Csorga település (Maros megye) Központ: Marosludas. Csorga román elnevezése: Cioarga.
Erika Levendula Nyárádszentbenedek 44 km-reA nyárádszentbenedeki Erika levendulásban június 23 és július 2-a között zajlik a levendulaszüret. Parkolási lehetőség az ültetvénnyel szemben van, a telefonos bolt udvarán.
Rákóczi-lépcső Marosvásárhely 38,23 km-reMár a várépítés időszakában létezett itt egy lépcsősor, amely a Szentgyörgy, jelenleg Forradalom utcát kötötte össze a várral. Besenyő Pista, a kincskereső - Bár hallottam még a Besenyő Pista nevet említeni itt-ott, bevallom, most láttam először. Amikor túllőnek a célon - Köszönöm, hogy ellenőrizted a rejtekhelyet. Lépcső vagy szőnyeg? - Június második felében, a Digital Transilvania néven szervezett kulturális fesztivál keretén belül, kifestették a Rákóczi-lépcsőt. Ezt ujították fel a századeleji nagy városépítés idején, Dr Bernády György polgármestersége alatt, 1902-ben.
Torockószentgyörgy 41,13 km-reA torockószentgyörgyi vár, a Vársziklára épített erődítmény, a XIII-dik századtól kezdve áll ellen az idő vasfogának és a támadóknak. Csetenyes - A vártól leereszkedtünk ehhez a rejtekhez is. Várostrom - A várat bevettük, fáradtságos, forró déli napsütésben. Macerás - Már a várnyeregből lefelé nehézkes, de aztán nagyon bozótós, benőtt, dzsuvás a hely. Akármilyen irányból próbálunk felkapaszkodni rá, legalább 200 m szintkülönbséget kell megtennünk, de mindenképp megéri a fáradtságot.
Végtelen oszlop Marosbogát 5,24 km-reMarosbogát fő utcáján, mely a települést észak-dél irányban metszi át, mielőtt átmennénk az autópálya alatt, a 429-es számú ház udvarán, egy ismerős műalkotás vonja magára a figyelmet. Brancusi Végtelen oszlop című szobrának másolata egy kis ráadással, a tetejére egy sas került.
Horgásztavak Csürülye 42,41 km-reCsürülye községközponttól, illetve az autópályától délre, Alsófüle és Sütmeg között, egy több horgásztóból álló tórendszer található. Őszi bicajozás - Hát ennél a keresésnél nagy csalódásom volt mert a koordinátták szerinti 50 m-es körzetben csak egy odvas fát találtam (a tévedés kizárva) amelynek oduja telis tele volt dinoszaurusz hangyákkal. Korhadt facsutak és az odvas fa - Egy odvas fa és egy korhadt facsutak, két teljesen különböző dolog. Találgatás - "Egy odvas fa és egy korhadt facsutak, két teljesen különböző dolog.
Kőközi-szoros 39,75 km-reTorockó és Nagyenyed között az autóút áthalad a Kőközi-szoroson, az Enyed-patak jó 250 méter magasságú sziklafalak között tör át. A szoros hossza 3 km, mindkét oldalán kiváló kilátóhelyekre kapaszkodhatunk fel.
Képzőművészeti Egyetem Kolozsvár 46,81 km-reKépzőművészeti Egyetem Kolozsvár Ötletes, érdekes, rugalmas, flexibilis - Hmm, sőt, még gondolkozni is kell :-). Minden csak nem rug - Az az igazsag, hogy addig gondolkoztam rugalmasan, hogy majdnem kataputaltam magam az eg fele. Mit jelenthet a gondolkozz rugalmasan? - Fogalmam sincs, hogy mit jelent a segítő szöveg, még a megtalálás után sem.
Ferences templom és kolostor Torda 24,03 km-reÓtordáról Újtordára a kolozsvári úton menet körülbelül félúton áll a szerény megjelenésű, nem túl nagy méretű ferences kolostor. Az együttes lényegében két épületből, a templomból és a szentélyhez derékszögben csatlakozó kolostori lakóépületből áll.
Kissármás 30,11 km-re1334-ben Sarov minorként említik a források, majd 1438-ban Sarmas, 1467-ben Oláh Sármás, 1483-ban Sarmas néven.
