Parajd település (Hargita megye) Központ: Parajd. Parajd román elnevezése: Praid. Német neve: Salzberg.
Zöld-tó Marosszentkirály 46,59 km-reA Zöld-tó Marosszentkirályon található, a Polgármesteri Hivatal háta mögött, nagyon közel Marosvásárhelyhez. Ismeretlen tó - Nem is tudtam a tó létezéséről. A letérő - A letérő koordinátája, mint segédpont, letölthető. Káka tövén - Megtaláltuk a leírás szerint.
Református templom Nyárádszentbenedek 37,29 km-reI Béla király idején alapított kolozsmonostori apátság (1060–1063) több birtokot kapott és több bencés plébániát alapított. Félreeső templom, utcára nyíló kapuval - Bár ez a rejtekhely nem esett az aznapi kincskereső kirándulásom útvonalába, a közelsége miatt tettem egy kis kitérőt Nyárádszentbenedekre. Mókus? - Marosvásárhely fele menet megálltam megkeresni a nyárádszentbenedeki református templomot, illetve az itt elrejtett dobozkát. Régi és új református templom egymás mellett - Ez alkalommal a két nyárádszentbenedeki levendulakertre voltam kiváncsi, Erikára és Lédára. A bencésekkel hozhatók kapcsolatba a Szent Benedekről elnevezett egyházközségek.
Unitárius templom Hármasfalu 20,03 km-reHármasfalu 1950-ben jött létre Atosfalva, Csókfalva és Székelyszentistván egyesítésével, közigazgatásilag Makfalvához tartozik. Marosvásárhelytől 26 km-re délkeletre, a Kis-Küküllő jobb partján fekszik.
Bözödi halomsírok 22,01 km-reAz elmúlt években Bözöd környékén, légi régészet nyomán beazonosították a bözödi halomsírokat. Ezeket Orbán Balázs ismertette először, azonban kutatásokra csak 2009 után került sor.
Az Udvarhely körüli túraösvény az Erdélyi Kárpát-Egyesület Székelyudvarhelyi Osztálya által kijelölt helyismereti, gyalogtúra útvonal. A fehér alapon narancssárga U betűvel, benne narancssárga ponttal jelzett túraösvény nagyvonalakban követi a város határának vonalát. 32,01 km-re.
Függőhíd Sóvárad 7,55 km-reSóvárad Szováta felőli kijáratánál egy fémből készült, deszka járófelületű függőhíd található. Ketrec és híd - Régebb szerettem volna itt rejteni, de a híd előtti ketrec mindig visszatartott attól, hogy megálljak itt. Aranyos függőhíd - Mivel erre jártunk, felkerestük a függőhidat.
Vertikális napórák Marosvásárhely 43,03 km-reMivel a ház homlokzata nem dél, hanem délnyugat irányba néz, a frontfalon levő napóra csak a délutáni órákat mutatja. Rejtett látnivaló egy csendes utcában - Már régóta készülök személyesen is megnézni a napórás házat. A rá merőleges oromfal délkelet irányultságú, ezért az ott levő napóra a délelőtti órákat mutatja egészen fél 3-ig.
Síratófal Bözödújfalu 21,26 km-reBözödújfalu tragédiája az 1980-as években történt. Bözödújfalu, a tó fenekén - Még sosem jártam erre, ma került alkalom a hely felkeresésére. Szürke gémek - A kidőlt fa megvolt, de akkora volt a bozót körülötte, hogy az már gyanús volt. Emlékmű - Az esztelen falurombolás során elárasztott település. Egy völgyzáró gát építése miatt a falu nagy részét elárasztották vizzel, a lakóit pedig elköltöztették.
Csudálókő Vargyas-szoros 49,21 km-reA Vargyas-szoros keleti oldalának látnivalói, így a Csudáló-kő teteje is, a javarészt erdőben vezető, piros ponttal jelzett, Farkas csapás (ösvény) mentén érhetők el. Farkas-ösvény - A Farkas-ösvény kevésbé látogatott része a Vargyas-szorosnak, pedig egy kellemes sétára, rendkívűli kilátópontokkal nyújt lehetőséget, mindenképpen érdemes bejárni. Odú - Ennél a rejteknél is megjártam magamot. Ellenőrzés - A hétvégén voltam a szorosban és megjártam magam a Farkas ösvényen. A Csudálókő, illetve a Széchenyi-szirt kilátópontjáról páratlanul szép kilátás nyílik a Vargyas-patak szurdokvölgyére.
