Kisbacon település (Kovászna megye) Központ: Bacon. Kisbacon román elnevezése: Batanii Mici.
Csíksomlyói kegyhely tapintható dombormű 32,17 km-reA csíksomlyói méretarányos bronz térplasztika a ferences temlom közelében, az út túlsó oldalán található parkolóban került felállításra. A letapogatható bronzplakett andezitalapon áll, rajta Braille-írás is tájékoztatja a látássérülteket.
Katolikus templom Torja 30,3 km-reA XIV-dik század elején Altorjának és Feltorjának két külön plébániatemploma van. A Szent Miklós-templomtól kapta nevét a domb is, amelyen emelkedik.
Unitárius vártemplom Sepsiárkos 23,41 km-reA sepsiárkosi unitárius templom berendezéséből figyelemre méltó a gótikus orgona, a márványozott festésű. Csak körbejárni tudtam - Eddig is több alkalommal voltam a templomban, de most csak körbejárni tudtam. A három faragott vázával díszített papi szék, valamint a késő klasszicista, díszítetlen padsor.
Ozsdolai Óriáskő 45,83 km-reOzsdola és Martonos között, egy dombon, a Kurtának nevezett helyen, van egy nagy, bár nem óriás méretű, de legendás kő. Nem könnyű megtalálni, mert sűrűn benőtte a cserjés.
Réka vára Rika-erdei erődítményrendszer 14,93 km-reRéka vára a Rika-erdei kora középkori erődítményrendszerhez tartozik, Felsőrákostól 6 km-re északnyugatra, a Sóskút (Nádas) és Rika patakok között, enyhe lejtésű hegylábon helyezkedik el. Emlékezünk, építkezünk! - Minden a legnagyobb rendben. Réka királynő - Nem volt könnyű, orr után tájékozódni, de elékerült. A vár hídja leszakadt - A doboz rendben van, habár kissé átnedvesedett. A lelőhely legmagasabb pontja az egykor romokkal koronázott 684 m magas Hegyes- vagy Boldi-tető.

A Motorsirülő az első világháborúban épült, a nevét onnan kapta, hogy idáig jöttek fel a gépkocsik a frontvonal ellátására, s itt képeztek ki nagyobb teret a forduláshoz. Serüljünk sze - Piposz tanya fele menet találtuk meg a falat. Támfal - Egyik, a legkönnyebben megtalált doboz. A Motorsirülő a Szénás út és a főgerinc találkozásától alig több mint száz méterre található, északkelet felé. 43,61 km-re.
Várhányás Maksán 26,67 km-reA Várhányás egy erődített ősvár (pogányvár) volt, amelynek a 4-5 méter mély nyaksáncát ma is láthatjuk. Ez igen! - A tó még csendes, csak a halászok üldögelnek körülötte. Ujra fenn a dalnoki gerincen - Ellenoriztem a ladat es az most lekoltozott a csutak ala. A doboz maradékait összeszedtük - A tuskó teljesen elkorhadt.

Székelymuzsnától északra egy meredek, suvadással kopaszra feltárt konglomerát sziklafal, a Likoldala emelkedik, amelynek sziklaodúi a tatárjárás idején menedékül szolgáltak. Valószínűen innen kapta a kiemelkedő csúcs, a 816 m magas Liktető a nevét. 43,99 km-re.
Gorgán-patak völgye Torja 23,32 km-reTorja után az első nagyobb völgy jobbra. Helynevek a környéken - Torjáról Bálványosfürdő felé a Torja-patak mentén vezet az út. Fel a patakon - Ami igaz az igaz, a Malnas elnevezesu helyek. Sárdagasztás és hóvirág - Bálványosfürdőről tartottunk a Jajdon-völgy felé, rövid kitérőt tettünk, megtalálni az itt elrejtett geodobozt. Valamelyik régi falurész lehetett?
Homoród-folyó forrása 32,42 km-reA Homoród-folyó úgynevezett forrása, pontosabban kezdete, a Kis-Homoród és a Nagy-Homoród összefolyásánál található, Homoród községben. Innen dél felé folyik, majd 6 km után, Szászugránál, az Oltba ömlik.
Születés szoborkompozició Sepsiszentgyörgy 28,07 km-reA Születés nevű szoborkompozició Sepsiszentgyörgyön, a Császár Bálint és a Nicolae Iorga utcák találkozásánál, tömbházak között található. Hol a szuletes? - Hat igen, megszuletni nem nagy dolog, csak lehet fajdalmas. A város központi parkjában, 2011 nyarán egy szobrásztábort rendeztek, ennek műterméke ez az alkotás is.

