Lombfalva település (Fehér megye) Központ: Maroscsüged. Lombfalva román elnevezése: Limba.
A torockószentgyörgyi vár, a Vársziklára épített erődítmény, a XIII-dik századtól kezdve áll ellen az idő vasfogának és a támadóknak. Csetenyes - A vártól leereszkedtünk ehhez a rejtekhez is. Várostrom - A várat bevettük, fáradtságos, forró déli napsütésben. Macerás - Már a várnyeregből lefelé nehézkes, de aztán nagyon bozótós, benőtt, dzsuvás a hely. Akármilyen irányból próbálunk felkapaszkodni rá, legalább 200 m szintkülönbséget kell megtennünk, de mindenképp megéri a fáradtságot. 43,18 km-re.
A Havasgáldi-szoros sziklakapujának, valamint sziklakürtőjének megközelítésére alkalmas, többnyire kőgörgetegen kapaszkodó, jelzetlen ösvény felett egy érdekes sziklaalakzat található. A mészkő vonzásában - Mindamellett, hogy az út jeges volt, mi a nap simogató sugaraiban kezdtük el a kapaszkodást a Havasgáldi szoros meredek oldalában, az ismeretlen felé. Nehéz volt, pedig könnyen is mehetett volna - A játékvezető által rejtett dobozok újra ide csábítottak. 26,63 km-re.
Korai, gótikus korú erődített templom volt - mivel a templom a XIX-dik század elején romladozásnak indult, helyén 1845-1848 között új, nagyobb templomot építettek. Egyedül nevettem - Miután visszatettem a dobozt, csak akkor vettem észre az üvegkorongokat. 43,71 km-re.
Ferencz József-forrás Nagyág 42,04 km-reA Ferencz József-forrás Nagyág falutól keletre, az Ezüst erdő nevű védett bükkösben található. A forrás felett található felirat: I Ferencz József apostoli magyar király 40 éves koronázási emlékére, 1867 - 1907 június 8.
Az algyógyi zsidó temető Algyógyfelfalutól keletre található, erdős terepen. A helybeli zsidó közösség többnyire magyar volt, így a sírköveken a héber nyelvű felirat mellett magyar nyelvű is található. 32,6 km-re.
Célszerű a templom mellől kelti irányba induló földúton elindulni. Ez a földút egy kisebbnyílt terepre, legelőre visz. 41,08 km-re.
Torockószentgyörgy határában, egy észak-déli sziklacsúcson, a Vársziklán található a Thoroczkay nemesi család erődítményének romja, melyet torockószentgyörgyi várnak is neveznek. Alsó sarok - Nagyon szép volt a séta fel a várig, és a kilátás is csodálatos volt. Se négyzet, se trapéz - Elég sokat kerestük, de nem találtuk. Holdvilág - A telehold világított már, amikor a vár alá érkeztünk. 42,95 km-re.
Háromhajós román kori temploma építési idejét az 1260-as évekre teszik - korjelzőnek tekintik a karcsú magas tornyot és az alatta kiépített árkádos karzatot, melyet keresztboltozat fed. Vasárnap - A vasárnapi "keresgélés" első rejtekhelye. 22,67 km-re.
Forrás Lombfalva 0,88 km-reLombfalva falutól délkeletre található forrás, hideg és friss vizét a helybeliek és az átutazók is használják. Túrázók és kerékpárosok pihenőpontja, vidéki környezetben.
A 13-dik században épült, szép fekvésű, hangulatos kelneki várat 2004-ben újították fel. A várfalakon belül reneszánsz virágmintás, festett fakarzatos, evangélikus kápolnát építettek, melyben ma koncerteket, kiállításokat rendeznek. 17,46 km-re.
Szebenkákova (1964-ig Cacova Sibiului majd Fantanele, németül Krebsbach) Nagyszebentől 20km-re nyugatra található. Több lehetséges rejtek közül az utolsóban - Az Artmania rockfesztivál első estéjének koncertjei után, éjfél körül érkeztem a helyszínre. 40,38 km-re.
