Cseje település (Maros megye) Központ: Makfalva. Cseje román elnevezése: Ceie.
Turisztikai látnivalók - Térképek, részletes leírások és hozzászólások, fényképek, keresési lehetőség, navigáció a terepen valós időben teljeskörű hozzáférés esetén.

Cseje (Maros megye) és környéke turisztikai látnivalói

Pünkösdi rózsa a Hargitán Pünkösdi rózsa a Hargitán 48,21 km-re
Szentkeresztbányáról a Tolvajos tető fele, jobb oldalt, van egy parkoló, aminek 2 irányból van bejárata. Sétapálcás túra 2 - Megállunk a rejtekhez közel, nem kell mászni. Fenyőfa - Na, ezt piszkálja ki akinek egy kicsit is nagyobb a keze. Szürkület - Már majdnem meg voltunk sötétedve, de ha már erre jártunk, nem hagyhattuk ki. Mellette méhészek szoktak tanyázni, kicsit arrébb most virul a pünkösdi rózsa.
Görgényi nárciszmező Görgényi nárciszmező Görgényszentimre 33,92 km-re
Görgényszentimre községben található a Görgényi nárciszmező, a Görgényi-havasok lábánál, összesen 3 hektár területen. Ilyen sincs gyakran - Maga a rejtő vitt el a rejtekhelyhez, a saját kocsiján. Tömegnyomor - Hétvégén, nárcisz-virágzáskor inkább kerülni kell, tömegnyomor van. A nárciszok április-májusban virágoznak.
Római-katolikus templom Római-katolikus templom Szászrégen 40,98 km-re
Szászrégen látnivalói a szász evangélikus templom, a református templom, a katolikus templom, a néprajzi múzeum. Nem találtuk meg - Igaz, még nem volt kivirradva amikor kerestük. Zápor elől menekülve - Csak a rejtekhelyet találtuk meg, igaz nem néztem alaposan át a kerítés tövét. A városnak két hangszergyára is van.
Havadtő sírkövei Havadtő sírkövei 14,39 km-re
Maros megye egyik legjelentősebb sírkőkészítő központja Havadtő. Jellegzetes - Érdekesek ezek a sírkövek, érdemes volt felkeresni ezt a helyet is. Befagyva - Érdekes ez a temető. A határában bőven található sírkőkészítésre alkalmas homokkő.
Katonáné hegyese Abod 7,75 km-re
Katonáné hegyese, a régi osztrák térképeken Katonanő-tető, a Sokad dűlő legmagasabb csúcsa Makfalva északi határán. Remek kilátás nyílik innen a Küküllő vidékére, Firtos, Csombod és Rabsonné felé.
Református templom Református templom Makfalva 6,51 km-re
Templomáról egykori haranglábjának megmaradt vitorláján olvasható dátum beszél: 1572. Az egykori templom középkori létéről tanúskodik az a leírás, amely Benkőnél olvasható: csinos kőépület, keleti része ódon gót stílusú.
Vármege szörnye Vármege szörnye Máréfalva 35,97 km-re
A Patakvölgyéből, a Fenyéd vizével párhuzamos, keskeny aszfaltúttól kapaszkodtam ki a meredek domboldalon, a Máré vára felé, amikor egy szép legelőre bukkantam az egyik teraszon.
Temető Temető Székelyzsombor 49,91 km-re
Székelyzsombor temetője a falu felett, az evangélikus templom és a parasztvár között domboldalon terül el. Találunk itt néhány százévesnél idősebb sírkövet, feliratuk szóhasználata érdekes, elgondolkoztató, néha megmosolyogtat.
Katolikus templom Katolikus templom Jobbágytelke 24,95 km-re
Jobbágytelke közigazgatásilag Székelyhodoshoz tartozik. Hatalmas tuják takarásában - A hatalmas tuják takarásában feltűnésmentesen meg lehet keresni a geodobozt. Szemmagasságban - Nem emlékeztem a segítő információra. Marosvásárhelytől 24 km-re északkeletre, Székelyhodostól 3 km-re a Tar-bükk alatt fekszik, a Hodos-patak völgyében.
