Nagybúny település (Máramaros megye) Központ: Nagybúny. Nagybúny román elnevezése: Boiu Mare.
Kővár BerkeszpatakaAz Ilosvai-hegységhez tartozó Kővárvidék területén, a Berkesz (Berkeszi-patak) mellett fekszik Berkeszpataka község. Hazafele Nagybányáról hazafele tartva tettünk egy kis kitérőt, hogy megnézzük ezt a várat. A Berkeszpataka délkeleti, Bucsonfalva északi határában emelkedő, az itt nagy kanyart leíró Lápos bal partja fölé magasodó, 407 m magas sziklaszirt tetejét Kővár romjai koronázzák.
Aranyos vára KődKőd helységet északi irányba hagyjuk el egy kőzúzalékos úton. A falut elhagyva egy derékszögű bal kanyar után egy hasonló jobb kanyar következik majd az út kiegyenesedik és észak felé tart tovább.
Bencés kolostor romjai KődA bencés kolostor egy kis erdős platón található az Aranyosvár alatt pár száz méterre - Út nem vezet a romokhoz. Bunyitay Vince 1887-ben ír könyvében a bencés kolostorról, a leírásából tudjuk, hogy a templomhajó mérete 13*7 m és a falainak vastagsága 1,10m, építőanyaga kő, kváderkövekkel.
Szeptember végén KoltóOtt ül Petőfi és múzsája a Teleki kastély parkjában, két hatalmas mocsári ciprus társaságában. Petőfi A covid járványra való tekintettel, nem tudtunk bemenni a kastély udvarára. Pár lépésre Petőfi somfájának magjából sarjadt somnövendék.
Szent Mihály és Gábriel arkangyalok fatemplom NyárfásA nyárfási Szent Mihály és Gábriel arkangyalok fatemplom, figyelemre méltó falfestményeivel, műemlékké nyilvánított épület. Egyike annak a nyolc máramarosi fatemplomnak, amely 1999-ben a világörökség részévé vált.
Füvészkert és Wesselényi kastély ZsibóA Füvészkert, melynek 25 ha terjedelme van, Zsibó észak-keleti részén terül el, a Szamos második teraszán, és örvendetes módon fejleszti tovább a barokk kastély ősi parkjának maradványait, melynek alapjait valamikor a Wesselényi bárók helyezték le. Nem sikerult A hely megvan, a dobozt sajnos a nagy tomeg miatt nem igazan tudtam megkaparintani.
Mészárosok tornya NagybányaA Mészárosok tornya egy kör alaprajzú, zömök torony, mely a XV-dik században épült. Miután 1672-ben a kurucok elűzik a vár német őrségét, az erődítmény újra császári kézre kerül.
Szent István-torony NagybányaA Szent István-torony, Nagybánya szimbóluma, egy sajátos kiképzésű és történetű templomépület maradványa. Csak kis, mágneses doboznak találtam rejteket Gondoltam, rejtek egy dobozt, de kiderült, hogy BabBerci-nek "Nem lesz könnyű elrejteni egy új dobozt egy ilyen zug nélküli helyen. Áll még a bástya Nagybánya központja akármelyik nyugati városban megállná a helyét.
Sárkányok kertje AlmásgalgóA Szamos menti hátság nyugati peremvidékén, a Wesselényi-kastélyról és botanikus kertjéről híres Zsibó. Gyöngykavicsok Valahányszor erre járunk, kiugrunk a Sárkányok közé kávészünetre. Sokadszorra Sokadszorra csodáltuk meg a sárkányokat. A várostól mintegy 8 km-re található a gigászi kőamfiteátrum, a Sárkányok kertje.
Pintye tavakAz 1700-as években építettek bányaipari célokra két tavat a Mogosa csúcs alatt, a Bódi I-II tavakat (Pintye tavak). A Bódi I-es tó 720 m magasan van, 3,5 ha a területe, maximális mélysége 7 m, a Bódi II-es tó pár perc járásra van tőle 700 m magasan, területe 1 ha, maximális mélysége 4 m.
Fernezely vízesései NagybányaFernezely vízesései Nagybánya Fernezely (Firiza) nevű városrészében találhatók, és a Valenilor utcából közelíthetők meg. Egy könnyen elérhető, városközeli látnivaló - bár aszfalton, de keskeny úton juthatunk oda.
Fekete-tó mocsárA Cibles hegységnek csak egy kis hegyi tava van, az ún. Fekete tó, románul Taul Negru, ami a Oigla-csúcs (1413 m) és a Fekete-csúcs (1589 m) között található.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.