Református templom Aranyosgerend 9,64 km-reAranyosgerend látnivalója az 1290-ben épült, gótikus és román stílusjegyekkel díszített református templom. Álcázatlan geodoboz - Szokásommal ellentétben, ma idejében indultam kincskereső kirándulásra. Templom - A templom kapujában találkoztam egy helybelivel, aki végigkisért míg körbejártam a templomot. Aranyosgerend - Kolozsvárról hazafele tartva megálltunk megnézni a templomot meg a közvetlen mellette levő Kemény-Bánffy kastélyt.
Kálvária-templom Kolozsvár 49,06 km-reA kolozsmonostori Kálvária-templom, vagy római katolikus Nagyboldogasszony-templom a Monostori út 60 szám alatt található. Magyarázat - Amint már írtam valakinek a kertje is abszolut magántulajdon. Magyarázat megértése - Nekem a dadogós viccet is kétszer kellett elmagyarázzák. Bencések - Sikerült bemennem. Az első kolozsmonostori erődítmény, egy árokkal körülvett földvár, a 10-dik században épült.
Diód vára 44,79 km-reDiód várának romját Diód belterületének északnyugati szélén, a Diód-patak partján, az ottani tó melletti kisebb kiemelkedésen találjuk. A szomszédos kerten keresztül lehet bejutni, a tulajdonos engedélyével.
Uzdiszentpéter 28,51 km-re1305-ben Scenpetur néven írják az oklevelek. Később így szerepel a forrásokban: 1348-ban Ozdizentpéter, 1587-ben Zentt Péter.
Gyalogos híd és komp Mezőszentmargita 23,05 km-reKerelő és Mezőszentmargita között a Maroson csak egy gyalogos híd vezet át. Csodák csodája, elsőnek találtam meg - Amikor otthon vagyok, tízpercenként benézek a Rejtekhely-re, hogy nehogy elszalasszak egy új rejtést :-). Néhány óra eltérés - A Mihai Eminescu szobra - Marosvásárhely és a MOGYE Könyvtár - Marosvásárhely rejtekhelyeket én még a másik oldalról néztem ki. Akik autóval akarnak átkelni, két lehetőség közül választhatnak: kerülnek néhány kilométert a Kerelőszentpál és Magyardellő között épült új hídig, vagy átkelnek a gyalogoshíd melletti kompon.
Magyarfülpös 49,32 km-re1391-ben villa Nogilpusnak vagy Nogfilpusnak írják az oklevelek,1332-ben Philpus major, 1404-ben Magyarfilpes, 1599-ben pedig Magyar Fewlpes a neve. Eredetileg szász település 1314-tól.
Tükörkép-utca Kolozsvár 47,78 km-reAz egykori Szentegyház utca (ma Iuliu Maniu) nyugati oldala (a Főtér és a Bolyai utca között) a 19-dik században épült, eklektikus stílusban. Renoválás alatt - Azért, Kolozsvár épületei nem maradnak el szépségben, egyik európai nagyvárosétól sem. A Tükörkép utca elnevezés a Főtér felőli két egyforma saroképületnek köszönhető, hiszen egymásnak tükörképei.
Fülemüle-tó Torda 22,17 km-reFülemüle-tó - Torda Szabadstrand - A rejtek-fa körül néhány strandoló heverészett pokrócokon, és strand-ágyakon, egy hölgy húszlépésnyiről figyelt minket a napszemüvege mögül, miközben eljátszotta, hogy máshova néz.
Kisvasút hídja 31,63 km-reA Maroson átívelő hídon túl a vasutat felszedték, csak a töltés maradt, habár vezetőink felújítást ígértek. Meglesz - megnézem. Új doboz - Áthelyeztem a dobozt. Elmenve - Nem találtam meg. A kisvasút világáról sokat tudhatunk meg a maroskeresztúri Varga Istvántól, aki valaha még gőzmozdonyt is vezetett ezeken a vonalakon.
Katolikus templom Kerelőszentpál 21,29 km-reRomán kori jellegét a torony alatti kapu kőkerete, a kórus ablaka, a sekrestye által eltakart oszlop őrizte meg. A későbbi átalakítások és újítások során a templom barokk jelleget kap.
Ortodox fatemplom Székelykocsárd 14,63 km-reA székelykocsárdi ortodox fatemplomot a Szentlélek Eljövetelének tiszteletére szentelték. Kapu zarva, de be lehet jutni - Babbercival kerestük a templomat. 1723-ban épült, belsejét Popa Nicolae festette 1810-ben.