Horgász tanya, Szécseny 27,95 km-re.
Fenyős kőfejtő Alsórákos 22,29 km-reAz alsórákosi bazaltoszlopoktól megközelítőleg 300 méterre északra található a Fenyős Kőfejtő. Megnőtt a fenyő - Alsórákos harmadik lelőhelyén jártunk, mikor már azt hittük ennyi gyönyörű meglepetés egy napra talán sok is. Szép tó - Állítólag felhős időben látszik a tó smaragdzöld színe. Smaragd - Mi a vulkántól ereszkedtünk le, így fentről már megpillantottuk a smaragdzöld tavat. Egy szűk kapun lépünk be, és a szemünk elé tárul egy majdnem ovális alakú, hatalmas feltárás, melynek egyik tengelye körülbelül 400 m hosszú, a másik pedig körülbelül 200 m.
Csíki Székely Krónika Vacsárcsi 41,3 km-reVacsárcsi első hiteles említése az 1560-as évekből származik, azonban a korábbi történetére több, elsősorban régészeti adat utal. Ezek egyike a helyi hagyományban csíkszentmihályi Sándor-családnak tulajdonított udvarház, melynek maradványai a falunak a Csíkszentmihály felé eső részén levő dombon láthatók.
Gémvára Sepsiszentgyörgy 25,89 km-reA Gémvára régészeti lelőhely Sepsiszentgyörgy nyugati szélén található, a Debren patak földrajzi bal partján. A hely kiemelkedik környezetéből, az alapja homokkő, a déli, keleti és nyugati oldala viszonylag meredek.
Csukás-tisztás Csíkszentkirály 22,99 km-reA Csíkszentkirály felől Büdösfürdő felé tartó, 123D jelzésű megyei út jobb oldalán egy igényesen kialakított piknikezőhely található. Fedett asztalokkal és padokkal, mindegyik mellett grillező, katonás sorrendben.

A szép, rendezett iskola előtti emlékmű szomoru történelmi eseményt idéz. Kedves kis falu - Kedves kis falu, rendezett iskolája sokat elmond. A templomnak ma is jó gondnokai vannak. 7,26 km-re.

Berecktol eszak-keletre a Micskeberc nevezetu helyen, szabalyos negyszog alaku folderoditmeny all. A berecki Venetúrné vára - A szemben levő Leány várról nagyon jól látszanak ennek az erődítménynek a falmaradványai. Római castrum - Augustia római castrum a fenti castrumhoz hasonló lehetett. Venetúrné átváltozása - A helyszínre érkezve, először a román geojátszótér rejtését akartam megkeresni, mely az egykori római fürdő nyomainak közelében volt elrejtve. Ez az eroditmeny az egykori romai provincia keleti hatarat es az ott elvezeto kozlekedesi es hadi utat vedo romai taborok egyike volt. 48,03 km-re.
Mohos-kilátó 16,94 km-reA Szent Anna-tónál, a Mohos melletti dombon, a Nádas-fürdőre vezető úttól balra, már évek óta van egy kilátó. Vasárnapi séta - A kilátó sajnos nagyon romos állapotban van. Kárpótlás - Kárpótlás volt a kilátás, a látvány azért, hogy el kellett hagynunk a Szent Anna-tavat a medvék és emberek okozta káosz miatt. Macik és szarvasok nyomaiban, az összeomlott kilátóhoz - A Nagy Csomád felől érkeztünk a kilátó maradványaihoz. Onnan jól belátható a Mohos, egészen a turistaház körüli táborozó helyig.

