Csíkcsekefalva település (Hargita megye) Központ: Csíkszentmárton. Csíkcsekefalva román elnevezése: Ciucani.
Honvéd-forrás Erős-oldal 45,66 km-reA Honvéd-kút az Erős-oldal aljában, a Sepsiszentgyörgyről Sugásfürdőre vezető aszfaltút mellett található. Pihenő - Valamikor jó bővön folyt itt a víz. A kiépített pihenőhelyen három forrás is található.
Egykori Hungária szálló, ma a Posta épülete - Sepsiszentgyörgy, 1 December 1918 utca 18. Regi az uj kozott - Igen, a regi Hungaria szallo, epult a XX-dik szazad elejen. Épült 1907-ben. 45,23 km-re.
Ortodox kolostor Bükkloka 23,58 km-reA Bükkloka ortodox kolostor a Gyimesi-hágó alatt található, attól északkeletre. Egy drive-in rejtés - Egy kétnapos kincskereső túrára, kirándulásra indultam. Hirtelen találat - Hirtelen előhúztuk a dobozt a rejtekből, és ugyanolyan gyorsan vissza is ültettük, amíg szabad volt a terep. Ortodox - Az út mellett minden lehetséges rejteket megnéztem, de nem jöttem rá, hogy melyik lehet a majdnem drive-in rejtek. Másfél km-re van a Gyimesközéplokhoz tartozó Sántatelektől, 6 km távolságra a Tatros földrajzi forrásától.
A Szentkereszty-kastély Sepsiárkos alsó végében helyezkedik el, a főutról jegenyesor által határolt ut vezet fel hozzá. Két kapu van, egy külső park, és egy belső kert - A kastély kertjébe nem lehet csak úgy besétálni. Akkor nem volt senki - Mikor mi ott jártunk -egy hétvégén- a kapun kívül paroltunk - saját akaratunkból, és a jegenyesor mentén besétáltunk a kertbe. Egy szep park - Hat igen, a bejutas egy keveset nehezkes volt. 42,06 km-re.
Attila vára a Rika-erdei kora középkori erődítményrendszerhez tartozik, Felsőrákostól 6 km-re északnyugatra, a Sóskút (Nádas) és Rika patakok között, enyhe lejtésű hegylábon helyezkedik el. A rejtekfát kivágták - eseslevi, április közepén, melyik évben? Mert a bejegyzésed szerint, több mint két évvel ezelőtt találtad meg a geodobozt, 2014-ben. Tölgyfa a bükkösben - eseslevi, én a Hun király című bejegyzésed dátuma (2014) miatt kérdeztem rá, hogy melyik évben voltál. Attila - Ebben az évben,2016-ban, voltam a Réka váránál meg a sírjánál s persze útba ejtettük az Attila várát is. A lelőhely legmagasabb pontja az egykor romokkal koronázott 684 m magas Hegyes- vagy Boldi-tető. 37,98 km-re.
Szörcse 42,98 km-reLakói a középkorban tiszta katolikusok, a reformáció után pedig reformátusok, a XVIII-dik században református anyaegyház, és azóta is csak református egyháza van, templommal.
Unitárius templom Kálnok 38,42 km-reEgykoron népi hagyományairól volt híres a falu, ebből mára már csak a díszítőfaragás maradt élőben. Református vs unitárius templom - Mint az előttem kereső, én is a református templomhoz érkeztem először. Visszatértünk - A harangláb dülöngél, így nem engedték hogy felmásszunk. Fatorony - Sikerült bejutnom a templomba. A famegmunkálás remekműve az itt látható két szép harangláb.
Pucsek Jani ládája Fertő-nyereg 39,17 km-re2007 júliusában másodszor jártam végig a Hargita gerincét, és ebből az alkalomból 3 ládát helyeztem el az útvonalon, amelyeket a Hargita-túrázóknak ajánlok. Utkeresztezodes - Keszulek hijan nem talaltam meg, de lesz meg alkalom remelem. Befele az erdőbe - Sajnos már harmadik alkalommal kerestem fel a helyszínt, konok kitartással de most sem találtam meg a dobozt. Átalakítás érdekes hely típusra - Ezelőtt hét évvel megtaláltam ezt a geodobozt, de ez alkalommal hiába kerestem. Helyüket és nevüket rendszeres Erdély-járó társaimmal közösen megélt élményeink alapján választottam ki.