Orbán Balázs sírja és emlékműve Orbán Balázs sírja és emlékműve Szejkefürdő 26,91 km-re
Orbán Balázs (1829-1890) a legnagyobb székely író, történész, etnográfus, publicista és közéleti személyiség sírhelye és emlékműve a Borvízoldalban van. Rejtek-illemhely - Második alkalommal keresem az itt elrejtett geodobozt. Új helyre került a doboz - Új helyet kerestünk a geodoboznak, de sajnos megzavartak és el kellett hoznunk dobozt. Végrendelete szerint az egykori birtokon, Szejkefürdőn temették el.
Kálvária és kilátó Kálvária és kilátó Székelyvécke 18,95 km-re
Székelyvécke bejáratához közel faragott tábla hirdeti, hogy a közeli dombon kilátó található. Geoláda-keresés Eszterlánc koncert előtt - A magyarországi Eszterlánc zenekar koncertjére érkeztünk Székelyvéckére. Egyelőre - A régi helyére tettem egy dobozt, a rejtő nevével (fakir), és persze az enyémmel is. Az út a 14 székely gyalogkapu mellett, a székely kálvárián keresztül vezet a kilátóhoz.
Kecske-kő A Kecske-kő a Görgényi-havasok egyik legszebb kilátást nyujtó csúcsa, a Fancsal kialudt vulkán kráterperemének egyik kiemelkedő sziklája. Árkon-bokron-sziklán - A Bakta-nyereg felől érkeztünk, a piros háromszög jelzés mentén. Tél vót, hó vót - Laposnya, Bakta-nyereg, Eszenyő-mező úton köszelítettük meg, fent már 10-20 cm hó volt. Első túra az új évben - Gyönyörű havas táj fogadott.
Csiga-domb Csiga-domb Korond 14,72 km-re
A Csiga-domb, helyi nevén Rakodó-hegy, 8 hektáron fekvő karbonát forráskúp-telep, Románia legnagyobb aragonit-előfordulása, amely 1980-tól földtani rezervátum. Sósvíz - Nem véletlenül került a Csiga-dombra a megjegyzés. Rejtés - Nagyon tetszett ez az érdekes rezervátum. Útban hazafelé - Megálltam, hogy megnézzem a Csiga-domb jelenlegi állapotát. Korond községtől észak-északnyugatra található, az országúttól keletre.
Madárkert Korond 15,62 km-re
A korondi madárkertben közel 40 faj található - 5 fajta páva, 12 fajta fácán, 5 fajta galamb, fogoly- és papagájfajok, vízimadarak, vadludak és kacsák, és dísztyúkok.
Bornemissza-kastély Bornemissza-kastély Görgényszentimre 35,63 km-re
Görgényszentimre látnivalója a 18-dik században épült Bornemisza-kastély, mely valamikor Rudolf Habsburg trónörökös vadászkastélya volt, ma erdészeti iskola működik benne. Lába kelt - Szép kastély, csodálatos kert. Rákóczi - Bornemissza-kastély - Rákóczi-, Bornemissza-kastély, ki melyik nevén ismeri.
Rókaváros Szentkeresztbánya 43,68 km-re
Rókaváros (Vasbánya, Lövétebánya, Bányatelep) - Szentkeresztbánya. Margit-tárna, Gizella-tárna?
Rigó-tó Rigó-tó Szováta 17,39 km-re
A Rigó-tó a Szováta környéki tavak egyike, több irányból is meg lehet közelíteni. Narancsízű tictac cukorkák - Abban az erdőben, ahol a Szováta környéki tavak találhatók, több jelzett és jelzetlen, sétány és ösvény van.
Katolikus templom Katolikus templom Mezőbánd 48,54 km-re
A középkorban tiszta katolikus falu, amire egy 1484-dik évi oklevél is utal, amely szerint székely település. A reformáció idején az egész lakosság református lesz, a templommal együtt.
Kootz-ház Segesvár 30,79 km-re
A Kootz-ház egy XVII-dik században épült segesvári lakóépület, a Bástya utca 9 szám alatt.