Székelykocsárd első írásos említése az 1291 március 12-én III Endre király által kiadott kiváltságlevélben történt, ahol a 29 aranyosszéki székely település között szerepel terra Kichard néven. FTF - Elsök voltunk, akik magtalaltak ;-) De nem volt olyan nehez. 1332-ben már plébániatemploma volt a mai Ótemető helyén, tehát a vidéken jelentős helységnek számíthatott. 49,45 km-re.
Szibieli templom 39 km-reNagyszeben központjától 20 km-re nyugatra helyezkedik el Szibiel (Sibiel, Budenbach). Kereszt, kút, és mérleg - Tetszett a szibieli templom udvarán áló, 1877-ből származó fakereszt. Temploma - a Szentháromság ortodox templom - 1765 és 1776 között épült.
Ortodox fatemplom Székelykocsárd 49,37 km-reA székelykocsárdi ortodox fatemplomot a Szentlélek Eljövetelének tiszteletére szentelték. Kapu zarva, de be lehet jutni - Babbercival kerestük a templomat. 1723-ban épült, belsejét Popa Nicolae festette 1810-ben.
Református templom Vízakna 39,46 km-reA település közepén, a Viza patak jobb partján, egy dombon áll a védőfalakkal övezett református vártemplom. Kössz - Csipi. Régészeti feltárások a templomban - A kora reggeli órákban érkeztem Vízaknára. Uj rejtek - Mivel a templomot körülvevö falban levö geodoboz eltünt, egy újat helyeztem el, egy kicsit távolabb. A háromhajós, bazilika típusú templom építését valószínűleg 1240-ben kezdték meg, majd 1280 körül fejezték be.
A Csáklyakő mögött eredő Csáklya pataka mentén két hasadék is képződött, amelyek közül a leglátványosabb a Csáklya-hasadék. Több mint tíz éve a helyén - Az elmúlt hétvégén a Torockói-hegységben túráztam, többek között a Csáklya-szorosban is. Eljött az ideje - Amig rászántam magam, hogy bejelentsem a doboz megtalálását eltelt majdnem egy év. A patak itt valósággal kettéfűrészelte az olisztolitot és egy alig 1-2 m széles hasadékot hozott létre, lépcsőzetes vizesésekkel. 23,55 km-re.
A Glodi-szoros Glod és Erdőfalva között található. Sajnos, nagyon szemetes a szoros, sok szemetet hord le a patak áradáskor. 34,37 km-re.
A piski-i arborétum egy mesebeli szép hely, annyira, hogy egy órát kóvályogtam benne a zuhogó esőben, és nagyon jól éreztem magam. Hazafele - Retyezát túrából hazafele 4 órát kellett várnunk a vonatra. Igazán egy szép hely - Nagyon tetszett ez a hely. Fák - Itt GPS nélkül elég bajos a megtalálás. Egy része gondozott, park jellege van. 49,62 km-re.
Torockó településről észak felé indulva, számos helyen találkozunk felhagyott vasbányák és vashámorok nyomaival. A harmadik katonai felmérés ferencjózsefi térképén több helyen is szerepel az Eisenhammer (Vaskalapács, Vashámor) felirat, Így Csiblók, Nyiras-oldal, Bagoly, Tölgyes, és Kaszálás-tető mellett. 48,4 km-re.
A Nagyszeben-külvárosi plébániát, régi nevén Terezianumot, a 18-dik század második felében, 1771-ben alapították, eredetileg árvaházként működött, amelyet Mária Terézia alapított. Teréziánumi Sarlós Boldogasszony templom - A Nagyszeben-külvárosi plébániatemplom, melyet Mária Terézia alapított, 1767–1781 között épült és
Batthyány Ignác erdélyi püspök szentelte fel. Az árvaház szervezője Delphini János Teofi l jezsuita volt. 49,85 km-re.
