Magyarfülpös település (Maros megye) Központ: Beresztelke. Magyarfülpös román elnevezése: Filpisu Mare. Német neve: Ungarisch-Phelpsdorf.
Római álló tábor Marosbogát 48,64 km-reOrbán Balázs A Székelyföld leírásában, Marosbogát délkeleti részén levő magaslatán, egy római álló tábort feltételez. Helyszíni terepszemle - A település körül három domb, kiemelkedő magaslat található. Erre később magyar vár is épülhetett.
Nyárádszereda központi parkja a Bocskai-téri református templommal szembeh helyezkedik el, a város jellegzetes arculatát adja. 2008-ban újították fel, ekkor adták át a szökőkutat is. 29,25 km-re.
Fertőző betegségek kórház - Marosvásárhely, Dózsa György utca 127. Épült 1910-ben. 25,25 km-re.
Unitárius templom Nyárádszentmárton 24,76 km-reTemplomának építési idejét – függetlenül a pápai tizedjegyzék adatától – a XIII-dik századra teszik. Mégis ott van - Most először jártam úgy, hogy előbb "oda" nyúlok, de bíztos máshol lesz s hát láss csodát. Fej fölött - Felnéztem és megláttam a dobozt. XIII-dik századi, késő román ízlésű, sőt – a háromszéki kökösi unitárius templomon kívül az egyedül álló egyenes záródású szentélyével az egész Székelyföldön.
Középkori templomáról hallgatnak az oklevelek, beszél viszont maga a templom. Legkésőbb a gótikus korban épült, szentélyét negyedgömb boltozatától félkörű dongaboltozattal toldották meg. 40,79 km-re.
A Panda-kő Galonya és Ratosnya között, a Maros bal oldalán található, a Görgényi-havasokban. Marosparti óriás - Második alkalomra sikerült megtalálni. Két doboz? - Melyik két dobozra gondolsz? Az egyik doboz más játszótér doboza? A mustáros doboz volt az én dobozom. Ket doboz - Igen, a mustaros doboz es egy pet eloforma, ha jol emlekszem. A vasút fölé tornyosuló sziklára lépcső vezet fel. 36,14 km-re.
1263-ban Sárpatak, 1319-ben Sarpataka, 1332-ben meg Sarpotoc néven jelentkezik az okiratokban. Locsolás közben - A szoborparkban nem volt senki, de épp el voltak indítva az locsolófejek. Megvan - Meglett. Betonsarok - Nagyon szép a szoborpark. 1332-ben plébániatemploma van, ebben az évben papja, Domokos a pápai tizedjegyzék szerint 18 régi és 8 új banálist fizet, majd 10 új és 3 régi dénárt, 1333-ban 16 régi banálist, 1334-ben 33 obulust, 6 verőczeit, majd 32 montan dénárt és 2 régi banálist, 1335-ben pedig 14 régi banálist. 11,26 km-re.
Hiperbolikus napóra Marosvásárhely 23,18 km-reA Hiperbolikus napóra Dienes Attila szobrászművész alkotása, Marosvásárhelyen, a Nyár utcai kis parkban található. A ládagazda rejtésének védelmében - 1. Csendes este - Csendes este lehetett volna, ha a környékbeli kutyák nem szaggatták volna szét. Útba esett - Nem messze dolgoztam a rejtektől, és ha már illyen közel volt kihasználtam az alkalmat. Az emlékmű a Bolyai Alkotótáborban készült 2001-2002-ben.
A Mikszáth Kálmán, jelenleg Művészet utca 7 szám alatti épületet Radó Sándor tervezte 1912-ben saját maga számára. Vasárnap esti séta - Ha már egy régi vágyam teljesült, és az idő is megengedte, végig sétáltam a Művészet utcán. A rejtekgazda öröme és bánata - Köszönöm az új jegyzetfüzetet. Művészet utca - A Művészet utcán járva megnéztem a Radó házat. 23,67 km-re.
