Poiana Galdei település (Fehér megye) Központ: Alsógáld.
Asztal-kő Öreghavas 35,3 km-reAz Öreghavason az Aprókövek és a Zengő-kövek között található az Asztal-kő. A régi osztrák térképek helynevei - Megnéztem az első, a második, és a harmadik osztrák katonai felmérés itt feltüntetett helyneveit. Megközelíthető a Buszkát felől az Apróköveken keresztül.
Őrhegy kilátópont Nagyenyed 16,15 km-reAz Őrhegy kilátópont a nagyenyedi városi park (Kápolnadomb) és a református temető között található. Megközelíthető egy szűk ösvényen, mely a Diákemlékmű közeléből indul, a Dózsa György utcából.
Kolostor-szoros Remetekolostor 6,97 km-reA Remetei kolostor mellett, attól nyugatra, egy sziklagerinc húzódik, mely a Piliskő csúcsától kezdődik és a Remete völgyének túloldalán folytatódik. A Remete- (Gyógy)-patak átvágta ezt a sziklagerincet és kialakította a nagyon rövid Kolostor-szorost.
Mariuta-szikla Csáklya-hasadék 1,87 km-reA Csáklyakő mögött eredő Csáklya pataka mentén két hasadék is képződött, amelyek közül a leglátványosabb a Csáklya-hasadék. Több mint tíz éve a helyén - Az elmúlt hétvégén a Torockói-hegységben túráztam, többek között a Csáklya-szorosban is. Eljött az ideje - Amig rászántam magam, hogy bejelentsem a doboz megtalálását eltelt majdnem egy év. A patak itt valósággal kettéfűrészelte az olisztolitot és egy alig 1-2 m széles hasadékot hozott létre, lépcsőzetes vizesésekkel.
Valle Mika mészkövei 26,62 km-reA Valle Mika mészkövei az Ompoly-kövekhez hasonlatos olisztolit képződmények, amelyek tulajdonképpen nem tartoznak a szoros értelemben vett Torockói-hegység területéhez. Ellenben a hatalmas sziklatömbök valamikor a geológiai idők folyamán a Torockói-hegység akkori mészkőpartjáról vándoroltak egyre délebbre, majd beágyazódtak az akkori tengerfenékbe.
Szabad-erdő Muzsnaháza 10,32 km-reA Szabad-erdő a Nagyenyed városhoz tartozó Muzsnaháza településtől délnyugatra terül el. 20 hektáron táj- és növényvédelmi terület, az enyediek egyik kedvelt kirándulóhelye.
Városerődítés Szászsebes 31,57 km-reA ma városi rangban levő település területén a régészek már a rómaiak korából találtak szervezett életre utaló leleteket. Idővel megfordultak itt a gótok és a hunok is, majd az avarok, szlávok következtek.
Kemény-Bánffy kastély Aranyosgerend 41,32 km-reA Kemény-Bánffy kastély Aranyosgerend református templomától alig 200 méterre található, északkeletre, az Aranyos partjának közelében. A jelenleg tető nélküli kastélyrom kocsival is megközelíthető, a főútról leágazó talajúton.
Zsidó temető Algyógy 43,11 km-reAz algyógyi zsidó temető Algyógyfelfalutól keletre található, erdős terepen. A helybeli zsidó közösség többnyire magyar volt, így a sírköveken a héber nyelvű felirat mellett magyar nyelvű is található.
Református templom Alvinc 27,15 km-reKözépkori plébániatemploma, amely ma is áll, a XIV-dik századból származik, tehát feltételez egy előbbi templomot. Kéz alatt - Jó hogy a segítő információt nem adják kéz alatt. Templom - Ezt sem sikerült megtalálnom, pedig kerestem, de nem leltem. Ódon hangulat - A fallal körülzárt templom ódon hangulata lenyűgöző. Eredetileg háromhajós templom volt, de ebből csak a középhajó maradt meg és a szentély az eredeti boltozat nélkül.