Piliskő-forrás Kotoresty 45,45 km-reA forrás a Transznyugati úton, a Piliskő (Plesa Remetiului, Plesii) csúcsa alatt és attól keletre található, Kotoresty (Cotorasti) falu területén. Az úttól néhány méterre eredő forrás vizét kővályúba vezették, az út mellé.
Székelykő Észak Torockói-hegység 37,37 km-reHogy fent is megmozgassuk a tagjainkat, csekély erőfeszítéssel érdemes elballagni a gerincen dél felé. Székely szfinx - Miután felmásztunk a tetőre, egyáltalán nem volt sétagalop, nekifogtunk ládát keresni. Torockói túra első találata - A Nagy Árkon másztunk fel a gerincre, majd kis pihenő után az északi láda irányába folytettuk utunkat. Tüskék védelmében - Kihasználva az új autópálya szakaszt, 30 perccel hamarébb érkeztünk meg a Székelykő alá. Majd észak felé, csodálni a panorámát, megtalálni a két hagyományos ládát, és újult erővel vágni neki a lefelé vezető útnak.
Alverna ferences kegyhely Kolozsvár 45,14 km-reAz Alverna Szent Ferenc-rendi épületegyüttes Kolozsvár délkeleti szélén, a Békás nevű helyen, a Bükk utca elején található. Az Assisi Szent Ferenc szülőhelyén álló templom mintájára épült.
Marosdátosi szakadék 7,05 km-reA szakadékos terület két, jól elkülöníthető részből áll - a nyugati részen van az igazi szakadékos oldal, a Rántó-tető alatt. Érdekes - Érdekes hely, jóval érdekesebb, mint távolról látva gondolnám. A délkeleti részen található a Szabó Garatjának (Marosdátosi szakadék) nevezett, látványosabb rész.
Örmény katolikus templom Erzsébetváros 49,02 km-reA főtéren álló, impozáns méreteivel magasan a város fölé emelkedő örmény katolikus nagytemplom 1766 és 1783 között épült barokk stílusban. Az egyik toronysisak nélkül, de geodobozzal - Aznap az Erzsébetváros és Szászbonyha közötti útvonalon terveztünk geodobozokat keresni, az örmény katolikus templom volt az első felkeresett rejtekhely. Kupola nélkül - Két nap keresés után, tizenannyi rejtekhely után, végre egy kis sikerélmény. Örmény kiállítás - már a múlté - Az eldugottabb erődtemplomok mellett erre is sort kerítettem. Benne copf stílusú talapzaton áll Péter és Pál apostolok szobra 1780-ból, Simon Hoffmayer alkotásai, egyik toronysisakját 1927-ben vihar sodorta le.
Turbina-villanytelep Marosvásárhely 37,31 km-reA városi park (a régi Erzsébet liget) mellett található a ma is üzemképes turbina (vízi erőmű). Kemény dió a buszmegállóban - Ki kell várni azt a pillanatot, amikor az emberek épp szállnak fel a buszra. Eltűnt - Két-három hete ellenőriztem a dobozt és tartalmát, akkor még minden rendben volt. Rejtés - Ideje volt új dobozt rejteni, ma végre sor került erre. Az alsó turbina mellett épült 1910-ben a Közüzemek hidro-elektró épülete (Turbina-villanytelep).
Mezőségi bánya Torockói-hegység 39,47 km-reTorockó településről észak felé indulva, számos helyen találkozunk felhagyott vasbányák és vashámorok nyomaival. A harmadik katonai felmérés ferencjózsefi térképén több helyen is szerepel az Eisenhammer (Vaskalapács, Vashámor) felirat, Így Csiblók, Nyiras-oldal, Bagoly, Tölgyes, és Kaszálás-tető mellett.
Templomrom Borosbenedek 48,31 km-reBorosbenedek egykori gótikus temploma a falu feletti magaslaton az elmúlással küszködik. Ma már beomlottan, nyitottan tátong az ég felé a második világháború utáni évektől.
Marossárpataki tavak 44,44 km-reMaros megyében több vizes terület létezik, amelyek fontosak a vízimadarak élővilágának szempontjából. Lehangoló élmény csalódással - Kevéssel sötétedés előtt érkeztem a helyszínre. Ilyen a Faragó - Marossárpatak térségében levő 235 hektárnyi tó-lánculat.
