Szarvaspataktorka település (Fehér megye) Központ: Abrudbánya. Szarvaspataktorka román elnevezése: Gura Cornei.
Evangélikus erődtemplom Szászsebes 49,96 km-re1150 előtt terra Siculorum terrae Sebus, utána szász település. Régi ismerős ez a hely - Régóta készülök itt rejteni egy dobozkát a környék legjelentősebb épületéhez. Kívül vagy belül? - A Vörös-szakadéktól jövet megálltunk, hogy megkeressük ezt a dobozt is. Belül - A Vörös-szakadékhoz igyekezvén megnéztük a templomot. 1203-ban a sebesi dékánság székhelye, ekkor biztosan van már temploma.
Kun Kocsárd emlékére Szászváros 47,82 km-re20 évvel ezelőtt Csaba testvérrel Szászváros utcáin sétálva megnéztük Kun Kocsárd és Kun Géza mellszobrainak néhai helyét. Kun Kollégium - Megnéztem a volt Kun Kollégium impozáns épületét és a szobrokat. Mecénás - Tulajdonképpen a két doboz egymásra vigyáz. Ahol ma egy repülőgépépítő mérnök mellszobra, és repülőgépének makettje látható.
Kecskekő vára 30,85 km-reGyulafehérvártól észak-északnyugatra, a Királypataka település északi határában nyúlik a magasba az 1090 m magas sziklapiramis, a Kecskekő. A rejtek fotója feltöltve - Most vettem észre, hogy annak idején elfelejtettem feltölteni a rejtekhelyről készített fotókat, illetve nem adtam meg a geodoboz megtalálását segítő szöveges információt. Új geodoboz a csúcs közelében - Miután rejtettünk egy geodobozt a Szív-tisztásra legjobb rálátást biztosító pont mellé, a piros háromszöggel jelzett túraútvonalon állva, úgy döntöttünk, hogy itt folytatjuk tovább a túránkat a Kecskekő felé. Vannak csodák - Most nem a természeti csodákra gondolok, amikben bővelkedik e hely, hanem arra, hogy előkerült a láda. Csúcsán az egyik legrégebbi vár, a nép által Tündér Ilonáénak tartott Kecskekő várának romjai találhatók.
Katolikus templom Abrudbánya 2,48 km-reA tatárjárás előtti templomot német bányásztelepesek építik, a XII–XIII-dik század fordulóján, Szent Miklós tiszteletére. A tatárjárás után újítják, gótikus stílusban.
Sziklakapu Havasgáldi-szoros 26,61 km-reA Havasgáldi-szoros földrajzi bal oldalán, érdemes a sziklák között is barangolni. Rossz irányból megközelítve - A Havasgáldi-szoros út feletti rejtésétől indultam tovább az ösvényen, kelet felől kerülve az erdőben. Utolsó a mai napra - Miután megcsodáltuk a sziklakaput, minden lehető szögből, megkerestük ezt a dobozt is. Eltűnt ez a doboz is, de rejtettem újat - A Szfinx és a Sziklakürtő után a Sziklakapu következett. Egy jelzetlen ösvény is indul felfelé, ezen fel lehet jutni a sziklakapuhoz.
Sziklaszoros Kisgyógypatak 28,19 km-reKisgyógypatak (románul Geogel) falutól keletre, az azonos nevű patakon, van egy kiépítetlen, vad szoros. A szoros egy rövid és egy még rövidebb szakaszból áll.
Bem-emlékoszlop helye 47,52 km-reA domborműves emlékoszlop azt a helyet jelölte meg, ahol Bem altábornagy 1849 február 9-én győzelmet aratott az őt üldöző osztrák csapatok felett. Szent István - Magát a templomot megtaláltam. A csata a Sztrigy folyón átvezető piski hídnál zajlott le.
Léta-vára Magyarléta 46,41 km-reMagyarléta falutól 3 km-re, a Jára völgye fölött emelkedő kősziklára épült Léta-vára, másik nevén a Géczy-vár. Melegen ajánlom mindenkinek - Nagyon szép őszi nap volt. Szent László pénzei Léta váránál - Egy rövid szombati séta alkalmával vettük célba a létai várat. Dombok között elrejtve - Impozáns volt, ahogy fentről megpillantottuk a vár romjait.
Ticuiata-szikla Csáklya-szoros 35,69 km-reA Csáklya-szoros környéke régészeti lelőhely, bronzkori halomsíros temetők találhatók itt. Könnyű megtalálni - Miután visszahelyeztem a "dinoszauruszt" megmásztam a Csáklya hasadék másik szikláját is. Csáklya falu közelében, a La Pietri nevű helyen több lelőhely található, például a Ticuiata, a Ierboasa, a Sasa, és a Mariuta.
