Bözöd település (Maros megye) Központ: Erdőszentgyörgy. Bözöd román elnevezése: Bezid. Német neve: Besendorf.
A Klotild borvízforrás, másnéven Szent István-forrás, szintén egy gödörben található, mely fölé faszerkezetű filagóriát építettek. Mellette egy fürdőmedence található öltözökkel, ez a létesítmény most nem használható. 42,3 km-re.
Evangélikus templom Küküllőmagyarós 20,32 km-reA Küküllőközi dombvidék területén, a Magyarós-patak mentén fekszik Küküllőmagyarós helység - középkori templomáról nem rendelkezünk okleveles említéssel. A korábbi templomból származik a torony - ezt a templomot a 16-dik században átépítették.
Magányos tölgy Szászrégen 45,91 km-reA Magányos tölgy Szászrégen északnyugati részében, a Kerek-erdő (Ziegenwald) nyugati szélén található. A tölgyfát 1849-ben ültették, az 1848-as forradalom emlékére.
Tájoló kilátó Mikháza 24,28 km-reA mikházi Tájoló kilátóról remek kilátás nyílik az egykori római kasztrum és vicus területére, valamint a Felső-Nyárádmentére. Célja az erőd területének megmutatása a tájban.
1849 július 31-én itt állt fel Bem József főserege, a segesvári csata délelőtt 11-kor indult magyar ágyúzással. Víz nélküli kút - Bár nem volt víz a kútba, az emlékmű tetszett. Őszi esős nap - A doboz hamar előkerült, csak a környék hangulata szomorkás kicsit. Petöfi - Megtaláltam az emlékmü mellett elrejtett dobozt. A Livadia határrészben a magyarok visszaszorították az orosz gyalogságot, azonban azok erősítést kaptak, és az Ördög-patak völgyében több órás szuronyharc bontakozott ki. 18,66 km-re.
Nagygalambfalva mellett, a Rák tava helyén, régen egy ház állott. Új doboz - Átléptem a dobozt, vagyis a hűlt helyét. Köszönöm az új dobozt - Majdnem megvicceltél. Száraz ősz - A tó teljesen kiszáradtnak tűnik, vízfelület egyáltalán nem látszik, azért a kilátás szép. Egy jómódú, ám gonosz lelkű özvegyasszony, Rákné élt benne, csúnya édeslányával és szépséges mostohalányával. 20,75 km-re.
A Fenyőkúti tőzeglápot én a szencsedi nárciszmezőkről, kerékpárúton közelítettem meg, Fenyőkúton át. Hóóó - Várjá' na :-). Hús és komos geodoboz - Az általad megtalált láda hús és komos (szófacsarás), tehát a határon túli magyar (poén) és az egyik nemzetközi geojátszótérhez (mert több is van, nem csak a kóm) tartozik. Pótoltam a hiányzó dobozt - A tegnap ellenőriztem a rejtést, a dobozt nem kaptam meg. Könnyebben megközelíthető Fenyőkút Korondról. 27,59 km-re.
Máriaffy-kápolna Marosszentgyörgy 31,17 km-reMarosvásárhely marosszentgyörgyi határánál levő temető északi részén a Máriaffy család temetkező helye és kápolnája található. Megtaláltuk - Nem jártam még ebben a temetőben, a kápolnáról még kevésbé volt tudomásom. Szűk hely - Szűk és kicsi hely volt eleinte észre sem vettem. Cseles - Jo rejtes.
Kripta-hegy Nagyteremi 34,26 km-reNagyteremi református temetőjének délnyugati végében, a Kripta-hegy tetején, két kriptát találunk. Az egyik gróf Bethlen Farkas tábornok kriptája, ő 1763-ban halt meg, a díszgúlát az 1860-ban elhunyt gróf Bethlen Lipót és nejének emlékére emelték.
Tündérkert Erdőszentgyörgy 8,68 km-reA Tündérkert egy őshonos gyümölcsfákkal beültetett, másfél hektáros terület, az erdőszentgyörgyi református esperesi hivatal háta mögött. Ez a gyümölcsöskert egy közösségi tér, ahol a helyi családoknak saját fájuk lesz, amit ők ültetnek és gondoznak a továbbiak során.