Cinege-tető Marosszentgyörgy 42,98 km-reA Cinege-tető a maga 446 m-es magaságával Marosszentgyörgytől délkeletre található, a falu szélétől körülbelül 800 m-re. A szívem hegyei - Sokszor voltam itt és még most sem tudok betelni vele. Németkalap - Szívesen. Foltozni - Most látom csak a régi képeket, a facsoport jobboldali részét itt is kivágták, elvitték.
A vágy forrása 41,73 km-reA vágy forrása - Medgyes. Kora reggel kerestem meg - A hely elég jól megközelíthető gépkocsival is, így a forrás már csak egy rövid sétával elérhető. Az erdöben - Megtaláltam a geodobozt. Ittunk a forrásból - Megtaláltuk, és jót ittunk a forrásból.
Csere-erdő Marosvásárhely 39 km-reMarosvásárhelytől dél-keletre található a marosvásárhelyiek egyik kedvenc kiránduló- és gombászhelye, a Csere-erdő. Csere-bere nélküli megtalálás - A Segesvári út felől, a Hideg-völgy aljából indulva és megkerülve az új lakónegyedet, érkeztem a rejtekhely közelébe. Tájfutás a Csereerdőben - Egy nagyon érdekes eseményen vettem részt, egy tájfutó versenyen. Eltűnt, de nem rejtettem újat - Eltűnt ez a doboz, de nem rejtettem újat, mert a közelben van a Szelídgesztenyés rejtés.
Teleki Téka Marosvásárhely 38,14 km-reA marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár az elmúlt századok európai könyvkultúrájának egyik leggazdagabb erdélyi gyűjtőhelye. Ötletes doboz - A cipőfűzős módszer nagyon jól működött. Több mint kétszázezer kötetével enciklopédikus tudománytár, bibliofil ritkaságok őrzője.
Pseudosphaera Marosvásárhely 38,18 km-reA Pseudosphaera-szobor (magyarosan Pszeudoszféra) a marosvásárhelyi Bolyai téren áll. Felületes keresők, összetévesztett dobozok - Sajnos, megint eltűnt a doboz. Még azért is, újrarejtve - Egy esti séta alkalmával nyolc geodobozt rejtettem újra a környéken. Negyedik doboz - Nem az én rejtésem, hát megkerestem. Bolyai János világhírű magyar matematikusnak állít emléket, aki életének jelentős részét Marosvásárhelyen töltötte.
Sándor János-forrás Marosvásárhely 39,27 km-reA marosvásárhelyi Sándor János-forrás a Székely Vértanuk utca szerpentinjei alatt, a Székely Vértanuk emlékműve mellett található. Sötétedés után - Sötétedés után érkeztem a forráshoz, ahol épp nem volt senki. Szénsavmentes - Megtaláltuk, a forrás régi kedves ismerps volt. Az első csorgó - Első nekifutásra meglett.
Keskeny nyomtávú mozdony kocsiszín Marosvásárhely 36,2 km-re1997. Közel lakik a szomszéd geoláda - Nagyon jó ötlet volt lefényképezni a megtalálók neveit tartalmazó papírlapot. Gratula - Vasárnapi dolgok kalauzoltak a város ebbe a részébe. Tetszett a geodoboz! - Igazán tetszett ez a szokatlan geodoboz. április 1-jén, veszteségre hivatkozva, a Román Vasúttársaság megszüntette a marosvásárhelyi keskeny nyomtávú vasút mezőségi szárnyvonalán a közlekedést, egypár járatot üzemeltetve Nyárádszereda – Marosvásárhely között, majd április 14-én végleg megszűnt a személyszállítás.
Református temető Marosbogát 6,11 km-reA marosbogáti temető közepén van néhány kovácsoltvas kerítéssel körbevett, gyomnövényekkel benőtt, gondozatlan sírkert, néhai grófok sírhelye. Egyetlen bekerített sírkert van jobb állapotban, itt van az Ecken nemesi család sírköve, valamint a Tradíció síremlék.
Kripta a ferences kolostortemplom alatt Mikháza 63,63 km-re A mikházai ferences kolostortemplom alatti, a főhajó és a szentély alatt húzódó kripta egyháziak és híres világiak, erdélyi nemes családok tagjainak nyughelye. Geodoboz a kripta bejáratánál - Borús, esős délután indultam el egy kis dobozkeresésre. Nem zár jól a doboz - A doboz előkerült a kövek közül, de a tartalma át van nedvesedve. A templomban mintegy tucatnyi feliratos és helyenként faragott díszű sírtábla jelöli a kripta kamráiba temetett neves személyek sírjait.
