Péntekpataka település (Hargita megye) Központ: Gyergyótölgyes. Péntekpataka román elnevezése: Pintic.
Melegvíz-forrás Háromkút 28,62 km-reHáromkút egyik csodája a Melegvíz-forrásnak nevezett bővizű karsztforrás, amely a majd 1800 m magas Hagymás- hegység lábánál tör a felszínre és a kristálytiszta vizű Kisbékás-patakba ömlik. A forrás mögött feltételezett barlangrendszer - A kertek melletti úton, kocsival közelítettem meg a Melegvíz-forrást, amíg csak lehetett. Miben mérve? - Hmm, ha ez a meleg, milyen a hideg? Csodálatos és hihetetlenül bővizű forrás. A forrásból kiömlő víz azonmód egy bővizű patakot alkot.
Dánfalvi Naskalat Naskalat-hegycsoport 38,45 km-reA Terkő-mező felől érkezve, elhaladunk a Szakadát havasi legelőjének peremén található sziklás csúcsok mellett, és hamarosan fel is kapaszkodhatunk a Dánfalvi Naskalat erdővel borított csúcsára. Útközben még csodálatos a kilátás a Jávárdi-patak völgyére, a csúcsról viszont már nincs kilátás.
Kőválú-forrás Bucsin 49,71 km-reForrás az út mellett, hajtűkanyarban, a 29-es kilométerkő közelében, a Gyergyószentmiklós és Parajd közötti DN13B jelzésű műút mellett. Elmúlt a doboz - Délutáni ebéd után (a Basánál), útban hazafelé, megálltunk megkeresni a forrás dobozát. Felirata: Ezen útszakasz épült 1902-1904 években.
Fa harangláb Hidegség 40,13 km-reAz Urunk színeváltozása római katolikus harangláb a dombon, Hidegség temetőjének közepén emelkedik az ég felé. Temető - Amint közelebb kerültem a haranglábhoz, már messziről látszott, a deszka alatt. A mutatós fa harangláb becsületesen ki van kötve a négy sarkánál, sodronykötéllel.
Borospataka Gyimesközéplok 47,82 km-reBorospataka - Gyimesközéplok Előadás előtt, a kerítés után - A pünkösdi geotúra-geocitrom után a nap utolsó programpontja számomra a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadása volt, melyet a borospataki skanzen színpadán tartottak. Mintha mézeskalácsból lennének - Sok kicsi mesebeli házikó, meg ne kóstold, nem mézeskalácsból van, és a boszorkány sem leselkedik.
A Jeges-barlang lehelete Borszék 20,11 km-reA mindössze 40 m hosszú Jeges-barlang, réteges mésztufában, egy repedés mentén alakult ki. Jég - Én a másik dobozt kerestem, ami akárhol lehet a barlang felett, tudom mert felkerültem feléje, de ott aztán feladtam, sok repedést átkutattam, de eredménytelenül. Még egy kérdéses megtalálás - Meglepett, hogy milyen sokan voltak a Jeges-barlangnál, meg kellett várjuk, hogy elmenjenek, és csak azután közelítettük meg. A Jég-barlang elnevezés helytelen, ugyanis ez a barlang nem jégben alakult ki, hanem csak jeget tartalmaz.
Garados-kőbánya Csíkszentdomokos 43,18 km-reA Garados-domb Csíkszentdomokostól nyugatra emelkedik, a csúcsáról szép kilátás nyílik az Olt mentén hosszan elnyúló Csíkszentdomokosra, illetve a Balánbánya feletti Nagy-Hagymásra. Gyonyoru a kilatas fentrol - Keszitettem egy panoramat. Teljesen véletlenül - Erdélyi kirándulásunk alkalmával, teljesen véletlenül bukkantunk rá a geoládára. A láda nincs meg - A ládát nem találtuk a helyén, de érdemes volt felsétálni a hegyre, mert gyönyörű volt a kilátás. A Kis-Garadoson található kőbányában szép, fehér színű kristályos mészkövet, mozaik-alapanyagot termelnek.
Magyarok hídja Békás-szoros 16,83 km-reA Magyarok hídja, vagy befejezetlen híd a Békás-szorosban, a Pokol tornáca és a Pokol torka között, az Őrtorony alatt, a Kis-Békás-patak torkolatánál található.
