Mészkő település (Kolozs megye) Központ: Szentmihály. Mészkő román elnevezése: Cheia.
Reformatus templom Magyarvista 37,27 km-reMagyarvista Kalotaszeg egyik jelentős települése, Kolozsvártól 20 km-re a Nádas mentén, a díszes népviseletéről ismert Cifra-Kalotaszegen. Szombati biciklizés - A szombati biciklizésem alkalmával találtam meg ezt a geodobozt. Az első hely az első megtalálónak - Szia, örülök, hogy megtaláltad. Szép kis templom - Külön érdekessége, hogy nincs tornya, egy kis faharangláb van mellette. Itt ma is élnek a magyar népszokások.
Dörgös híd Kutyfalva 36,73 km-reA Rövidek dűlő a kutyfalvi határ keleti részén található, nevét a földek rövidsége adta. Itt egy jó és bővízű forrás van, melyet a Dörgös hídnál lévő forrásnak mond a nép.
Református templom Magyarlóna 30,8 km-reA korai püspöki patronátus és az ásatások alapján joggal teszik a templom eredetét az 1300-as évek elejére. Ezt erősíti meg a helyi hagyomány és erre utaló egykori, 1652-ből való előneve (szász), ami arra utal, hogy szász telepítés volt.
Gilovics haz 26,57 km-reA Gilovics-ház 2001 áprilisában leégett, azután tégláit széthordták, ma csak romjai látszanak. Petőfi (Avram Iancu) utca 23.
Asztal-kő Öreghavas 33,4 km-reAz Öreghavason az Aprókövek és a Zengő-kövek között található az Asztal-kő. A régi osztrák térképek helynevei - Megnéztem az első, a második, és a harmadik osztrák katonai felmérés itt feltüntetett helyneveit. Megközelíthető a Buszkát felől az Apróköveken keresztül.
Kálvária-templom Kolozsvár 26,98 km-reA kolozsmonostori Kálvária-templom, vagy római katolikus Nagyboldogasszony-templom a Monostori út 60 szám alatt található. Magyarázat - Amint már írtam valakinek a kertje is abszolut magántulajdon. Magyarázat megértése - Nekem a dadogós viccet is kétszer kellett elmagyarázzák. Bencések - Sikerült bemennem. Az első kolozsmonostori erődítmény, egy árokkal körülvett földvár, a 10-dik században épült.
Ortodox fatemplom Székelykocsárd 19,6 km-reA székelykocsárdi ortodox fatemplomot a Szentlélek Eljövetelének tiszteletére szentelték. Kapu zarva, de be lehet jutni - Babbercival kerestük a templomat. 1723-ban épült, belsejét Popa Nicolae festette 1810-ben.
Arkhai szoborpark Magyarfenes 27,11 km-reAz Arkhai szoborpark Magyarfenesen, Bartha Ernő szobrászművész telkén található, hivatalosan 2014 június 29-én nyitotta meg a kapuit. A háromszintes szoborparkban Bartha Ernő szénából készült, világszinten is egyedi óriásplasztikái tekinthetők meg.
Református templom Gerendkeresztúr 22,83 km-re1289-ben jelentkező neve szent kereszt tiszteletére szentelt templomáról tanúskodik, ekkor azonban a helység már lakatlan. A két tatárjárás (1241, 1284) valamelyike vagy mindkettő következtében pusztulhattak el lakói, ebből következik, hogy már pusztulása előtt megvolt a Szent kereszt-templom.
Katolikus templom Kerelőszentpál 49,53 km-reRomán kori jellegét a torony alatti kapu kőkerete, a kórus ablaka, a sekrestye által eltakart oszlop őrizte meg. A későbbi átalakítások és újítások során a templom barokk jelleget kap.
Zsidó temető Marosbogát 32,78 km-reA marosbogáti zsidó temető a település északkeleti részében, a Keménytelke felé vezető út mellett található, közvetlenül a Maros folyó, illetve a vasútvonal feletti dombon. A temető területét felnőtte a fű, a héber feliratú sírkövek egy része előre, mások hátra vannak dőlve, egy sírkő már a földre esett.
