Lőrincfalva település (Maros megye) Központ: Lukafalva. Lőrincfalva román elnevezése: Leordeni.
Ortodoxok első temploma Marosvásárhelyen 10,85 km-reAz ortodox fatemplom a marosvásárhelyi Thököly Imre, ma Mitropolit Andrei Saguna utca 13 szám alatt található. A jellegzetes máramarosi stílusú, zsindelytetős épületet, az ortodoxok első templomát, 1794-ben építették fel, egy görög kereskedő anyagi támogatásával.
Református templom Bonyha 10,49 km-reA ma is álló bonyhai református templom építését a Bethlen és Apafi családok őseinek tulajdonítják a tatárjárás utáni évtizedekből. Fedett lépcső - A Bethlen várkastély geodoboza után eljöttünk szétnézni a református templomnál is. Megvan - Megtaláltuk a geodobozt, a helyén volt, elsőnek jegyeztünk be megtalálóként. Tornya újabb, XVIII-dik századi.
A Tündérkert egy őshonos gyümölcsfákkal beültetett, másfél hektáros terület, az erdőszentgyörgyi református esperesi hivatal háta mögött. Ez a gyümölcsöskert egy közösségi tér, ahol a helyi családoknak saját fájuk lesz, amit ők ültetnek és gondoznak a továbbiak során. 25,51 km-re.
Kibéd 10 km-re fekszik Szovátától, helyi posztóüzeméről híres. 37,09 km-re.
Mária Levendula Dicsőszentmárton 20,55 km-re2023-ban, a dicsőszentmártoni Lavanda di Maria levendulás június 23 és július 9 között fogadja a látogatókat, hétfő-kedd 16-20, szombat-vasárnap 9-21. Ingyen fotók és ingyenes belépés.
Nyárádszereda központi parkja a Bocskai-téri református templommal szembeh helyezkedik el, a város jellegzetes arculatát adja. 2008-ban újították fel, ekkor adták át a szökőkutat is. 24,83 km-re.
Református templom Székelytompa 22,46 km-reA régi tompai templom a falu feletti domb előfokán, a mai temető helyén állott, régi nyomait Orbán Balázs még látta. Később, amikor a falu leköltözik a völgybe, 1733-ban lenn építenek új templomot fából.
A Puliszka-domb egy legendás helyszín, egy domb Erdőszentgyörgy délkeleti határában, melynek nem tudjuk a pontos helyét. Talán a helybeliek tudnák megmutatni ezt a dombot, mely egy pásztorfiú, a felesége, és egy gonosz tündér mondájáról kapta a nevét. 29,2 km-re.
Hangulatos temető, habár a régi düledező faragott homokkő sírkövek közé sok beton és márvány költözött. Újra - Tettem egy új dobozt a rejtekhelyre, és ha eltűnik, akkor keresek egy másik helyet. Az új doboz - Most már megtaláltuk a dobozt. Meg itt is jar a mugli - Babberci vitt fel kocsival. 14,45 km-re.
Patika múzeum Segesvár 36,38 km-reA 18-dik század első felében három patika működött Segesváron - a Korona- (Apotheke zur Krone), az Oroszlán- (Apotheke zum Löwen), és a Sas-patika (Apotheke zum Adler). Az irodalmi adatok szerint, az 1720-ban alapított Oroszlán-patika volt Segesvár első patikája.
A Mezőség déli szélén, az itt délnyugatra kanyargó Maros jobb partján, az északról érkező Szénafű patak torkolatánál fekszik Malomfalva. Jó horgászhely - Jó horgászhelyek vannak itt. Malomfalva nem látható látnivalója - Horgászhelyek, mármint a Maros partján? Malomfalva látványossága viszont a község melletti dombnyúlványon található őskori vár maradványai. Nyugati szélén, a Maros északi partja mentén haladó út fölött egy észak-dél irányú dombnyúlványon található a malomfalvi őskori vár középkorban is használt központi dombja. 4,61 km-re.
Kilátópont kereszttel Hétúr 28,86 km-reHétúr falutól nyugatra, a DN13 jelzésű műút hajtűkanyarja felett, körpanorámával kecsegtető, kereszttel ellátott, csúcsos domb található. Jó rálátás van innen a környékre, és a közeli Szívhegy (Herzberg), Sárfő (Scharfenberg), Csorba-tető (Schartenberg) magaslatokra, és a Keménynagyszőlős feletti dombokra (Nagyszőlősi-tető és Magas-tető).