A Csáklya-kő a Torockói-hegység egyik elszigetelt, olisztolitként beágyazódott és szelektiv erózió során felszinre került mészkőcsúcsa. Geokopacz03 Geokret - Errol volna szo. Geokopacz03 Geokret - Ez a geokopacz03 utazó vakond be van jelentve a geokrety. Geokrety-k támogatása - Értem, tehát az utazó nevében szünet van a betűk és a számjegyek között, ezért nem találtam meg én. 1233 m magas csúcsát egy betonoszlop jelzi, mely sűrű bozótosban, erdőben található. 26,51 km-re.
A torockói Kis Szent Terézről elnevezett gyerekotthonban, ahol a Csaba testvér gyerekei laknak, kialakítottak egy kis kápolnát, amit mindenki látogathat, anélkül, hogy a ház lakóit zavarná. Elveszve - Aranyos kis kápolna,nagyon hangulatos. A padban - A kápolnánál - amely napközben nyitva van, be lehet menni - Újra elhelyeztem egy dobozt. Olvasás lecke - A padon az itt lakó gyerekeka vakáció dacára nagy szorgalommal az olvasást gyakorolták a nevelőnénivel. Ugyanis a kápolna az utcára nyíló pincében kapott helyet, és az ajtaja egész nap nyitva áll. 46 km-re.
Varga Katalin-ház Bucsumizbita 41,09 km-reVarga Katalin (1802-1852), a bucsonyi bányászok védelmezője, ebben a házban lakott 1840-1847 között. A román parasztok élére állt magyar nőt A mi asszonyunk, A mócok asszonya (Doamna noastra) néven emlegették.
A forrás a Transznyugati úton, a Piliskő (Plesa Remetiului, Plesii) csúcsa alatt és attól keletre található, Kotoresty (Cotorasti) falu területén. Az úttól néhány méterre eredő forrás vizét kővályúba vezették, az út mellé. 32,13 km-re.
A Betyárok barlangja Feredőgyógytól délkeletre található, a Zubogó (Clocota)-patak mellett. Egy legenda itt elrejtett kincsről mesél, ezért kapta a barlang a nevét. 36 km-re.
Rüsz 45,42 km-reRüsz falu szász temploma egy kis dombon áll. Megvan - Megvan a dobozka. Hiába - A templom nagyon tetszett. Értékei a karzat festett kazettái, valamint a templom különálló, megdőlt tornya.
A középkori katolikus hívek János Zsigmond idején, 1569-ben unitáriusok lesznek, a templommal együtt. 48,62 km-re.
A Torockói hegység északi részén, Vidaly (Vidolm) fölé emelkedő, a DN75-ös országúton Vidalytól Lunca ArieAYului-ig látható sziklacsúcs. Vidaly tura - Vidolm falubol kozelitettuk meg a csucsot, kellemes novemberi idoben. Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Vidalykő-Ordaskő túra alkalmával kerestem és találtam meg ezt a geodobozt. Második nekifutas - Van amikor az otthoni tervek nem valósulnak meg a helyszínen. A csúcsról gyönyörű kilátás nyílik az Aranyos völgyére, a Bélavárára, az Öreghavasra, keletre pedig Ordaskőre, Torockószentgyörgyre, az Enyedi szorosra. 46,75 km-re.
A Thoroczkay vár alól kék sáv vezet a Szilas-patak völgyébe. Egy darabig a patakot követjük, majd az út kitér a meder mellől és meredeken halad az erdőben. 42,48 km-re.
Őrhegy kilátópont Nagyenyed 31,64 km-reAz Őrhegy kilátópont a nagyenyedi városi park (Kápolnadomb) és a református temető között található. Megközelíthető egy szűk ösvényen, mely a Diákemlékmű közeléből indul, a Dózsa György utcából.
Katolikus templom Tövis 19,45 km-reHunyadi kolostortemploma. Nagyon szép - Ezt a templomot meg kell látogatni. Amint a templom nyugati kapuja feletti felirat megörökíti, a templomot Hunyadi János építteti 1449-ben: Anno Domini MCCCCXXXXVIIII Johannes de Hunyad regni hungariae gubernator.