Karolina-oszlop Kolozsvár 27,23 km-re1831-ben állították fel Páll Sámuel főbíró kezdeményezésére, Habsburg I Ferenc császár és felesége Karolina Augusta 1817-dik évi látogatásának emlékére.
Tordai sóbánya 7,05 km-reA tordai sóbánya a sóbányászat különleges épségben megmaradt tanúja, Torda egyik legnagyobb, maradandó élményt nyújtó turista látványossága. Csak a reménnyel maradtam - Miután az újtordai református templomnál sikertelenül próbáltam megközelíteni a rejteket. Kint - Nem kell bemenni a dobozhoz, mert kint van, ha szemben állunk a bejárattal, baloldalt van egy régi fal, abban van a boltív, és abban a doboz. Hiába - Nagyon alaposan átvizsgáltunk minden mozgatható követ a boltív alatt, de sajnos a dobozt nem találtuk meg.
Pekri Lőrincz sírköve Kutyfalva 34,75 km-reA falu nyugati szélén, közel a Maroshoz, a Ripa nevű szakadékos oldal felett található a település református temetője. Itt, a Kripta lábok nevű dűlőn (Orbán Balázsnál Kőláb nevű domb) áll Pekri Lőrincz gróf négyszög formájú, kivehetetlen feliratú sírköve.
Radnót Református templom 41,61 km-reTemploma gótikus stílusban épült, így korát legkésőbb a 15-dik századra teszik, amit megerősít a diadalív két angyalfőt ábrázoló zárókövének évszáma is: 1486. A dátum azonban csak a befejezést jelölheti, mert 1423-ban már Bogáti Péter egy malom vámjogát adományozza a radnóti templomnak, és 1442-ből plébánosa nevét is ismerjük, akit Demeternek hívtak.
Bánffy-kastély Válaszút 40,9 km-reA válaszúti Bánffy-kastély műemlék épület, a műemlékek jegyzékében a kódja CJ-II-a-A-07742. Az építés idejére nincs adat, de már az első osztrák katonai térképen szerepel.
István-tó Fekete határrész Mezőmadaras 47,36 km-reLétezik a hajdani Marosszék és a valamikori Torda vármegye határvidékén, a Mezőbánd, Mezőmadaras és Sámsond között elterülő tanyavilág egyik dombján, különleges természeti jelenségként egy tó. Az útvonal - Mezőbánd és Mezőgerebenes között (151A) észak felé letértem az útról és
tovább is a leirt utvonalon menntem. 5-4-0 - Az 5 fűzből csak 4 van már, azok is össze-vissza nyesve, szegelve, drótozva. Hogy lett Istvánból Isten? - Pesty Frigyes 1865-ös helynévgyűjteményében Mezőmadarasnál említi, hogy ezen a helyen egykor egy Fekete nevű falu állott. Melyet a környező lakosság Isten tavának, illetve románul Istan tau-nak nevez.
Szfinx Havasgáldi-szoros 38,54 km-reA Havasgáldi-szoros sziklakapujának, valamint sziklakürtőjének megközelítésére alkalmas, többnyire kőgörgetegen kapaszkodó, jelzetlen ösvény felett egy érdekes sziklaalakzat található. A mészkő vonzásában - Mindamellett, hogy az út jeges volt, mi a nap simogató sugaraiban kezdtük el a kapaszkodást a Havasgáldi szoros meredek oldalában, az ismeretlen felé. Nehéz volt, pedig könnyen is mehetett volna - A játékvezető által rejtett dobozok újra ide csábítottak.
Képzőművészeti Egyetem Kolozsvár 27,31 km-reKépzőművészeti Egyetem Kolozsvár Ötletes, érdekes, rugalmas, flexibilis - Hmm, sőt, még gondolkozni is kell :-). Minden csak nem rug - Az az igazsag, hogy addig gondolkoztam rugalmasan, hogy majdnem kataputaltam magam az eg fele. Mit jelenthet a gondolkozz rugalmasan? - Fogalmam sincs, hogy mit jelent a segítő szöveg, még a megtalálás után sem.
