Borszék település (Hargita megye) Központ: Borszék. Borszék román elnevezése: Borsec. Német neve: Bad Borseck.
Könnyáztatta kő Csalhó-hegység 28,68 km-reA Sánta láb (Curmatura Picioru Schiop)-hágóból a Dochia menedékház felé tartó ösvény, egy a szelek által furcsa alakúra formázott szikla, a Könnyáztatta kő mellett halad el. Itt találkozik a Durau üdülő, illetve a Duruitoarea-vízesés felől érkező piros kereszt jelzés, a Sztaniló-hágó (Curmatura Stanile) felől érkező kék sáv jelzéssel.
Balázs-csúcs 18,85 km-reA La Radu mosógéptől folytatva utunk, a Balázs-nyakban hagyva autónk, a Hegyes-havas irányába indulva, kimászhatunk a csúcsra, melynek déli oldala sziklás.
A Magyarok hídja, vagy befejezetlen híd a Békás-szorosban, a Pokol tornáca és a Pokol torka között, az Őrtorony alatt, a Kis-Békás-patak torkolatánál található. 26,3 km-re.
A Garados-domb Csíkszentdomokostól nyugatra emelkedik, a csúcsáról szép kilátás nyílik az Olt mentén hosszan elnyúló Csíkszentdomokosra, illetve a Balánbánya feletti Nagy-Hagymásra. Gyonyoru a kilatas fentrol - Keszitettem egy panoramat. Teljesen véletlenül - Erdélyi kirándulásunk alkalmával, teljesen véletlenül bukkantunk rá a geoládára. A láda nincs meg - A ládát nem találtuk a helyén, de érdemes volt felsétálni a hegyre, mert gyönyörű volt a kilátás. A Kis-Garadoson található kőbányában szép, fehér színű kristályos mészkövet, mozaik-alapanyagot termelnek. 46,29 km-re.
Vasúti híd Gyergyóvárhegy 15,86 km-reA vasúti hídon keresztül a Várhegy átvágásába vezető vasútvonal képe látványos fotótéma. A Várhegyről szép kilátás nyílik a Maros kanyarulataira, jól látható innen a régi meder vonala is.
Felszegi csengettyű Ditró 17,83 km-reA felszegi csengettyű Ditróban, az első tízesben, a Tölgyesre vezető nagy út (elnevezés 1876 óta), ma Nicolae Balcescu utca 114 szám alatt található.
Szent Anna feredő Csíkszenttamás 47,45 km-reA Csonkatoronytól nem messze, a Feneketlen-tó közelében épült egy filagória, egy fúrt forrás vizét összegyűjtő medence, öltözővel, árnyékszékkel, nyomóskúttal, padokkal, hintával. Lába kelt doboz? - Én nem másztam fel a szerkezetre rejtéskor. Ez bizony több, mint valószínű, hogy elveszett - 99%-os vagyok benne, hogy megtaláltam a geodoboz helyét. Felháborító a fürdő állapota - Na ez a hely, amit úgy hívnak, hogy a nemtörödés magas foka. A fürdő és környezete a helyi Szent Anna kultusz nyomán a Szent Anna Feredő nevet kapta.
Bunker 2 Szalárd 37,87 km-reA Szerecsen-sziklák közelében az ösvény két oldalán, egymással szemben két bunker állt. Bejárat, lépcső és cseppkőlefolyás - Az 1. Óvóhely-2 - Ez a bunker érdekesebb volt mint az előző, márcsak a cseppkőlefolyás miatt is. Második - A Bunker 1 után hamar következett az egymással szemben levő két bunker. Mindkettőnek ma már csak a maradványai vannak meg.
A gyalogtúra egy meredek kaptatóval kezdődik a Loki borvízforrástól, az elég ritka, de azért követhető kék kereszt jelzés mentén. Biztos vagy benne? - V Gyönyörű őszi táj fogadott - Helybéliként meglepődtem milyen szép rejtekhely is ez, aminek a közelében már többször is jártam, de nem tudtam a létezéséről. A rövidebb, kényelmesebb, és könnyebb út - Aznap az Ördög-tó volt a kirándulásunk célpontja. A tetőre kiérve, a földön heverő jelzőtáblák látványa fogad. 47,78 km-re.