Vasalt mászóút Egyeskő Hagymás-hegység 30,98 km-reBár nem igazi via ferrata, az Egyeskő tetejére vastag vassodronyok segítik a biztonságos feljutást. Nagy mászás - Háromkútról másztunk ki. Szikla - Egy nagyon könnyen megtalálható doboz. Csúcsforgalom - Az utóbbi időben megszoktuk, hogy hétvégén a legeldugottabb helyen is nagy a forgalom. A vasalt mászóút végén egy kis sziklatetőre jutunk, ahol épp annyi hely van, hogy egy pár ember elfér.
Fehér ház Gyergyószárhegy 26,56 km-reAmennyiben a Gyergyószentmiklós, illetve Gyergyószárhegy felett őrködő Pricskére szeretnénk eljutni, és a Güdüc-patak völgyéből indulunk, utunk a Fehér háznak nevezett épületrom mellett vezet el. Hófehér napsütés - Reggel, mikor a konyha ablakon kinéztem, napsütésben ragyogott Pricske fehér csúcsa.
Kilátópont Szakadát 36,02 km-reSzép panoráma nyílik a Felcsíki medencére, a Hargita és a Görgényi-hegysegre, a Nagyhagymásra, valamint a gyimesi hegyekre. Mese habbal - Én is szívesen csatlakozom az "Indián nyár a Naskalaton" fedőnevű kiránduláshoz. Mese hab nelkul - Az elso vonatkozas. Tolvajok tavasza - A 2018-as evet koszontenem minden kedves rejtek keresonek, egy elmaradt portyaval.
Bagolykő Bükkhavaspataka 35,09 km-reA Bagolykő megközelítése a gyimesközéploki Hidegségről indulva lehetséges, Bükkhavas patakából a Nagysarok-patak szádától indulva a Jávárdi-hegy fele. A Bagolykoverol mondva - Tehat roviden, termeszetesen feljutottunk a ko tetejere, ez is benne volt a tura programjaban. A lenyeg - Vegul is nem lehetek szaz es szaz szazalekos. A régi geodobozt elvitték, az új a helyén van - Az aznapi Jávárdi-körtúránk harmadik állomásaként, a Jávárdi-tető felől ereszkedtünk be a gerinc mentén, majd a patakvölgyek által barázdált erdőben egészen a Bagolykőig. Útba ejtjük a Szent Péter-kápolnát, ahonnan már látszik is a fenyvesből jól kiemelkedő Bagolykő.
Fekete-Hagymás-csúcs 24,8 km-reA Fekete-Hagymás a Hagymás-hegység második legmagasabb hegye. Ha Juh-patak felől érkezünk, a Patkókő alatt elhaladva, kék pont vezet a Berszán-pusztán keresztül.
Kápolna Kicsibükk 37,13 km-reA XVIII-XIX-dik század folyamán a nagyobb falvakból való kitelepedések során jöttek létre Gyergyó szórványtelepülései, közte a remetei Kicsibükk. A kis település Remete központjától közel 10 km-re, a Martonka-pataka felső folyásának két oldalán alakult ki.
Borvízkút Kilyénfalva 37,12 km-reA kilyénfalvi borvízkút Gyergyó-Kilyénfalva központjában, a falun keresztülhaladó DJ138 jelzésű megyei út dupla kanyarjában található, a katolikus templomtól északnyugatra. Pár méterre a főút kanyarjától egy kis fémből készített fenyőfával díszített kút vonja magára a figyelmet.
Magányos fa Gyergyóremete 35,08 km-reGyergyóremete déli részében, a katolikus temető és a Maros folyó közötti lapos árterületen egy magányos fát láthatunk. Nagyon hasonlít a híres fotós, Mircea Bezergheanu fájához, mely Tulcsa megyében, a Macin-hegység lábánál található.
Déli barakk és zártsánc Gyergyótölgyes 5,02 km-reA Kis-Beszterce déli oldalán, a part fölé emelkedő Kerek-domb teraszára épült a déli erődítmény, egy ötszög alaprajzú zártsánc. Ettől délre, 200 m-re, a Kerek-domb csúcsára megfigyelő- és szálláshelyet építettek.
