Baresd település (Hunyad megye) Központ: Őraljaboldogfalva. Baresd román elnevezése: Barastii Hategului.
Algyógy legértékesebb épülete a körkápolna - a közelmúltban elvégzett régészeti feltárások szerint a kicsiny kerektemplom a 11-dik vagy a 12-dik században épült, s így a legkorábbi kerektemplom Erdélyben. A rotunda, egykor plébániatemplom, a református templom kertjében áll, a paplak közelében. 43,66 km-re.
A Kis-Páring egy füves csúcs, mely 2074 m magasságban helyezkedik el. Petrozsény irányából, a Maleja-völgyből indulva, a Badea-csúcsról kapaszkodhatunk ki ide. 47,26 km-re.
A Boli-barlang Petrozsénytól 6 km-re, északra található, azon az úton, mely Hátszeg vidékét a Zsil völgyével köti össze. Eső után - A magas vízállás miatt a barlangba nem lehetett bemenni. Itt halad át a Hunyad megye két részét összekötő vasútvonal, mely 66 kanyarral és 8 alagúttal rendelkezik. 31,94 km-re.
Jósika-kastély Branyicska 40,5 km-reBranyicska várkastélya, a Jósika-kastély, Branyicska község nyugati szélén, a Marostól északra található dombon áll. Az épületet és a körülötte fekvő parkot szociális otthonként használják.
Római márványbánya Bukova 23,85 km-reA márványbánya, ahol már a rómaiak korában is folyt a kitermelés, Bukova falutól körülbelül 7 km-re található, a Bisztra-patak völgyén felfelé. Az itt kitermelt kristályos mészkő fehér, enyhén kékes színű, egy kevés grafittartalom miatt néhol fekete foltokkal.
Hirtelen-vízesés Godján-hegység 36,9 km-reA több mint 290 m magas Hirtelen-vízesés a Godján-hegységben található, vad környezetben, nehezen megközelíthető helyen. A neve románul Scurtele, amit helyesen Hirtelen megáradó vizek-nek lehet fordítani.
A Retyezát-hegység északi részének leggyakrabban használtmegközelítését ajánljuk. A megtalálások dátuma szerint - A bejegyzéseket a megtalálások dátuma szerint szeretnénk sorba állítani, és nem a bejelentések dátumának alapján. Rendben - Akkor mostantól odafigyelek erre is. Gyors találat - A tavalyi térkép miatti kudarc után az idén sikerrel jártunk. Kőaljaohába településtől indulunk, útvonalunk több nevezetesség közelében halad el. 19,51 km-re.
A Szárkő-hegység a Déli-Kárpátok nyugati részén található. Illés lekergetett - A túránk legmagasabban fekvö dobozát a Kis-havasi kereszt alatt találtuk meg. A térképen egy eldőlt, egyenlő szárú háromszögre hasonlít, melyet nyugaton a Temes völgye választ el a Szemeniktől, északon a Bisztra a Ruszka-havastól, délen a Hideg patak a Godjántól és a Csernai-havasoktól, keleten a Sesz és a Nagy patakok a Retyezáttól. 43,62 km-re.
Kolc-vár a Retyezát-hegység festői környezetének legromantikusabb, valamennyire épségben megmaradt vármaradványa. Geoládát nem találtam - De - ha minden igaz - ott voltam az újrarejtésnél. Szép volt, talán igaz sem volt - Geoládát találtak a kolozsvári túratársaink. Varkastely a Karpatokban - Az egyik legendas varromom az almaimban. A Retyezát bejáratát védelmező vár romja Szuszény falu határában, a Malomviz patakának jobb oldalán levő sziklacsúcson emelkedik a magasba. 11,72 km-re.
A Ponor-rét, melyet az Isten tenyere néven is emlegetnek, a Kudzsiri-havasok Gradistea Muncelului-Cioclovina Nemzeti Parkjában található. Köszönet - Köszönet a játékvezetőnek, tőle hallottam először erről az ízlésemnek megfelelő helyről. Dörgedelmes féle - Két év után, 2022 november 24-én jelentem be, hogy nem találtam meg az itt elrejtett geodobozt. 900 méter magasan fekszik, a Ponor-patak kígyózva szeli át, majd a sziklák tövében eltűnik. 18,09 km-re.
A dévai várrom Déva központjában levő Várhegyen található, a hegytetőn levő, romos állapotban levő vár legrégibb része egy falgyűrű. Dévai sárgyúrás - A város felől, a Vár utca felől közelítettük meg a várat, a sárban tapicskolva, a kerítések mögül kiacsarkodó kutyák ugatásának a hangzavarában. A sikló, az új doboz, és a régi képek - Nem értem, hogy miért kell a sárban tapicskolni, amikor ott a sikló :-). Déva - Ha valaki meg akarja találni a dobozt, az ne a lifttel menjen fel a várba. E legbelső falgyűrű mentén sorakoznak az egyes épületszárnyak - a külső falgyűrű a 17-dik században épült, majd a 18-dik században egy újabb külső erődítményt építenek hozzá. 35,56 km-re.
