Telekfalva település (Hargita megye) Központ: Felsőboldogfalva. Telekfalva román elnevezése: Teleac.
Elpusztult középkori templom PatakfalvaPatakfalva temetőjének keleti részében nemrég régészeti kutatásokat kezdtek. Hát ez furcsa El nem tudom képzelni, hogy ha már kiástak 5 darab 5x5 méteres gödröt, a hivatkozott cikk szerint, és feltártak annyi falrészletet, akkor miért temették volna vissza? Na de majd csak kiderül. Asatas A rejteket megtalaltam (a szogletes kovet), de a ket kis ko a ladaval eltunt. Ezen a helyen valamikor egy templom állt, mely hajdanán három falu (Patakfalva, Telekfalva, Sándorfalva) közös erőfeszítéséből készülhetett el.
Református templom PatakfalvaPatakfalva régi temploma az 1802-es földrengéskor elpusztul. A falutól délre fekvő Papdomb tetején, a temető szélén állott.
Református templom LókodA Nagy-Homorod völgyének legkisebb települése a községközponttól, Homorodszentmártontól 2,5 km-re, a Lókod-patak völgyében húzódik. Egy ujjászülető falu Érdekes, az előttem levő bejegyzéssel ellentétben nem tudtam nyugodtan keresgélni, mert két helybéli idős bácsinak éppen ott volt fontos megbeszélni valója, nem voltak hajlandóak diszkréten hátatfordítani, hogy nyugodtan keresgélhessek. Zsákutca település Patakfalva felől érkeztem, és a bágyi Várhegy felé tartottam, de nem hagyhattam ki a lókodi református templomnál elrejtett geodobozt. Fölötte emelkedik a 856 m magas bágyi Várteto, melynek túloldalán található a népszokásairól nevezetes Bágy falu.
Várhegy BágyA Várhegy Bágy falutól északra található, rendkívül szép kilátást biztosító magaslat. Pásztorkutyákat kerülgetve Kocsival közelítettem meg, amennyire lehetett, a Bágy feletti konglomerát domboldalt. Lada athelyezes A Bagyi varnal athelyeztem a geoladat, a regitol ugy jo 30 meterre delkeletre. Itt középkori vár nyomai fedezhetőek fel.
Református templom és rovásemlék BágyKétségtelen, hogy temploma gótikus kori, a Magyar református templomok szerint ismeretlen időkből származik. Orbán Balázs ezt írja: Temploma a későgót korból (XV-dik századból) való, teljesen átalakítva lévén, ezt is csak töredékeiből ismerjük fel.
BikafalvaA tizedjegyzékben Art de Luce Szent Lukács tiszteletére szentelt templomát jelzi. Az evangélista jelképe ugyanis az áldozati tulok, mivel evangéliumát Zakariás áldozatának leírásával kezdi.
Református templom MiklósfalvaA régi templomot 1784-ben kezdték építeni, 1801-ben fejezik be. Középkori katolikus lakói Homorodszentlászló templomához tartoznak, a reformáció idején áttérnek az új vallásra.
Temető-domb MiklósfalvaA Hódos- és a Szőke-patak összefolyásánál Miklósfalva alig talált letelepedésre elegendő helyet, így területe eléggé hepe-hupás. Temetője látványos helyen, a falu feletti dombtetőn helyezkedik el.
Kerekerdői focipálya SzékelyudvarhelySzékelyudvarhelytől délkeletre létezik egy kedvelt kirándulóhely, amit Kerekerdő néven ismernek. Itt van a focipálya is, ahol már több mint 70 éve megtartjuk, megszakítás nélkül, a hagyományos Húsvéti Kupát, három utca részvételével.
Kopjafás építmények SzékelyudvarhelySzékelyudvarhely déli bejárata a Csicser és a Mondó-hegy között, a Nagy-Küküllő völgyében található. A városnévtáblán kivül két kopjafás építmény is található itt.
Kőpince Tollas Persányi-hegységA Kőpince egy sziklaüreg a Tollas oldalában, mely a Kerekhegy tetején levő Kőasztallal néz szembe. 15 m mély, a bejáratánál 5 m széles és 3 m magas, befelé alacsonyul és 50 m-re kiszélesedik, körülbelül 45 fokkal süllyed lefelé.
Sziklakapu Ürmösi határ-patakAz Ürmösi határ-patak, jelenlegi nevén Ürmösi Töpe-patak fejének baloldali ágán egy érdekes sziklakapu található, mely alatt átfolyik a víz. A hely a Tolvajos-barlangtól körülbelül 500 m távolságra található, észak-északkelet irányba.
Kőasztal Kerekhegy Persányi-hegységA Kerekhegy az Alsórákos környékén található hegyek közül a legmagasabb, 932 m tengerszint feletti magasságával. A gerince egy kifli alakú görbülethez hasonlít, a két vége Alsórákos felé mutat.
Tartód váraTartód vára Székelyudvarhelytől légvonalban 35 km-re északra, a Nagy-Küküllő forrásvidékén, Székelyvarság község Bagzos határrészének közelében található. Csak a rejtekhelyet Először ott keresgéltünk, ahová a koordináták mutattak. Ez már a negyedik eltűnt geodoboz itt Az eredeti rejtés óta háromszor rejtettem újra a Tartód vára eltűnt geodobozát, ez azt jelenti, hogy 2008 óta 4 geodobozt rejtettem itt.
Református templom BibarcfalvaBibarcfalva látnivalója a református templom Szent László-legendát ábrázoló freskótöredékei. Borvízes falu Ezt a rejtekhelyet már jó régen megtaláltam, mint a letöltött képek is bizonyítják. 1332-ben plébániatemploma van, papja, Balázs.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.