Vályabrád település (Hunyad megye) Központ: Brád. Vályabrád román elnevezése: Valea Bradului.
Római lépcsők RudaAz egykori, jelenleg felhagyott műemlék bányajárat a Bárza-patak fejénél nyílik, a Brád városhoz tartozó Ruda falutól keletre, Vályaárszuluj településtől nyugatra. A tárna egy enyhén lejtő, 180 m hosszú járat, melyet kétezer évvel ezelőtt a rómaiak ástak, és a híres római lépcsőkkel végződik.
Vasúti híd BrádDéva felől közelítve, mielőtt Brádra érkeznénk, áthaladunk egy impozáns vasúti viadukt alatt, amely ma már nyugdíjba vonult. Sínek nélküli vasút A vasútvonalat megyisztították a sínektől, pedig akár turistavonatot is lehetett volna járatni rajta, mert nagyon szép a táj, és a hidakon és erdőkön végigzötyögni nyitott vasúti kocsin, egy jó kis kaland lenne.
Ferences kolostor és templom Körösbánya1390-ben jelentkező, bányára utaló neve bányászok idetelepítését feltételezi. Ne keresd a tornyot A torony a jelenlegi állapotában alacsonyabb a templomnál, mert a tetejét leborította a vihar. Valóban, a XIV-dik században bányásztelepítésre kerül sor Körösbányán is.
Katolikus templom AbrudbányaA tatárjárás előtti templomot német bányásztelepesek építik, a XII–XIII-dik század fordulóján, Szent Miklós tiszteletére. A tatárjárás után újítják, gótikus stílusban.
Négyszögletes kupola négy oszlopon AbrudbányaAz abrudbányai Marasesti utcán áthaladva, egy magánterületen található, érdekes építmény teteje hívja fel magára a figyelmet. Az építmény mauzóleumszerű, négy négyszögletes oszlop egy négyszögletes kupolát tart.
Kúria TalácsA talácsi kúria, ma elemi iskola, a falu északi széle és központja között, a főút mellett áll. Az épület 1849-ben már állt, építészeti stílusa 18-dik századi klasszicista eredetre utal.
Bucsonyiak múzeuma Bucsum-PojénA bucsumpojéni (bucsonyi) múzeum egy néprajzi kiállításnak, valamint egy emlékhelynek ad helyet. A kiállított tárgyak betekintést mutatnak a környékbeli bányászok életébe.
Egykori kőbánya és bányató AcsucaAz egykori kőbánya helyén keletkezett tó Acsucsa falutól délkeletre található, a Fehér-Körös földrajzi jobb partján. A falu környékén több andezitbánya található, már a 19-dik században fejtették itt a követ.
Hollaki-kúria AcsucaAz acsucai Hollaki-kúria a 18-dik században épült, majd az 1784-es paraszok által megostromolt épületet klasszicista stílusban építették újra. Jelenleg általános iskola működik benne.
Betyárok barlangja FeredőgyógyA Betyárok barlangja Feredőgyógytól délkeletre található, a Zubogó (Clocota)-patak mellett. Egy legenda itt elrejtett kincsről mesél, ezért kapta a barlang a nevét.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.