Alsófarkadin település (Hunyad megye) Központ: Alsófarkadin. Alsófarkadin román elnevezése: General Berthelot. Egyéb neve: Farcadinul de Jos.
A dévai gyerekek Szent Ferenc Alapítvány Déva 30,5 km-reA gyermekotthonok híre messzire hallatszik, s az erdélyiek tudják, amelyik gyermek Csaba testvér otthonába bekerül, az megmenekült. Templom - Éppen az ötórási misére gyülekeztek a hívök amikor odaértem a templomhoz. Árvák - Sikerült megtalálnom a dobozt. Sokan itt találkoznak először folyóvízzel, fésűvel, iskolával, jó szóval, Istennel.
Szárkő-hegység 46,2 km-reA Szárkő-hegység a Déli-Kárpátok északnyugati részén található, Krassó-Szörény és Hunyad megyék területén. A Szárkő név az ómagyar szár szóból ered, kopaszkövet jelent.
Római híd Kőaljaohába 9,71 km-reA romokat könnyű megtalálni, Hátszeg felől érkezve a helység előtt levő híd előtt le kell hajtani a főútról. A murvás úton egészen a hídig el lehet menni.
Református templom Őraljaboldogfalva 6,86 km-reŐraljaboldogfalva református templomát a késő román korban építették, tornyát román stílusu ikerablak díszíti, bizánci jellegű freskóit a 14-dik század elején készítették. Atutazoban voltam - Igy gondoltam, ami az ut melett van es nem kell kiterni, megprobalom megtalalni, es osszejott. A dobozt nem találtuk - A dobozt hiába kerestük, de a templom nyitva volt, ketten, 10 lejért csodálhattuk a freskókat. 3 dobozka - Őraljaboldogfalva református templománál 3 dobozt találtam egymás mellett. A templomot kőfal övezi, ez az épület szolgált mintául az egész Hátszeg-medence ortodox rítusu román kori építészetéhez.
Pietrele-vízesés 23,63 km-reA Retyezát-hegység északi részének leggyakrabban használtmegközelítését ajánljuk. A megtalálások dátuma szerint - A bejegyzéseket a megtalálások dátuma szerint szeretnénk sorba állítani, és nem a bejelentések dátumának alapján. Rendben - Akkor mostantól odafigyelek erre is. Gyors találat - A tavalyi térkép miatti kudarc után az idén sikerrel jártunk. Kőaljaohába településtől indulunk, útvonalunk több nevezetesség közelében halad el.
Nagy-csúcs Retyezát-hegység 25,58 km-reA Déli Kárpátok szivében emelkedő Retyezát egyike a Kárpátok leglátványosabb hegytömegeinek. Igazad van - Tényleg Pistyulé volt a címzett, rosszul emlékeztem. Jokat nevettem a bejegyzeseiteken - Szives elnezeseteket kerem avegett, hogy veszelybe sodortam testi epsegeteket. Szifonok, geovibxxxorok és a zoknibavaló - Rendben, egy félszifon, esetleg egy rövid szifon is jöhet. A jégformálta éles gerincekben, hegyes kárcsúcsokban tetőző hegység domborzati és kőzettani változatosságával a Kárpátok sokszinűségének példaértékű hegyvonulata.
Óhunyadvár Vajdahunyad 14,67 km-reVajdahunyad déli szélén, a Hunyadiak történelmi nevezetességű családi várának közelében, a Cserna és a Zalasd összefolyása felett emelkedő 319 m magas Szentpéter-hegyen fekszik a korai Árpád-korban épült Óhunyad vára.
Campusel 38,92 km-reA Campu lui Neag - Gura Butei - Szkokul-szoros - Bárány-mező - Campusel útvonal a Nyugati-Zsil mentén halad, földrajzilag előbb a Vulkán-hegység és a Retyezát, majd az Oszlea-hegy és a Kis-Retyezát határvonalát követi. Megtaláltuk sikeresen - Jorgován-kő mászás előtt kerestük meg a ládát.
Malajesd vára 15,22 km-reA Retyezát-hegység északi lábánál húzódó Hátszegi-medence déli szélén, a Szálláspatak vize mellett fekszik Malajesd község. Jót kuncogtunk - Ott voltam a rejtésnél. A várat átépítették - A falakat megerősítették, a tornyot felfalazták és lefedték. A falu déli szélén lévő dombon tekintélyes rom magasodik, Malajesd vára.
Komárnyik-bauxitbánya 23,88 km-reFégyér falutól a Fundatura Ponorului tanyavilág felé tartva, körülbelül az út felénél található az egykori, felhagyott Komárnyik-bauxitbánya.