A marosvásárhelyi Kultúrpalota vagy Közművelődési Ház 1911-1913 között épült, Dr. Hirdetés - Egy kicsit nehez volt megerteni, hogy a rejtekhelynek hattal allva lehet kivenni diszkreten a dobozt. Erre már rég készültem - Erre már rég készültem. Tetszett - Teszett ez a rejtés. Bernády György polgármester idején, a város közösségének áldozatkészségéből, szecessziós stílusban. 23,55 km-re.
Körtvélyfája harangját különálló harangláb hordozza. Kis kitérővel - Gernyeszegen dolgoztam és mielőtt visszaindultam volna még felkerestem ezt a rejtekhelyet, ha már ilyen közel található. Impozáns facsonk, kikandikáló geodoboz - Marosvásárhely felől Szászrégen irányába haladtam. 1768-ban Alsóbölkényből került ide. 8,73 km-re.
Nyárádszereda és Sóvárad között, az akár Transz-Nyárádmentének is nevezhető út mellett, a Sóvárad felé ereszkedő szakasz mentén egy esztenát találunk. Az esztena az Őr-hegy közelében, attól nyugatra található. 35,55 km-re.
Dellőapáti 41,07 km-reA reformáció középkori egyházat talál itt, de nem lehet eldönteni, hogy az apátsági templom felújításaként maradt-e fenn, vagy egészen új templom volt. A templom 1600-ig katolikus, Basta korszakban elpusztul, 1644-ben egykori szentedényeiről (ónpohár, óntányér, harangok) azt jegyzik fel, hogy mind elvesztek.
Parajd belterületétõl délnyugatra fekszik a Sóhát 8 hektár kiterjedésű természetvédelmi területe, legmagasabb pontja a Sóhegy (576 m). Nem volt bozótvágó késünk - A tavasz első kiruccanása volt. Deszkákon - Többször jártam a szorosban, de még a tanösvény előtt. Új doboz - Rejtettem egy új dobozt a Sószorosban. A területen halad keresztül a Korond-patak, amely változatos formákat, látványos sóalakzatokat, sószurdokot, sószorost hozott létre. 46,73 km-re.
Van olyan hely, ahol az idő megállt, úgy tűnik - pedig, igazából csak egyszerűen nem pörgött fel, ahogy máshol. A létra odavitt, de nem találtam meg - A maival együtt már három alkalommal jártam itt. Lehet egészen máshova került a doboz - Az első megtaláló a bejegyzése szerint még a rejtekben találta meg a geodobozt. Új geodoboz új rejtekben - A közeli Csereoldal tatárpincéit terveztem felkeresni, de ha már itt voltam, elrejtettem a haranglábnál egy új geodobozt, új rejtekbe. Ez a hely, ahol az emberek kies völgyekben élik monotonnak tűnő mindennapjaikat, káros külső hatásoktól még mentesen. 34,21 km-re.
Nagyernye nevét az ér, vízfolyás főnévből származtatják, mások szerint az Árpád-korban élt Ernyei családról kapta. Munkanap - Mi is többször próbálkoztunk itt, de mindig kupaktanács volt, amikor arra jártunk. Lehetne többet tudni erről a rejtésről? - Jó lenne rendezni ennek a rejtésnek a sorsát. Tobb infom sajnos nincs - A lada a femhid alatt, a templomhoz legkozelebb eso reszen van, merevitesek mogott van. A falu nevezetessége, hogy egyszerre öt felekezetnek volt itt temploma, a szombatosok később Bözödre telepedtek át. 16,19 km-re.
A Bekecs oldalában, a Körvélyes-mezőn található egy honvéd emlékmű, mely az 1916-os román betörés feltartoztatása során elesett székely honvédőknek állít emléket. Dugó dugta - A koordináta nem a legkóserebb, de megtaláltuk a facsonkot. Pótolni - Ősszel visszatérve a tett helyszínére. Bekerítve - Most látom, hogy a régebbi fotókon még nem volt teljesen bekerítve az emlékmű. 33,5 km-re.