Sziklavilág Setétpataka 46,02 km-reSötétpatak az Erős-hegy lábánál található, a Gyimesközéplokhoz tartozó falut szórványos házcsoportok alkotják. Elhanyagolt fürdő - A Vojkahavastól visszafele jövet megkerestük ezt a helyet is. Setét nem volt, patak igen s doboz is felette - Felmásztunk a sziklákhoz, Imecs kivadászta a dobozt a rejtekből. Setétpatak - Gyimesbükkről visszafele megkerestük ezt a dobozt is. A szép házak jellegzetes, négyszögű beosztású kertjei hosszan felfutnak a meredek hegyoldalakon.
Négyszögletes szoba Detunáták Csalhó-hegység 8,92 km-reA négyszögletes szoba egy szabályos téglatest alakú sziklaüreg a Csalhó-hegységben, a Detunáták nevű sziklacsoportban. Szögletes kőtömbök - Durau-ból indultunk a Dochia menedékházhoz, és a vízesés fele tértünk vissza, de egy szűz geodobozt nem hagyhattam ki, ezért meggyőztem a társaságot, hogy tegyünk egy kis kitérőt. Megközelíthető a kék sáv jelzés mentén.
Jávárdi-tető Jávárdipataka 36,16 km-reA legmagasabb pontján fenyvessel borított, 1444 m magas Jávárdi-tető a Jávárdi-patak völgye fölé magasodik. Új geodoboz új rejtekben - A pünkösdi geocitrom előtt szervezett Jávárdi-körtúra alkalmából érkeztünk a helyszínre. Útban a csúcs felé látványos sziklaalakzatokat tudunk megfigyelni.
Kőzúgó Gyergyócsomafalva 47,78 km-reUtunk jó darabig a Somlyó vize terén vezetett, azután a Kis-Somlyó hegyek közé mélyedő völgyébe tért be. Zúgó - A fából készült lépcsőkön a jeges hó nagyon csúszott, de a Zúgó vízesés megéri a "nyaktörést". Hangos patak - Út menti rejtekhely, könnyen megközelíthető. Fennebb e völgy havasias küllemet ölt, szép fenyvesek-koronázta sziklák tornyosodnak fel, melyek alján az összeszoritott patak haragosan tombol sziklamedrében, a Kőzúgónál pedig szép zuhatagot alkotva rohan le.
Veres-kő Gyergyótölgyes 5,99 km-reGyergyótölgyestől északra, a helység központjától 2 km távolságra emelkedik ki egy magányos sziklaszirt. Sajnos - A ládát, dobozkát, sikerűlt TÚL JÓL elrejteni. Gratula az első megtalálónak - Gratulálok a geodoboz megtalálásához. Érdekes vöröses-barnás színével hívja fel magára a figyelmet.
Pierre Curie-forrás Borszék 19,83 km-reA Pierre Curie-forrás az Ősforrástól a Bagolyvár felé vezető ösvényen fekszik. Csütörtököt mondott a forrás? - Pedig igyekeztem azonnal, még május elsején, szombaton este elkészíteni az új rejtések weboldalát. Nedves - A beton völgy felőli része enyhén nedves volt, de semmi kóstolási lehetőség nem volt. Lehet nem állandó a hozama - Hasonló tapasztalatunk volt a Tündérkert bejáratánál levő parkolóval szemben található Petőfi-forrás vizével. Ezt a forrást csak 1932-ben fedezték fel, nevét Pierre Curie francia fizikusról kapta, aki 1898-ban fedezte fel a rádiumot.
Vigyázó-kő 32,03 km-reAz Öcsém-tető sziklafalának lábánál húzódó kőfolyást Ördög-malomnak, míg a közelében emelkedő sziklatömböt Vigyázó-kőnek nevezik. Eke túra - Egy novemberi Eke túrán kerestük meg a dobozt. Teli napsutesben - A csiki -23 fokos kodbol jol esett a napsutesben turazni, elsonek a Vigyazo-kovet szemeltuk ki. Zöld majom - A részeg erdőn józanul áthaladtunk, megsimogattuk az ördög malmát, megcsodáltuk a csúcsról a panorámát. A Vigyázó-kő kilátóponjára a Balánbányáról az Egyes-kőre vezető, kék sávval jelzett túraútvonalból ágazik el, a kék kereszttel jelzett ösvény.
Rajta-borvízforrás Bélbor 29,48 km-reA bélbori Rajta (Raita), Filipest (Filipesti) és Truca (Truta)-forrás egy utca mentén található. A Rajta-forrás legendája - A forrás feletti faépítményre egy szöveg van kihelyezve, rajta Bélbor község polgármesteri hivatalának fejlécével, melyen a forrás legendája olvasható. A Rajta-forrás vizét egy betongyűrűbe foglalták, mely betontetővel van lefedve.