Református templom Jedd 27,51 km-re1816-ban kőtemplom épül Jedden, toronnyal, ennek helyén volt a régi templom. Eltűnt? - Talán eltűnt a doboz. A kezdet és a vég - A kezdet és a vég meglett, de a dobozt úgy tűnik a lelkes hívek eltávolíthatták, mert nem találtuk csak sejtjük hol lehetett. Csak a doboz - A problema ott, a szomszedok. Valóságos kis gót épület, a nép elbeszélése szerint lapos és gömbölyű kövekből, amelyek felhasználtattak az új templom építésekor.
Evangélikus templom Fületelke 20,08 km-reIde költöztek az egrestői szászok is, az 1500-ban már létező fületelki templomot tornyokkal erősítik és várfallal övezik. Gótikus csarnoktemplomnak épült a Szentháromság tiszteletére, ma a várfala rom.
Farkaslaka határában, a Kalonda-tetőn még sokan foglalkoznak faszénégetéssel. Szénégetők - A főútról közelitettük meg. Füstölgés - Nárcisznézőbe indultunk a zuhogó eső ellenére. Ellenőrzés - A sok esős nap után örültünk a napsütésnek. A legtöbb farkaslaki ember már az 1800-as évektől kezdődően a faszén előállításából vagy értékesítéséből él. 24,47 km-re.
A Bekecs-tetőről a Hollós-tó felé vezető út mentén található egy nagy mohás kő, amelyet a helybeliek Moháskőnek, Oltárkőnek de leggyakrabban Mosdókőnek neveznek. Új geodoboz, védettebb rejtekben - A Vész-kőnél elrejtett új geodoboz megtalálása után, úgy döntöttem, hogy még elsétálok a Mosdókőhöz is, belefér az időbe. Első találatom - Nagyon rég járom a Bekecs hegyet, számtalanszor elmentem a rejtek mellett, nem is gondoltam volna, hogy ilyen kincseket rejt. A táblát is - Olvassátok végig az ismertető táblát, van ott pár érdekesség. 23,2 km-re.
Sós kút Recsenyéd 42,78 km-reHomoródrecsenyéden a sósforrás a falutól keletre, a Bakó-hegy oldalán, a templomtól 2 km-re található. A sóskút mélysége 0,55 m, a vízoszlop magassága 0,55 m.
Egykori városháza Segesvár 23,03 km-reA jelenlegi Segesvár szálloda épülete, mely az Iskola utca 4-6 szám alatt található, a XX-dik század első felében városháza volt. Itt lakott Binder György Pál, püspök 1843-1867 között.
Levendulás Csekefalva 12,75 km-reA csekefalvi levendulaültetvény 2023-ban június 24 és július 16 között látogatható, nyílt napok keretén belül, hétköznapokon 15-20 óra között, hétvégeken 10-20 óra között. A helyszín közelében parkoló a csekefalvi futballpálya mellett van.
Breite Öregtölgyes 26,9 km-reSegesvárttól délnyugatra levő dombtetőn helyezkedik el a Breite Öregtölgyes Természetvédelmi Terület, egy szépen megőrzött legelőerdő, makkoserdő, számos többévszázados tölgyfával. Szép erdö - Tetszett nagyon a Segesvár melletti tölgyes. Öreg tölgyek, fiatal medvék - A dobozt ki kellett bányászni az odúból, be volt ágyazódva a törmelékbe. ásó, kapa - Segesváron hagytuk az autót, onnan mentunk fel a piros sáv jelzésen, amin most már a Via Transylvanica is halad. Több mint 600 tölgy található a platón, melyek közül sok már a 800 éves kort is meghaladta.
Örök nyugalom 5,51 km-reA Bözöd és Gagy közötti vízválasztó gerincén van egy tanya, ahol valószínűleg a kommunisták által kitaszított emberek, családok éltek, akik ott helyben, a kert végében, temetkeztek is. Csendes tanya - Megkerestük a gyerekekkel. és békés õz - Sajnos nem volt nalam leiras. Csendes, elhagyott hely - Bözöd felől érkeztem, egy kocsit eléggé próbára tevő úton. A régi ház már romos, de az udvaron élet nyomai vannak, és a sír is gondozott.