Hevederből indulva, a Sugó-barlang elágazásnál jobbra tartunk. A völgyben az út a meredek aljáig kocsival is járható. 33,46 km-re.
Dánfalvi Naskalat Naskalat-hegycsoport 46,3 km-reA Terkő-mező felől érkezve, elhaladunk a Szakadát havasi legelőjének peremén található sziklás csúcsok mellett, és hamarosan fel is kapaszkodhatunk a Dánfalvi Naskalat erdővel borított csúcsára. Útközben még csodálatos a kilátás a Jávárdi-patak völgyére, a csúcsról viszont már nincs kilátás.
Sziklataréj Ter-kő 40,74 km-reTerkő és az Öcsém között, a piros sávval jelzett turista úton haladva, a gerincen pár érdekes sziklaalakzatot pillantunk meg. Szűz hó - Az Öcsém előtt ezt a dobozt is sikerült megtalálnunk. Zsuzsa - Örvendek Zsuzsa, hogy eljutottatok erre a varázslatos helyre. Kilátások - Nahát.
Fekete Bitka Hagymás-hegység 30,02 km-reA háromkúti útból kitérő, a Gyümölcsénes-tetőre vezető út pillanatnyilag kicsi kocsival is járható. Innen Lucs-kő irányába haladunk, de nem térünk majd le balra a kőhöz, hanem egyenesen folytatjuk utunk a gerincen, majd jobbra térve kimászunk a Fekete Bitkára.
Kilátópont Szakadát 43,15 km-reSzép panoráma nyílik a Felcsíki medencére, a Hargita és a Görgényi-hegysegre, a Nagyhagymásra, valamint a gyimesi hegyekre. Mese habbal - Én is szívesen csatlakozom az "Indián nyár a Naskalaton" fedőnevű kiránduláshoz. Mese hab nelkul - Az elso vonatkozas. Tolvajok tavasza - A 2018-as evet koszontenem minden kedves rejtek keresonek, egy elmaradt portyaval.
Új ortodox templom Récefalva 14,04 km-reRécefalva Gyergyótölgyes része, lakói döntő többségben ortodoxok, egy részük baptista, de van néhány római katolikus is. A rejtés után tíz évvel - Miután másfél hónappal ezelőtt elszalasztottam a récefalvi látnivalók megtekintését, most visszatértem a környékre. A kis templomot 1990 után építették, amikor átvette a helyi ortodox közösség kiszolgálását a régi fatemplomtól.
Hősök temetője Zsák-hegy 17,13 km-reAz egykori magyar hősök temetője - Zsák-hegy, Maroshéviz. Maroshévíz 3 - Egy kicsit nehezen találtuk meg a temetőhöz vezető ösvényt, lépcsőket. Segédpontok - Igaz nem hívtam fel a leírásnál erre a figyelmet, de a segédpontoknál meg volt adva a temető felé vezető szűk utca bejáratának a koordinátája. Csak volt - Sajnos a sirt körülvevő keritést már nem találtuk igy a dobozka sem került elő.
Kerek-kő 29,12 km-reA Kerek-kő a Hagymás-hegység vonulatának egyik legimpozánsabb sziklaóriása. Geomarcipán, avagy meglepetés a csúcson - Meghívást kaptam egy Háromkúton és környékén, túrázással és rejtéssel eltöltendő hétvégére. A Kerek-kő bércének párkányán hallgatni lehet a csendet.
Régi ortodox fatemplom Récefalva 14,18 km-reA récefalvi régi fatemplom nem túl régi, valamikor a második világháború után épülhetett. A régi fatemplomot lebontották - Miután az új ortodox templomnál sikertelenül kerestem, megindultam a régi fatemplom felkutatására. 1990 után, miután megépült az új templom, sorsára hagyták.
Jávárdi völgye 44,48 km-reJávárdipataka település házcsoportjai 3 km hosszúságban sorakoznak az azonos nevű patak mentén. Legismertebb látványossága a 7 m magas Zúgó-vízesés.
Gréces-tető Marosfő 40,98 km-reA Gyergyói- és Csíki-medencét elválasztó, Maros és Olt vízválasztóján elkülönülten álló Gréces-tető Marosfő felett magasodik. Marosfői sípálya - Megnéztük egyúttal a sípályát is. Tavasz a Grécesen - Megvan az odú, a doboz, a boróka, a hóvirág, a tavasz. Ázott doboz - A dobozt teljesen beázva találtuk meg. Ha felkapaszkodunk erre a hegyre, remek kilátás tárul elénk mind a Gyergyói-, mind a Csíki-medencére és az őket övező hegyekre.