Bagolyvár Borszék 19,36 km-reEz a hely a második világháborúban géppuska-fészek, erődítmény volt. Bunkerek és a rejtek - Hmm, pedig úgy érzem, hogy elég jól leírtam. Jól elnéztük - Elértünk a kereszthez, megpihentünk, de semmi sem jelölte a Bagolyvárat. A két bunker és a kilátópont helye - Hát, a keresztnél már nem igazán van szükség útjelzőre. Csodálatos panoráma tárul elénk a Kis-Bor-patak völgyére, alattunk a Piatra Neamt felé vezető DN 15-ös úttal.
Angyaljárás Gyergyószentmiklóson 30,48 km-reTisztelt címzett: Délia, Jenő, és Dalma. Angyalláda - Késéssel ugyan, de annál nagyobb izgalommal és örömmel kotortam elő a legigazibb kincsesládát, és a benne rejlő szívhez szóló ajándékot. Áldott karácsonyt!
Karakó vasúti viadukt Lóvész 48,73 km-reKarakó egy megállóhely neve, mely a kilencvenes évek közepén létesült az ajnádi és lóvészi állomások között. Az impozáns mérető Karakó-hídvölgy Székelyföld egyik kevésbé ismert, elrejtett völgyében fekszik, annak vadregényes környéke fölé magasan kiemelkedik, Csíkszereda felől közeledve már messziről látszik.
Új ortodox templom Récefalva 12,39 km-reRécefalva Gyergyótölgyes része, lakói döntő többségben ortodoxok, egy részük baptista, de van néhány római katolikus is. A rejtés után tíz évvel - Miután másfél hónappal ezelőtt elszalasztottam a récefalvi látnivalók megtekintését, most visszatértem a környékre. A kis templomot 1990 után építették, amikor átvette a helyi ortodox közösség kiszolgálását a régi fatemplomtól.
Hét jegenyefa Csíkszentdomokos 42,49 km-reFelcsík legészakibb fekvésű, és egyben legnépesebb községe délen egybeépült Csíkszenttamással, Csíkszentdomokos fő folyóvize az itt még patak nagyságú Olt. A település ütőere a Balánbányára vezető Fő utca, ennek mentén található a közintézmények többsége.
Basa fogadó és kézművesfalu Borzont 46,23 km-reA Basa fogadó országúti fogadó lévén, az utazóknak kínált egykor szállást, ételt és italt, a jószágnak pedig éjszakai pihenőhelyet. Volt, van, és lesz pojéka leves - A menűben. Szombaton - Szombaton a közeli Dórka panzióban mulattunk, így a vasárnapot azzal kezdtük, hogy átnéztünk ide a skanzenbe és megnéztük a madáretetőt is közelebbről. Záróra - Épp zárás előtt érkeztünk, de rendes volt a székelyruhás kislány, mert megengedte, hogy bemenjünk. A székely ember akkor az erdőből élt, szekérrel fuvarozott, azt pedig nem lehetett siettetni.
Óratornyos ház Gyergyótölgyes 5,68 km-reAz óratornyos ház, vagy röviden Az órás ház, a Putna-folyó jobb partján található. A DJ127 jelzésű megyei útról is észrevehető, szemben a katolikus és ortodox templomokkal.
Két ismeretlen német katona sírja Sánc-patak 49,24 km-reKét ismeretlen német katona sírja a Bilibók-tető oldalában, a Sánc-patak nyugati lejtőjén, Galaczi Péter volt földjén. Az 1944 augusztusi román átállás váratlanul érte a szovjet csapatok ellen román területen védekező német erőket.
Kecske-kő Görgényi-havasok 43,66 km-reA Kecske-kő a Görgényi-havasok egyik legszebb kilátást nyujtó csúcsa, a Fancsal kialudt vulkán kráterperemének egyik kiemelkedő sziklája. Árkon-bokron-sziklán - A Bakta-nyereg felől érkeztünk, a piros háromszög jelzés mentén. Tél vót, hó vót - Laposnya, Bakta-nyereg, Eszenyő-mező úton köszelítettük meg, fent már 10-20 cm hó volt. Első túra az új évben - Gyönyörű havas táj fogadott.