Zalánpatak római katolikus temploma 1863-ban épült, a Kisboldogasszony tiszteletére. Temeto - Na, ez egy szep kis temeto a templomocskaval egyutt. A falu határában számos ásványvízforrás buzog fel. 11,07 km-re.
Szent László köve Pogányhavas 43,34 km-reJúnius 27-e Szent László ünnepe, személyében nagy hős és nagy király képe rajzolódik elénk. A nagy magyar királyok közül Szent László kapcsolódik leginkább vidékünk történetéhez, ezért érdemes megemlékezni róla.
Népi fürdő Csíkverebes 20,08 km-reCsíkverebesen, egy két medencéből, egy filagóriából, öltözőkből és napozó teraszból álló hagyományos népi fürdő található, melyet 2010-11-ben állítottak helyre.
Angyalos 28,95 km-reHonnan a falu szép neve, ha nem a reformáció előtti templom védőszentjéről, aki a két arkangyal, Szent György és Szent Mihály volt? Almafa - Ez is megvan. Ide jartam valamikor - Valamikor a 2000-es evekben itt dolgoztam es epitettuk a fahazakat a nemeteknek. Első dobozunk - Sikerült megtalálni a dobozkát, kicsit sáros, de ép állapotban. Nos, lehet, hogy éppen róluk nevezték el a falut.
Szederjesi borvíz Csíkmadaras 44,17 km-reA Fehérkavicsos- vagy Szederjesi borvíz Csíkmadaras egyik közismert borvízforrása. A Nagy-Madaras-patak és a Császárok pataka összefolyásánál tör a felszínre, egy régi geológiai fúrásból.
Ésfalu Bardóc és Erdőfüle 7,2 km-reBardóc községközpontot csak egy néhányszáz méteres szakasz választja el Erdőfülétől, a helybeliek ezt Ésfalunak hívják. A 80-as években itt egy üzletközpont és orvosi rendelő épült.
Középkori temető Zabola határában 42,3 km-reA zabolai vasútállomást elhagyva, Tamásfalva irányába található egy több méter magas domb - halom, olyan mint a kunhalmok. Rossz koordináták - A megadott koordináták valahova Sepsiszentkirály és Illyefalva közé mutatnak. Ujra meg ujra - Ma megyek megkeresni Putna varat a Karpatokon tul. Kijavitas - Ez igy van, valamit elirtam, lehet, hogy valami mas csuszott bele. Ez nem más, mint egy XII-XIII-dik századi temetkezési hely, amelynek csúcsán egy kopjafa őrködik.
Evangélikus erődtemplom Rádos 45,37 km-reEgyhajós temploma a XIV-dik század gótikus alkotása, Keresztelő Szent János tiszteletére - a sekrestye építésének idejét az ajtajára festett évszám (1526) jelzi, ami újítását is jelentheti. Nagyon elhanyagolt állapotban van - De amint láttam, megkezdték a feljavítását. Belsejében a szentély megőrizte eredeti hálóboltozatát, míg a hajó a XIX-dik században fiókos dongaboltozatot kap - a torony alatt megmaradt szép gótikus kapuja is.

A kézdivásárhelyi Boldog Özséb plébániatemplom 1986-ban épült, a tornyot 2003-ban építették. A város másik, Szentháromság plébániatemplomától távol esik, az új, nyugati tömbháznegyed tette szükségessé egy új templom építését. 35,66 km-re.