Ortodox templom Guraszáda 43,75 km-reGuraszáda, Dévától 30 kilométerre északnyugatra, a Maros jobb partján, a 7-es főút mentén fekszik. Az Ákos nemzetségbeli Illyei család 1292-ben kapott engedélyt rá, hogy területére románokat telepítsen.
Aranyvár Piski 29,73 km-rePiski városka fölött, az Érchegység Nagyági csoportjának délii végében, az itt északnyugatra kanyargó Maros jobb partján fekszik Arany község. A falu délkeleti végében, az Arany-hegy lábánál, közvetlenül a Maros ártere fölött középkori vár is állott egykor.
Görögkeleti templom Demsus 7,31 km-reA Ruszka-havasok Sztrigy hegysorában, a Hátszegi-medence nyugati szélén, a Demsusi-patak mellett fekszik Demsus (Demsdorf) falu. Ortodox - Ez, tényleg egy építészeti kincs. A legrégibb görögkeleti templomnak tartják.
Vörös Bástya Marosillye 40,1 km-reA reneszánsz épületet megvásárolta a Ferences Szerzetesrend, hogy azt felújítva, egy Bethlen fejedelemre emlékező Múzeumot, és országúti vendégfogadót alakítsanak ki az évszázados falak között.
Scurtu-nyereg Páreng-hegység 55,15 km-re A 2203 m magas Scurtu-csúcs mellett, a 2111 m-en található Scurtu-nyeregnél gyönyörű kilátás nyílik a Kicsi-Zsíl (Jiet-patak) völgye felé. Itt tér le a Mija-tó (ejtsd Mizsa) felé a túraösvény.
Kicsi-Zsíl-szoros Páreng-hegység 51,63 km-re Petrozsénytől a Szárazgödör (Groapa Seaca) menedékházig az aszfaltút a Kicsi-Zsíl (Jiet-patak) völgyében vezet. A szép szorosban számos magasról lezúduló, nagy hozamú vízesést láthatunk.
Esztena üstje-tó Páreng-hegység 59,32 km-re A Zanoaga Stanei nevű tó 1924 m tengerszint feletti magasságban található, víztükre 0,6 hektár felületű. A tó vize kövek alatt vezet el a Rosiile-patakba, mely miután összefolyik a Gheres-patakkal, a Kicsi-Zsíl nevet veszi fel.
Városerődítés Szászsebes 65,37 km-re A ma városi rangban levő település területén a régészek már a rómaiak korából találtak szervezett életre utaló leleteket. Idővel megfordultak itt a gótok és a hunok is, majd az avarok, szlávok következtek.
Hosszú-tó Páreng-hegység 59,7 km-re A Hosszú-tó a Rosiile-tó mellett, attól nyugatra található. A tó mellett vezet el az a túraösvény, mely a Mundra-tó mellett elhaladva, a Grujú-nyeregnél ér ki a főgerincre.
Kaprióra 62,63 km-re Kaprióra falu határában két barlang található, a Sinesie- és a Dutu-barlang. A Sinesie a Kápolnásra (Capalnas) vezető földúton körülbelül 300 méterre van, míg a Dutu a Pozsgára (Pojoga) vezető út közelében.
Rosiile-tó Páreng-hegység 59,91 km-re A Rosiile-tengerszem a róla elnevezett gleccsermedencében található, 2000 m magasságban. A Páring-hegység legnagyobb, 3,72 hektár vízfelületű tava.
Teregova-szoros Örményes 65,5 km-re A Temes-Cserna árok a Kárpátok leghosszabb folyosószerű árka, 90 km hosszú, Örményes és Teregova között összeszűkül, kialakítva a Teregova-szorost. A Teregova szűk szorosán keresztül kapcsolódik északra a Teregova-felszín a Karánsebesi-medencével.
Örményesi-szoros Örményes 63,61 km-re A Temes-folyó két szakaszon is bevágta magát a Szemenik-hegység kemény, kristályos kőzetébe. A Teregova falutól északra található szoros mellett, Örményesnél is szép, vadregényes, epigenetikus szurdokvölgy alakult ki.
Mundra-tó Páreng-hegység 59,64 km-re A Mundra-tó a Nagy-Páring-csúcstól kelet-északkelet felé terül el, 1,12 hektáros vízfelülete van. A Páring-hegység legmagasabban elhelyezkedő, 2158 m-en kialakult tava.
Valle Mika mészkövei 59,98 km-re A Valle Mika mészkövei az Ompoly-kövekhez hasonlatos olisztolit képződmények, amelyek tulajdonképpen nem tartoznak a szoros értelemben vett Torockói-hegység területéhez. Ellenben a hatalmas sziklatömbök valamikor a geológiai idők folyamán a Torockói-hegység akkori mészkőpartjáról vándoroltak egyre délebbre, majd beágyazódtak az akkori tengerfenékbe.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.