Magyar katonák sírja Tarhavas pataka 44,81 km-re18 magyar gyalogos, huszár, tüzér és honvéd sírja - Tarhavas pataka 324 szám, 3,9 km a 12/a főúttól - 1916 december 8 - 1917 szeptember 7. Az adatok szerint 15 katona neve, csapatteste ismert, a kőoszlop Páll Lajos hadnagyé.
Diák Bara János-ház Csíkszenttamás 45,48 km-reA 125-ös megyei út és az Ambrusok szere felé vezető utca sarkánál található csíkszenttamási háznak különleges, vasajtós padlásablakai vannak. Jelenleg a ház alsó szintjén, a főútra néző oldalon, kereskedelmi egység működik.
Karakó-völgyhíd Lóvész 48,78 km-reA Csíkszereda - Gyimesbükk vasútvonal a történelmi Magyarország egyik legszebb, egyben legnehezebb hegyi pályája mentén vezet végig. Rejtekhely találkozó második napján - A VI-ik rejtekhely találkozó második napjának első állomása volt ez a völgyhíd. EKE tabor - A csikszépvízi EKE Táborban szervezett kirándulás pikantériája volt ez a dobozkeresés. Gigantikus méretek - Előbb távolról csodáltuk meg, majd alulról, oldalról, aztán a tetején sétálgattunk a kellemes napsütésben. A szép, romantikus táj mellett látnivalói olyan remek műtárgyak, mint a Karakó, a Ladók, az Utusaly és a Bánya völgyhidak, illetve a lóvészi alagút.
Bardócz-kő Békás-szoros 15,97 km-reA Bardócz-kő a Bardócz-hegy Lapos-patak szorosa felé magasodó sziklája, szemben a Kupás-kő sziklafalával, nevezik még Lapos-falnak is. Megközelíthető a Bardócz-pataki út mentén, a Kupási tanyák felé haladva.
Lomáska Kis-Lomás-vízesés 45,9 km-reA Kelemen-havasokban található Kis-Lomás patak felső szakaszát egy andezitlépcsőn lezúduló vízesés ékesíti. Lomás Ica, Kis Lomás úr, és a Cica-Mica - Maroshévíz felől a Lomás-patak mentén haladtunk, érintve a Forrás-, majd a Büdös-mező eltérőket. Moha és gombák - Nemcsak a vízesés szép, hanem az odáig vezető út is szép. Végre - A sok rókagomba miatt gondoltam, hogy mi is augusztusban jövünk ide, de nem tudtam kivárni. A román Cascada Lomasel megnevezésből kiindulva - mivel a földrajzi hely nevét nem áll módomban megváltoztatni - a ládát Kis-Lomás helyett rokonszenvesebb hangzása miatt Lomáskának neveztem el.
Isztinakő Bélbor 25,02 km-reAz Isztinakő (románul Piatra Laptariei) Bélbor községtől keletre, a Kis-Beszterce folyótól északra található, a Pintye-hegyláb (Piciorul Pintea) és a Kisbükk között. Az 1452 m tengerszint feletti magasságon található csúcstól délnyugatra egy éles fogakkal az ég felé meredező sziklát találunk, amit (újabban) Kodrán (Codrean)-sziklájának neveztek el.
Parajdi faszerkezet 59,26 km-re A parajdi faszerkezet helyét illetően egy erős tippem van. Rég jártam arra, akkor még csak a gátként szolgáló farönk volt ott.
Évszázados szilfák Csíkrákos 57,08 km-re A község központjában, az iskola előtt terebélyes akácfák és szilfák sorakoznak, a leveleik fogazottak, érdes tapintásúak. Ha közelebbről megnézzük, akkor láthatjuk, hogy évszázados fákról van szó.
Domokos Pál Péter szobor Csíksomlyó 64,88 km-re Csíksomlyón minden évben megtartják az Ezer Székely Leány napját. Rakoncátlan doboz - Nem tudom, hogy indult útnak ilyen hamar, pedig kis kövek közé tettem, de ezek szerint ez egy felületes rejtés volt, ha mar az első megtaláló újra kellett rejtse. A fejmosás késik, de nem múlik :-) - Ez már a második alkalom, hogy keresem ezt a geodobozt. Szobor - Bizony leültem és gondolkodtam, de a felvilágosodás elmaradt. 1998 július 5-én leplezték le az ünnep egykori kezdeményezőjének, Domokos Pál Péternek az egész alakos szobrát.