A Vargyas-patak szurdoka, a Persány-Rika hegység északi végénél, a Hargitalábainál kialakult mészkő-szikla szoros, a Székelyföld egyik jelentős, festői természeti szépségekben gazdag karsztvidéke. Patak mentén - Ezt a dobozt is ellenőriztem, bizony ez rászorult egy kis kozmetikára. Hideg barlang - A sodronyt nem próbáltam meg, habár az erőnlétem jó, de megvan a súlyom is hozzá. Újrarejtés - A szoros almási vége felé mentemben, láttam, hogy a rejtektől nem messze egy műanyag zacskó van. 17,5 km-re.
Vár-tér Csíkszereda 29,19 km-reA Mikó-várat Mikó Ferenc 1623-ban kezdte építeni és az 1630-as években fejezték be, a reneszánsz várkastély főúri rezidenciának épült. A játszótér - Harmadszori nekifutásra, végre sikerült találni egy alkalmas időpontot, amikor nem járt a közelben senki. Magasles - Ez érdekes rejtés volt. Aki nem hiszi, az járjon utána - Remélem azért ügyelsz rá, hogy ne figyeljenek fel rád keresés közben. 1661-ben a törökök feldúlták, a lerombolt főúri rezidenciát a romjaiból gróf Steiville István osztrák tábornok 1714-ben építtette újjá és parancsnoki székhellyé alakítják át.
Likaskő Olasztelek 9,41 km-reOlasztelek határában, közel a felsőrákosi úthoz, egy lapos kőkúp tűnik az arrajáró szemébe. Hihetetlen képződmény - Bár a Rika erdejébe indultunk, már az út elején a természet csodái megállásra késztettek. Elapadt borvízforrás - Természeti ritkaság, írja az információs tábla, és valóban. Tisztaság és doboztalanság - A Likaskő környezetét valamikor nemrégiben megtisztíthatták, mert egy darab szemetet sem láttunk, ami nagyon jó hír. Mely élénken kiválik a lapos rét füves, zöld színéből.
Ortodox kolostor Bükkloka 44,48 km-reA Bükkloka ortodox kolostor a Gyimesi-hágó alatt található, attól északkeletre. Egy drive-in rejtés - Egy kétnapos kincskereső túrára, kirándulásra indultam. Hirtelen találat - Hirtelen előhúztuk a dobozt a rejtekből, és ugyanolyan gyorsan vissza is ültettük, amíg szabad volt a terep. Ortodox - Az út mellett minden lehetséges rejteket megnéztem, de nem jöttem rá, hogy melyik lehet a majdnem drive-in rejtek. Másfél km-re van a Gyimesközéplokhoz tartozó Sántatelektől, 6 km távolságra a Tatros földrajzi forrásától.

Az udvarhelyi síugrósánc Szejkefürdővel szemben, a főút túlsó oldalán található, a Székelylengyelfalva felé vezető út baloldalán. 41,8 km-re.

