Gyergyótölgyes település (Hargita megye) Központ: Gyergyótölgyes. Gyergyótölgyes román elnevezése: Tulghes.
Pihenő a Fekete-rez felé Gyergyói-havasok 36,22 km-reMarosfőről a piros kereszt jelzésen, az erdő melletti úton haladva, mászva, kiérünk az első havasi legelőre, ahol takaros pad és asztal fogad, háttérben az Ördögmalom kőfolyásaival. A pihenő(hely) volt a cél(pont) - A Szem-gyógyforrástól gyalog indultam neki a Fekete-Rez felé. Pihenés közben meggyőződhetünk, hogy az Ördög még mindig szorgalmasan őrli a köveket :)
Hármaskő és a Kondra-kereszt 44,52 km-reA Hármaskő a Csíki-havasok északi részében, a Kondra-kereszt turisztikai csomópontjától délkeletre található. Hármaskő és a Kondra-kereszt - Megtalaltuk a rejtekhely talalkozo "transzgyimesi" expedicioja alkalmaval. Transz-Gyimes - Mondtam már, hogy a Hármaskőre a legkényelmesebben a Transz-Gyimes szerpentinein lehet feljutni? Transz-Gyimes :-). Transzgyimes - A Transzgyimes immár örökre beleégett a tudatunkba. Egy hármas tagozódású, triászkori dolomitmészkőből álló sziklaszirt, mely őskori kristályos alapkőzeten áll.
Sziklavilág Lóduj-nyereg 21,85 km-reA Pongrác-tetőről Fehér-mező irányába indulunk a piros sáv jelzésen. Vipera és pincécske - Útban a Békás-szoros felé, megálltunk a Pongrác-tetőnél, és kitértünk hóvirágot nézni. Csak második, de jó ez így - Itt is megelőzött a játékvezető, de jó ez így, mert így ő előbb találkozott a viperákkal. Házhoz szállítás - Látva, hogy a rejtéseimet nemigen keresik, végső elkeseredésemben házhoz szállítottuk a kincskeresőket :) Ügyesek voltak, nagyon hamar megtalálták a dobozt a "sok" vipera ellenére is. A Lóduj-nyeregben már megcsodálhatjuk a panorámát.
Hét jegenyefa Csíkszentdomokos 42,72 km-reFelcsík legészakibb fekvésű, és egyben legnépesebb községe délen egybeépült Csíkszenttamással, Csíkszentdomokos fő folyóvize az itt még patak nagyságú Olt. A település ütőere a Balánbányára vezető Fő utca, ennek mentén található a közintézmények többsége.
Sziklakilátó Nedves-patak 49,95 km-reSziklakilátó a Nedves-patak fejében. A Nedves-patakból - A Nedves-túra alkalmával, a Tiha-csúcs felé menet bukkantunk rá erre a kilátóra. A Tiha-csúcshoz közel - Egy kellemes sétányira van.
Gyimesi jegenyefenyők Bükkhavas-pataka 35,79 km-reA Gyimesek egyik kevésbé ismert látványossága a két, óriás méretű jegenyefenyő. Csak egy fenyő maradt - Sajnos már csak egy fenyő magasodik. Magasságuk 42 m, átmérőjük mellmagasságban 110 cm, illetve 130 cm, becsült életkoruk 200-250 év.
Napfürdő Borszék 14,9 km-reA borszéki Napfürdőtől nagyon szép kilátás nyílik Borszék üdülőtelepre. Kígyó - Már pont megtaláltuk volna a dobozt, mikor észrevettük, hogy egy kis kígyó tekergőzik pont mellette, aztan whoopsz eltűnt. Se geodoboz, se fütyülő, se budi - Borszéki kirándulásunk záróakkordjaként, még körbekocsikáztuk az üdülőtelepet. Rejtés - A sok új rejtés motivált, hogy eljöjjek Borszékra.
Jézer-tó Kelemen havasok 40,54 km-reA Jézer-tó, más néven Bánffy-tengerszem, a Rekettyés sziklakönnye, a Kelemen-havasok legismertebb természetes tava, glaciális eredetű képződmény. Szemerkélő őszi esőben, nyáron - A Transzkelemen egyik célpontjaként jelöltem meg a tavat, bár jártam már itt, azért nem akartam kihagyni, mert nagyon szép látvány, nekem nagyon tetszik. Hibrid nagy fulekkel - Ez egy nagyfulu nyestkutya. Havasszépe - Sokszor megcsodáltuk már a tavacskát, a víz sajnos egyre kevesebb benne. Az Orbán Balázs által Puturoásza-tó néven említett tó környékét védett területté nyilvánították.