A reformáció során a katolikus lakosság az unitárius vallásnál állapodik meg. Laura panzió - Mivel itt volt foglalva a szállás, normális, hogy megtaláltam a falut. Már 1570-től erős unitárius egyházközség, természetesen a középkori templom birtokában. 60,14 km-re.
Pekri Lőrincz sírköve Kutyfalva 63,35 km-re A falu nyugati szélén, közel a Maroshoz, a Ripa nevű szakadékos oldal felett található a település református temetője. Itt, a Kripta lábok nevű dűlőn (Orbán Balázsnál Kőláb nevű domb) áll Pekri Lőrincz gróf négyszög formájú, kivehetetlen feliratú sírköve.
Marosbogát fő utcáján, mely a települést észak-dél irányban metszi át, mielőtt átmennénk az autópálya alatt, a 429-es számú ház udvarán, egy ismerős műalkotás vonja magára a figyelmet. Brancusi Végtelen oszlop című szobrának másolata egy kis ráadással, a tetejére egy sas került. 61,56 km-re.
Vúrpodnak 1332-ben plébániatemploma van. Vurpód - Megtaláltam a dobozkát a háromszögben. Nincs már dobozka - Templomkertbe a bejutás kis kerítésmászással. A templom maga régebbi, mint az első okleveles adat: 1230-ban építik román kori stílusban. 60,13 km-re.
Az újtordai templom építésének idejéről nagyon régi adatot őrzött meg Torda megye levéltára, eszerint 1204-ben épült Szent László tiszteletére. Harmadszor itt - De most sem sikerült kihalászni a sok törmelékböl a dobozt, pedig hosszú a kezem. Egy gyanús parklakóval a sarkamban - Aznap délben a Túri hasadéknál, valamint a magyarpeterdi Szent László kútja mellett rejtettem. Torda és környéke 3 - Szerencsére nem volt sok járókelő, rendesen bekönyököltünk az odúba, de sajnos műanyag poharakon kívül semmit nem találtunk benne. Teljesen összhangban van azzal a ténnyel, hogy nem sokkal előbb avatták szentté László királyt. 61,5 km-re.
Református templom Aranyospolyán 60,58 km-re Középkori okleveles adat templomról nincs, Aranyospolyán temploma azonban meghatározza korát. Tornya alatti bejáratának kapuja gótikus kori alkotás, csúcsíves, hasonlóképpen a torony lóhereívvel záródó ablakai is.
1929-ben nyitotta meg kapuit a nagyszebeni Fiatalerdőben Románia első állatkertje. Kicsi - Először jártunk ebben a kicsi, de szép helyen fekvő állatkertben. Nincs már geodoboz - Sajnos nincs már meg az állatkert és az Astra Néprajzi Múzeum közötti kapunál levö geodoboz. Az állatkert létrejöttét a Códon (Sadu) levő vízierőművet (az első Erdélyben) feljavitó Székely mérnök kezdeményezte, miután egy pár rókát fogott a közeli erdőben. 50,91 km-re.
Egykori templomáról csak annyit tudunk, hogy 1675-ben itt anyaegyház volt, amikor Mezőbodon különvált Marosdátostól és független anyaegyház lett. 1657-1661 között teljesen elpusztul a falu, templomával együtt - 1706-ig Marosdátos fogarasföldi görögkeletiekkel települ be. 65,56 km-re.
Kocka alakú lombkoronák Nagyszeben 52,33 km-re Nagyszebenben, a Lazaret negyedben levő Acélmunkások (Otelarilor) utcában, 40 fa lombkoronáját kocka alakúra alakítják ki. Hasonló megoldást alkalmaztak már az országban, a nagyváradi Zöldfa utcában.
Románia egyik legfestőibb helye, egyik legszebb tanyavilága, a fotósok paradicsoma, a Fundatura Ponorului nevű falu. A Ponor-patak völgyében található, mely része a Gradistea Muncelului - Csoklovina Nemzeti Parknak, a Surján-hegységben. 63,74 km-re.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.