Kerekfenyő-borvízforrás Kerekfenyő-borvízforrás Lövétebánya 43,54 km-re
Kerekfenyő-borvízforrás - Lövétebánya
Oroszhegy 25,8 km-re
Az egykori Udvarhelyszék legmagasabban fekvő településeSzékelyuvarhelytől 12 km-re, az 1009 m magas Őrhegy déli lábánál, a Bosnyák- és a Ballé-patak völgyfőjében fekszik.
Márton Áron tér A Felső Piactér, a jelenlegi Márton Áron tér, Székelyudvarhely múltbeli és jelenlegi központjának része. Kő alatt - Mivel kövek alatt kell keresni, nem szükséges túl sok időt szánni a keresésre, ugyanis csak két szóba jöhető követ találtam. Kissé rég volt - Ez a doboz elég hamar a kezem ügyébe került, csak jött egy nénike, s így meg kellett várni míg odébb áll. Lépcsők - Szép rendezett a tér. Valamikor itt volt a fapiac, gabonapiac, itt állították fel a mesteremberek a sátraikat.
Déllői borvízforrás Déllői borvízforrás Szeltersz 45,78 km-re
A Déllői borvízforrás vize a Székely Selters forrásaitól légvonalban 300 m távolságra, északkeletre tör elő, egy faküpüből. Fertőzés - Elindultunk egy kis körútra megkeresni néhány helyet, de főleg megfertőzni egy új játékost.
Kormos-kő sziklabástya Kormos-kő sziklabástya Fenyőkút 17,89 km-re
A Sólyomkő pataka mellől a Kormos-kő sziklakilátója felé kapaszkodva a meredek domboldalon, egy kisebb sziklatornyot és egy nagyobb, impozáns, kettős sziklabástyát találtam. Meredek - A leírást követve jutottunk fel előbb a kisebb sziklához, majd a sziklabástyához.
Kalonda-tető A Kalonda tető, Farkaslaka és Korond közt fekszik félúton, 845 m tengerszint fölötti magasságban. Most nincs nárcisz - Megtaláltuk az elásott dobozt. Nárciszmezők - A nárciszokat nem itt, hanem az út másik oldalán, a szénégetőkön túl kell keresni. Odú - Nárciszillattal telve megkerestük ezt a rejteket is. Egyúttal a Kis-és Nagy-Küküllő vizválasztója.
Kápolna utcai forrás Kápolna utcai forrás Marosvásárhely 32,26 km-re
A Kápolna utcai forrás a 4 számu házzal szemben található. Hajrá - Kívánom, hogy előzz meg a rejtésben. Megtaláltuk - Ez volt az első megtalálásunk ezen a napon. Husvet - Husveti unnepi hangulatban egy laza delutani tekerges alkalmaval kerestuk fel a ladat. Nincs szigoruan Marosvásárhely területén, mert a páratlan számu oldalon lévén, Marosszentgyörgyhöz tartozik.
Református templom Református templom Kelementelke 20,21 km-re
Középkori templomáról nincs adat, így bizonyosan a katolikus korban filia volt, Gyalakuta anyaegyházához tartozott. Ez volt a helyzet a reformáció után is 1666-ig, amikor azon a címen tagadják meg a közmunkát a gyalakuti templomnál, hogy már önálló egyházközséget alkotnak.
A lövétei suvadás A lövétei suvadás 42,69 km-re
Lövétén először 1913-ban indult meg a föld. Öt csillagos látvány - Bár a mai kincskereső kirándulás útvonala Lövétén vezetett keresztül, a Suvadás nem volt mára betervezve. Nyílik a nárcisz, a kosbor - A lövétei Nagy Suvadás felett nagyon szép nárciszmező található, és az oldalban kifele, ha a Várhegy felől közelítjük meg, vagy Keményfalváról ha kimegyünk a tetőre, és onnan indulunk a Suvadás fele a kosborban gyönyörködhetünk, meg a szép kilátásban. 1970-ben megismétlődött, jelentős anyagi károkat okozva, falurész tünt el következtében, és új negyed alakult.