Porgyos-tető Csíkjenőfalva 45,18 km-reCsíkjenőfalvától északra, a Porgyos-tető körül, az Olt által kirajzolt törésvonal mentén, több borvízforrás van, egykor népi fürdő is működött. A Hámori- vagy Vadkéstövi borvíz a Székaszó völgyében található.
Lépcső Meteóállomás Tóka-csúcs 14,27 km-reA Tóka alatti meteorológiai állomás és a csúcson található megfigyelő létesítmény között, a 70-es években egy falépcsőt építettek ki. Ez a lépcső idővel tönkrement, a Tóka-csúcs egyedüli megközelítési lehetősége egy csúszós, bizonytalan túraösvény volt.
A Mária-kő nyugati falának kilátópontja a csúcs közelében található. Körbe a Mária-kőn - A Cifra-nyeregből jöttünk fel a nyugati fal tetejére. A Cifra nyeregből jöttünk fel - A sok nősziromtól kéklik a hely. Remek rálátás nyílik innen elsősorban az Oltár-kőre, de a Kupás-kő és a Bardócz-kő közé beékelődött Lapos-patak szorosára is. 17,93 km-re.
Hidegség a Gyimesek második legrégebbi települése a Gyimesi-szorosnál létrejött Sáncpataka után. Amikor a tatárveszély megszűnt, elkezdődött a Gyimesek gyors benépesedése, a Tatrosba ömlő patakok völgye is mind beépült. 42,13 km-re.
Ó-sáros fürdő Borszék 15,16 km-re2012 október 27-én üzemelték be a korabeli képeslap nyomán újraépült borszéki Ó-sáros fürdőt. Feredő - Volt szerencsém megfürödni a medencékben. Ezzel történelmi fejezetet élt meg a település, saját fürdőjének használatba adó ünnepét.
Nagyhagymás-csúcs 29,22 km-reA Hagymás hegység legmagasabb csúcsa, ahonan tiszta időben páratlan a kilátás a környező hegyekre. Lobogjon a hajunk - Tudod aki rejtette, ugyan lobogott a haja a szelveresben, ugy jo 30 ev regisegben, de most mar csak torulkozovel fesulkodik. Fehér-mező és íróalkalmatosság - Ha nem sikerül, majd teszek én, mert előreláthatólag még 3-4-szer megfordulok ott a tábor idején. Világítás a Nagyhagymáson - Édesapámra emlékeztünk a keresztnél.
Hősök temetője Zsák-hegy 32,04 km-reAz egykori magyar hősök temetője - Zsák-hegy, Maroshéviz. Maroshévíz 3 - Egy kicsit nehezen találtuk meg a temetőhöz vezető ösvényt, lépcsőket. Segédpontok - Igaz nem hívtam fel a leírásnál erre a figyelmet, de a segédpontoknál meg volt adva a temető felé vezető szűk utca bejáratának a koordinátája. Csak volt - Sajnos a sirt körülvevő keritést már nem találtuk igy a dobozka sem került elő.
Bagolykő Bükkhavaspataka 36,75 km-reA Bagolykő megközelítése a gyimesközéploki Hidegségről indulva lehetséges, Bükkhavas patakából a Nagysarok-patak szádától indulva a Jávárdi-hegy fele. A Bagolykoverol mondva - Tehat roviden, termeszetesen feljutottunk a ko tetejere, ez is benne volt a tura programjaban. A lenyeg - Vegul is nem lehetek szaz es szaz szazalekos. A régi geodobozt elvitték, az új a helyén van - Az aznapi Jávárdi-körtúránk harmadik állomásaként, a Jávárdi-tető felől ereszkedtünk be a gerinc mentén, majd a patakvölgyek által barázdált erdőben egészen a Bagolykőig. Útba ejtjük a Szent Péter-kápolnát, ahonnan már látszik is a fenyvesből jól kiemelkedő Bagolykő.
Bölcsesség kútja Gyergyóremete 30,34 km-reA Bölcsesség kútja Gyergyóremete község központjában található, a Bánya út és a Kő-patak kereszteződésénél. Ünnepélyes átadására 2019-ben, a falunapok vasárnapján került sor.