Felső-mező Hagymás-hegység 34,15 km-reA Felső-mező a Fehér-mező felső, keleti részében található. Felhők között - A borús idő miatt választásunk ma a Hagymás-hegységre esett. Megközelíthető Háromkút felől, a Melegvíz-forrás közeléből indulva, a Mély-völgyön keresztül, a Csúsztatón.
Szent Péter és Pál kápolna Bükkhavaspataka 44,83 km-reA Szent Péter és Pál katolikus kápolnát legkönnyebben Bükkhavaspatakáról lehet megközelíteni, a Nagysarok-patak szádától indulva, a Jávárdi-hegy felé. A kápolna újrarejtett geodoboza - A pünkösdi Jávárdi-körtúra alkalmával érkeztünk ide, a Bagolykő felől. Búcsú után - A Kóta-kövétől errefele sétáltunk, elkapott egy kis nyári zápor, hamar vége lett, és tovább gyönyörködhettünk a táj szépségében.
Gyergyótölgyestől északra, a helység központjától 2 km távolságra emelkedik ki egy magányos sziklaszirt. Sajnos - A ládát, dobozkát, sikerűlt TÚL JÓL elrejteni. Gratula az első megtalálónak - Gratulálok a geodoboz megtalálásához. Érdekes vöröses-barnás színével hívja fel magára a figyelmet. 15,77 km-re.
Óratornyos ház Gyergyótölgyes 15,36 km-reAz óratornyos ház, vagy röviden Az órás ház, a Putna-folyó jobb partján található. A DJ127 jelzésű megyei útról is észrevehető, szemben a katolikus és ortodox templomokkal.
A Jézer-tóhoz legközelebb eső csúcs a Rekettyés (2021 m), a meteorológiai állomástól csak pár méter választja el. Jézer-tó és Rekettyés-tető - Egy kis vasárnapi 25 km-es séta. Az elénk táruló látvány csodálatos, kilátás nyílik minden irányban. 28,07 km-re.
A Tihu csúcs megközelitését Palotailváról ajánlom. Nedves-túra alkalmával - A Nedves-túra alkalmával jöttünk fel ide a trekkingklubbal, a Tiha csúcs alatti vízeséstől. Egy napfényes hétvégi napon - Felmentünk a Tiha-csúcs vidékére. Csak ez - Egy fárasztó nap után, minden fáradtságot elfelejtettünk mikor a gyönyörű látvány fogadott a csúcson. Ilva patak völgye (piros kereszt), Nagy Ilva patak völgye (kék kereszt), Tihu patak volgye (Tiha Ilvei kék pont). 35,14 km-re.
Tölgyerdő Gyergyótölgyes 17,25 km-reA gyergyótölgyesi tölgyerdő egy érdekes természeti ritkaság, mely a Veres-kőtől délkeletre és a falutól északkeletre, másfél km távolságra helyezkedik el, a meredek oldalban. Bár természeti érték, nem szerepel az országos tájvédelmi területek listájában, az önkormányzatok próbálkozásai ellenére.
Rönklenyomat-barlangok Ratosnya 42,43 km-reA ratosnyai rönklenyomat-barlangok közül a T2-es (05-117/30) a Maros jobb oldalán, Ratosnya község keleti végében található, attól északra, 70 m relatív magasságban. A T3-as (05-117/31) barlang 50 méterre van a T2-től.
Az új függőhíd lehetővé teszi, hogy száraz lábbal mehessünk végig a Magyarok-hídja - Mária-kő turista útvonalon. Télen lezárt útvonal - Amikor a legutóbb a Mária-kő kilátópontjainál jártam, még nem volt átadva az új függőhíd, így elmaradt annak bejárása. Na, ez meredek volt - A tervemben úgy volt, hogy a hídtól visszatérek, de hamar lemondtam róla. A hídról lehetőségünk van szemből, és ugyanakkor fentről, csodálni a Fehér-patak kétlépcsős vízesését, kőüstjét. 26,98 km-re.