Betfalva 29,35 km-reA Székelykeresztúrtól 2 km-re fekvő Betfalva a Nagy-Küküllő jobb partján települt. Betfalva és Székelykeresztúr között ömlik a Nagy-Küküllőbe a Farkaslaka határában eredő Fehér-Nyikó.
Tatársír Makfalva 15,76 km-reMakfalva, illetve a Sokad dűlő északi részén, az abodi határ és Külső Ecsenye közötti, jellegzetes, koporsóra emlékeztető domb neve a Tatársír. A hagyomány szerint az egykori legyilkolt tatárok sírhelye.
A székelyvéckei Székely Kálvária Erdőszentgyörgytől 15 km-re, festői környezetben, Székelyvécke határában található. Erre születni kell - Vagyis ilyen maflának mint én, születni kell. Jézus szenvedéseit örökíti meg 14 megállón keresztül, székelykapukkal és domborművekkel. 33,82 km-re.
Az Opálbarlang név egészen új irodalmunkban, de a környéke, a tolvajosi Festék-malom vagy későbben Hargita-liget, ha gyéren is, de már egy pár adat révén említve volt. Csodás - Szenzációs hely, ritkán látni ilyen szépet, bár a barlangba való bejutás nem olyan egyszerű. Színek közt - A leírás elolvasása után kíváncsian vártuk, hogy mi is felfedezhessük a kincset. Rókalyuk - A geodobozt nem sikerült megtalálnom. A helyet a különböző elnevezések dacára is jól ismerik a Kéruly fürdőt felkeresők, amelytől a Tolvajos patak mentén felfelé 2 km-re fekszik. 44,28 km-re.
Mivel a fából készült hidak anyagát az időjárás könnyen tönkretette, Erdélyben több helyen is fedeles hidakat készítettek. Csak híd, fedél nélkül - A Kecske-túrára menet, habár nem volt sok időnk, beszúrtuk még ezt a rejtést. Korabeli fénykép - Ritka, értékes kép érkezett a játszóterünkre, Kanizsay Izabella
jóvoltából. Nyoma sincs az egykori faszerkezetnek - Pedig szerettem volna látni. A fedél megvédte a híd tartó- és járószerkezeteit a csapadéktól, valamint a nap szárító hatásától. 8,41 km-re.
Református templom Sóvárad 9,02 km-reRégi templomáról azt tartják, hogy XIII-dik századi, de 1763-ban átalakították. Úgy látszik azonban, hogy ez az átalakítás teljes újjáépítésével volt egyenlő.
Régi mészárszék Ditró 38,9 km-reA gyergyóditrói régi mészárszék és harangláb a Szarvas utca 7 szám alatt található. Kicsi és tornyos - Azon gondolkodtam, amikor megláttam az épületet, hogy inkább hasonlít egy tűzoltó-megfigyelő toronyra, mint egy mészárszékre. Harangvirág bolt - Én pedig azon gondolkoztam, hogy mi volt előbb? A tojás vagy a tyúk? Vajon a harangláb alsó szintjébe rendeztek be egy mészárszéket? Vagy az egykori kisipari egység épületére építették rá a haranglábat? Most viszont virágüzlet, ha én lennék a gazdája, a Harangvirág nevet adnám a boltnak. A egykori kisipari építmény a XX-dik század elején épült.
Középkori XIV-dik vagy XV-dik századi temploma ma is áll, egyesek szerint 1562-ben épülhetett, ami a gótikus kori átépítés idejét jelezheti. Kíváncsiskodók - Kíváncsiskodókból itt sincs hiány, mivel a rejtekhely egy olyan helyen van, ahova jól oda lehet látni. Ezt nem lehet elsietni - Kicsivel sötétedés előtt érkeztem Disznajóra. Középkori emléke a szentségfülke és az 1888-as évi javításkor a vakolat alól felszínre került falfestmény-töredék. 45,17 km-re.
A vágási tölgyek Vágás 29,52 km-reA patak betéved a hegyek közé; ennek fennebb kitáguló völgyébe fekszik a két Dobó (alsó és felső) és Vágás. Most Vágás az anyamegye, régen megfordítva Dobó volt.
A Forrás-utcából a kanyarban egy sikátor vezet a Nádas-csorgóhoz. Árnyék - Szovátán dolgoztam és egy másfél órás kényszerszünetet kellett beiktatnom mielőtt a következő ügyfélhez mentem volna. Magyar Husvet Szovatan II - Ha mar megvolt a Sos, akkor legyen a Nadas is. Sikátor végén - Azt hittem, hogy ez borvízforrás, nagyot csalódtam, hogy csak egy sima ápőpláta. A forrás vize egyesek szerint a legjobb Szovátán, sokan hordják is. 6,02 km-re.