Református templom Nyárádandrásfalva 16,87 km-reNyárádandrásfalva Nyárádszereda filiája, középkori katolikus lakói a reformáció idején reformátusok lesznek. A XIX-dik század közepén csinos fatemplomuk van, helyébe később kőtemplomot építenek.
Gótikus erődtemplom Szászbogács 44,92 km-reSzászbogács templomáról nem beszélnek középkori oklevelek. Télvégi túra - A túra első állomása a szászbogácsi erődtemplom volt. Késő gótikus építészeti elemei alapján építési idejét a XV-dik század elejére teszik.
Kisvasút hídja 35,62 km-reA Maroson átívelő hídon túl a vasutat felszedték, csak a töltés maradt, habár vezetőink felújítást ígértek. Meglesz - megnézem. Új doboz - Áthelyeztem a dobozt. Elmenve - Nem találtam meg. A kisvasút világáról sokat tudhatunk meg a maroskeresztúri Varga Istvántól, aki valaha még gőzmozdonyt is vezetett ezeken a vonalakon.
Új városi strand Marosvásárhely 32,34 km-reA marosvásárhelyi egykori Új városi strand a Kárpátok sétánya 56-57 szám alatt található. Szombat esti felderítés - Negyedik megállom az "Új városi strand" volt. Más vizek - Az utóbbi 10 évben vadregényes hely volt, majd 2018 körül nekiálltak bontani. A mindig Nyitva strand, ahol Szívesen látnak - Erre jártam, gondoltam megnézem milyen állapotban van az egykori, új városi strand. 1959-ben épült a Kárpátok lakónegyed építésekor.
A Szentegyházi Pisztrángos Szentegyházasfalutól keletre, a Virágosvész nyugati oldalában található. Megközelíthető Szentegyházafaluból, a Sportolók utcájából indulva, kelet felé tartva. 48,69 km-re.
Radó-ház Marosvásárhely 31,73 km-reA Mikszáth Kálmán, jelenleg Művészet utca 7 szám alatti épületet Radó Sándor tervezte 1912-ben saját maga számára. Vasárnap esti séta - Ha már egy régi vágyam teljesült, és az idő is megengedte, végig sétáltam a Művészet utcán. A rejtekgazda öröme és bánata - Köszönöm az új jegyzetfüzetet. Művészet utca - A Művészet utcán járva megnéztem a Radó házat.
Óratorony Segesvár 23,05 km-reA segesvári Óratorony eredetileg egy kaputorony volt, melynek négy tornyocskája van a tetején. Kiváló rejtés a látványos óratoronynál - Már elmúlt este 8 óra, amikor keresztülvezettem Segesváron. Forgalmas hely - Én délben jutottam a rejtekhez, ezért nagy volt a sürgés. A dobozt nem találtuk - Habár sokan voltunk, alkalmas pillanatban megpróbáltuk a dobozt kivenni, de sajnos már nem találtuk. Ezek a tornyocskák fontos jelképek, melyek arra utalnak, hogy van itt egy bíróság, amely akár halálbüntetést is hozhat.
Rákóczi-lépcső Marosvásárhely 31,74 km-reMár a várépítés időszakában létezett itt egy lépcsősor, amely a Szentgyörgy, jelenleg Forradalom utcát kötötte össze a várral. Besenyő Pista, a kincskereső - Bár hallottam még a Besenyő Pista nevet említeni itt-ott, bevallom, most láttam először. Amikor túllőnek a célon - Köszönöm, hogy ellenőrizted a rejtekhelyet. Lépcső vagy szőnyeg? - Június második felében, a Digital Transilvania néven szervezett kulturális fesztivál keretén belül, kifestették a Rákóczi-lépcsőt. Ezt ujították fel a századeleji nagy városépítés idején, Dr Bernády György polgármestersége alatt, 1902-ben.
Joseph Bacon-ház Segesvár 23,08 km-reItt lakott Joseph Bacon (1857-1941), orvos és szenvedélyes gyűjtő, az Óratoronyban található Történelmi Múzeum (eredetileg Régi Segesvár Múzeum) alapítója.