Református templom Nyárádmagyaros 64,15 km-re 1590-ben már egyházát említik, ami legalább kápolna létét tételezi fel, 1643-ból is van adat kápolnáról, amikor még mindig Berekeresztúr filiája. 1791-ben kőtemplom épül s ebben az időben lesz anyaegyház.
Evangélikus templom Küküllőmagyarós 51,11 km-re A Küküllőközi dombvidék területén, a Magyarós-patak mentén fekszik Küküllőmagyarós helység - középkori templomáról nem rendelkezünk okleveles említéssel. A korábbi templomból származik a torony - ezt a templomot a 16-dik században átépítették.
Fehérnép sarka Makfalva 67,53 km-re A Fehérnép sarka egy jellegzetes alakú domb Makfalva északkeleti részében, a Kis-Küküllő baloldali partján, a Nagyszeg csorgója és Andrásuta pataka között. Mivel hasonlít egy karcsú női lábra, valószínűleg a felszíni forma határozta meg a helynevet.
Forrás Lombfalva 62,52 km-re Lombfalva falutól délkeletre található forrás, hideg és friss vizét a helybeliek és az átutazók is használják. Túrázók és kerékpárosok pihenőpontja, vidéki környezetben.
Kerek tisztás Hója-erdő 52,71 km-re A Hója egyben hegygerinc és erdő is, Kolozsvártól, illetve a Törökvágásnak nevezett, természetes módon képződött hágótól nyugatra található. Kiterjedése körülbelül 295 hektár, legmagasabb pontja 506 m-en található.
Kolozsvári Szénafüvek 50,84 km-re A Kolozsvári Szénafüvek a Kolozsvártól északnyugatra, a város szélétől körülbelül 6 km-re található. Sok sikert - Megéri kimenni, csodaszép hely. Nyárvégi séta - Nagyon ötletes rejtés. Szomú hírek - Szomorú híreket kell közöljek. Legkönnyebben a kajántói vám (Irisz telepi téglagyár) melletti dombnak tartó úton közelíthetjük meg.
Petele 55,02 km-re Petele középkori temploma ma is áll, gótikus stílusjegyeit csak részben őrizte meg, portálja átmenetet képvisel a román és gótikus stílus közütt. Mai tornyát a XIX-dik század második felében építették.
Doboka-vár Várhegy 61,64 km-re A Kis-Szamosba folyó Lóna-patak völgyében található a hajdanán vármegyének is nevet adó település Doboka. Utban a Szilagysag fele - A Szilagysag fele menve nem hagyhattam ki a hires Doboka varat sem. A falu legnagyobb nevezetessége az északi részében Várhegy nevezetű magaslaton épült középkori vár.
Bethlen-kastély Árokalja 69,04 km-re Az árokalji Bethlen-kastély az egyetlen mór-bizánci stílusú kastély Erdélyben, a hozzá tartozó 17 hektáros birtokon 3 épület és egy arborétum található. Különleges hangulatú kastély - Nagyon különleges hangulatú kastély, egyetlen Erdélyben ilyen stílusban. A kastély épületében van egy konferenciaterem, egy előadóterem, egy tanulóterem, és egy frankofón könyvtár.
Szent József katolikus templom Segesvár 63,18 km-re A segesvári Szent József római katolikus templom 1896-ban épült, a lebontott domonkos apácák templomának helyén. A katedrális 1983-ban leégett, majd újraépítették 1984-ben, neoklasszikus és eklektikus stílusban.
Arkhai szoborpark Magyarfenes 53,36 km-re Az Arkhai szoborpark Magyarfenesen, Bartha Ernő szobrászművész telkén található, hivatalosan 2014 június 29-én nyitotta meg a kapuit. A háromszintes szoborparkban Bartha Ernő szénából készült, világszinten is egyedi óriásplasztikái tekinthetők meg.
Puliszka-domb Erdőszentgyörgy 61,21 km-re A Puliszka-domb egy legendás helyszín, egy domb Erdőszentgyörgy délkeleti határában, melynek nem tudjuk a pontos helyét. Talán a helybeliek tudnák megmutatni ezt a dombot, mely egy pásztorfiú, a felesége, és egy gonosz tündér mondájáról kapta a nevét.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.