Brassótól északra, a Persányi-hegység keleti szélén, Krizba falu közelében, az 1002 m magas Várhegy sziklatetején található Höltövény vára. Ez igaz lenne - Kiegeszites, sajnalom, de rajtam kivul csak idegen bejegyzeseket talaltam. Krizba vára - Karácsony után egy kis sétára indultunk. Az erdei út már nehezen járható - Gépkocsival indultunk Krizba várába, Kutus telepen keresztül. Valószinűleg egyike annak az öt várnak, melyet a II Endre által 1211-ben a Barcaságba behívott német keresztes lovagok építettek. 33,38 km-re.
Vacsárcsi kőbánya 40,65 km-reVacsárcsi közelében, egy olyan kevésbé ismert, felhagyott kőfejtő van, ahol Csíkban egyedülálló, bazaltorgonákat láthatunk. Szent Pal bucsu idejen - Minden evben ha januar vege, akkor Szent Pal bucsuja Csikpalfalvan. Bányatavacska - Rejtett tavacska, szép csendes elhagyatott bánya. Esti séta 1 - Esti sétára indultunk a környékre. Csak bazaltandezitek, de formára hasonlóak a híres alsórákosi bazaltoszlopokhoz.
Cseppköves bunker Kászon-völgye 30,45 km-reA Kászon- és a Bellő-patak közötti hegygerincen húzódik az Árpád-vonal erődrendszerének a kászoni szakasza, melyet a 24/2 székely határvadász század háromszéki katonái védtek. Vizes túra III - Egyre jobban esett az eső, de nem akartuk kihagyni a rejtekhelyet, és különben is már elég vizesek voltunk. Bunker 1 - Bár ott volt az ösvény mellett, ezt találtuk meg utoljára s teljesen véletlenül. Csak a geodoboz volt otthon - Bár a cseppköves bunkert én találtam meg, és dokumentáltam elsőnek ezen a játszótéren, a geodoboznál a harmadik helyre érkeztem.
Benedek Elek nagy mesemondó szobra 0,03 km-reDélceg, javakorabeli férfi ül a kisbaconi iskola előtti padon, arca derűs, mellette egy üres hely. Gyönyörű idő - A bodosi láda után a második, egy picit kellett keresgéljem de a fénykép sokat segített, szerencsére szélcsend volt és nyugodtan kereshettem, ezután látogattuk meg a vizimalmot. Elek apó rejtekhelye - Sajnos nem találtam, pedig elég aprólékosan átnéztem az egész kőfalat, igaz csak az emlékezetemre hagyatkozhattam a rejtekhely fényképét illetően. Január első megtalálása - Legutóbb egészen más okból jártam Benedek Elek szülőfalujában. Ez Benedek Elek, a nagy székely meseíró egész alakos szobra, Vargha Mihály műalkotása.

Csíkszentgyörgy Csíkszeredától 22 km-re terül el, a Fiság völgyében (ez a Csíki-havasokból, Szellő hegy és a Gyürke tető - 1369 m - közelében ered), 757 m tszf magasságban. A második eltűnt geodoboz a Pósa hegyen - Ez már a második rejtekhely, illetve a második eltűnt geodoboz. 0004 - Rengeteg székely kapu van a faluban,s ami örvendetes,hogy sok az új közöttük,csak tobább él a székely kapu állításának hagyománya. EKE-tábor 2015 - Az EKE táborból ezen a napon egy szép kirándulást tettünk a Nagyboldogasszony kápolnájától a Nyerges tetőig. Kiterjedését tekintve Hargita megye második legnagyobb községe (Kászonaltíz után). 31,19 km-re.
A vasúti híd alatt Tusnádfürdő 13,98 km-reA vasúti híd alatt A sínek alatt - Köszönjük a rejtést, nagyon ötletes. Tusnádfürdői kirándulás 6 - Előre egy kicsit vacilláltunk, hogy a vajon a híd melyik oldalán lehet a doboz. Új geodoboz a régi rejtekben - A román geojátszótérről jelezték, hogy talán eltűnt a tusnádfürdői vasúti hídnál elrejtett geodobozom.
Borvíz Útja Előpatak 28,26 km-reElőpatak falu Kovászna megyében, Sepsiszentgyörgytől 10 km-re nyugatra, az Előpatak völgyében fekszik. Dobozilag hűlt hely - Megtaláltuk az érdekes, sajnos dobozilag hűlt helyet. Borvízért mentem - S közben még egyet sétáltam. Megnyílt a Borvíz Útja fürdő - Megnyitotta kapuit az előpataki Borvíz Útja fürdő. Előpatak községhez tartozik, melynek azonban nem itt van a központja, hanem Árapatak faluban.
Ladók- vagy Cifra-völgyhíd 49,83 km-reA Ladók-völgyíd a lóvészi állomás közvetlen közelében fekszik, hossza 112,45 m, a völgy legmélyebb pontja felett a pályaszint 31 m. Ladók-, vagy Cifra-völgyhíd - Jo moka volt :) A talalkozo alkalmaval egyikunk rejtette, a tobbiek pedig megkerestek. Szép híd lehetett újkorában - Még ki se hűlt a rejtés, s már meg is lett. Üres az első hely - Szerénységből meghagytam az üres első helyet.
Opálbarlang Kirulyfürdő 25,32 km-reAz Opálbarlang név egészen új irodalmunkban, de a környéke, a tolvajosi Festék-malom vagy későbben Hargita-liget, ha gyéren is, de már egy pár adat révén említve volt. Csodás - Szenzációs hely, ritkán látni ilyen szépet, bár a barlangba való bejutás nem olyan egyszerű. Színek közt - A leírás elolvasása után kíváncsian vártuk, hogy mi is felfedezhessük a kincset. Rókalyuk - A geodobozt nem sikerült megtalálnom. A helyet a különböző elnevezések dacára is jól ismerik a Kéruly fürdőt felkeresők, amelytől a Tolvajos patak mentén felfelé 2 km-re fekszik.