Testvérfenyők Csere bérce 48,08 km-reA Déllői-borvízforrás közeléből sárga kereszttel jelzett túraösvény kapaszkodik ki a Csere bércére, másnéven Bükkdombra. Ahogy kiérünk a tetőre, néhány kettős fenyőfa hívja fel magára a figyelmet.
Az Udvarhelyi-medencét keretező dombok legmagasabbika, a 886 méter magas Szarka-kő, messziről csak erdővel borított csúcsnak látszik. Sikerült rábukkanni - A harmadik négytörzsű fa után sikerült rábukkanni. Nagyon szép séta volt - A Bethlen negyedből indultunk, az úton gyalog. A varos folott - Mindenkinek ajanlani tudom a Szarkako Cekend teto feloli megkozeliteset, kedvezo latasviszonyok mellett nagyon szep panoramakilatasban lehet reszunk az egesz medencerol. A tetőre érve viszont egy fából épített pihenő fogad, mellette a csúcsjelző oszlop és a feliratos EKE-kő. 35,08 km-re.
A középkorbanSárkány-erdőnek nevezett Persányi-hegységben, Mátéfalvától keletre, a Rákosi-szorosban állnak Mihályvára romjai. Alsórákos látnivalói - Nagy meglepetésemre a bejelentésnél vettem észre, hogy egy szűz geodobozról hittem azt, hogy eltünt, tény, hogy én nem találtam rá, pedig a leírás nagyon is egyértelmü. Egy regi emlek - Hat igen most mar elindult. 58,98 km-re.
Fingós borvíz Kisbacon 69,11 km-re Derültséget keltett a forás neve, csalódás volt az állapota. Borvíz - Elég körülményes volt megtalálni a helyet, jó nagyot kell kerülni a sok bekerített magánterület miatt. Kertek hatanal, bujkalva - Hat ami igaz az igaz, ez egy elegge izgalmas rejtes. Mi a völgyből ezt a forrást a huncut neve miatt választottuk, a forrás vize most nem iható.
Évszázados szilfák Csíkrákos 63,97 km-re A község központjában, az iskola előtt terebélyes akácfák és szilfák sorakoznak, a leveleik fogazottak, érdes tapintásúak. Ha közelebbről megnézzük, akkor láthatjuk, hogy évszázados fákról van szó.
Bátos 57,27 km-re 1228-ban vila Batus néven jelentkezik az okiratokban, majd 1319-ben Batus, 1507-ben oppidum Bathws formában.
Nepomuki Szent János-kápolna Csíktaploca 67,3 km-re Csíktaploca északi részén, a Csicsó és Delne felé elágazó országút szomszédságában, az 1912-től felhagyott régi temető mellett áll. A kis kápolnaszerű építményről azt feltételezik, hogy Nepomuki Szent János szobrának lehetett védfala.
Csutakfalvi kerekeskutak Gyergyóremete 57,14 km-re Gyergyóremete Csutakfalva nevű részén, annak főutcáján, több régi, ásott kerekeskutat találunk. Ezek kőből vannak kirakva, tetővel vannak fedve, fából készült házikóval védve, és egyedi megoldású kifolyóval rendelkeznek.
Barót 63,65 km-re Barót Erdővidék központja, az 1739-ben született Baróti Szabó Dávid szülővárosa. A középkori templom helyébe 1564-ben új templomot építenek vagy újítják és bővítik a régit.
Kőasztal Kerekhegy Persányi-hegység 62,07 km-re A Kerekhegy az Alsórákos környékén található hegyek közül a legmagasabb, 932 m tengerszint feletti magasságával. A gerince egy kifli alakú görbülethez hasonlít, a két vége Alsórákos felé mutat.