Vidalykő 38,61 km-reA Torockói hegység északi részén, Vidaly (Vidolm) fölé emelkedő, a DN75-ös országúton Vidalytól Lunca ArieAYului-ig látható sziklacsúcs. Vidaly tura - Vidolm falubol kozelitettuk meg a csucsot, kellemes novemberi idoben. Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Vidalykő-Ordaskő túra alkalmával kerestem és találtam meg ezt a geodobozt. Második nekifutas - Van amikor az otthoni tervek nem valósulnak meg a helyszínen. A csúcsról gyönyörű kilátás nyílik az Aranyos völgyére, a Bélavárára, az Öreghavasra, keletre pedig Ordaskőre, Torockószentgyörgyre, az Enyedi szorosra.
Nagyponor-hágó 24,61 km-reFelső-Szolcsváról Nagyponor irányába, a Malom-patak mentén, a földút kis autóval is járható. Kilátás - Enyed - Remete - Bredesty - Nagyponor felől jöttünk. A vízválasztóhoz érve pompás panoráma tárul elénk.
Lengőhíd Alsószolcsva 31,24 km-reRégebb, mikor még közlekedett az Aranyos-völgyi keskeny nyomtávú vonat, a Mokanica, az Alsószolcsvára érkező kirándulók a megállótól egy lengőhídon keresztül rövidíthettek a Szolcsvai búvópatak-barlang felé. Régi szép idők - TöBBBször is lengtünk ezen a hídon, mikor jártunk likászni a Szolcsvai búvópatakhoz, a mokanyiczával, majd autóstoppal. Megtalálás igazolása fotóval - A megtalálás igazolását, a megtalálót ábrázoló fotóval, elfogadom. A doboz már nem hiányzik - Pótoltam a hiányzó dobozt, de mivel a híd közelében lévő ligetben a csutakok áradáskor víz alá kerülnek, úgy gondoltam, hogy a hídfő betontalpában jobb helyen lenne a doboz, és áradáskor nem mosná el a víz.
Varga Katalin-ház Bucsumizbita 5,27 km-reVarga Katalin (1802-1852), a bucsonyi bányászok védelmezője, ebben a házban lakott 1840-1847 között. A román parasztok élére állt magyar nőt A mi asszonyunk, A mócok asszonya (Doamna noastra) néven emlegették.
Jósika-kastély Branyicska 45,73 km-reBranyicska várkastélya, a Jósika-kastély, Branyicska község nyugati szélén, a Marostól északra található dombon áll. Az épületet és a körülötte fekvő parkot szociális otthonként használják.
Két piramis Vledesty 38,09 km-reA Szabad-erdőből kiérve, a Transznyugati úton nyugat felé haladva, egy adott pillanatban a figyelmes utazó két piramist vehet észre. Az egyik a Pyramids Haven (A piramis menedéke) nevű panzió, a másik a Csáklya-kő.
Rálátás a Kopasz-Detunátára 8,25 km-reRejtettem a Kopasz-Detunáta tövében levő törmelékkel borított mező szélén, ahonnan jól láthatóak a bazaltoszlopok. Szilveszterkor - Iza, Zitrom, Tibi, Emese, Laci, Lajcsi, McFly. Régi szokásom szerint többedmagammal - Földrajzos diákokkal, megtaláltam ezt a gyönyörű helyen lévő ládát. Kőmező - Gyerekkorom óta nem jártam itt. Leginkább délután érdemes bejárni ezt a hatalmas kőoszlopokkal borított mezőt, mert akkor a legjobb a Detunáta megvilágítása.
Járaszurdoki barlang 47,8 km-reBorrév és Járaszurdok között, a Járamagura felé vezető elágazástól körülbelül 250 m-re Borrév felé, a völgy jobb oldalán egy barlang bejárata látható a hatalmas mészkőben. Előtte, mindkét oldalon, 1-2 autónak való parkoló is található.
Piliskő-forrás Kotoresty 34,66 km-reA forrás a Transznyugati úton, a Piliskő (Plesa Remetiului, Plesii) csúcsa alatt és attól keletre található, Kotoresty (Cotorasti) falu területén. Az úttól néhány méterre eredő forrás vizét kővályúba vezették, az út mellé.
Őrhegy kilátópont Nagyenyed 48,31 km-reAz Őrhegy kilátópont a nagyenyedi városi park (Kápolnadomb) és a református temető között található. Megközelíthető egy szűk ösvényen, mely a Diákemlékmű közeléből indul, a Dózsa György utcából.
