Mates település (Fehér megye) Központ: Csurulyásza. Mates román elnevezése: Matisesti.
Kecskekő vára 37 km-reGyulafehérvártól észak-északnyugatra, a Királypataka település északi határában nyúlik a magasba az 1090 m magas sziklapiramis, a Kecskekő. A rejtek fotója feltöltve - Most vettem észre, hogy annak idején elfelejtettem feltölteni a rejtekhelyről készített fotókat, illetve nem adtam meg a geodoboz megtalálását segítő szöveges információt. Új geodoboz a csúcs közelében - Miután rejtettünk egy geodobozt a Szív-tisztásra legjobb rálátást biztosító pont mellé, a piros háromszöggel jelzett túraútvonalon állva, úgy döntöttünk, hogy itt folytatjuk tovább a túránkat a Kecskekő felé. Vannak csodák - Most nem a természeti csodákra gondolok, amikben bővelkedik e hely, hanem arra, hogy előkerült a láda. Csúcsán az egyik legrégebbi vár, a nép által Tündér Ilonáénak tartott Kecskekő várának romjai találhatók.
Árpád-kori körtemplom Algyógy 37,86 km-reAlgyógy legértékesebb épülete a körkápolna - a közelmúltban elvégzett régészeti feltárások szerint a kicsiny kerektemplom a 11-dik vagy a 12-dik században épült, s így a legkorábbi kerektemplom Erdélyben. A rotunda, egykor plébániatemplom, a református templom kertjében áll, a paplak közelében.
Egykori kőbánya és bányató Acsuca 42,56 km-reAz egykori kőbánya helyén keletkezett tó Acsucsa falutól délkeletre található, a Fehér-Körös földrajzi jobb partján. A falu környékén több andezitbánya található, már a 19-dik században fejtették itt a követ.
Két piramis Vledesty 45,19 km-reA Szabad-erdőből kiérve, a Transznyugati úton nyugat felé haladva, egy adott pillanatban a figyelmes utazó két piramist vehet észre. Az egyik a Pyramids Haven (A piramis menedéke) nevű panzió, a másik a Csáklya-kő.
Szolcsvai víznyelő 38,14 km-rePonor-patak víznyelője Remek vízesés - Én is huszonéve jártam itt utoljára. Lehet keresni okostelefonnal vagy táblagéppel is - A rejtek nem a vízesésre néz, nincs a csúszós hegyoldalban, sem a kilátó közelében. Kúsztunk, másztunk, s annyi - Lehet, hogy régebb itt vitt az ösvény, de most ez egy félreeső hely, elég meredek oldalon kell sárban, bozótósban kapaszkodni, és az aljnövényzet miatt nem igazán látszanak a sziklák.
Kun Kocsárd emlékére Szászváros 46,25 km-re20 évvel ezelőtt Csaba testvérrel Szászváros utcáin sétálva megnéztük Kun Kocsárd és Kun Géza mellszobrainak néhai helyét. Kun Kollégium - Megnéztem a volt Kun Kollégium impozáns épületét és a szobrokat. Mecénás - Tulajdonképpen a két doboz egymásra vigyáz. Ahol ma egy repülőgépépítő mérnök mellszobra, és repülőgépének makettje látható.
Sziklaszoros Kisgyógypatak 35,37 km-reKisgyógypatak (románul Geogel) falutól keletre, az azonos nevű patakon, van egy kiépítetlen, vad szoros. A szoros egy rövid és egy még rövidebb szakaszból áll.
Mariuta-szikla Csáklya-hasadék 42,19 km-reA Csáklyakő mögött eredő Csáklya pataka mentén két hasadék is képződött, amelyek közül a leglátványosabb a Csáklya-hasadék. Több mint tíz éve a helyén - Az elmúlt hétvégén a Torockói-hegységben túráztam, többek között a Csáklya-szorosban is. Eljött az ideje - Amig rászántam magam, hogy bejelentsem a doboz megtalálását eltelt majdnem egy év. A patak itt valósággal kettéfűrészelte az olisztolitot és egy alig 1-2 m széles hasadékot hozott létre, lépcsőzetes vizesésekkel.
Szkerisórai jegesbarlang 32,55 km-reAz Aranyosfői vagy Szkerisórai jegesbarlang Románia legnagyobb és leghíresebb jegesbarlangja. Jégverem - Megtaláltam a VI 259-es fát, örvendtem, hogy itt kell legyen a 258-as jel is a közelben. A benne található jégtömb körülbelül 3000 éves, 20 m vastag és körülbelül 50 ezer m3 űrtartalmú.