Kemény család várparkja Marosvécs 18,19 km-reA marosvécsi Kemény-kastély mögött hatalmas park, gyümölcsöskert található. Elsőként a bélelt doboznál - Aznap reggel a Kelemen-havasokba indultam, a Kis-Lomás-vízeséshez. Elvitték a törmelékkel együtt? - Ez a második alkalom, hogy ezt a dobozt keresem. Itt vannak az egykori földvár fűvel benőtt terepalakulatai is.
Evangélikus templom Teke 18,61 km-reTeke község a Mezőség keleti felében fekszik, a Pénteki-patak mellett - evangélikus temploma műemlékké nyilvánított épület, a XIV-dik században épült, a tornya a XV-dik században. Csodálatos, de nagyon szomorú - Magasztos történelemmel rendelkező település nagyon szomorú jelenkori állomása. Az állapota egyre jobban romlik, jelenleg el van hanyagolva, a templom mellett játszóteret és parkot hoztak létre.
Székelyvécke bejáratához közel faragott tábla hirdeti, hogy a közeli dombon kilátó található. Geoláda-keresés Eszterlánc koncert előtt - A magyarországi Eszterlánc zenekar koncertjére érkeztünk Székelyvéckére. Egyelőre - A régi helyére tettem egy dobozt, a rejtő nevével (fakir), és persze az enyémmel is. Az út a 14 székely gyalogkapu mellett, a székely kálvárián keresztül vezet a kilátóhoz. 46,86 km-re.
Az Istenszéke terjedelmes csúcsplatója, pontosabban az északra nyúló gerinc, Szászrégen felől nézve egy hatalmas széknek látszik - innen a helynév. Mackó a dobozban - Mindenekelőtt gratulálok a rejtéshez, igényes, ötletes rejtés. Május 1 - Egy nagyon meleg május elejei napon indultunk fel az Istenszékére. Felismerhetetlen helyszín - A kék pont jelzésen, a Bisztra-patak völgyéből indulva, a Hidas-patak völgyén keresztül jutottunk fel az Istenszéke csúcsplatójára. A tetőn már nem érzékelhető a szék forma, viszont a kilátópontokról látványos kilátásban van részünk, inkább nyugati és délnyugati irányba. 39,39 km-re.
1324-ben jelentkező neve Szent Márton tiszteletére szentelt templomáról tanúskodik. Bencével - Együtt találtuk meg, miközben Balázsfalvára utaztunk, elhozni egy könyvörökséget (két tonna könyvet). Új ládát rejtettünk - A fotók alapján beazonosítottuk a rejteket, de a ferde fát már kivágták. Temploma legalább egy századdal előbb már állott, a XV-dik századi és későbbi változtatásokkal ma is megvan. 38,57 km-re.
Az egykori Városháza északkeleti részén levő Óratorony, díszes majolikacserepekkel fedett sisakjával Marosvásárhely majdnem minden pontjáról látható. Múzeumok éjszakája nappal - Most voltunk először fent a toronyban a családdal. Donggg - Feljutottunk végre, bár kicsit szédelegve a csigalépcső kanyarjaitol. Újdonság - Ahogy másoknak is, nekem is ez volt az első alkalom, hogy fent jártam a toronyban. Óráját Müller János, a harangokat Thúri Ferenc készítette. 23,55 km-re.
A Teleki Téka munkaközössége egy könyvespolcot helyezett el, az épület bejáratánál. Munkából hazafelé - Ahoz képest, hogy minden nap erre jövök hazafelé munkából, sok idő eltelt mire bejelenthetem ezt a megtalálást is. Célja, hogy megteremthesse a lehetőséget a könyv szabad csereberéjére. 23,55 km-re.
A Kultúrpalota homlokzatának alsó domborművei a főhomlokzaton, a bejárat felett - Kallós Ede 1913. Városháza utca, Marosvásárhely. 23,55 km-re.
Koronka régi templomát magas védőfalak vették körül. 1769-ben lebontották és helyébe újat építettek, a régi templomból megmaradt két harang. 25,95 km-re.