Régi sáncok Gyimesfelsőlok 50,45 km-re A gyimesfelsőloki régi sáncokat 1701-1702-ben építették a tatár betörések ellen, a sáncok az első katonai felmérésen is jól láthatóak. A jelenleg is látható rész körülbelül 120 m hosszan húzódik el kelet-nyugati irányban a Csapó-hegy északi lejtőjén.
Nepomuki Szent János-kápolna Csíktaploca 64,76 km-re Csíktaploca északi részén, a Csicsó és Delne felé elágazó országút szomszédságában, az 1912-től felhagyott régi temető mellett áll. A kis kápolnaszerű építményről azt feltételezik, hogy Nepomuki Szent János szobrának lehetett védfala.
Vasfuvó domb Csíkszereda 66,01 km-re Csíkszereda nyugati határában, közvetlenül a Székelyudvarhely felé vezető országút mellett, az Olt hídjának közelében található, az úgynevezett Vasfuvó domb. Itt valamikor egy vashámor létezett, de nincsenek részletes adatok róla.
Katolikus templom Csíkmadaras 52,21 km-re Csíkdánfalva és Csíkrákos között, az Olt és a Madaras-patak találkozási pontjánál fekvö Csíkmadaras Felcsík legdélibb települése. A templom melletti akácfák mesélnek a településről.
Szent László katolikus templom Csíkszépvíz 56,51 km-re Csíkszépvíz római katolikus temploma 1880 és 1892 között épült Kiss Sándor gyergyócsomafalvi építész tervei alapján, Szász István üvegcsűri építész kivitelezésében, neogótikus stílusban. 1897-ben Murányi Kálmán felcsíki főesperes megáldotta.
Két ismeretlen magyar honvéd sírja Lókút teteje 50,14 km-re Két ismeretlen magyar honvéd, a 32-dik határvadász zászlóalj katonáinak sírhelye Lókút erdős részén, közel az egykori határvonalhoz. A Rákóczi-vártól a gerincen felfelé körülbelül 2,8 km, a harmadik határkőtől körülbelül 800 méterre, 1944 augusztus-szeptember.
Rabsonné útja Deszkásvár 64,85 km-re A különböző leírásokban, két különböző helyen található töltésvonulatot is ugyanazon a név alatt, Rabsonné útjának hívnak. Ez az Orbán Balázs által is leírt töltés lenne a mondában is emlegetett, tulajdonképpeni Rabsóné útja.
Fekete nyárfa csonkja Csíktaploca 65,21 km-re Csíktaplocán, a Lázár-kúriától 100 méterre, a járda közepén, egy 4 m kerületű fekete nyárfa található. Pontosabban, csak a maradványait láthatjuk már, mert nemrég majdnem a tövéből levágták.
Alsóbogáti-forrás Csíkrákos 57,03 km-re A bogáti kápolna alatt több borvízforrás fakad, egyik forrás vizét az 1938-ban közadakozásból épített melegített borvízfürdő hasznosította. A fürdő épületét 1971-ben újjáépítették, faragott oszlopos előteret képeztek ki.
Ördögútja Zetelaki Szőlőhát 68,57 km-re Az Ördögútja második töltésszakasza a szentkirályi Nyírtől a zetelaki Szőlőhátig vonul, majd a Nagy-Küküllő Ivó hídjához ereszkedik be. Hossza 1200 m, északnyugat - délkelet irányban húzódik.
Mezítlábas ösvény Szováta 69,7 km-re A mezítlábas ösvény Sebastian Kneipp német természetgyógyász által kifejlesztett egészségmegőrző módszeren alapszik. Az ösvény más és más felületű anyagokból áll, melyeken mezítláb gyalogolva stimuláljuk a talp különböző reflexpontjait.
Dugásfürdő Csíkdánfalva 50,59 km-re Csíkdánfalva község határában több jó minőségű borviz fakad, a nyugati részén, a Madaras- és a Gödörviz-pataka összefolyásánál 1926-ban egy kis fürdőhely létesült, mely Dugás-fürdő néven vált ismertté. Cache captivus - Nem próbáltatok egy kis lazító szúrit adni a fa hátsó felébe? Mindjárt elengedte volna a dobozt. Szerencsétlen nap - A medencében nem volt víz, a láda beszorult. Szuk - Amikor rejtettem egyaltalan nem volt szuk a lyuk.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.