Református templom Alvinc 44,78 km-reKözépkori plébániatemploma, amely ma is áll, a XIV-dik századból származik, tehát feltételez egy előbbi templomot. Kéz alatt - Jó hogy a segítő információt nem adják kéz alatt. Templom - Ezt sem sikerült megtalálnom, pedig kerestem, de nem leltem. Ódon hangulat - A fallal körülzárt templom ódon hangulata lenyűgöző. Eredetileg háromhajós templom volt, de ebből csak a középhajó maradt meg és a szentély az eredeti boltozat nélkül.
Hollaki-kúria Acsuca 43,53 km-reAz acsucai Hollaki-kúria a 18-dik században épült, majd az 1784-es paraszok által megostromolt épületet klasszicista stílusban építették újra. Jelenleg általános iskola működik benne.
Valle Mika mészkövei 26,92 km-reA Valle Mika mészkövei az Ompoly-kövekhez hasonlatos olisztolit képződmények, amelyek tulajdonképpen nem tartoznak a szoros értelemben vett Torockói-hegység területéhez. Ellenben a hatalmas sziklatömbök valamikor a geológiai idők folyamán a Torockói-hegység akkori mészkőpartjáról vándoroltak egyre délebbre, majd beágyazódtak az akkori tengerfenékbe.
Római lépcsők Ruda 19,77 km-reAz egykori, jelenleg felhagyott műemlék bányajárat a Bárza-patak fejénél nyílik, a Brád városhoz tartozó Ruda falutól keletre, Vályaárszuluj településtől nyugatra. A tárna egy enyhén lejtő, 180 m hosszú járat, melyet kétezer évvel ezelőtt a rómaiak ástak, és a híres római lépcsőkkel végződik.
Lengőhíd Alsószolcsva 38,59 km-reRégebb, mikor még közlekedett az Aranyos-völgyi keskeny nyomtávú vonat, a Mokanica, az Alsószolcsvára érkező kirándulók a megállótól egy lengőhídon keresztül rövidíthettek a Szolcsvai búvópatak-barlang felé. Régi szép idők - TöBBBször is lengtünk ezen a hídon, mikor jártunk likászni a Szolcsvai búvópatakhoz, a mokanyiczával, majd autóstoppal. Megtalálás igazolása fotóval - A megtalálás igazolását, a megtalálót ábrázoló fotóval, elfogadom. A doboz már nem hiányzik - Pótoltam a hiányzó dobozt, de mivel a híd közelében lévő ligetben a csutakok áradáskor víz alá kerülnek, úgy gondoltam, hogy a hídfő betontalpában jobb helyen lenne a doboz, és áradáskor nem mosná el a víz.
Jósika-kastély Branyicska 39,56 km-reBranyicska várkastélya, a Jósika-kastély, Branyicska község nyugati szélén, a Marostól északra található dombon áll. Az épületet és a körülötte fekvő parkot szociális otthonként használják.
Vidalykő 45,93 km-reA Torockói hegység északi részén, Vidaly (Vidolm) fölé emelkedő, a DN75-ös országúton Vidalytól Lunca ArieAYului-ig látható sziklacsúcs. Vidaly tura - Vidolm falubol kozelitettuk meg a csucsot, kellemes novemberi idoben. Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Vidalykő-Ordaskő túra alkalmával kerestem és találtam meg ezt a geodobozt. Második nekifutas - Van amikor az otthoni tervek nem valósulnak meg a helyszínen. A csúcsról gyönyörű kilátás nyílik az Aranyos völgyére, a Bélavárára, az Öreghavasra, keletre pedig Ordaskőre, Torockószentgyörgyre, az Enyedi szorosra.
Molhás dagadó tőzegláp Bihar-hegység 43,83 km-reA temérdek tőzegláp az egyik különlegessége a Pádisnak, bár kevesen tudnak róla. Hazafelé Pádisról - 7 diák kíséretében a nedves Pádisról a bűn-rossz úton leereszkedve tettünk egy kis kitérőt ehhez a szép helyhez. Az egyik legnagyobb ilyen dagadó tőzegláp a Nagy Molhás az Izbuc patak völgyében.