Várnyaka Kápolnásmező 4,78 km-reVárnyaka a Parajd és Kápolnásmező közötti utat lezáró töltésvonal neve, a Kis-Küküllő és a Juhod völgyei közötti gerincen található. A töltés kezdetben nyugat - kelet irányban vonul, majd felhajlik északkelet felé, a Rabsonné vára alá.
Pisztrángos Szentegyháza 39,92 km-reA Szentegyházi Pisztrángos Szentegyházasfalutól keletre, a Virágosvész nyugati oldalában található. Megközelíthető Szentegyházafaluból, a Sportolók utcájából indulva, kelet felé tartva.
Tamási Áron sírja Farkaslaka 20,95 km-reFarkaslaka a Felső-Nyikó völgyében, a Nyikó mindkét partján, a Gordon-tető aljában települt, a térség legjelentősebb települése. Ábel a ravatalozóban :) - Igaz, hogy nem az első alkalommal kerestük, de most biztosra mentünk. Ravatalozó - A rejteket megtaláltam, a geodobozt viszont nem. Geodobozt nem találtuk - A sírnál szokás szerint sok turista. A szomszédos Szentlélektől több mint száz éve vált el, jelenleg nyolc falu községközpontja.
Wonnerth-ház Segesvár 45,06 km-reA Wonnerth-ház az Ónművesek utca 4 szám alatt található, épült a XVI-XVII-dik században, módosították a XIX-dik században és 1938-ban. MS-II-m-A-15891.
Óriások árka Nyárádselye 14,69 km-reAz Óriások árka a Nyárádmente kistérség egyik fontos történelmi, természeti értéke. Valószínűleg a Mikháza és Szováta közötti, egykori római út maradványa.
Kemény család várparkja Marosvécs 44,08 km-reA marosvécsi Kemény-kastély mögött hatalmas park, gyümölcsöskert található. Elsőként a bélelt doboznál - Aznap reggel a Kelemen-havasokba indultam, a Kis-Lomás-vízeséshez. Elvitték a törmelékkel együtt? - Ez a második alkalom, hogy ezt a dobozt keresem. Itt vannak az egykori földvár fűvel benőtt terepalakulatai is.
Ördögútja Kőris-tető Zetelaka 27,14 km-reAz Ördögútja székelyföldi töltésvonulat a Nagy-Küküllő bal partjától a Kis-Fenyéd patakáig terjedő szakasza. Darkókertje-sarka - Kőris-domb - Hosszúaszó-árok első feje a fenyédi határban - Hosszúaszó-árok második feje a küküllőkeményfalvi határban - Barabás kaszálói - Kis-Fenyéd.
Székelykapu Oklánd 49,35 km-reAz oklándi, jó állapotban levő parókia előtt álló, 1809-ben állított és jól megőrzött székelykapu, Udvarhelyszéken a legrégebbi. 1938-ban cserépfedésűre cserélték ki az eredetileg zsindelyborítású tetejét.
Román Viktor szoborpark Homoródszentmárton 42,11 km-reA Homoródszentmártonhoz tartozó Bükkfalva újabban művészek tanyája lett. Bükkfalva - Rendkívül érdekes hely, rendkívül érdekes környezetben, tényleg van látnivaló szűk kis környezetünkben is. Őszi séta III - A szoborpark igazán látványos. Szobrok - Végre. Bükkfalva egyik látványossága a Román Viktor szoborpark, ahol a homoródszentmártoni születésű Román Viktor műveinek arányos felnagyításával, testvére, Román Elemér építészmérnök mutatja be a szobrász alkotásait.
Basa fogadó és kézművesfalu Borzont 24,91 km-reA Basa fogadó országúti fogadó lévén, az utazóknak kínált egykor szállást, ételt és italt, a jószágnak pedig éjszakai pihenőhelyet. Volt, van, és lesz pojéka leves - A menűben. Szombaton - Szombaton a közeli Dórka panzióban mulattunk, így a vasárnapot azzal kezdtük, hogy átnéztünk ide a skanzenbe és megnéztük a madáretetőt is közelebbről. Záróra - Épp zárás előtt érkeztünk, de rendes volt a székelyruhás kislány, mert megengedte, hogy bemenjünk. A székely ember akkor az erdőből élt, szekérrel fuvarozott, azt pedig nem lehetett siettetni.