A Csíkszereda - Gyimesbükk vasútvonal a történelmi Magyarország egyik legszebb, egyben legnehezebb hegyi pályája mentén vezet végig. Rejtekhely találkozó második napján - A VI-ik rejtekhely találkozó második napjának első állomása volt ez a völgyhíd. EKE tabor - A csikszépvízi EKE Táborban szervezett kirándulás pikantériája volt ez a dobozkeresés. Gigantikus méretek - Előbb távolról csodáltuk meg, majd alulról, oldalról, aztán a tetején sétálgattunk a kellemes napsütésben. A szép, romantikus táj mellett látnivalói olyan remek műtárgyak, mint a Karakó, a Ladók, az Utusaly és a Bánya völgyhidak, illetve a lóvészi alagút. 48,75 km-re.

Nagy Piliske - Tusnádfürdő és környéke 11,23 km-re

Sólyomkő vára, Alsó-Sólyomkő - Sepsibükszád 11,82 km-re
Gyergyó romlása emlékoszlop Gyergyóújfalu 62,64 km-re Újfalu határában, a Vasláb felé vezető kövezett megyei út mentén álló emlékoszlop a Gyergyó romlása néven emlegetett eseményre emlékeztet. Az emlékoszlop felirata Gyergyó lakosságának a kuruc mozgalomban való részvételéről szól.
Dianna Levendula Kert Székelykeresztúr 55,04 km-re 2023-ban, június 24-én kezdődik a Dianna Manufaktúra levendulaültetvényények hatodik szüretje. A levendulakertbe két kapun keresztül is be lehet jutni, a Kriza János utca 59, illetve a Székely utca 9 szám bejáratainál.
Utusaly-völgyhíd Görbepataka 51,28 km-re Az Utusaly-völgyhíd 140 m hosszú és 30 m magas, központi része párhuzamos övő, rácsozott, felsőpályás szerkezető, boltozott részekkel. A Görbepataki utasok számára a kilencvenes évek közepén létesítették az utusalyi megállót, az utusalyi völgyhíd mellett.
Diák Bara János-ház Csíkszenttamás 50,67 km-re A 125-ös megyei út és az Ambrusok szere felé vezető utca sarkánál található csíkszenttamási háznak különleges, vasajtós padlásablakai vannak. Jelenleg a ház alsó szintjén, a főútra néző oldalon, kereskedelmi egység működik.
Etéd 63,11 km-re Etéd Szováta, Korond és Parajd után a környék legjelentősebb települése. A falu központjában látható református templom az 1792 szeptember 8- án, a Peszente utcában lakó Péter István házánál kiinduló tűzvész alkalmával 110 házzal együtt leégett, a harangok megolvadtak.
Vasútállomás Gyimesbükk 59,81 km-re A Gyimesbükki állomás épületét a szabványtól eltérően tervezték, hasonló stílusút Erdélyben máshol nem találunk. Az utolsó miénk állomás - Én most sem értem. Monumentális méreteit tekintve a legnagyobb azok közül, melyeket a MÁV faluhelyen építetett.
Madárkert Korond 56,17 km-re A korondi madárkertben közel 40 faj található - 5 fajta páva, 12 fajta fácán, 5 fajta galamb, fogoly- és papagájfajok, vízimadarak, vadludak és kacsák, és dísztyúkok.
A Poján-kő fenyők fölé emelkedő tetejére érdemes kimászni, bár nem vezet rá jelzett ösvény, és a megközelítés sem veszélytelen. Feledhetetlen kilátás tárul elén onnan. 58,27 km-re.