Fatemplom Gyonkány 24,57 km-reA Havasgáld községhez tartozó Gyonkány falu történelmi emlékmű fatemploma a 19-dik század második felében épült, 1878-ban. 2024 május 5-én, húsvét vasárnapjára virradólag porrá égett, feltehetően egy égve és felügyelet nélkül hagyott gyertya miatt.
Ronki-szoros 45,59 km-reA Ronki-szoros az Aranyos völgyén található. Ott voltam a rejtésnél - Ronki-szoros - A torockói rejtekhely-találkozó egyik túracélpontja volt a Ronki-szoros. Egy kis séta - A szorosban még jártam, de már nem emlékeztem szinte semmire. A szoros látványosabb része megközelitőleg 1-1,5 km.
Szentmihálykő vára Tótfalud 37,81 km-reTótfalud dél-nyugati részén indul az a földút, melyen dél, dél-nyugati irányba haladva, megkerüljük a várhegyet. Felérve a legelő gerincére, az út tovább halad az erdőben, de már dél-keleti irányban.
Rozsdaszakadék 42,45 km-reA Rozsdaszakadék egy 100 m mély árok, mely a vörös szinű talajáról kapta a nevét. Már jártam erre - Régebben, igaz akkor még nem tudtam erről a játékról, és akkor nyár volt.
Varga Katalin-ház Bucsumizbita 11,74 km-reVarga Katalin (1802-1852), a bucsonyi bányászok védelmezője, ebben a házban lakott 1840-1847 között. A román parasztok élére állt magyar nőt A mi asszonyunk, A mócok asszonya (Doamna noastra) néven emlegették.
Nagy-Kojba Kis-Kojba 38,13 km-reA Nagy-Kojba barlang a Bihar-hegység legmagasabban fekvő telepe, a neve után sziklafalakra utaló Kőház település északi végénél található. Bejárata a vidéken a legnagyobb, 74 m széles és 47 m magas.
Sziklakapu Havasgáldi-szoros 33,27 km-reA Havasgáldi-szoros földrajzi bal oldalán, érdemes a sziklák között is barangolni. Rossz irányból megközelítve - A Havasgáldi-szoros út feletti rejtésétől indultam tovább az ösvényen, kelet felől kerülve az erdőben. Utolsó a mai napra - Miután megcsodáltuk a sziklakaput, minden lehető szögből, megkerestük ezt a dobozt is. Eltűnt ez a doboz is, de rejtettem újat - A Szfinx és a Sziklakürtő után a Sziklakapu következett. Egy jelzetlen ösvény is indul felfelé, ezen fel lehet jutni a sziklakapuhoz.
Vadászkastély Soborsin 65,38 km-re Soborsin nyugati végén egy vadászkastély áll, parkkal körülvéve - a 18-dik század végén épült és a 19-dik század első felében klasszicista stílusban újították fel.
Magyarpeterd 63,14 km-re A reformáció során a katolikus lakosság az unitárius vallásnál állapodik meg. Laura panzió - Mivel itt volt foglalva a szállás, normális, hogy megtaláltam a falut. Már 1570-től erős unitárius egyházközség, természetesen a középkori templom birtokában.
Ósebeshely vára 56,09 km-re Célszerű a templom mellől kelti irányba induló földúton elindulni. Ez a földút egy kisebbnyílt terepre, legelőre visz.
Református templom Magyarlóna 65,53 km-re A korai püspöki patronátus és az ásatások alapján joggal teszik a templom eredetét az 1300-as évek elejére. Ezt erősíti meg a helyi hagyomány és erre utaló egykori, 1652-ből való előneve (szász), ami arra utal, hogy szász telepítés volt.
Biharfüred 58,99 km-re Biharfüred, a nagyváradi görög katolikus püspökség egykori üdülőhelye. Ma népszerű kirándulóhely, sízőhely.
Kaprióra 62,6 km-re Kaprióra falu határában két barlang található, a Sinesie- és a Dutu-barlang. A Sinesie a Kápolnásra (Capalnas) vezető földúton körülbelül 300 méterre van, míg a Dutu a Pozsgára (Pojoga) vezető út közelében.
Kis Lukács-kő Tárnica-tó 58,34 km-re A Meleg-Szamoson levő Tárnica-tó népszerű kirándulóhely volt Kolozs megyében. Lehet, hogy még mindig az, de ma már nehezebb elérni a tavat a sok bekerített magánterület miatt.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.