Toronykövek Jávárdipataka 40,72 km-reA Jávárdi-patak földrajzi bal oldalán, Jávárdipataka északi felében, közvetlenül az út mellett, a meredek oldalban impozáns, égbenyúló, torony formájú kősziklák találhatók. Meredek - Na, ez aztán jó kapaszkodó, hát aztán a kisebbik szikla megtalálása, melyikből több is van. Bár alulról is látványosak, a toronykövek mellől csodálatos a rálátás a településre, a patakvölgyre.
A római katolikus templom előtt áll az emlékkereszt, rajta felirat: Pro memoria hic aedificatarum ecclaesiarum 1092-1914. Köszönöm a helyezést - Aznap kimondottan olyan napom volt. Álca alatt - Hatalmas nagy ez a templom, érdemes lenne be is menni, de sajnos most ez nem jött össze. Sikerült bemenni a templomba, de a rejteket elnéztem - A Madarasi Hargitáról tartottam hazafelé, megálltam megnézni a templomot, megkeresni az itt elrejtett geodobozt. Ezek szerint Szent László király uralkodása (1077-1095) idején Zetelaka már egyházközség volt. 46,94 km-re.
Alsórákos kevesek által ismert látnivalója a Kövesoldal tetején 1676 és 1686 között épültreformátus erődtemplom melletti temető. Ismét helyén van Breki - ígéretemhez híven ujra felkerestem a rejtekhelyet, és jóvátettem bűnömet, így most már Breki jobban áll/ül/fekszik mint valaha. Béka - Szerencsére a térkép meg a képek alapján nem volt nehéz rátalálni a zöld béka buvóhelyére. Gombosfák - Nagy örömmel fotóztam a lábtól állított gombosfákat, hisz kiegészítették a már meglévő kopjafa- fotó gyűjteményem. A falu különleges temetkezési szokásairól árulkodnak a temetőben található faragott lábfák, a halottak lábához elhelyezett, úgynevezett gombosfák. 48,64 km-re.
Középkori temető Zabola határában 43,74 km-reA zabolai vasútállomást elhagyva, Tamásfalva irányába található egy több méter magas domb - halom, olyan mint a kunhalmok. Rossz koordináták - A megadott koordináták valahova Sepsiszentkirály és Illyefalva közé mutatnak. Ujra meg ujra - Ma megyek megkeresni Putna varat a Karpatokon tul. Kijavitas - Ez igy van, valamit elirtam, lehet, hogy valami mas csuszott bele. Ez nem más, mint egy XII-XIII-dik századi temetkezési hely, amelynek csúcsán egy kopjafa őrködik.
A Kis-Homoród patak két partján fekszik Székelyzsombor, felette magasodik Székelyzsombor vára. Ujra itt jártam - Es meg vittem magammal vagy 25 embert. Vár a tetőn - Egy jó kis emelkedő után értünk fel a várba. Nagyon érdekes és szép hely - Nagy szükség lenne rá, hogy konzerválják, ha lenne ki áldozzon rá, ellenkező esetben rohamos pusztúlásra van ítélve, és nagy kár lenne érte. A 16-17-dik századi várról okleveles nyom alig maradt. 46,44 km-re.
Ürmösi Töpe 45,19 km-reÁthaladva az alsórákosi szoros első büvkörén, még nagyobbszerű táj-csoport merül fel; a szoros mindkét felén roppant hegy-óriások emelkednek, jobbról a sziklagula idomu rákosi Tepej, balról a vele versenyző sisak idomu ürmösi Tepej. Megcsinaltuk - Mivel ram vart ez a feladat, ezt tejesitettem is. E hegyóriások oldalaiból szeszélyes alaku sziklaszálok, mint ódon várak festői omladványai, emelkednek.