Tájoló kilátó Tájoló kilátó Mikháza 19,33 km-re
A mikházi Tájoló kilátóról remek kilátás nyílik az egykori római kasztrum és vicus területére, valamint a Felső-Nyárádmentére. Célja az erőd területének megmutatása a tájban.
Párkány-forrás Párkány-forrás Marosvásárhely 33,02 km-re
A marosvásárhelyi Párkány-forrás a MOGYE-kantintól a Constantin Romanu-Vivu utcára lejtő domboldalban épített lépcsők mellett található. Elsőnek megtalált geodobozért 3 pont jár - Nem tudom, hogy más hogy van vele, de ha megjelenne a lakhelyem közelében egy új rejtés, én azonnal rohannék, hogy megkeressem. Tervben volt - Tervben volt, hogy megkeresem, de még nem volt időm rá. Számomra új ez a forrás, még nem jártam itt - Én is csak innen értesültem a forrás létezéséről.
Vész-kő Vész-kő Bekecs-tető 16,43 km-re
A Bökecs tetején, a Vész-mező szélén, az erdei út mellett található egy másik kő is. Tőzike mező - Lesétáltunk a Vész-kőtől egy, az elesett német katonáknak emelt emlékműig. Acskó és Minion - A doboz a helyén, a Király tanácsát követve be is acskóztam, miután egy Minion is bekúszott a ládába. Rendben - Év vége lévén leltároztunk a Bekecsen, a doboz a helyén, de valami rágcsáló megcsócsálta a zacskót. Nem az Írott-kő, más nevén Mosdó-kő, de hasonlít hozzá.
Udvarhely körüli túraösvény Udvarhely körüli túraösvény 30,62 km-re
Az Udvarhely körüli túraösvény az Erdélyi Kárpát-Egyesület Székelyudvarhelyi Osztálya által kijelölt helyismereti, gyalogtúra útvonal. A fehér alapon narancssárga U betűvel, benne narancssárga ponttal jelzett túraösvény nagyvonalakban követi a város határának vonalát.
Ördögútja Ördögútja Zetelaki Szőlőhát 29,25 km-re
Az Ördögútja második töltésszakasza a szentkirályi Nyírtől a zetelaki Szőlőhátig vonul, majd a Nagy-Küküllő Ivó hídjához ereszkedik be. Hossza 1200 m, északnyugat - délkelet irányban húzódik.
Léstyán atya emlékére Léstyán atya emlékére Marosvásárhely 33,4 km-re
Léstyán Ferencnek mi is sokat köszönhetünk, hiszen amikor a falvaink templomaihoz, temetőihez rejtünk, többnyire az ő Megszentelt kövek című munkájából vesszük a leírást. Már ez sincs meg - Vasárnap is voltam itt, de anyira forgalmas volt az udvar, hogy nem tudtam a rejtek körül szétnézni. Ez is rejtekhely? - Vegigneztem az egesz csovet hosszaban, de nem talaltam meg en sem. Hát persze, hogy rejtekhely - Már százszor elmondtam, leírom újra.
Evangélikus erődtemplom Evangélikus erődtemplom Zágor 30,86 km-re
Zágor középkori templomáról nincs adat, temploma viszont volt, mert valószínűleg 14-dik századi település. Domáld után - Mitán elhagytam Domáldot, eljutottam a zágori evangélikus templomhoz. Lutheránus templom, papilak és Találkozás háza - Zágor evangélikus-lutheránus temploma a község központi részén, a főút mellett, az egyik kanyarban, az általános iskola szomszédságában található. A mai templom egy gótikus templom utóda, 1723-24-ben épült, bástyás várfal veszi körül, északnyugati tornyán 1653-as dátum van.
Találkozás háza Találkozás háza Zágor 30,77 km-re
Az 1794-ben épült papilakot és az egykori tanári lakásokat 2007-2008 között részben újjáépítették és felújították. Johann Bretz hagyatékának segítségével felépült a Találkozás háza, németül Haus der Begegnung, román fordításban Casa Prieteniei (Barátság háza).