Református temető Marosbogát 33,09 km-reA marosbogáti temető közepén van néhány kovácsoltvas kerítéssel körbevett, gyomnövényekkel benőtt, gondozatlan sírkert, néhai grófok sírhelye. Egyetlen bekerített sírkert van jobb állapotban, itt van az Ecken nemesi család sírköve, valamint a Tradíció síremlék.
Római katolikus templom Tordatúr 8,42 km-reA tordatúri Szent Kereszt felmagasztalása-római katolikus templom 1841-42-ben épült. XIV-dik század elején készült Madonna-szobra Erdély legrégebbi Madonnája, melyet ma a gyulafehérvári székesegyház őriz.
Szolcsvai-búvópatak barlangja 2 Alsószolcsva 26 km-reÉdesapám egyik kedvence volt ez a barlang, gyerekkoromban nagyon sokszor jártunk itt. Talán a csihány védi? - Nekem is kedvencz likam a Szolcsvai búvópatak. Persze akkor nem volt kolostor, nem volt aszfaltos út, sőt út se nagyon.
Templomrom a dombon Felsőorbó 28,35 km-reFelsőorbó régi temetőjében, a falutól körülbelül 300 méterre északnyugatra, egy 14-15-dik századi templom romjai találhatók. A romániai történelmi műemlékek jegyzékében az AB-II-m-B-00226 sorszámmal szerepel.
Katolikus templom Györgyfalva 18,88 km-reLehetséges, hogy a falu nevét Szent György tiszteletére szentelt templomától kapta. A templom ugyan Szent György nevét viseli, de erről a középkori oklevelekben nincs adat, csak egyszerűen Györgyfalva szerepel (villa Georgii).
Kőközi-szoros 20,72 km-reTorockó és Nagyenyed között az autóút áthalad a Kőközi-szoroson, az Enyed-patak jó 250 méter magasságú sziklafalak között tör át. A szoros hossza 3 km, mindkét oldalán kiváló kilátóhelyekre kapaszkodhatunk fel.
Remeteiszoros falu 33,1 km-reRemeteiszoros falu, románul Cheia, a Remetei-sziklaszoros felső végénél található elhagyott, kihalófélben levő falu. Mócházak - A dobozt nem tudtam megkeresni az ottani gyerektől meg leánykától. Amilyen szép a falu környéke, ép olyan nehezen lehet megközelíteni.
Nyíres utcai csorgó Marosvásárhely 64,5 km-re Ennél a helyszínnél, nem tudtam eldönteni, hogy nevezzem-e gyászosnak, vagy sem, mert sajnos a környék nem túl kellemes, majd ti eldöntitek. Forgalmas - Tenyleg forgalmas hely, eleg sok idobe kerult meddig sikerult visszatenni a
dobozt. Viz - Ez a dobozt BabBercivel talaltuk meg. Eleg forgalmas - Nem is tudtam, hogy itt is van forras. Amikor ott jártam, egy kislány éppen egy pet palackot töltött meg, és vitt valamelyik szemközti házhoz.
Hódolat Hungária előtt Marosvásárhely 64,95 km-re Körösfői Kriesch Aladár szecessziós stílusú, 1913-ban készült, mozaik kompozíciója a marosvásárhelyi Kultúrpalota főhomlokzatán látható. A dicsőségesen trónoló Hungária allegorikus alakját mutatja be, történelmi és allegorikus szereplők társaságában.
Kisvasút-állomás Marosvásárhely 64,23 km-re A marosvásárhelyi, hajdani Kisvasút-állomás Tanulok - Még a tanuló fázisban vagyok, de azért nem szoktam elárulni a titkot. Szomoru emlek - Kar, ezt a helyet meg ismertem. Ujrakeresés - Miután rejtettem a kisfiammal a keskeny nyomtávú mozdony depónál, átjöttünk a kisvasút állomásra.