Endes Miklós-kúria Csíkszentsimon 4,7 km-reCsíkszentsimon nevezetessége az Endes-kúria, előtte áll a négyszáz évesre becsült hársfa, ez a fa mesélhet az Endes családról. A kúria kertjében nem ez az egyetlen évszázados fa - a hátsó udvaron levő akácfa, fűzfa, kőrisfa, vadgesztenyefa kora is tekintélyes.
Szentkatolnai emlékpark és temető 36,2 km-reSzent Katalinnak ajánlották a katolikus templomot Szentkatolnán, előtte emlékpark áll, a falu szellemét dícséri. Kőkereszt - Miután megtaláltam a fából kinőtt keresztet, már nem volt nehéz betájolni a rejteket. Kacsintgatós üzemmódban, háttal a kőkeresztnek - A geodoboz tényleg a temetőben van elrejtve, és nem az emlékparkban. A dobozt sajnos nem találtuk meg - A 6 évvel ezelőtti utolsó bejegyzés óta a terepet alaposan átrendezték, a leírásban említett fábazárt kőkereszt megvan, de a fának már csak a korulbelul méteres tuskója van meg. A rendezett park, az 1848-as forradalom, illetve az első és második világháború hősei előtt is tiszteleg.
Nyír kútja pihenő Csíkszentimre 10,16 km-reA Nyír kútja pihenő Csíkszentimrétől kevesebb mint 4 km-re található, keletre. Egy kőkert jellegű, szikladarabokkal megszórt mező, ahol egy forrást és itatóvályút találunk.
Kőpince Tollas Persányi-hegység 47,67 km-reA Kőpince egy sziklaüreg a Tollas oldalában, mely a Kerekhegy tetején levő Kőasztallal néz szembe. 15 m mély, a bejáratánál 5 m széles és 3 m magas, befelé alacsonyul és 50 m-re kiszélesedik, körülbelül 45 fokkal süllyed lefelé.
Csobotfalváról az Agyagfalva nevű falurészen keresztül lehet eljutni a Kálnoki borvízhez. Hiába - Már két alkalommal kerestük fel ezt a helyet, sajnos mindhiába. Belmezoben - Erre a helyre meg a szuleimmel jartam evtizedekkel ezelott, nagyon sokszor. A Kánásor és Somlyó patakok találkozásánál, a kereszteződésben egy tábla fogadja az arra járókat - balra a Kerekeger feredő, jobbra pedig a borvízforrások. 15 km-re.
Kossuth-szikla Hargitafürdő 26,32 km-reAki Hargitafürdőn egy jót szeretne sétálni, elhagyva a sípályákat, elsétálva a Borhegyese (1380 m) csúcsa alatt, kijut egy tisztásra, melyet az 1399 m magas Kossuth-szikla ural. A szikla még áll, az erdő már sajnos nem - A Kosuth szikla most is csodálatos, csak sajnos az erdő körülötte leégett a múlt nyáron. Megtaláltam, vagyis megtaláltattam - Nos, a dicsőség nem engem illet, hanem a tulajdon jóapámat. Csak séta - Ezúttal csak sétálni indultunk a sípályák környékén. Arra hívja fel a figyelmet, hogy bár Hargitafürdőn járunk, a terület Csíkcsicsóhoz tartozik, és érdemes megemlíteni Csík nyugati határvonulatát.
Szobrok a Bálház helyén Sepsiszentgyörgy 44,75 km-reSepsiszentgyörgyön, az úgynevezett Régi piac terén, a Csiki út és a Grigore Balan út sarkánál lévő kis zöldövezetben, néhány műalkotás áll. Oreg fak a parkban - A valamikori Balhaz most szakszervezeti intezmeny. Ezen a helyen állt, az 1960-as években bekövetkezett lebontásáig, a régi kisváros kulturális épülete, a Bálház.
Kígyófej-szikla Rejtek-patak 44,36 km-reA Kígyófej-szikla a Rejtek-csúcs közelében, attól 400 méterre délnyugatra, a Rejtek-patak forrásvidékén, annak medrében található. Palás patakmeder - Jól esett a halkan csordogáló patak hűvössége. Egy óriáskígyó fejéhez, kitátott szájához hasonlít a víz melletti szikla, már csak a nyelvét kell hozzáképzelni.