Bélavár 1 33,58 km-reA Bélavár a természet remekműve, egy majdnem 800 m-es szintkülönbségben kiemelkedő sziklaóriás, bércek halmaza. Hab a tura tetejen - Szep oszi fototura tetejen a hab a geolada volt. Szálka és gerenda - Újabb kudarc a kincskereső pályafutásom alatt, sem gerenda, sem rejtek, pedig tutira mentem. Bélával - Mondhatnám, hogy se Bélát se várat nem találtunk.
Csáklya-kő 30,42 km-reA Csáklya-kő a Torockói-hegység egyik elszigetelt, olisztolitként beágyazódott és szelektiv erózió során felszinre került mészkőcsúcsa. Geokopacz03 Geokret - Errol volna szo. Geokopacz03 Geokret - Ez a geokopacz03 utazó vakond be van jelentve a geokrety. Geokrety-k támogatása - Értem, tehát az utazó nevében szünet van a betűk és a számjegyek között, ezért nem találtam meg én. 1233 m magas csúcsát egy betonoszlop jelzi, mely sűrű bozótosban, erdőben található.
Kis Szent Teréz kápolna Torockó 42,31 km-reA torockói Kis Szent Terézről elnevezett gyerekotthonban, ahol a Csaba testvér gyerekei laknak, kialakítottak egy kis kápolnát, amit mindenki látogathat, anélkül, hogy a ház lakóit zavarná. Elveszve - Aranyos kis kápolna,nagyon hangulatos. A padban - A kápolnánál - amely napközben nyitva van, be lehet menni - Újra elhelyeztem egy dobozt. Olvasás lecke - A padon az itt lakó gyerekeka vakáció dacára nagy szorgalommal az olvasást gyakorolták a nevelőnénivel. Ugyanis a kápolna az utcára nyíló pincében kapott helyet, és az ajtaja egész nap nyitva áll.
Szolcsvai víznyelő 30,79 km-rePonor-patak víznyelője Remek vízesés - Én is huszonéve jártam itt utoljára. Lehet keresni okostelefonnal vagy táblagéppel is - A rejtek nem a vízesésre néz, nincs a csúszós hegyoldalban, sem a kilátó közelében. Kúsztunk, másztunk, s annyi - Lehet, hogy régebb itt vitt az ösvény, de most ez egy félreeső hely, elég meredek oldalon kell sárban, bozótósban kapaszkodni, és az aljnövényzet miatt nem igazán látszanak a sziklák.
Szív-tisztás Borosbocsárd 32,88 km-reA Szív-tisztás Kecskekő várától 2,4 km távolságra található, dél-kelet irányba. Borosbocsárd település észak-nyugati kijáratától körülbelül 3 km-re, az útból egy ösvény indul balra.
Székelykő Dél 42,9 km-reHa fent vagyunk a csúcson, induljunk el a gerincen dél felé - jobbra tőlünk, a völgyben a Torockót Torockószentgyörggyel összekötő út kísér. Székelykő - Déli doboz - Könnyen megtaláltuk egy kisebb lelkes csapattal. Árok - Miután az északi dobozt nem sikerült megtalálnom, hogy leküzdjem ezt a frusztációt, ami a torockói kirándulásomat végigkisérte, muszáj volt megtalálnom ezt a ládát. Torockói túra második találata - Az északi doboz megtalálása után, a déli fele folytattuk utunkat a csúcson keresztül. A kék kereszt turistajelzések a kövekre vannak festve, hiszen itt minden kopár, egy-két igénytelenebb cserje tengeti életét.
Piramis-alakú Mauksch-Hintz-kripta Kolozsvár 67,83 km-re A piramis-alakú Mauksch-Hintz-kripta a kolozsvári Házsongárd temetőben, a város központi temetőjében található. Házsongárd legrégebbi kriptája, a Mauksch-Hintz gyógyszerész-családé, a 19-dik században épült klasszicista stílusban.
Jegenye 66,9 km-re 1343-ban Jegenye, 1360-ban Jegene, 1666-ban Jegenije, 1670-ben Jeghenye néven jelentkezik az oklevelekben.
Medve-barlang Kiskoh 51,53 km-re A kiskohi Medve-barlang Európa egyik legszebb, kiépített cseppkőbarlangja. Mesevilág - Rossz minőségű aszfaltút, zsibvásár, furcsa, kiépített bejárat vezet a barlangba. A barlang, a Kőfalvi község, Kiskoh település közvetlen szomszédságában, 482 m magasságban található, és a Nyugati-Kárpátok egyik fő látványossága.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.