Ordas-kő 22,85 km-reAz Ordas-kő Torockó vidékének, Erdély e rendkívül népszerű és sokak által látogatott szegletének egy olyan hegye, mely büszkén magasló hófehér szikláival, füves rétekkel tarkított változatos növényzetű vegyes erdeivel csodálatos látványt nyújt. Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Vidalykő-Ordaskő túrán találtam meg ezt a geodobozt.
Varga Katalin-ház Bucsumizbita 28,88 km-reVarga Katalin (1802-1852), a bucsonyi bányászok védelmezője, ebben a házban lakott 1840-1847 között. A román parasztok élére állt magyar nőt A mi asszonyunk, A mócok asszonya (Doamna noastra) néven emlegették.
ökör kéménye-sziklakürtő 30,1 km-reAz ökör kéménye-sziklakürtő Bélavár egyik leglátványosabb pontja. Nem jó helyen kerestem - A kék pont jelzésen indultunk fel a Bélavár tetejére. Nem ez volt a tervben - Régi tervünk volt, hogy Bélavárat téli köntösben is tekintsük meg. Kissé próbára teszi az oda kijutni szándékozó turistát a meredek kaptató, de mindenképp megéri a fáradságot.
Kis Szent Teréz kápolna Torockó 23,66 km-reA torockói Kis Szent Terézről elnevezett gyerekotthonban, ahol a Csaba testvér gyerekei laknak, kialakítottak egy kis kápolnát, amit mindenki látogathat, anélkül, hogy a ház lakóit zavarná. Elveszve - Aranyos kis kápolna,nagyon hangulatos. A padban - A kápolnánál - amely napközben nyitva van, be lehet menni - Újra elhelyeztem egy dobozt. Olvasás lecke - A padon az itt lakó gyerekeka vakáció dacára nagy szorgalommal az olvasást gyakorolták a nevelőnénivel. Ugyanis a kápolna az utcára nyíló pincében kapott helyet, és az ajtaja egész nap nyitva áll.
Evangélikus erődtemplom Szászsebes 31,76 km-re1150 előtt terra Siculorum terrae Sebus, utána szász település. Régi ismerős ez a hely - Régóta készülök itt rejteni egy dobozkát a környék legjelentősebb épületéhez. Kívül vagy belül? - A Vörös-szakadéktól jövet megálltunk, hogy megkeressük ezt a dobozt is. Belül - A Vörös-szakadékhoz igyekezvén megnéztük a templomot. 1203-ban a sebesi dékánság székhelye, ekkor biztosan van már temploma.
MIG 21 Aranyosgyéres 42,62 km-reAz utóbbi húsz évben hat pilóta veszítette életét a 71-dik ezred állományából. A felkelő nap ellenfényében - A Tordai hasadékba indultam, a vasalt mászóutat megmászni. Még megvan a doboz, de be van ázva - A mult alkalommal nem találtam meg a dobozt mert nem volt. Repülő - Nem volt nehéz beazonosítani a rejteket, az eső miatt senki sem volt a környéken. Rájuk emlékeztet a Kolozsvárra vezető autópálya végpontjánál felállított MiG-21-es.
Horgásztavak Csürülye 42,94 km-reCsürülye községközponttól, illetve az autópályától délre, Alsófüle és Sütmeg között, egy több horgásztóból álló tórendszer található. Őszi bicajozás - Hát ennél a keresésnél nagy csalódásom volt mert a koordinátták szerinti 50 m-es körzetben csak egy odvas fát találtam (a tévedés kizárva) amelynek oduja telis tele volt dinoszaurusz hangyákkal. Korhadt facsutak és az odvas fa - Egy odvas fa és egy korhadt facsutak, két teljesen különböző dolog. Találgatás - "Egy odvas fa és egy korhadt facsutak, két teljesen különböző dolog.