Kígyó-vízesés a Vargyas-patak oldalágán Kígyó-vízesés a Vargyas-patak oldalágán 45,63 km-re
A Szentegyházasfaluból a Madarasi Hargitára vezető út mellett, a mini vízierőműtől északra körülbelül 600 méterre, a Transzhargita út melletti sziklabástyájától körülbelül 300 méterre délnyugatra, a Vargyas-patak egyik baloldali mellékága hatalmas erővel zúdul alá a hegyoldalon.
Szent József katolikus templom Szent József katolikus templom Segesvár 30,75 km-re
A segesvári Szent József római katolikus templom 1896-ban épült, a lebontott domonkos apácák templomának helyén. A katedrális 1983-ban leégett, majd újraépítették 1984-ben, neoklasszikus és eklektikus stílusban.
Csatornaház Csatornaház Marosvásárhely 34,56 km-re
A marosvásárhelyi Csatornaház az egykori vízművekhez tartozott, a Maros alatt áthaladó alagút vezetékeinek karbantartó műhelye és szolgálati lakása volt. Bernády György építtette, 1910-ben.
Református templom Nyárádszentbenedek Református templom Nyárádszentbenedek 25,69 km-re
I Béla király idején alapított kolozsmonostori apátság (1060–1063) több birtokot kapott és több bencés plébániát alapított. Félreeső templom, utcára nyíló kapuval - Bár ez a rejtekhely nem esett az aznapi kincskereső kirándulásom útvonalába, a közelsége miatt tettem egy kis kitérőt Nyárádszentbenedekre. Mókus? - Marosvásárhely fele menet megálltam megkeresni a nyárádszentbenedeki református templomot, illetve az itt elrejtett dobozkát. Régi és új református templom egymás mellett - Ez alkalommal a két nyárádszentbenedeki levendulakertre voltam kiváncsi, Erikára és Lédára. A bencésekkel hozhatók kapcsolatba a Szent Benedekről elnevezett egyházközségek.
1916-os honvéd emlékmű 1916-os honvéd emlékmű Bekecs-tető 15,85 km-re
A Bekecs oldalában, a Körvélyes-mezőn található egy honvéd emlékmű, mely az 1916-os román betörés feltartoztatása során elesett székely honvédőknek állít emléket. Dugó dugta - A koordináta nem a legkóserebb, de megtaláltuk a facsonkot. Pótolni - Ősszel visszatérve a tett helyszínére. Bekerítve - Most látom, hogy a régebbi fotókon még nem volt teljesen bekerítve az emlékmű.
Állatkert A Somostető és környéke magába foglalja a Marosvásárhely keleti részén levő magaslatot és annak lankás oldalait. Ideiglenes pet előforma - Ma elindultam egy új rejteket keresni, a már előkészített nagyméretű, családbarát geodoboznak. Állatok körűl - Guvidos bezártságunkban erre tekeregtünk, szerencsére az állatkert területe nagyot nőtt. Somos-tető - Séta közben sikerült megtalalni az egyik rejtekhelyet. Turisztikai szempontból a Tisztviselő-telepre és a természeti szépségét ma is őrző Somostetőre osztjuk.
Wonnerth-ház Wonnerth-ház Segesvár 30,98 km-re
A Wonnerth-ház az Ónművesek utca 4 szám alatt található, épült a XVI-XVII-dik században, módosították a XIX-dik században és 1938-ban. MS-II-m-A-15891.
Ördögárok Ördögárok 45,39 km-re
Környékünk tele van titokzatos régi létesítmények nyomaival, egyesekről többet, másokról kevesebbet lehet tudni. Nem kell az ördögöt a falra festeni - Persze, hogy novemberben, mikor 4 óra 30 perckor sötétedik, esik rendesen, ahogy illik ilyenkor, még egy ilyen lájtos rejtekhely is ördöngösnek tűnik. Székelyföldi töltésvonulatok - Azok számára, akik szeretnék követni-keresni az Ördögárok folytatását, itt egy kis segítség. Májális II - A nádasszéki borvíztől indultunk, jó kis erdei séta volt, mire kiértünk a tetőre. Vagy éppenséggel csak a regék, mondák tanuskodnak róluk.