Jobbágytelke közigazgatásilag Székelyhodoshoz tartozik. Hatalmas tuják takarásában - A hatalmas tuják takarásában feltűnésmentesen meg lehet keresni a geodobozt. Szemmagasságban - Nem emlékeztem a segítő információra. Marosvásárhelytől 24 km-re északkeletre, Székelyhodostól 3 km-re a Tar-bükk alatt fekszik, a Hodos-patak völgyében. 33,35 km-re.
Aranka György szobra a marosvásárhelyi színház mögött, egy parányi, de kellemes hársfás parkban található. Köszönjük - Koszonjuk. Szívesen - Szerencsére a rejtekhelyek sosem fogynak el. Újrarejtés - Eltelt egy pár év, amióta eltűnt az itt elrejtett geodoboz. Aranka György munkássága nagyon széles körű és művelődéstörténeti fontosságú. 10,06 km-re.
A hagyomány szerint a törökök által elpusztított Kisernye lakói telepedtek Bósba. Szép hely - Tetszik ez a környék. Csak a panoráma volt a helyén - Ali pasa halmai felől érkeztem ide, egy kis erdei terepkerékpározás után. Költözik a kilátás - Úgy látom, hogy a kivágott fák csutakjai nem hosszú életűek, ezért a beléjük rejtett dobozok élete is hamar véget ér. Kisernye 1580-ban már elpusztult falu a délkeleti völgyben. 15,64 km-re.
Ide költöztek az egrestői szászok is, az 1500-ban már létező fületelki templomot tornyokkal erősítik és várfallal övezik. Gótikus csarnoktemplomnak épült a Szentháromság tiszteletére, ma a várfala rom. 17,96 km-re.
Sáromberke Marosvásárhelytől 14 km-re fekszik, látnivalói a Teleki család sírboltja, a Teleki kiállítás, illetve a 18-dik században épített Teleki-kastély. A sáromberki Teleki kripta - Sáromberke látnivalói közül ehhez a rejtekhelyhez a kriptát mutatnám be. 1319-ben Sárombergként jelentkezik az oklevelekben, 1405-ben Sáromberk, 1412-ben Sárumberek néven, a középkorban szász lakói is voltak. 22,21 km-re.
Mivel a fából készült hidak anyagát az időjárás könnyen tönkretette, Erdélyben több helyen is fedeles hidakat készítettek. Csak híd, fedél nélkül - A Kecske-túrára menet, habár nem volt sok időnk, beszúrtuk még ezt a rejtést. Korabeli fénykép - Ritka, értékes kép érkezett a játszóterünkre, Kanizsay Izabella
jóvoltából. Nyoma sincs az egykori faszerkezetnek - Pedig szerettem volna látni. A fedél megvédte a híd tartó- és járószerkezeteit a csapadéktól, valamint a nap szárító hatásától. 41,53 km-re.
A nagykendi református templom déli falán egy napóra található. A déli ajtótól jobbra, a templomhajó jobb felső sarkában kell keresni. 20,48 km-re.
A Cementlapok egykor a marosvásárhelyi fiatalság kedvenc fürdőhelye volt, a Maros felső gát feletti bal partjának kiépítésével alakult ki. Nem ázott be - Az elmúlt napokban, mig tartott a szép idő, nem tudtam eljönni, hogy megkeressem a trekkingklub új vásárhelyi rejtéseit. Szombat esti felderítés V rész - Szombat esti sétám utolsó előtti megállója egy újabb sarok. Régi szép idők - A 2000-es évekig sokat jártunk ide, aztán a vízügy "munkálatai" elrontották az egészet. 11,78 km-re.
A kis vonat egy keskeny-nyomtávolságú vasútra épített gőzmozdonyból és 2 zárt, valamint 1 nyitott, 11-12 m hosszú vagonból áll. Husveti dobozok - Leanylocsolas helyett geoladakat keresgeltunk Varmezo kornyeken. Bozót - A fotó segítségével kerestünk, de végül is a GPS vezetett nyomra. A vonat füstje elvitte - Illetve az újjáépítés szele. 42,44 km-re.
Székelyberétől észak-északnyugatra egy kerek dombot láthatunk, mely a falu fölé magasodik. A helybeliektől érdeklődve tudtam meg, hogy Ropó-domb a neve. 30,49 km-re.