A Cseredombi borvíz, másnéven Erzsébet-forrás, Fingóborvíz vagy Szejkésvíz pitvaros faépülettel fedett forrásától délkeletre, 120 méterre további lerakódások helyszíne, bugyogó, sistergő források, és egy tavacska figyelhető meg. Kénszag - A nárciszmezőről jövet megkerestük a lányommal ezt a dobozt is. Záptojás - A Fingó-borvíztől továbbsétálva eljutottunk a Bugyogó forrásokhoz. Fortyogás - Megtaláltuk a forrásokat, megfigyeltük a fortyogást is. 58,63 km-re.

A Gyimesek egyik különösen szép vidéke Jávárdipataka. Felejthetetlen élmény volt - A Szent Antal kápolnától tovább haladtunk az úton nyugat fele. Nem sikerült megtalálnom a dobozt - Ahogy láttam nagyon forgalmas hely. Nincs már meg a doboz! - Kövezett az út, autóval is fel lehet menni a vízesésig, ha szükséges, de parkolni nem nagyon van ahol. Itt a jellegzetes hegyi faházak közt csörgedező patakot a természet vízeséssel teszi még szembetűnőbbé. 60,58 km-re.
Két ismeretlen német katona sírja Sánc-patak 60,95 km-re Két ismeretlen német katona sírja a Bilibók-tető oldalában, a Sánc-patak nyugati lejtőjén, Galaczi Péter volt földjén. Az 1944 augusztusi román átállás váratlanul érte a szovjet csapatok ellen román területen védekező német erőket.
Betfalva 51,4 km-re A Székelykeresztúrtól 2 km-re fekvő Betfalva a Nagy-Küküllő jobb partján települt. Betfalva és Székelykeresztúr között ömlik a Nagy-Küküllőbe a Farkaslaka határában eredő Fehér-Nyikó.
A kilátócsűr Holbák község központjától nyugat-északnyugatra található, a Stimbav-domb gerincén, a Stimbav (Stimbach, Stimbák? ) patak völgye felett. 55,53 km-re.
Felszegi csengettyű Gyergyószentmiklós 69,13 km-re Gyergyószentmiklóson, a Csengettyű (Harangláb) utca 2 szám alatt található a római-katolikus egyház felszegi haranglába. EKE09 - A geodoboz nem a bezárt harangláb belsejében, hanem kint található, illetve kivülről hozzáférhető. Megtaláltam - Mi is elindultunk a 14 ládikó nyomába, többé-kevésbé sikeresen, ezt megtaláltuk. A csengettyű a Harangláb és a Tölgyfa utca kereszteződésénél helyezkedik el.
Abaffy-kúria lelőhely Csíkszenttamás 50,6 km-re A helytörténeti irodalomban Abaffi-kúria és kápolnaként ismert lelőhely a jelenlegi plébániakert, a termelőszövetkezeti istállók és a Sándor-család telkén terül el - HR-I-s-B-12716. A 19-dik század közepén még jelentős maradványai voltak a régi épületeknek: az Abaffi-család lakóházainak, a halastavaknak és az udvari kápolnának.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.