Református templom Református templom Miklósfalva 32,55 km-re
A régi templomot 1784-ben kezdték építeni, 1801-ben fejezik be. Középkori katolikus lakói Homorodszentlászló templomához tartoznak, a reformáció idején áttérnek az új vallásra.
Cserealja Zöld Park Cserealja Zöld Park Marosvásárhely 31,28 km-re
A Cserealja Zöld Park egy korszerű marosvásárhelyi szabadidőközpont, mely a Tudor lakónegyedben, a csendőrség szomszédságában található, négyhektáros területen.
[ Fel ↑ ]
Siklódkő - Görgényi-havasok
Siklódkő - Görgényi-havasok 9,58 km-re
Sóhát és Sószoros Parajd
Sóhát és Sószoros Parajd 13,35 km-re
Ördöglik Ördöglik Csíkzsögöd 65,6 km-re Az Ördöglik környékét elsősorban a csíkszeredai terepkerékpárosoknak ajánlom, de a hely természetesen gyalogosan is felkereshető. Az igazi geotojás - A fotót nézve hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy melyik a geotojás. Helytelen ábrázolás - Igen, a helytelen ábrázolás nekem is okozott egy kis fejtörést. Jobb és bal szem - Igen, a jobb oldal a Nap, a világosság, a férfi. Érdekes formájú kőtömböket lehet itt találni, a hely és a megfelelő időpont pedig kiváló fotótémát (panoráma, naplemente, árnyék, stb) nyújthat, az arra figyelmes fotósok számára.
Egykori Balogh Anna kocsma Egykori Balogh Anna kocsma Csíkszentmihály 64,97 km-re Csíkszentmihály faluban, a 315 szám alatt áll Balogh Anna egykori kocsmája, jelenleg faszerkezetű lakóház. Az 1889-ben épült ház szerepel a Hargita megye történelmi műemlékeinek listájában, HR-II-m-B-12878.
Régi sörgyár Régi sörgyár Csíkszereda 64,01 km-re Az első csíkszeredai sörgyárat az 1860-as években, a Romfeld család tagjai hozták létre. Ezt később Gál Ferencz veszi át és újítja fel, majd a brassói Czell cég birtokába kerül.
László-ház László-ház Gyergyószentmiklós 55,41 km-re A Fogarassy Mihály utca 5 szám alatt található épület falán egy emléktábla hívja fel magára a figyelmet. A felirat szerint ebből a házból származott több neves személy, akik a László családnevet viselik.
Székely Határőr Emlékközpont Székely Határőr Emlékközpont Csíkszépvíz 66,22 km-re A Székely Határőr Emlékközpont egy impozáns, háromszintes épület, 2021 augusztusában megnyílt, hiánypótló turisztikai látnivaló. Kiállítás formájában a székely hadszervezetek és a Keleti-Kárpátok határőrizetének történetét mutatja be, az Árpád-kortól a második világháború végéig.
Csiszér-ház Csíkszereda 64,01 km-re A Csiszér-ház Csíkszeredában, 1911-ben épült, jelenleg lakóház.
Csíksomlyói kegyhely tapintható dombormű Csíksomlyói kegyhely tapintható dombormű 65,1 km-re A csíksomlyói méretarányos bronz térplasztika a ferences temlom közelében, az út túlsó oldalán található parkolóban került felállításra. A letapogatható bronzplakett andezitalapon áll, rajta Braille-írás is tájékoztatja a látássérülteket.
Thomas Quibb-ház Morgonda 58,81 km-re Thomas Quibb-ház, egykori polgármesteri hivatal - Morgonda.
Kőcsonka Balaskó vára 63,39 km-re Orbán Balázs így ír Balaskó váráról, A Székelyföld leírása című művében: Szentmihálytól a Köd szép fenyvesei között vezet az ut Szenttamásra, ennek közelében egy dombocskát Balaskó várának neveznek. Valószinüleg a Jenőfalván lakott ily nevü primor családnak lehetett itten vára, melyet azonban most nyomtalanul eltörölt az idő hatalma.