Kalapos-kő Sólyomkő Gorzafalva 49,91 km-reA Kalapos-kő a Sólyomkő-körtúrának egyik leglátványosabb pontja. A kalap tetején - A Kalapos- kő lentről sokkal impozánsabb, ellenben tetejéről gyönyörű kilátás nyílik. A szikla kalap formája alulról csodálható meg.
Szelídgesztenye-liget Homoródkarácsonyfalva 40,95 km-reHomoródkarácsonyfalva nyugati határában, a vízválasztó keleti oldalán, 2 hektáron elterülő szelídgesztenye ültetvény található. Ne menj el mellette! - Erdemes megállni, és felkeresni ezt a kis parkot. Eltűnt doboz - Már rég kíváncsi voltam erre az ültetvényre. Gesztenyét szedtünk - Egy héttel a szelídgesztenye fesztivál után bukkantunk rá erre a helyre, mégis jutott nekünk hírmondóban néhány gesztenye. A szelídgesztenyén kivül a ligetben megtaláljuk a diófát, az erdei fenyőt, a vadalmát és a fehér akácot is.
Karakó vasúti viadukt Lóvész 30,38 km-reKarakó egy megállóhely neve, mely a kilencvenes évek közepén létesült az ajnádi és lóvészi állomások között. Az impozáns mérető Karakó-hídvölgy Székelyföld egyik kevésbé ismert, elrejtett völgyében fekszik, annak vadregényes környéke fölé magasan kiemelkedik, Csíkszereda felől közeledve már messziről látszik.
Déllői borvízforrás Szeltersz 31,97 km-reA Déllői borvízforrás vize a Székely Selters forrásaitól légvonalban 300 m távolságra, északkeletre tör elő, egy faküpüből. Fertőzés - Elindultunk egy kis körútra megkeresni néhány helyet, de főleg megfertőzni egy új játékost.
Csíktaploca kőrisfája és hársfája a jelenlegi kultúrház, a volt Lázár-kúria előtt áll, társai azoknak a fáknak, amelyeket a kollektiv gazdaság idejében kivágtak. Ma már ennek a két fának is levágták a felső részét, pedig mesélhetnének a Lázár-családról, akiknek emlékét az itt kezdődő Lázár utca őrzi. 17,35 km-re.
Katolikus templom Csíkpálfalva 17,91 km-reKözépkori templomáról nincs adat, régi kápolnája helyébe 1843-ban építenek újat, majd az 1930-as években templomot. A tojas - A nap kisse kivette a tojaska szinet, de attol szepen rozsaszinellik. Megtalaltuk, konnyu volt - De azt nem meselem el, hogy elobb a kozpontban kerestuk. Palik - Jó helyen van templom, körbe lehet látni a környéket. Mindig Delne filiája volt és a hívek a Szent János-templomba jártak, míg nem volt kápolnájuk.
Itatóvályú Üknyéd 49,58 km-reOroszhegy központjától északra 5 km-re Székelyszentkirály nyári szállásaként a 947 méter magas Kövesdomb oldalában alakult ki a századfordulón Üknyéd. Itatóvályú - Egy kicsit furcsállom az Itatóvályú megnevezés tulajdonítását a rejtekhelynek, én tulajdonképpen egy érdekes tanyát, annak környékét, újonnan épült kápolnáját szerettem volna bemutatni, az viszont igaz hogy egy itatóvályú is van a rejtés helyszínén. Üknyéd látnivalói és a rejtekhely neve - Bár Üknyéd csak egy kis tanya, a településen és környékén számos látnivaló, így rejtésre is érdemes hely van. A Bosnyák-patak völgyfőjében meghúzódó Üknyéd ma már bokortanya képét nyújtja.
