával.
Erődített templom Asszonyfalva 31,63 km-reEgy 1414-es évi oklevélből kitűnik, hogy a templom, amelynek ekkor Miklós volt a papja, Mindenszentek tiszteletére volt szentelve. A templom legkésőbb az 1300-as évek elején készült, az átmeneti (román-gótikus) kor idején, egyhajósnak épült.
Református templom Aranyospolyán 65,56 km-re Középkori okleveles adat templomról nincs, Aranyospolyán temploma azonban meghatározza korát. Tornya alatti bejáratának kapuja gótikus kori alkotás, csúcsíves, hasonlóképpen a torony lóhereívvel záródó ablakai is.
Szilas-patak rezerváció 55,58 km-re A Thoroczkay vár alól kék sáv vezet a Szilas-patak völgyébe. Egy darabig a patakot követjük, majd az út kitér a meder mellől és meredeken halad az erdőben.
Degenfeld-Schomburg kastély Kutyfalva 60,27 km-re Az első kutyfalvi kastélyt a XVII-dik században építette Pekry Lőrinc gróf és felesége, Petrőczi Kata Szidónia bárónő. Ennek a kastélynak az anyagából is készült a XIX-dik század elején, a Degenfeld Miksa Kristóf gróf által elkezdett udvarház.
Marosoroszi szakadék Kutyfalva 59,32 km-re A Ripa nevű szakadékos és vizes oldal Marosoroszi északkeleti végétől Kutyfalva nyugati határáig húzódik, a Maros bal partján, követve annak görbületét. Magas és meredek oldal, agyagos föld, mely a Maros folyó és a Kripta lábok (Kőláb) nevű domb között található.
Erődített evangélikus templom Brulya 67,18 km-re 1332-ben plébániatemploma van - a templom eredete sokkal régibb, Halaváts szerint a XIII-dik század elején építették, ez egybeesik a szász telepítés korával, mely a XII-dik század után közvetlenül megtörtént itt is. Régiségére enged következtetni a templom védőszentje, Szent Miklós is.
Törttorony Bojca 53,4 km-re Bojca község a Szebeni-havasok főágának keleti végében, a Vöröstoronyi-szoros északi felében, az észak-keletről érkező és itt délre forduló Olt jobb partján fekszik. Megtaláltuk - Megtaláltuk. Volt doboz, nincs doboz - Kétszer is kerestük a ládát, de sajnos eltünt. A falutól körülbelül 6 km-re délre, a Vöröstoronyi-szorosban, az Olt folyó partján egy régi erődítmény, az úgynevezett Törttorony falai tűnnek fel.
Végtelen oszlop Marosbogát 58,41 km-re Marosbogát fő utcáján, mely a települést észak-dél irányban metszi át, mielőtt átmennénk az autópálya alatt, a 429-es számú ház udvarán, egy ismerős műalkotás vonja magára a figyelmet. Brancusi Végtelen oszlop című szobrának másolata egy kis ráadással, a tetejére egy sas került.
Katolikus templom Kerelőszentpál 66,67 km-re Román kori jellegét a torony alatti kapu kőkerete, a kórus ablaka, a sekrestye által eltakart oszlop őrizte meg. A későbbi átalakítások és újítások során a templom barokk jelleget kap.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.