Katolikus templom Katolikus templom Kőhalom 50,54 km-re A katolikus vallás szervezkedésére 1752-ben történik kísérlet, amikor Gábor Mihály, egy Kőhalmon letelepedett obsitos katona lakást ajánl fel a ferenceseknek. A városi tanács nem engedélyezi, a terv csak 1761-ben valósul meg.
Borvízkút Borvízkút Kilyénfalva 51,14 km-re A kilyénfalvi borvízkút Gyergyó-Kilyénfalva központjában, a falun keresztülhaladó DJ138 jelzésű megyei út dupla kanyarjában található, a katolikus templomtól északnyugatra. Pár méterre a főút kanyarjától egy kis fémből készített fenyőfával díszített kút vonja magára a figyelmet.
Önműködő köztéri illemhely Önműködő köztéri illemhely Csíkszereda 63,7 km-re Teljesen automatizált, öntisztító, áramszünet esetén kézzel is nyitható, használata készpénzzel vagy bankkártyás fizetéssel is lehetséges. Meggondolatlan és méregdrága beruházás - A tavalyi év második felében, a hideg miatt, a vízvezetékek elfagytak. A Gál Sándor téri okosvécé 319 ezer lejbe került.
Katolikus templom Csíkmadaras 59,07 km-re Csíkdánfalva és Csíkrákos között, az Olt és a Madaras-patak találkozási pontjánál fekvö Csíkmadaras Felcsík legdélibb települése. A templom melletti akácfák mesélnek a településről.
Kőmező-patak zuhatagsora Kőmező-patak zuhatagsora Vargyas-szoros 50,18 km-re A Kőmező északnyugati részéből ered a Vargyas-patak baloldali mellékpataka, a Kőmező-patak. A beömlési pontja keresztezi azt az ösvényt, amelyen a turisták bejárják a szurdokvölgyet.
Panoráma a zsögödi szorosra Panoráma a zsögödi szorosra Zsögödfürdő 65,9 km-re Zsögödfürdő Csíkszereda déli kijáratánál található, a város egyik, szépen rendben tartott szabadtéri, ásványvizes fürdője. Itt nehezebb dolgunk akadt - Az egész oldal tele volt kivágott fenyőkkel. Az oldalban - Hát igazán nem volt okos dolog kivágni a fenyőcskéket, de azért egy kis keresés után elékerült a doboz. Keresés a domboldalon - Többször jártam erre felé, nem tűnt különösebben nehéznek a feladat, miután gps-el felfegyverkezve indultam felkeresni a rejteket, annál inkább lelombozódtam, miután hosszasabb keresgélés után sem sikerült felfedezni a rejteket, pedig kivágott fenyőcske is, kő is akadt nem egy, ilyenformán párosítva is. Zsögödfördőn egy 53 kádas meleg fürdő egy fedett medence, egy szauna, és 2 szabadtéri medence van.
Radák-Pekry kastély Magyarózd 67,85 km-re A Marosludastól 15 km-re, délre, Magyarózdon áll az a szabályos, négy darab, kerek alaprajzú sarokbástyás későreneszánsz kastély, amelyet régi építőiről Radák-Pekry kastélynak is hívnak.
Dugásfürdő Csíkdánfalva község határában több jó minőségű borviz fakad, a nyugati részén, a Madaras- és a Gödörviz-pataka összefolyásánál 1926-ban egy kis fürdőhely létesült, mely Dugás-fürdő néven vált ismertté. Cache captivus - Nem próbáltatok egy kis lazító szúrit adni a fa hátsó felébe? Mindjárt elengedte volna a dobozt. Szerencsétlen nap - A medencében nem volt víz, a láda beszorult. Szuk - Amikor rejtettem egyaltalan nem volt szuk a lyuk.
Medvés-hegy kilátópont Gyergyószentmiklós 58,8 km-re A Medvés-hegy Gyergyószentmiklóstól keletre található. Délnyugat felől a Háromkút-patak, keletről a Medvés-patak, északról pedig a Magas-Bükk-patak határolja.
[ Fel ↑ ]
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.