Jegesbarlang település (Fehér megye) Központ: Felsőgirda. Jegesbarlang román elnevezése: Ghetari.
Rejtettem a Kopasz-Detunáta tövében levő törmelékkel borított mező szélén, ahonnan jól láthatóak a bazaltoszlopok. Szilveszterkor - Iza, Zitrom, Tibi, Emese, Laci, Lajcsi, McFly. Régi szokásom szerint többedmagammal - Földrajzos diákokkal, megtaláltam ezt a gyönyörű helyen lévő ládát. Kőmező - Gyerekkorom óta nem jártam itt. Leginkább délután érdemes bejárni ezt a hatalmas kőoszlopokkal borított mezőt, mert akkor a legjobb a Detunáta megvilágítása. 37,37 km-re.
Gavrii hegyese egy sziklás kilátó Havasnagyfalu, románul Marisel, tanyavilágában. 30,43 km-re.
Asztal-kő Öreghavas 34,74 km-reAz Öreghavason az Aprókövek és a Zengő-kövek között található az Asztal-kő. A régi osztrák térképek helynevei - Megnéztem az első, a második, és a harmadik osztrák katonai felmérés itt feltüntetett helyneveit. Megközelíthető a Buszkát felől az Apróköveken keresztül.
Sokadszorra járva itt a Harasztosi-plájon elmondhatjuk, hogy aki ellátogat erre a helyre magával viszi e tájból áradó végtelen békét és nyugodtságot. A Harasztosi-Magura a Bihar-hegységben a Belényesi-medencében található. 26,06 km-re.
A Vlegyásza hegység lábánál, Székelyjó és Havasrogoz határán található bolygónk egyik leglenyűgözőbb fájának, a hegyi mamutfenyőnek egy példánya. 35,1 km-re.
A Boga-telep felett áll a Csonkakő nevű hegy, illetve sziklaorom, könnyű kis sétának látszik első pillantásra. Valójában egy körülbelül 10 km-es túra, 300 m szintkülönbséggel, néhol igen meredek szakaszokkal tarkítva. 17,68 km-re.
Keleti országhatárunk mentén tiszta időben egy messzi hegyvidék körvonalai zárják le a látóhatárt. Véletlenül - 2008 nyarán, egész véletlenül megtaláltuk a dobozt. Tiszta véletlenül - Egyszer rég, erre kirándulva, tiszta véletlenül, megtaláltuk a ládát. A Varasó-ház felöl másztuk meg a hegyet - Nem gyalog, motorral, de így is kemény megpróbáltatásban volt részünk. Ez az Erdélyi-Szigethegység nyugati szegélye: a Béli-hegység, a Bihari-havasok, délebbre Aradhegyalja hegyei. 22,17 km-re.
A Pádisi-menedékháztól a Ponor-rét felé tartva (kék, illetve sárga pont fehér alapon) érdemes megnézni a Pádis-víznyelőt. Virágos rét - Bánffyhunyad felől közelítettem meg a Pádist, az út katasztrofálisan rossz. Feneketlen kút - Mi a jobbik útat választottuk, kellemes úton és csodaszép tájon autóztunk fel. Tavaszi kikerics - Kikerics nézőbe jöttünk. 13,03 km-re.
Kalotaszentkirály a kalotaszegi faluturizmus központjának számit. A környék csodálatos - 8 éjszakát töltöttünk el a Tünde Panzióban. Nem került elő - Ugy gondolom, hogy nem egy ördöngösen nehéz rejtés, a dobozka mégsem került elő, tehát több mint valószinű hogy nincs is ott. Látnivalói a kazettás mennyezetű református templom, az Ady-emlékmű és az egykori határsorompó maradványai. 39,47 km-re.
A Pádis szívébe, a Galbina-szirtre hívunk Téged. Galbina körtúra - Eke-túrán voltunk a Pádison. A szirt több irányból közelíthető meg - a Glavoi-ról, a Csodavártól (a Porcika-zsombolyon át), a Bársza-katlan, illetve az Eszkimó-jégbarlang felől. 13,67 km-re.
Újabban a Dán köve elnevezés terjedt el. Állítólag egy Dán nevű fényképész adta az új nevet, az eredeti helynév ismerete nélkül. 44,82 km-re.
Hollaki-kúria Acsuca 36,57 km-reAz acsucai Hollaki-kúria a 18-dik században épült, majd az 1784-es paraszok által megostromolt épületet klasszicista stílusban építették újra. Jelenleg általános iskola működik benne.
Járabányai mosógép 48,68 km-reJárabányát nyugat felé elhagyva a DJ107R jelzésű úton, az utolső házaktól körülbelül 300 m-re, van egy nagyon energiatakarékos mosógép. :)
Szkerisórai jegesbarlang 1,1 km-reAz Aranyosfői vagy Szkerisórai jegesbarlang Románia legnagyobb és leghíresebb jegesbarlangja. Jégverem - Megtaláltam a VI 259-es fát, örvendtem, hogy itt kell legyen a 258-as jel is a közelben. A benne található jégtömb körülbelül 3000 éves, 20 m vastag és körülbelül 50 ezer m3 űrtartalmú.
A Nagy-Sebes (Dragan) völgy és a Kis-Sebes völgy találkozásánál épült a Dregan-gát. Magassága 120 méter, a tetejének a hossza 424 m, a vízgyűjtő tó területe 292 hektár, gondolom, hogy maximális vízállásnál. 33,84 km-re.