Kornis-kastély Szentbenedek 66,16 km-re Déstől három kilométerre délkeletre Szentbenedeken található a Kornis család reneszánsz stílusban épült kastélya. Kerestük, de nem találtuk meg - A biztonságosan megközelíthető ablaknyílásokban nem találtuk a vitaminosdobozt, a készülék is ide helyezte a koordinátákat. Nem hiszem el - Nem hittem a szememnek, hogy az unikornis, melynél a lányom 11 éve fotózkodott, sehol sincs. Habár az államosítás után állaga sokat romlott, könyveit elégették, értékei eltüntek, pincéi beomlottak, még mindíg tartogatnak érdekességet a romok az éppen arra járóknak.
Felső gát Marosvásárhely 65,54 km-re A Marosvásárhelyi 1-es gát vagy ismertebb nevén felső vagy régi gát az egyik legrégebbi, amelyet a Maros szabályozására építettek. Gyerekkori élményeim - Miután egy geodobozt rejtettem a Május 1 strand területén, majd megtaláltam a Gyalogoshíd geodobozát. Szombat esti felderítés II rész - Másodiknak kiszemelt rejtekhely a Felső gát volt. A gátat 1912-1916 között építették a Maroson.
Cementlapok Marosvásárhely 65,79 km-re A Cementlapok egykor a marosvásárhelyi fiatalság kedvenc fürdőhelye volt, a Maros felső gát feletti bal partjának kiépítésével alakult ki. Nem ázott be - Az elmúlt napokban, mig tartott a szép idő, nem tudtam eljönni, hogy megkeressem a trekkingklub új vásárhelyi rejtéseit. Szombat esti felderítés V rész - Szombat esti sétám utolsó előtti megállója egy újabb sarok. Régi szép idők - A 2000-es évekig sokat jártunk ide, aztán a vízügy "munkálatai" elrontották az egészet.
Református templom Nagyölyves 52,23 km-re Nagyölyves román stílusú temploma egyike a legrégebbieknek, Kelemen építését a XIII-dik századra teszi. A freskók eredetét is a XIII-dik századra tette, de ebben tévedett.
Zongora-ház Mezőcsávás 62,76 km-re Mezőcsávás és Mezőszabad között, körülbelül félúton, néhány érdekes házat láthat a figyelmes átutazó. Az út melletti épület egy zongorára hasonlít, a mögötte levő épület utcára néző oldalán hegedű formájú ablaknyílást alakítottak ki.
Városerődítés Szászsebes 65,62 km-re A ma városi rangban levő település területén a régészek már a rómaiak korából találtak szervezett életre utaló leleteket. Idővel megfordultak itt a gótok és a hunok is, majd az avarok, szlávok következtek.
Tancs 69,72 km-re 1439-ben az okiratok Tats néven írják. 1454-ben Thanch, 1508-ban Thanchháza, 1587-ben Thancz, 1639-ben Tancs a neve.
Református templom Újős 61,71 km-re 1332-ben plébániatemploma van, temploma korábbi időkből származik, mert későbbi oklevélben szereplő Szász előneve is emlékeztet arra, hogy eredetileg szász telepítés volt. A reformáció előtti középkori templom az 1601-1603-as népirtás után pusztulásnak indul, szász lakói már nem tudják fenntartani a templomot.
Levendula Koronka 69,93 km-re A koronkai levendula a bolgár levendulaként ismert Sevastopolis, az egyik legmagasabb illóolajtartalmú fajta. Koronka, Alsó utca 167 szám.
Varjúvár Sztána 56,46 km-re Sztána látnivalója a Varjúvár, Kós Károly saját maga által tervezett lakóháza. Itt már csak második voltam - Egy szolóban megejtett kerékpáros kirándulás alkalmával találtam meg ezt a geodobozt. Üres a rejtekhely? - Nézd meg kérlek a rejtekhely fényképét. War u war - Már régen szerettem volna a Varjúvárhoz eljutni, hogy Kós Károly nyomára találjak.
Póka 66,95 km-re 1323-ban Pokateluka, 1334-ben Poukatelky, 1472-ben Pókafalva néven jelentkezik a forrásokban.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.