Evangélikus templom Hundorf Csatófalva 49,66 km-reCsatófalva egykori Hundorf faluhoz tartozó evangélikus-lutheránus temploma stílusjegyeiben a gótikus kort idézi a XV-dik századból. Csarnoktemplomnak épült, barokk oltára 1762-ből, Philippi Georg segesvári mestertől származik.
Református templom Ége 40,74 km-reÉge falunak már az 1600-as években fakápolnája volt, amit 1701-ben kibővítettek és kazettás mennyezettel láttak el. A kőtemplomot 1784-1792 között építették, ide került a fakápolna kazettás mennyezetének egy része is.
Királykút Marosvásárhely 42,76 km-reA városkép önkényes átszabásának példájaként említhető a Királykút, amely majdnem teljesen áldozatul esett a Pandúrok út építésének. Egy rejtekhely soha nem lehet üres - Legalábbis csak nagyon ritkán. Csak segíteni akartam - Értelmetlennek tartom, hogy ugyanannak a rejtekhelynek két geodoboza legyen. Ma este a kút mellett sétáltam el - Meglepve láttam, hogy a forrás melletti fémcső, betontalapzatával együtt, ki van rángatva a helyéből és a járdán fekszik. Szerencséjét, a teljes elapadás elkerülését csak annak köszönheti, hogy az út bevágása nem volt túl mély, ugyanis ez a forrást tápláló vastag kavicsrétegben tárolt talajvíznek csak a felső zónáját érintette.
The 1 km long, 50-200 m wide Borsaros nature conservation area lies on the right bank of the river Olt, at 651 m altitude, to the left of the road leading from Sancraieni to Sansimion. Senki sehol - Senki sehol, a kapu nyitva. Nincs - Doboz az nincs. A kültéri fürdő maradványai megvannak - A kültéri Borsáros fürdő sajnos nincs használható állapotban. It can also be approached from Jigodin Bai, half an hour walking. 60,73 km-re.
Homoród-folyó forrása 58,59 km-re A Homoród-folyó úgynevezett forrása, pontosabban kezdete, a Kis-Homoród és a Nagy-Homoród összefolyásánál található, Homoród községben. Innen dél felé folyik, majd 6 km után, Szászugránál, az Oltba ömlik.
Székelyzsombor eredetileg szász település volt, és temploma is abból a korból való. Mivel ezen a vidéken a szász telepítés a XIII-XIV-dik századra esik, erre az időre tehető a plébániatemplom eredete is. 53,18 km-re.
Melegárok Szécseny 53,64 km-re A Melegárok Szécseny nyugati részében található, délnyugat - északkelet irányban szeli át a Csíkszeredához tartozó nyaralónegyedet. Tulajdonképpen a Meleg-patak, a ferencjózsefi térképen Kurta-patak, medrét és környékét hívják így.
Attila vára Rika-erdei erődítményrendszer 58,09 km-re Attila vára a Rika-erdei kora középkori erődítményrendszerhez tartozik, Felsőrákostól 6 km-re északnyugatra, a Sóskút (Nádas) és Rika patakok között, enyhe lejtésű hegylábon helyezkedik el. A rejtekfát kivágták - eseslevi, április közepén, melyik évben? Mert a bejegyzésed szerint, több mint két évvel ezelőtt találtad meg a geodobozt, 2014-ben. Tölgyfa a bükkösben - eseslevi, én a Hun király című bejegyzésed dátuma (2014) miatt kérdeztem rá, hogy melyik évben voltál. Attila - Ebben az évben,2016-ban, voltam a Réka váránál meg a sírjánál s persze útba ejtettük az Attila várát is. A lelőhely legmagasabb pontja az egykor romokkal koronázott 684 m magas Hegyes- vagy Boldi-tető.
Panoráma a zsögödi szorosra Zsögödfürdő 58,91 km-re Zsögödfürdő Csíkszereda déli kijáratánál található, a város egyik, szépen rendben tartott szabadtéri, ásványvizes fürdője. Itt nehezebb dolgunk akadt - Az egész oldal tele volt kivágott fenyőkkel. Az oldalban - Hát igazán nem volt okos dolog kivágni a fenyőcskéket, de azért egy kis keresés után elékerült a doboz. Keresés a domboldalon - Többször jártam erre felé, nem tűnt különösebben nehéznek a feladat, miután gps-el felfegyverkezve indultam felkeresni a rejteket, annál inkább lelombozódtam, miután hosszasabb keresgélés után sem sikerült felfedezni a rejteket, pedig kivágott fenyőcske is, kő is akadt nem egy, ilyenformán párosítva is. Zsögödfördőn egy 53 kádas meleg fürdő egy fedett medence, egy szauna, és 2 szabadtéri medence van.