Orel Dezső egykori háza Gyergyószentmiklós 29,67 km-reOrel Dezső nevéhez kötődik Gyergyószentmiklós közművesítése, illetve a mai városközpont kiépítése. Az egykori polgármester házának falán egy emléktábla található, a rajta levő bronzplakett a gyergyócsomafalvi szobrász, Baróti Hunor munkája.
Csíkkarcfalva erődtemploma 47,79 km-reCsíkkarcfalva a Nagyboldogasszony egyházközség központja, amely már az 1330-as években létezett. Huncut rejtés - A megtalálást csupán a "skalp" szó segítette és az a megjegyzés, hogy Jenőfalva, huncut rejtés. Végre megkerült - Már-már feladtuk a doboz keresését, amikor még egyszer utoljára átgondoltuk a leírást, és meglett a doboz is. Pákó - Budapestről jöttem haza Erdélybe, egy kedves barátom tanácsára próbáltam neki a feladatnak. Ide tartozott Jenőfalván és Karcfalván kívül Dánfalva Oltfalvával, valamint Madaras.
A Pásztor-kő az Egyes-kő kistestvére, attól keletre és mintegy 500 méter távolságra található, az Ecsém-tető északnyugat - délkelet irányú vonulatának északnyugati végében. Legközelebb GPS - Legközelebb a GPS is velünk jön. Repedes van, fa nincs - Megvan a lada, nem kerult meg konnyen mert csak repedest talaltunk, fat nem :) ugyhogy a segito szoveg megtevesztett kicsit. Maxi láda - Gps-el kerestük már, de most a rejtek-fotóval felszerelkezve jöttünk. A hófehér sziklatömb több érdekes látnivalót rejteget. 31,6 km-re.
Kis-havas a Likas mellékcsúcsa 19,02 km-reA Kis-havas a Likas testvércsúcsa, a Likas-nyakba a Likas-zsombolynál leírt útvonalon jutunk el. Innen déli irányba egy jól kitaposott ösvényen, félkilométeres meredek kaptatóval feljutunk a Kis-havas 1625 m magas, erdős csúcsára.
Óratornyos ház Gyergyótölgyes 0,44 km-reAz óratornyos ház, vagy röviden Az órás ház, a Putna-folyó jobb partján található. A DJ127 jelzésű megyei útról is észrevehető, szemben a katolikus és ortodox templomokkal.
Patkó-kő 25,99 km-reA Hagymás hegységben a Fehér mező fölé impozáns sziklafalaival magasodik a Patkó-kő. Kellemes élmény volt ott lenni - A doboz elég könnyű helyen található. Patkó-kő novemberben - A Patkó-kő szikláját jobbról megkerülve jutottunk fel a tetőre. Hurrá - Van egy patkó alakú szikla, mely a Nagyhagymás tetejéről nézve piros- fehér színeivel oldja Feketehagymás sötét színét.
Bánffy-fürdő Maroshévíz 31,9 km-reA Bánffy fürdő 677 m magasságon található, 1228-tól 1948-ig birtokolta a Bánffy család. Éjszakai élet - A Termálvízeséstől jöttem fel a strandra. Két váltásban - Fürdözés elött tanulmányoztuk a helyet. Biztos megtaláltátok? - Bár nem kizárt, de kétlem, hogy megtaláltátok ezt a geodobozt. 1850-ig kizárólag csak a család és meghívottjaik látogatták e medencét, amely fából volt készítve, körülötte vetkező szobákkal.
Csudáló-kő 45,48 km-reA Görgényi-havasok 1529 m magas Csudáló-kő nevű csúcsáról, érdekes formájú szikláiról nagyszerű rálátásunk van a Gyergyói-havasokra, a Gyergyói-medencére és a Nagy-Hagymásra. Délhegy felől érkezve - A Csudáló-kő alatti tisztáson levő esztena felett indul a jelzés, az erdőben.
Súgó-barlang Gyergyói-havasok 32,27 km-reA Keleti-Kárpátok középső részének egyik jelentős barlangja, aSugó-barlang, a Gyergyói-havasok Siposkő nevű hegytömbjének a délilábánál található. Várakozás - Miközben várakoztunk a túravezetőre, levadásztuk a ládát is. Cserediák - Cserediákokkal kellett menjek barlangot látogatni. Forgalom - Elég sok volt a látogató, ezért előbb megnéztük a barlangot, és megvártuk, amíg az utánunk lévő csapatot elnyeli a föld mélye. A barlang és 17 hektáros környéke természetvédelmi terület.