Harom vára a 12-dik század eleje körül épült és az Erdélyt keletről védelmező várrendszerhez tartozott. Csikszereda folott - Erdekes, szep hely, erdemes felkeresni. Fent az egykori varnal - Ezt sem volt nehez megtalalni csak ahhoz el kellett erni a csucsot. Zsögödi túra 1. - Vasárnap lévén, úgy döntöttünk, hogy kirándulunk egyet Zsögöd környékén. Csíkszeredától délre, Zsögödfürdő dél-nyugati határában, a Harom-tető 1079 m magas csúcsától keletre található. 14,07 km-re.
Kőerődítmény Sólyom-kő Gorzafalva 49,77 km-reA Sólyomkő-tetőről nyugat felé beereszkedve az oldalon, egy érdekes kőerődítményre bukkantam. Kővár - A tető irányába mászva a háromszintes védőfallal körbevett vár romjaihoz értünk. Értesüléseim szerint első világháborús katonai létesítményről van szó.
A csíksomlyói Mária-kegyhely ma már egyre inkább a vallási turizmus szinterévé válik. Megerősítve - Megerősitem a doboz tenyleg nincs ott. Annyira ne erősködj - Bár a galamb még ott van, a galambdúcból tényleg elrepült a geodoboz. Népi feredő - Forgalmas hely, mármint a borvíz miatt. A varázslatos Kis-Somlyón, a Kálvária keresztsorán, és a Mária-kegytemplomon kívül most már a Barátok feredeje is beletartozik a híres búcsújáró hely összképébe. 16,21 km-re.
Dofteana-szurdok Doftána 33,86 km-reA Dofteana-szurdok a Nemere egyik legszebb szorosa, a 1,5 km hosszú szurdokban több, kis vízesés található. Zöld erdő mélyén, kis patak szélén - Ez a rejtekhely egy élmény, a visszahajló kő, a kis vízesések és a nagy erdő adják a hangulatot. A legszebb részén a patak völgye teljesen összeszűkül, egy vízesés előtti sziklatömb a patak fölé nyúlik ki.
Piarista tanulmányi ház Csíkszereda 16,34 km-reÚgy tűnt, hogy a 300 éves erdélyi piarista múlt az utolsó erdélyi piarista szerzetesek kihalásával együtt véget ér Romániában. Estefele - Itt nem volt olyan szerencsénk, a piarista atya épp kint sétált. Az iskola mellett - Megfelelő helyszínelés után, kis türelem - itt ugy tünik mindig tesz-vesz valaki a kertben - a megfelelő pillanatban pontosan a segédeszközre nyúltam. Emléksziget - 20 éve néhányan biztosan tudtuk, hogy a régi gazdasági épületet szellemek járják. Egy esztendei előkészítő tájékozódás után a rendkormány 2007 szeptemberétől adott megbízást két piarista szerzetesnek, Sárközi Sándornak és Kállay Emilnek, hogy kezdjék el csíkszeredai életüket, egy tanulmányi házat létrehozva.
Fekete-tó fürdő Székelyudvarhely 51,24 km-re Az egykori Kollégium-kert, a mostani labdarúgópálya és a vasúti sín közötti rész, köré csoportosulnak Székelyudvarhely szabadtéri sportpályái. A pontos hely - Sajnos a Fekete-tó helyét, a telek új tulajdonosa feltöltötte. Ez volt a város első olyan helye, ahol sportolni lehetett.
Lisznyó a Székelyföld déli részén, a Bodzafordulói hegység egyik völgytorkolatában, a Háromszéki medence keleti peremén található. Nap és Hold - A képeknek hála, nem volt nehéz elékeresni a rejtekből. Templom novemberi napsütésben - A novemberi napsütés kissé csípős, rövid a nappal, ezért könnyen elérhető rejtekhelyeket választottunk. Nagytakarítás volt - Ismét meglátogattuk e helyet, pihenőül szolgált egy biciklitúrán. Lisznyó neve szláv eredetű és erdőt jelent. 53,51 km-re.
Kisvár Keresztvár 62,51 km-re Brassótól kelet-északkeletre, a Csukás-hegység északi lábánál, a Barcaság síkságának keleti szélén, a Nyén-patak mellett fekszik a körülbelül 6 km hosszan elnyúló Keresztvár község. A község határában két várhely is található, egyikük a Kis-Várhegyen állt egykor.