Csíkszentmihály község határán, a nevezetes Pogányhavas keleti részén, egy hajdani vár szétporladó romjai láthatók. Az ősi vár a Pogány-havas egyik alább eső, tojásdad alakú dombján, a nép nyelvén ma is Várhegynek nevezett kiemelkedésen, Felcsík völgyére benézve, s a szomszéd hegyeken lévő várakkal láttani összeköttetésben állott. 57,36 km-re.
Biális-kúria Csíkszentmihály 54,74 km-re A Biális-kúria Csíkszentmihály faluban található, a 254 A szám alatt - a 19-dik század elején, az 1800-as években épült. Az épület szerepel a Hargita megyei történelmi műemlékek jegyzékében, HR-II-m-B-12877.
Római katolikus kápolna Csíkszentmárton 69,3 km-re Csíkszentmárton északi kijáratánál, a Vásárhely nevű falurészen, a Szentsimon felé vezető útelágazásnál áll egy kápolna. Meséje arról szól, hogy a helyén már 1658 előtt létezett egy fából épült kápolna.
Tancs 50,52 km-re 1439-ben az okiratok Tats néven írják. 1454-ben Thanch, 1508-ban Thanchháza, 1587-ben Thancz, 1639-ben Tancs a neve.
Völgyzáró gát Ratosnya 52,29 km-re A ratosnyai épülő víztároló Ratosnya községtől észak-északkeletre, sziklás környezetben található, a Szék-, Tiha- és Középső-patakok összefolyásától délre, 1 km-re. A jelenleg 95 százalékban elkészült, földből készített duzzasztómű tervezett magassága 105 m, építését 1989-ben kezdték el.
Református templom Nagybacon 67,18 km-re Nagybacon látnivalója az 1930-as években épített, Kós Károly által tervezett és szépen felújított kultúrotthon. Kopjafák - Templomát és csodás kopjafáit megcsodáltuk mi is. A nagybaconi református templomot is érdemes közelebbről megnézni.
Sósvizes kút Mirkvásár 56,48 km-re A mirkvásári sósvizes kút a falu templomától keletre, 740 m távolságra, illetve a megyei úti letérőtől mintegy 500 m-re található. A kút mélysége 4,6 m, a benne levő vízoszlop magassága 3 m.
Vasfuvó domb Csíkszereda 51,68 km-re Csíkszereda nyugati határában, közvetlenül a Székelyudvarhely felé vezető országút mellett, az Olt hídjának közelében található, az úgynevezett Vasfuvó domb. Itt valamikor egy vashámor létezett, de nincsenek részletes adatok róla.
Csíkcsatószegi borvízforrás 68,62 km-re A Csíkcsatószeg központjában eredő borvíz, Alcsík egyik legjobb ízű borvízforrása. Hol volt hol nem volt - Mivel rendszeresen innen hozunk borvizet, havonta megnézzük, hogy megvan-e a doboz. Sízés után - Sízás után erre fele jöttünk és a geodobozra szert tettünk finom a borvíz télen is. Csatószeg - Megtaláltam a dobozt.
Kárpátok őre Csíkcsomortán 58,37 km-re A Kárpátok őre köztéri szobor Csíkcsomortánban található, az általános iskola előtti parkban. Horváth-Béres János fafaragó készítette, ez is egy másolat, másik három Magyarországon van.
Aszópataki aranybányák Csíkszentsimon 63,93 km-re Csíkszentsimontól nyugatra, a Bartis és Aladár-tető között, az Aszó-patak mellett aranybányák voltak, ahol még egy kevés ezüstöt is lehetett találni. Legalábbis több mint száz évvel ezelőtt, majd a bányászatot beszüntették.
Székely Határőr Emlékközpont Csíkszépvíz 56,4 km-re A Székely Határőr Emlékközpont egy impozáns, háromszintes épület, 2021 augusztusában megnyílt, hiánypótló turisztikai látnivaló. Kiállítás formájában a székely hadszervezetek és a Keleti-Kárpátok határőrizetének történetét mutatja be, az Árpád-kortól a második világháború végéig.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.