Idődoboz pavilonok Mikháza 64,46 km-re Az Idődoboz pavilonok a Mikházi Régészeti Parkban találhatók, a településtől délnyugatra, a római kasztrum és a régészeti park között. A két pavilont Sági Gergely tervezte, 2015-ben készültek el, és 2016 májusában avatták őket fel.
Kacso vára Kati hegyese Nyárádmagyarós 66,14 km-re A történelmi műemlékek jegyzékében ezen a helyen szerepel egy Kacso várának nevezett erődítmény a Kati hegyesén, kódja MS-I-s-B-15393. A hely a román régészeti jegyzékben is szerepel, ugyanezen a helyen, mint középkori erődítmény, kódja 118101.
Katolikus templom Deményháza 65,38 km-re 1638-ban a források szerint az Agyagos tetőn fakápolna állt Szent Orsolya tiszteletére szentelve. 1671-ben a kápolnát leviszik a mai temetőbe és ott a szent őrzőangyalok tiszteletére szentelik.
Biális-kúria Csíkszentmihály 58,25 km-re A Biális-kúria Csíkszentmihály faluban található, a 254 A szám alatt - a 19-dik század elején, az 1800-as években épült. Az épület szerepel a Hargita megyei történelmi műemlékek jegyzékében, HR-II-m-B-12877.
Pisztrángos Szentegyháza 68,72 km-re A Szentegyházi Pisztrángos Szentegyházasfalutól keletre, a Virágosvész nyugati oldalában található. Megközelíthető Szentegyházafaluból, a Sportolók utcájából indulva, kelet felé tartva.
A Cserei-kúriát Cserei János fogarasi várkapitány építtette 1667-ben, aki Apafi Mihály idejében 8 évi várfogságot szenvedett. Fia, Cserei Mihály a szemtanú hitelességével írta meg Erdély történetét 1661-től 1711-ig, a szatmári békéig. 59,15 km-re.
A Gyimespalánkai (Előhírnök, Prodromos) Kolostor a Sánc-patak völgyében található, körülbelül másfél km távolságra a DN12A jelzésű országúttól. Ez egy régi stílusú ortodox vallási hely, mely a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére van szentelve. 62,49 km-re.
Magyar katonák sírja Tarhavas pataka 57,63 km-re 18 magyar gyalogos, huszár, tüzér és honvéd sírja - Tarhavas pataka 324 szám, 3,9 km a 12/a főúttól - 1916 december 8 - 1917 szeptember 7. Az adatok szerint 15 katona neve, csapatteste ismert, a kőoszlop Páll Lajos hadnagyé.
Én a Pacsirta utcán keresztül közelítettem meg a szovátai Tyukász-dombon levő, 1888-ban épült kis római katolikus kápolnát. Új geodoboz a régi rejtekben - Én ez alkalommal a Május 1 utcából indulva, délkelet felől jutottam fel a kápolnához. Jó kilátás - A város szélén, fent a gerinczen, az Outward Boundhoz átereszkedőben ki lehet lépni a kápolnához. 14 kereszt - Minden kereszt előtt, a földbe, pontosabban a kavicsba, lámpatest van beépítve, mely megvilágítja a keresztet. 56,2 km-re.
Ré Csíkajnád 55,8 km-re Ré Csíkajnádhoz tartozó kisebb település, mely a Pogány-havas - Kőnyak - Nagyrákos hegyvonulat mentén helyezkedik el.
Siklódi kő 61,49 km-re A környéket uraló 1025 m magas Siklódi-kő andezit-agglomerátumból, tipikus vulkáni kőzetből áll. A keményre összecementálódott kőzet ellenállva az időjárásnak látványos, 10-40 m magas falakban, tornyokban maradt meg, több száz méteres hosszúságban.
Örmény emlékház Csíkszépvíz 60,89 km-re Az Örmény emlékház Csíkszépvíz központjában található, az emlékházat a Szentháromság Alapítvány hozta létre. Az emlékházban a szépvízi örménység múltjának dokumentumait, világi és egyházi tárgyi emlékeit - családi fényképeket, dokumentumokat, díszes miseruhákat és templomi zászlókat helyeztek el.
Német katona sírja Bálványos-pataka 52,09 km-re Egy német katona sírja - Bálványos-pataka, 12/a főúttól körülbelül 4,5 km. A front elvonulása után a hegyekben lemaradt és nyugat felé menekülő német katonát orosz katonák lőtték le a patak partján.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.