Fitód település (Hargita megye) Központ: Csíkszentlélek. Fitód román elnevezése: Fitod.
Csíkszentléleki 500 éves hársfaCsíkszentlélek község temploma melletti hársfát valószínűleg az 1500-as években ültethették. Új geodoboz új rejtekben Amint tudomást szereztem a közelemben elrejtett új geodobozról, azonnal biciklire pattantam, megkeresni. Csak szólok Pár napja új geodobozt rejtettek el a csíkszentléleki templom közelében. Úgy él az emberek emlékezetében, mint egy magányos fa, mely mindig is a templomot őrizte.
Véreskép CsíkszentlélekA Csíkszereda és Csíkszentlélek közötti út jobb oldalán, közel a falu kijáratához, a legmagasabb ponton áll az 5,5 m magas és 2 x 2 m alapú emlékmű. Emlékmű Elso nekifogasra bepanikoltam. Jelentem a geoboz a helyén Beirtuk a nevunket a kis noteszba. Terméskőből emelt, mésszel vakolt, vaskerítéssel övezett emlékmű.
Kilátótorony CsíksomlyóA Nagysomlyó tetején egy fémcsövekből megépített 25 m magas kilátó torony áll, tetejéről gyönyörő kilátás nyílik a Csíki-medencére. A kilátónál Egy vasárnapi kiruccanás után amit az elején azt sem tudtuk, hogy megvalósule végül a kilátohoz mentünk. Piros ponttal jelzett Miután megmásztuk a hegyet, megtaláltuk a dobozt is. Csíksomlyó Csíkszereda északkeleti külvárosa, közel 550 éve Csíkszék szellemiségének központja, országos hírű zarándokhely és búcsújáró hely.
Suta-tó CsíkszeredaA Suta-tó egy mesterséges tó, amelyet a Fitód patakán hoztak létre, Csíkszereda mellett. A tónál Egy vasárnap délutáni kiruccanás alkalmával. Elhanyagolt hely Megtalaltuk. A tavat 2007 nyarán lecsapolták, jelenleg csak a Suta II-t használják a halászok.
Misericordia CsíksomlyóA Misericordia egy magyar képzőművészeti installáció, az első római magyar street art műalkotás. Bádogbetűk Nem is volt ez egyszerű. Szívesen keresgéltünk itt A doboz a helyén volt, ötletes rejtés. 2016 október 13-án a Vatikán szomszédságában állították fel.
Kálnoki borvíz CsobotfalvaCsobotfalváról az Agyagfalva nevű falurészen keresztül lehet eljutni a Kálnoki borvízhez. Hiába Már két alkalommal kerestük fel ezt a helyet, sajnos mindhiába. Belmezoben Erre a helyre meg a szuleimmel jartam evtizedekkel ezelott, nagyon sokszor. A Kánásor és Somlyó patakok találkozásánál, a kereszteződésben egy tábla fogadja az arra járókat - balra a Kerekeger feredő, jobbra pedig a borvízforrások.
Hármashalom-oltár CsíksomlyóA Hármashalom-oltár a Kis-Somlyó és a Nagy-Somlyó közötti nyeregben található, mely a csíksomlyói búcsú napján a katolikus mise helyszíne. Szemetelők rejtekhelye Átkutattam az összes lehetséges lyukat, de nem találtam elrejtett geodobozt. Oltár Ha a tetejét nem csúfították volna el, sokkal jobban nézne ki.
Szent Antal-kápolna CsíksomlyóA csíksomlyói Szent Antal-kápolna a Kis-Somlyó hegy délnyugati oldalán áll. Kiürítve és vagdalva Lefele már könnyebb volt ballagni mint a hágón felfele, igaz a közmondás, hogy hazafelé a lovak is jobban húznak. Kápolna Jó kis emelkedő után felértünk a Szent-Antal kápolnához. Páduai Szent Antal tiszteletére szentelt barokk kápolna.
Szent István-korona CsíksomlyóSzent István-korona - Csíksomlyó Ilyen-olyan keresnivaló Amikor eltűnik egy rejtés, az átalakítás során, még egy ideig meghagyom a régi segítő információt. Korona Szép kompozició.
Magyar honvédek sírja Kontumáci temetőNegyvennégy magyar honvéd sírja Gyimesbükk ősi temetőjében, a kontumáci (vesztegzári) temetőben, a kápolnától 200 m távolságra. Köszönöm a hibajelzést El nem tudom képzelni, hogy csúszott be hiba több, Gyimesben található honvédsír magasságértékeinél. Honvédsírok helyének dokumentálása Tényleg furcsa, hogy a leírás egy sírról, majd két hősi sírhelyről, máshol pedig sorsírokról számol be. Az adatok szerint a temetőben egykor két jelentős hősi sírhelyet alakítottak ki, ahol sorsírokban 13-14 ismert nevű és csapattestű magyar honvédet temettek el.
Kontumác GyimesbükkA gyimesbükki Kontumác a Kárenta-patak Tatrosba torkollásánál található. Kopjafák Nagyon ötletes a kopjafa sor, és tényleg mindeniknek a jelentése tanulságos. Kápolna a határon Végignéztük a látnivalókat a környéken, és megkóstoltuk a tárkonyos pityókalevest és a túrós puliszkát nagytata módra a Fatányérosban. A Kontumác helynév vesztegzárat jelent, hasonlóképpen nevezik a gyergyótölgyesi és az Úz-völgyi országhatárt.
Csodálatos bükkfa Tisztás dombjaKászonjakabfalva és Katrosa között, a Nagy-ponk vagy Honcsukos teteje csúcstól keletre található a Tisztás dombja. Ennek az aljában folyik a Tisztás-patak, mely a Katrosába ömlik.
Mackó bácsi feredője KisbaconMackó bácsi egy nagy termetű ember volt, aki rendszeresen járt e fürdőhöz, becenevét a gyerekektől kapta. Van itt gyógy- és fürdőmedence, iszapfürdő, ivókút, és meseösvény is.
Kontumáci templom GyimesbükkA Rákóczi-várral szemben, a Tatros túlsó partján, a temető mellett van egy csodálatos zarándokhely. Első megálló Egy tartalmas, különleges látnivalókban gazdag hétvégét töltöttünk együtt a játékvezetővel. Határ Szépen rendbehozták a romokat, de a famunka itt-ott javításra szorul. Ha erre jártok, haza ne menjetek anélkül, hogy ide feljönnétek!
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.