A piski-i arborétum egy mesebeli szép hely, annyira, hogy egy órát kóvályogtam benne a zuhogó esőben, és nagyon jól éreztem magam. Hazafele - Retyezát túrából hazafele 4 órát kellett várnunk a vonatra. Igazán egy szép hely - Nagyon tetszett ez a hely. Fák - Itt GPS nélkül elég bajos a megtalálás. Egy része gondozott, park jellege van. 32,26 km-re.
Kicsi-Zsíl-szoros Páreng-hegység 45,7 km-rePetrozsénytől a Szárazgödör (Groapa Seaca) menedékházig az aszfaltút a Kicsi-Zsíl (Jiet-patak) völgyében vezet. A szép szorosban számos magasról lezúduló, nagy hozamú vízesést láthatunk.
Szárkő-hegység 45,54 km-reA Szárkő-hegység a Déli-Kárpátok északnyugati részén található, Krassó-Szörény és Hunyad megyék területén. A Szárkő név az ómagyar szár szóból ered, kopaszkövet jelent.
A víznyelő felett Fundatura Ponorului 17,73 km-reRománia egyik legfestőibb helye, egyik legszebb tanyavilága, a fotósok paradicsoma, a Fundatura Ponorului nevű falu. A Ponor-patak völgyében található, mely része a Gradistea Muncelului - Csoklovina Nemzeti Parknak, a Surján-hegységben.
A Glodi-szoros Glod és Erdőfalva között található. Sajnos, nagyon szemetes a szoros, sok szemetet hord le a patak áradáskor. 54,72 km-re.
Zöld-tó Páreng-hegység 51,94 km-re A 0,62 hektáros Zöld-tó a Sztojnica-csúcstól kelet-északkelet felé található. A tavacska víztükre a Szlivej-hegygerinc északi aljában, a sziklás törmelék és a morénagátak között csillog.
Ferenc József szobrának talapzata Karánsebes 59,53 km-re Ferenc József egészalakos szobrát 1906 október 7-én avatták fel Karánsebesen. Ferenc Jóska - Az igazat megvallva, szerintem az öreg császár jobban nézett ki azon a talpazaton. 1943-ban eltávolították, azóta a talapzaton Dragalina tábornok szobra áll.
Gemanarea-csúcs Páreng-hegység 52,1 km-re A Gemanarea-csúcs a Páring-hegység főgerincének és 2420 m magas Szlivej (Slivei) hegytömbjének találkozásánál helyezkedik el. Innen körülbelül 1 óra alatt lehet feljutni a Nagy-Páring 2519 m-es csúcsára.
A Valle Mika mészkövei az Ompoly-kövekhez hasonlatos olisztolit képződmények, amelyek tulajdonképpen nem tartoznak a szoros értelemben vett Torockói-hegység területéhez. Ellenben a hatalmas sziklatömbök valamikor a geológiai idők folyamán a Torockói-hegység akkori mészkőpartjáról vándoroltak egyre délebbre, majd beágyazódtak az akkori tengerfenékbe. 62,13 km-re.
Grujú-nyereg Páreng-hegység 53,7 km-re Grujú-nyereg, románul Saua Gruiu. A Nagy-Páring és a Grujú-csúcsok között található, itt lehet beereszkedni a főgerincről a Mundra és Rosiile tavakhoz.
Mundra-tó Páreng-hegység 53,52 km-re A Mundra-tó a Nagy-Páring-csúcstól kelet-északkelet felé terül el, 1,12 hektáros vízfelülete van. A Páring-hegység legmagasabban elhelyezkedő, 2158 m-en kialakult tava.
A Rosiile-tengerszem a róla elnevezett gleccsermedencében található, 2000 m magasságban. A Páring-hegység legnagyobb, 3,72 hektár vízfelületű tava. 53,82 km-re.
A Temes-folyó két szakaszon is bevágta magát a Szemenik-hegység kemény, kristályos kőzetébe. A Teregova falutól északra található szoros mellett, Örményesnél is szép, vadregényes, epigenetikus szurdokvölgy alakult ki. 63,92 km-re.
Teregova-szoros Örményes 65,54 km-re A Temes-Cserna árok a Kárpátok leghosszabb folyosószerű árka, 90 km hosszú, Örményes és Teregova között összeszűkül, kialakítva a Teregova-szorost. A Teregova szűk szorosán keresztül kapcsolódik északra a Teregova-felszín a Karánsebesi-medencével.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.