Tárnicsmező a Lik-puszta felett 34,33 km-reTerkő irányából, mielőtt kimásznánk az Öcsémre, érdemes egy pihenőt tartani. A kilátás is szép innen, de ami tavasszal igazán lenyűgöző, az a bársonyoskék tavaszi tárnicsmező.
Szent Gellért-kápolna Cengellér Ditró 17,77 km-reA Ditrót Gyergyótölgyessel összekötő út mellett található kis kápolnát 2004 júliusában, Szent Anna napján, hagyományos búcsús szentmise alkalmával avatták fel. Madárfészkekkel teli falak - Április végén újra átutaztam a Cengellér-tetőn. A kápolna építésének ötlete 2003-ban született, a Szent Gellért-napi szentmiseáldozat után.
Sugó-szoros 16,63 km-reA Sugó-szoros a Békás-szoros vidékének egyik legszebb karsztképződménye. Későn jelzett a gps - Későn jelzett a GPS készülékem, így egy völgyel feljebbről indultam el. A negyedik találkozó alkalmával - A negyedik Rejtekhely vadászat Erdélyben találkozó alkalmával találtuk meg ezt a ládát is. Csoportmunkaval talaltuk meg - Ezt is a negyedik rejtekhely-vadaszat talalkozo alkalmaval. Békásszoros falu felső felében, a Sutu-szer nevű falurészben található.
Új ortodox templom Récefalva 8,97 km-reRécefalva Gyergyótölgyes része, lakói döntő többségben ortodoxok, egy részük baptista, de van néhány római katolikus is. A rejtés után tíz évvel - Miután másfél hónappal ezelőtt elszalasztottam a récefalvi látnivalók megtekintését, most visszatértem a környékre. A kis templomot 1990 után építették, amikor átvette a helyi ortodox közösség kiszolgálását a régi fatemplomtól.
Vilma-csorgó Csíkajnád 52,32 km-re A csíkajnádi Templomtértől északnyugatra induló utca neve a Kurkók (Vilmák) utcája. Az elnevezés a mai lakosaira, illetve a hajdani Vilma nevű személyre utal.
Ördögútja Kis-Fenyéd Nagy-Fenyéd 67,12 km-re Az Ördögútja székelyföldi töltésvonulat Kis-Fenyéd pataktól a Nagy-Fenyéd patakig terjedő szakasza. Kis-Fenyéd - Égettvész - Kis Tamás legelő - Ördögrontás-árok - Csonka-patak száraz árka - Nagy-Fenyéd.
Bunker 0 Szalárd 53,19 km-re A szalárdi Szerecsen-sziklákon, a piros ponttal jelzett túraösvény mentén több bunkert, kiépített sáncrendszert láthatunk. Az ösvény Andrásháza és Szalárd közötti, a főútról induló végétől felfelé haladva, ez az első sáncrendszer a jelzés közelében.
Iparosok kápolnája Csíkszépvíz 57,54 km-re A Csíkszereda felé vezető főút melletti római katolikus templomocskát mindenki az Iparosok kápolnája néven ismeri. Eredetéről csak annyit lehet tudni, hogy a Bíró család építtette, és az utolsó tatárbetörés idején, 1694-ben már állt.
Hamerock strand Csíkszereda 67,74 km-re A csíkszeredaiak egykori kedvenc strandolási helye, a Hamerock strand, az 1980-as években létesült a vasútállomás közelében, a Brassói út mellett. Hamerock nevét a strandot építő és működtető, egykori vállalatról kapta.
Vityál vára 68,83 km-re A Maros megyéhez tartozó Nyárádremetétől északra, 3 km-re fekvő, 800 m magas dombon Árpád-kori vár maradványait találjuk. Likas-kő, vulkáni bomba, bejelentések - A Likas-kőnél jártam már, lásd a képeimet, viszont a vulkáni bomba-sziklát nem tudtam beazonosítani. Vár az esőben - A Pálos-kolostor után a várat vettük célba. Régi vár, málnapásztorral - Az autókat az úton hagyva, gyalog közelítettük meg a régi vár maradványait. A 12-13-dik századi várról, mely a korai kelet-erdélyi határvárak tagjának tekinthető, írásos adat nem maradt fenn.