Sipote-vízesés és csorgó Aranyos völgye 19,11 km-reAlsószolcsvától körülbelül 3 km-re, Borrév felé az Aranyos völgyében egy vízesés hívja fel magára a figyelmet. Tufa - A doboz nem nagyon kereshető, ebben az órában. Útszéli pihenő - A kisebb utazók nem bírják sokáig az autózást. Tömeg - Nagy a népsűrűség errefelé, főleg hétvégén. A vízesés vize sodronyra függesztett csatornán keresztül át van vezetve az országút mellé.
Szív-tisztás Borosbocsárd 5,71 km-reA Szív-tisztás Kecskekő várától 2,4 km távolságra található, dél-kelet irányba. Borosbocsárd település észak-nyugati kijáratától körülbelül 3 km-re, az útból egy ösvény indul balra.
Travertin mészkőbánya Algyógy 43,66 km-reAz egykori gróf Kún Kocsárd tulajdonát képező Kőalja nevű szőlőhegyen levő mésztufában több barlang, illetve fülke van (volt). Az egyiket a gróf 1876-ban sírbolttá alakítatta át.
Remetei-sziklaszoros Torockói-hegység 7,55 km-reA Remetei-sziklaszoros a Torockói-hegység egyik legszebb, bár zord, nehezen megközelíthető sziklaszorosa. Kellemes vizestúra - Gyönyörű időben, nyolc fős csapatban indultunk a Remetei-sziklaszorosba vizes túrára. Szoros - Gyönyörű a szoros. Kapu - Sokan élvezték a szoros hűvösségét. A 2 km hosszú szoros 300 hektáron összetett jellegű természetvédelmi rezervátum, sziklafalainak magassága 150-200 méter.
Szolcsvai-búvópatak barlangja 2 Alsószolcsva 16,46 km-reÉdesapám egyik kedvence volt ez a barlang, gyerekkoromban nagyon sokszor jártunk itt. Talán a csihány védi? - Nekem is kedvencz likam a Szolcsvai búvópatak. Persze akkor nem volt kolostor, nem volt aszfaltos út, sőt út se nagyon.
Unitárius templom Szind 40,32 km-reTemploma XIII-dik századbeli, román stílusú - félköríves diadalíve megmaradt az átalakítások és újítások után is, akárcsak a díszes ablakrózsa a félköríves apszison és egy köríves ablak. Hajóját újjáépítették, de a régiből átmentették félköríves kapuzatát.
Református templom Marosbogát 51,05 km-re Templomának régiségét az is jelzi, hogy falaiba nagymennyiségű olyan téglát építettek be, amelyeken az 5-dik macedóniai római légió bélyege ismétlődik. Ez arra utal, hogy korai templomépítésről van szó, amikor még nem használták fel más építkezésekhez a római téglákat.
Marosdátos 55,69 km-re Egykori templomáról csak annyit tudunk, hogy 1675-ben itt anyaegyház volt, amikor Mezőbodon különvált Marosdátostól és független anyaegyház lett. 1657-1661 között teljesen elpusztul a falu, templomával együtt - 1706-ig Marosdátos fogarasföldi görögkeletiekkel települ be.
Haller-kastély Kerelőszentpál 67,11 km-re Kerelőszentpál Marosvásárhelytől 20 km-re található - látnivalói a Haller család 18-dik században épült, barokk stílusú, jelenleg romos kastélya és temető kápolnája. Szomorú - Ma délben jártam a romos Haller kastélynál.
Hazugok Hídja Nagyszeben 68,66 km-re Románia első vashídja, amelyet 1859-ben állítottak fel, és amely biztosította a bejutást az Alsóvárosból a várba. Jó hely - Nehezen találtam meg a dobozkát GPS nélkül. Otletes rejtek - Nagyon tetszett. Hid - Érdekes, hogy mekkora a szintkülönbség a városban, ezt a hídról lehet jól észlelni.
Gilovics haz 58,55 km-re A Gilovics-ház 2001 áprilisában leégett, azután tégláit széthordták, ma csak romjai látszanak. Petőfi (Avram Iancu) utca 23.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.