Három hektáros területen mintegy 2000 növényfajt ültettek a Sapientia-EMTE marosvásárhelyi kampuszának környékére. Unatkozik - Mivel senki sem zavart a keresésben, arra számítottam, hogy megtaláltátok a dobozt. Masodszor - Masodszor sikerult, megtalalnom. Neve-nincs - A tónak nincs neve, a táj-rendezés eleme, halak hol vannak benne, hol nem :-). Legalábbis ez volt a terv 2008-ban, azóta, hogy mit sikerült ebből megvalósítani, arról adatot nem találtam. 10,32 km-re.
1590-ben már egyházát említik, ami legalább kápolna létét tételezi fel, 1643-ból is van adat kápolnáról, amikor még mindig Berekeresztúr filiája. 1791-ben kőtemplom épül s ebben az időben lesz anyaegyház. 33,45 km-re.
Római katolikus kápolna Náznánfalva 8,36 km-reNáznánfalva határában feltárt leletek egyértelműen alátámasztják, hogy már a bronz és a római korban is lakott terület volt. Becsavarozva - Itt is már másodjára próbálkozok. Zárva - Szép kis kápolna, de sajnos a kapu zárva. Nekem is zárva - Elég korán érkeztem, de mint az elöttem ott járok, a kapukat én is zárva találtam. Az eredetileg székelyek által lakott településről az első írásos forrás 1293-ból származik.
Egykori templomáról csak annyit tudunk, hogy 1675-ben itt anyaegyház volt, amikor Mezőbodon különvált Marosdátostól és független anyaegyház lett. 1657-1661 között teljesen elpusztul a falu, templomával együtt - 1706-ig Marosdátos fogarasföldi görögkeletiekkel települ be. 24,09 km-re.
A Szovjet Hősök Temetője Marosvásárhely keleti részében található, a Somostető város felé néző lejtőjén, a Petri Ádám utca mellett. Remek rejtés - Mindenszentek utáni nap jártam erre, kihasználtam a lehetőséget egy kis dobozkeresésre, rejtésre is. Szomszédai az Ortodox Temető, valamint a Német Hősök Temetője. 10,85 km-re.
A Tisztviselő-telep Marosvásárhely Somostető alatti magas teraszán terül el, a telep építése Dr Bernády György polgármestersége idején kezdődött. Újra kereshető - A régi helyen elhelyeztem egy új 6x3 cm-es "antenás" dobozt ez eredeti adatokkal. Köszönjük - Köszönjük hogy bejegyeztél. Találatlan maradt - A dobozon kívül mindent megtaláltam amiről szó esett a bejegyzésekben. Az itteni családi házak szecessziós stílusúak és villaszerűek. 10,12 km-re.
Református templom Gerendkeresztúr 37,52 km-re1289-ben jelentkező neve szent kereszt tiszteletére szentelt templomáról tanúskodik, ekkor azonban a helység már lakatlan. A két tatárjárás (1241, 1284) valamelyike vagy mindkettő következtében pusztulhattak el lakói, ebből következik, hogy már pusztulása előtt megvolt a Szent kereszt-templom.
Erdőszakál 49,17 km-reKözépkori lakói katolikusok voltak, két templommal - későbbi adat nem szól sem templomáról, sem egykori katolikus lakóiról, vagy azok utódairól a reformáció utáni időkből, mivel a XVI-dik században mindkét település puszta: Pusztaszakál 1519-ben, görög-keletieket telepítenek.
Mezőkölpény Marosvásárhelytől 14 km-re északnyugatra, a Komlód völgyére nyíló völgykatlanban fekszik, és a 10 km-re keletre levő Mezőcsáváshoz tartozik. Halásztó a völgy mélyében - Közös kincskereső-kiruccanáson vettem részt a mezőkölpényi tó mellett elrejtett geodoboz rejtőjével. 19,13 km-re.
Székelyvaja a Göcs-patak mellett található falu, mely közigazgatásilag Ákosfalva része. A Maros megyei település Marosvásárhely közelében fekszik. 11,89 km-re.
A Barock kávézó egy marosvásárhelyi, főtéri bár, melynek bejárata nem közvetlenül a Rózsák terére, hanem az épület alatti átjáróra nyílik. 9,96 km-re.
Az Aranyhalacska Marosszentkirályon található, csupán 5 percre Marosvásárhelytől. A geodoboz helye látható a rejtekfotón - A geodoboz helyét nagyon konnyű beazonosítani, ha megnézed A rejtekfotót, és elolvasod a Megtalálást segítő információt. Ücsörgők - Ha már kora reggel ücsörögnek itt, később semmi esély. Sikerült - Ahogy a rejtekhez közeledtem a fekete hattyúk elkezdtek lármázni, a kicsiket féltve. Az erdő szélén, egy dombon helyezkedik el. 9,48 km-re.