A Vár-tér szilfája Csíkszereda 67,83 km-re Csíkszereda régi központjában, a jelenlegi városháza és a Mikó vár között áll az évszázados szilfa. A méltóságteljes fa koránál fogva sokat mesélhet a környezetéről, hiszen a legtöbb épületnél idősebb.
Ördögútja Kőris-tető Zetelaka 66,95 km-re Az Ördögútja székelyföldi töltésvonulat a Nagy-Küküllő bal partjától a Kis-Fenyéd patakáig terjedő szakasza. Darkókertje-sarka - Kőris-domb - Hosszúaszó-árok első feje a fenyédi határban - Hosszúaszó-árok második feje a küküllőkeményfalvi határban - Barabás kaszálói - Kis-Fenyéd.
Csúcsplató Istenszéke Kelemen-havasok 64,81 km-re Az Istenszéke terjedelmes csúcsplatója, pontosabban az északra nyúló gerinc, Szászrégen felől nézve egy hatalmas széknek látszik - innen a helynév. Mackó a dobozban - Mindenekelőtt gratulálok a rejtéshez, igényes, ötletes rejtés. Május 1 - Egy nagyon meleg május elejei napon indultunk fel az Istenszékére. Felismerhetetlen helyszín - A kék pont jelzésen, a Bisztra-patak völgyéből indulva, a Hidas-patak völgyén keresztül jutottunk fel az Istenszéke csúcsplatójára. A tetőn már nem érzékelhető a szék forma, viszont a kilátópontokról látványos kilátásban van részünk, inkább nyugati és délnyugati irányba.
Sánc-tető töltése Görgényüvegcsűr 60,79 km-re A Sánc-tető töltése Görgényüvegcsűrtől észak-keletre, a Nagyág-patak forrásaitól és a Jód-mezőtől nyugatra található. Bár nincs Székelyföldön, a székelyföldi árok-töltésvonulat folytatása, a gyepűrendszer része.
Keleti kilátó Istenszéke Kelemen-havasok 64,59 km-re Az Istenszéke a Kelemen-havasok legnyugatibb része, és bár csupán 1380 m magas, de jellegzetes formája amely az emberek fantáziáját igencsak megmozgatta. Május 1 - Május elsején, nagyon szép ídőben indultunk Dédabisztráról. Nem találtam megfelelő rejteket egy új geodoboznak - A kék pont jelzésen, a Bisztra-patak völgyéből indulva, a Hidas-patak völgyén keresztül jutottunk fel az Istenszéke csúcsplatójára. Amiről talán legszebben Wass Albert írt, valamint a fenséges kilátás, amit biztosít, annak egyik leglátogatottabb helyévé teszi.
Református templom Parajd 66,55 km-re Parajd, mint település, Sófalva tanyabokraként alakult ki. Az ősi sóvágók telephelye aránylag messze volt a sóbánya helyétől, és ezért a sóvágók egy kisebb csoportja valószínűleg a bánya közelébe költözött, kialakítva az ősi Parajdot.
Régi sáncok Gyimesfelsőlok 51,98 km-re A gyimesfelsőloki régi sáncokat 1701-1702-ben építették a tatár betörések ellen, a sáncok az első katonai felmérésen is jól láthatóak. A jelenleg is látható rész körülbelül 120 m hosszan húzódik el kelet-nyugati irányban a Csapó-hegy északi lejtőjén.
Bizum-források Dornavátra 51,66 km-re A két Bizum-forrás Dornavátra Negresti nevű utcájának végéből közelíthető meg, déli irányba haladva tovább. A város ivóvizeit gyomor és bélbántalmakra, gyógyvizeit reumatikus és artritiszes betegségek tüneteinek enyhítésére használják.
Nyárfa-csonk Ágas 63,29 km-re Az ágasi vasútállomással szemben levő, a főút mellett elnyúló parkban egy körülbelül 4 m magas csonkjára vágott nyárfa hívja fel magára a figyelmet.
Két ismeretlen német katona sírja Sánc-patak 52,31 km-re Két ismeretlen német katona sírja a Bilibók-tető oldalában, a Sánc-patak nyugati lejtőjén, Galaczi Péter volt földjén. Az 1944 augusztusi román átállás váratlanul érte a szovjet csapatok ellen román területen védekező német erőket.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.