Aldoboly 55,01 km-re Aldoboly neve első ízben 1461-ben jelenik meg oklevélben, Feldobollyal együtt, 1567-ben Aldobolj néven írják. Templomának eredetét a gótikus kor idejére teszik, tehát még a katolikus korra, később nagyobb szentélyt építettek hozzá.
Tündérvölgy-vízesés - Kovászna. 51,38 km-re.
Református templom Nagygalambfalva 62,69 km-re Benéztünk a 13-14-dik században épült templomba, ahol Kányádi György református tiszteletes elkápráztatott alapos ismereteivel. A rengeteg érték közül említsük meg a Borsai Nagy Clara adományait, az 1789-ből származó festett templomajtót és az 1782-ből datált Úr asztalát.
Várnyaka Kápolnásmező 69,27 km-re Várnyaka a Parajd és Kápolnásmező közötti utat lezáró töltésvonal neve, a Kis-Küküllő és a Juhod völgyei közötti gerincen található. A töltés kezdetben nyugat - kelet irányban vonul, majd felhajlik északkelet felé, a Rabsonné vára alá.
Mosógép Békásszoros 63,45 km-re Békásszoros település nyugati végében, a Súgó-szoros Természetvédelmi Terület bejáratától nem messze, közvetlenül az út mellett, a Békás-patak medrében egy fából ácsolt mosógépet találunk. A közeli kerítéseken, korlátokon szőnyegek száradnak.
Református templom Kányád 54,14 km-re Miklósfalva délnyugati szomszédja Kányád. Kápolnapataka - A Kápolnapataka néven említett csermely ma Szentegyházpataka néven csobog. A Kányád-patak (vagy Hodos-patak) völgyteknojében húzódik meg Hargita megye legkisebbközségközpontja.
Református templom Sepsiszentkirály 50,31 km-re A falu neve is templomról tanúskodik, Szent István király tiszteletére szentelt templomáról nevezték el. Már a XII-dik században plébániatemplom, amikor a Szent Istvánról elnevezett plébániák létesültek vagy kapták nevüket, ha előbb léteztek.
Kisgalamb Levendula Kisgalambfalva 64,89 km-re A Kisgalamb Levendula egy kis levenduláskert Kisgalambfalván, a református templommal szemben, a Hősök emlékműve mellett. Bár egy, a kertben látható, festett kerékpár fotózási lehetőségre utal, nincs információnk a kert látogathatóságáról.
Evangélikus erődtemplom Sövénység 64,7 km-re Szent Márton tiszteletére szentelt egyhajós torony nélküli temploma a XV-dik század közepén épül késő gótikus stílusban. Az 1505-ben végzett erődítések során a keskeny templom elveszti eredeti formáit.
A Mini Erdély Park Székelyudvarhely északi kijáratánál, a várostól 4 km távolságra található, a DN13A jelzésű országút mellett, Szejkefürdőn. Tematikus, multikulturális makettpark, ahol Erdély legismertebb történelmi épületeinek kicsinyített mását lehet megtekinteni, egy rövid séta közben. 52,39 km-re.
Orel Dezső egykori háza Gyergyószentmiklós 58,03 km-re Orel Dezső nevéhez kötődik Gyergyószentmiklós közművesítése, illetve a mai városközpont kiépítése. Az egykori polgármester házának falán egy emléktábla található, a rajta levő bronzplakett a gyergyócsomafalvi szobrász, Baróti Hunor munkája.
Katolikus templom Székelylengyelfalva 54,14 km-re Székelylengyelfalva temploma 1500-ban épült, amint egy 1776 május 9-én kelt összeírás megállapítja. Időjárás előrejelzés - Minden lengyelfalvi ember tudja. Ugyanezen forrás szerint 1629-ben a templom boltozatát deszkamennyezettel váltják fel, mely deszkamennyezetről megörökített felirat tanúskodik: Hoc opus factum in anno 1629, tempore Gabrielis Bethlen.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.