Rendkívül hangulatos patak-völgy Kisszegyesd határában, a patak mentén a forrás felé sétálva egymás után tűnnek fel mellettünk a völgy csodái. Ez nagyon jo hely - Barlang, cseppkö, denevér. Utban kanyonozás előtt - Kanyonozni indultunk a fentebb lévő Canionul Cheia Rea-hoz, visszaérkezésünk a Szegyesdi-völgy végébe történt. 44 éve - 44 éve jártam itt édesapámmal. Az útikönyvek szerint 26 barlang nyílik a meder két oldalán, és persze akad köztük néhány komolyabb sziklaorom is. 17,64 km-re.
Körösfő 1764-ben épült, kazettás mennyezettel díszített, református temploma az egyik leglátványosabb kalotaszegi templom. Kazettás mennyezet - A Fekete- tói vásárból hazafele jövet kerestük fel a templomot. Amikor előre tudod, hogy itt nem találsz geodobozt - Mivel olvastam, hogy az előttem kereső delia-ék nem találták meg a geodobozt, bár alaposan összematatták a helyet, nem erőltettem a keresést. Régi doboz az újabb helyen - A régi doboz az újabb helyen rendben van. Körösfő lakói az országút mentén egész évben működő kirakodóvásárból élnek. 44,19 km-re.
Ez az évszázados kocsányos tölgy természeti ritkaság, törvényileg védett faj. Kétszáz éven át nő, gyakran eléri az 5-600 éves kort is. 42,9 km-re.
Vasútállomás Brád 39,68 km-reAz akkor Arad Csanádi Egyesült Vasút cégnévvel eredményesen működő és továbbépülő vasút építészeti tevékenységének tetőpontja a millennium évében a vonal végpontján, a bányászatáról neves Brád állomáson épített, festői kompozíciójú felvételi épület.
A Nagy-Kojba barlang a Bihar-hegység legmagasabban fekvő telepe, a neve után sziklafalakra utaló Kőház település északi végénél található. Bejárata a vidéken a legnagyobb, 74 m széles és 47 m magas. 5,9 km-re.
Kalotadámos református templomának állatábrázolásokban gazdag kazettás mennyezete van. Értékei a festett szószék és a szép úrasztala. 40,58 km-re.
Pénzügyi palota - Honvéd (Dorobantilor) utca 1. 66,84 km-re.
Templomrom a dombon Felsőorbó 65,17 km-re Felsőorbó régi temetőjében, a falutól körülbelül 300 méterre északnyugatra, egy 14-15-dik századi templom romjai találhatók. A romániai történelmi műemlékek jegyzékében az AB-II-m-B-00226 sorszámmal szerepel.
A világhírű tudós, Bolyai János szülőháza (másnéven Benkő-ház) a belvárosi Bolyai János utca sarkán áll, az 1 szám alatt. A Bolyai utca felújítás után sétálóövezetté alakul, a tér görbületét idéző optikai csalódást előidéző térkövezéssel burkolta a kivitelező. 66,41 km-re.
A Szabad-erdőből kiérve, a Transznyugati úton nyugat felé haladva, egy adott pillanatban a figyelmes utazó két piramist vehet észre. Az egyik a Pyramids Haven (A piramis menedéke) nevű panzió, a másik a Csáklya-kő. 61,26 km-re.
A Hodoaba-völgy vasalt mászóútja Románia legrövidebb, egyben legkönnyebb hivatalos vasalt mászóútja. Vársonkolyoson, a Királyerdő hegységben található, a Sebes-Körös bal partján. 53,18 km-re.
A kolozsvári Agrobotanikus kert az Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem területén található. Közel 7 hektárnyi területen 1800 növényfajta található itt. 64,47 km-re.
Az Egyetem utcában lévő Báthory-Apor Szeminárium épületét Apor István alapítványából építették a jezsuiták 1728-31 között. Az egykori Szent József Fiúneveldét 1776-ban a piaristák vették át. 66,11 km-re.
A Berettyó egy Romániában eredő és Magyarországon a Sebes-Körösbe torkolló folyó neve, nevének jelentése: Berekkel szegélyezett folyó. Forrás - Mivel véletlenül, Kraszna református templomától, a kántor sugallatára kerültünk ide, nem tudtam van-e doboz. Nagyon szép, békés és tiszta hely - Köszönjük a rejtést, csak ajánlani tudjuk. Az Egyesült-Körös legnagyobb mellékvize, Szilágy megyében ered a Réz-Hegység Ponor csúcsa alatt. 58,94 km-re.
9,45 m kerületű fekete nyár, a kolozsvári Rózsák parkjában. 63,54 km-re.
A kolozsvári vasutas parkot, melynek a Szamos-part is szerves része, európai uniós forrásból újították fel. A park területén számos szabadidős tevékenység, sportolási lehetőség áll az érdeklődők rendelkezésére. 67,36 km-re.
Almásvár (Almási vár) romjai körülbelül 2 km-re délkeletre találhatók a falutól. Egy éjszakai akció keretében - Megtaláltuk a srácokkal. EKE napok Sztána - A 120 éves születésnapját ünneplő Erdélyi Kárpát-Egyesület által szervezett III. Csapatmunkával - Erős csapatmunkával sikerült megtalálni ezt a geodobozt egy jólsikerült biciklitúra alkalmával. 55,2 km-re.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.