Attila vára a Rika-erdei kora középkori erődítményrendszerhez tartozik, Felsőrákostól 6 km-re északnyugatra, a Sóskút (Nádas) és Rika patakok között, enyhe lejtésű hegylábon helyezkedik el. A rejtekfát kivágták - eseslevi, április közepén, melyik évben? Mert a bejegyzésed szerint, több mint két évvel ezelőtt találtad meg a geodobozt, 2014-ben. Tölgyfa a bükkösben - eseslevi, én a Hun király című bejegyzésed dátuma (2014) miatt kérdeztem rá, hogy melyik évben voltál. Attila - Ebben az évben,2016-ban, voltam a Réka váránál meg a sírjánál s persze útba ejtettük az Attila várát is. A lelőhely legmagasabb pontja az egykor romokkal koronázott 684 m magas Hegyes- vagy Boldi-tető. 56,17 km-re.
Lövészárok Gyergyótekerőpatak 61,44 km-re A Gyergyótekerőpataktól kelet-délkeletre fekvő dombokon több helyen is találunk lövészárkokat. A faluhoz közelebbi első nagyobb magaslaton egy rövidebb árok van, de egy nagyobb gödörrel, valószínűleg ágyúnak.
Csihányos Csíkzsögöd 68,03 km-re A Csihányos egy délnyugat-északkelet irányban elnyúló hegyláb, amely a Rejtek- és a Szentvér-patak völgye között helyezkedik el, a Várhegytől keletre levő Faragó-domb és Zsögödfürdő között.
Csíkdánfalva község határában több jó minőségű borviz fakad, a nyugati részén, a Madaras- és a Gödörviz-pataka összefolyásánál 1926-ban egy kis fürdőhely létesült, mely Dugás-fürdő néven vált ismertté. Cache captivus - Nem próbáltatok egy kis lazító szúrit adni a fa hátsó felébe? Mindjárt elengedte volna a dobozt. Szerencsétlen nap - A medencében nem volt víz, a láda beszorult. Szuk - Amikor rejtettem egyaltalan nem volt szuk a lyuk. 63,67 km-re.
A Kárpát-kanyar hágói a legfontosabb átjárócsoport, amely a Kárpát-medencét a Fekete-tenger térségével összeköti. A nevekrol - Utolag meg egy kerdes. A Rákosi és Ürmösi Töpe rejtekhelyei - A tartalmas leírásnak nem én vagyok a szerzője. Különböző helynevek - Tepő, Töpe, és Tepej csak változatai ugyanannak a helynévnek, valószínűleg csak a különböző kiejtés miatt. A hágókról levezető utak a Barcaságon csomósodnak, hogy innen több átjárón át vezessenek tovább Erdély központi részei felé. 57,99 km-re.
Ortodox templom Oltbogát 57,8 km-re Útban a Datki-szoros felé, a DN13 jelzésű út felől, mielőtt beérnénk Oltbogát faluba, egy faragott kőből készült templom hívja fel magára a figyelmet. Az ortodox templom, mely a falu felett és attól nyugatra található, 1982-ben volt felszentelve, és Szent Piroska nevét viseli.
Bodos a Barót felől jövő főúttól kicsit bennebb, nyugalmas környezetben, dombok között, egy teknőben fekszik. Almaszedés után - Egy kis almaszedés után kerestünk és találtunk rá a dobozkára. Bodos - A rejtekhelyet már messziről kiszúrtam, de előtte szétnéztem a templomban. Kis templom ures likkal - Bodvaj fele utkozben egy kis kitero, es mar meg is van a rejtek. Talán ezért mondogatták a szomszéd falusiak tréfából nekik, hogy Bodost akár le is lehetne padolni. 67,51 km-re.
Kincsek völgye Páró 69,48 km-re A Kincsek pataka a Capul Homoraciului és az Osoiul Mare nevű dombok között ered, északnyugat felé folyik, és Páró község előtt felveszi a Muncsel (Muncelul, Lecioru peste totu) nevet.
Olasztelek református templomának késő román és átmeneti stílusban faragott kapuzata van. Hamar meglett a doboz - Miután elemeztem a helyzetet, hogy hol lehet a geodoboz, mert a fáknak nincs üregük, így csak a talajon lehetett a doboz elrejtve. Munkálatok áldozata lett a geodoboz? - A Kormos-patak völgyében kirándultam, hazafelé Olaszteleken vezetett keresztül az utam. Faragott kövei gótikus átalakításokról vallanak. 61,11 km-re.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.