A sárdi híd után az első székely falu neve Újszékely, a Küküllő jobb partján elvonuló hegyek alján, széles utcákkal, melyeket nagyrészt cseréppel fedett kőházak szegélyeznek. A falut unitáriusok lakják. 43,87 km-re.
Református templom Szentmáté 59,17 km-re Bizonyos, hogy a falu a templom után kapta nevét, s e szerint a XIV-dik században Szent Máté tiszteletére szentelt temploma volt. A templom valóban ennek a kornak stílusjegyeit viseli, a gótikus kor alkotása.
Székelyudvarhely nyugati, Székelykeresztúr irányába vezető kijáratánál, a város legrégebbi műemlékével, a Jézus-kápolnával szemben emelkedik félig kopaszon a Budvár (625 m). Szemben vele a magasabb Csicser - legendás helyek ezek, de a legendákban sok történelmi igazság rejtőzik. 63,29 km-re.
Bár a mosógépek hasonlóan működnek, a kivitelezésükben vannak különbségek. Mosógép az út alatt - Bár a mosógép közvetlenül az út mellett van, pontosabban az út mellett és alatt, kocsiból nem egyből észrevehető. Az energiatakarekossag netovabbja - Az a termeszet es ember altal szult haztartasi "gep", ami itt talalhato. Víz általi önmegsemmisítés - Víz hozta (létre), víz vitte el. Megtalálható volt itt, magán a mosógépen és a vízvezető csatornán kívül a szárító is, és egy pad a várakozásra. 63,38 km-re.
A mai templom XV-dik századi és a gótikus kar alkotása; a XI-XIV-dik században itt más templom állott. Zárt kapuk - A templom kapuja sajnos zárva volt. Atutazoban, ladakeresoben - Otletes kis rejtek, hamar megkerult. Ahol az asszony az úr - Miután a nap első felében megmásztam a Tordai hasadék vasalt mászóútját, majd geodobozokat rejtettem a tordai sós tavaknál, eljött az ideje, hogy megkeressek néhány geodobozt is. A középkori első templom Szent Márton nevét viselte, s valószínűleg az ótordai templom örökölte ezt a címet, s elődje volt a város legrégibb parochiális temploma. 55,01 km-re.
Az egykori Udvarhelyszék legmagasabban fekvő településeSzékelyuvarhelytől 12 km-re, az 1009 m magas Őrhegy déli lábánál, a Bosnyák- és a Ballé-patak völgyfőjében fekszik. 63,12 km-re.
A vajdakamarási falumúzeumot Nagy Ferenc Norbert, szakács és néptáncos, hozta létre. Egy régi, felújított tornácos ház két szobájában mezőségi kézimunkák, szőttesek és régi használati tárgyak vannak kiállítva. 57,36 km-re.
Madárkert Korond 53,53 km-re A korondi madárkertben közel 40 faj található - 5 fajta páva, 12 fajta fácán, 5 fajta galamb, fogoly- és papagájfajok, vízimadarak, vadludak és kacsák, és dísztyúkok.
A sósfürdőjéről híres Kolozson a Valkai házaspár levendulafarmot, két sósvizű fürdőmedencét, és egy vendégházat létesített. Minden évben levendulafesztivált szerveznek, ami egy háromnapos hétvégi időszakot jelent. 57,97 km-re.
Sálfalvi szakadék 55,39 km-re A sálfalvi szakadék 15 hektáron védett terület, Sálfalva községtől 1 km-re található. Mocsaras árterületen - Talán nem a legjobb módját választottam a szakadék megközelítésének. Teljesen száraz szakadék - A szakadék bejárása után megtaláltam én is, ugyanazt a fát a bejárattól balra, de doboz nélkül. Hossza 5-600 m, oldalfalainak magassága 6-25 m.
Nyikómalomfalva közepes nagyságu település az egykori Udvarhely vármegye területén, a Fehér-Nyikó völgyében található. Első megtalálók - A templomkert nagyon szép, a falu csendes és nyugalmas a hőség nagy. Utólag bejelentve - Amikor ezt a megtalálást bejelentem, már 2022 augusztus 31-ét írunk. Rejtekhely ellenőrzés - Ezt a rejtést már 2016-ban megtaláltam, de elfelejtettem bejelenteni. Egyetlen település a Nyikó mentén, amely az idők folyamán felvette a rajta átfolyó patak nevét, így lett Nyikómalomfalva. 57,32 km-re.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.