A Máriaffi Lajos-kastély az országúttól balra, helyezkedik el, ahova egy hosszú sétány vezet. Zárt kapu - Ha már a parkban jártam, nem hagyhattam ki ezt a rejtekhelyet sem. Tiltott terület, csendőrségi laktanya közelében - Miután megtaláltam a dendrológiai park geodobozát, elsétáltam a Máriaffi-kastély kerítésének bejáratához. A neoreneszánsz kastélyt 1870 körül építette a maksai Máriaffi család a Petkiek erődített várkastély-maradványaira. 19,77 km-re.
Római katolikus kápolna Náznánfalva 24,09 km-reNáznánfalva határában feltárt leletek egyértelműen alátámasztják, hogy már a bronz és a római korban is lakott terület volt. Becsavarozva - Itt is már másodjára próbálkozok. Zárva - Szép kis kápolna, de sajnos a kapu zárva. Nekem is zárva - Elég korán érkeztem, de mint az elöttem ott járok, a kapukat én is zárva találtam. Az eredetileg székelyek által lakott településről az első írásos forrás 1293-ból származik.
Református templom Balavásár 39,08 km-reTemploma a két világháború között megcsúszott, megrepedezett, veszélyessége miatt nem lehetett használni. Helyette az 1970-es években a régitől nyugatra új templomot építenek.
Marossárpatak egyik műemléke a Teleki-kripta, amely a 19-dik század első éveiben épült, ide temették egykor a sárpataki Teleki család halottjait. Egyiptizáló kripta dór oszlopos portikussal - Késő délután indultam, néhány közeli rejtekhelyet felkeresni. Sír(almas) - A Teleki körtúránk közben meglátogatott 8 helyszínen volt részünk jòban-rosszban. Sajnos a dobozt nem találtuk meg - A dobozt sajnos nem találtuk meg, a leírás szerinti repedést vagy valami hasonlót találtunk, de abban nem volt meg. 10,93 km-re.
Beszterce virágzó kereskedőváros volt, a 12-dik században szász bányászok alapították. Látnivalói az evangélikus templom, a lábasházak, az Ezüstművesek Háza, a római katolikus templom és a besztercei múzeum. 42,63 km-re.
Pálos kolostor romjai Vármező 36 km-reLestyán Ferenc írja, hogy Pázmány katalógusa Nyárád kolostorról is tud, de helyét nem ismeri. Megközelítés - A katolikus templom doboza után itt folytattam. Tőzikenézőben - A Kis-Nyárád mellett a nyíló tőzikék csodálatosak, valóságos szőnyeget alkotnak. Nem lehetetlen, hogy a Nyárádremete feletti Vármezőn állott, mert itt pálos kolostor emlékét őrzi a hagyomány.
Kisgalambfalva 66,36 km-re A falu a Nagy-Küküllő bal partján terül el, a SzékelyudvarhelytSzékelykeresztúrral összekötő megyei útról a vasútállomás után kellletérni. A Nagy-Küküllőn átvezető betonhíd után kezdődik Kisgalambfalva.
A gyergyóremetei katolikus temető a Szent Lénárd plébániatemplom közelében, attól dél-délnyugatra található. A temető tiszta és rendezett, a területén több jelentős, családi kripta található. 65,99 km-re.
Parlament, vegyes üzlet és kiskocsma - Székelyvarság. 64,2 km-re.
Nagygalambfalva mellett, a Rák tava helyén, régen egy ház állott. Új doboz - Átléptem a dobozt, vagyis a hűlt helyét. Köszönöm az új dobozt - Majdnem megvicceltél. Száraz ősz - A tó teljesen kiszáradtnak tűnik, vízfelület egyáltalán nem látszik, azért a kilátás szép. Egy jómódú, ám gonosz lelkű özvegyasszony, Rákné élt benne, csúnya édeslányával és szépséges mostohalányával. 66,4 km-re.
Andezitszikla Bölényes Kelemen-havasok 64,15 km-re A Bölényes-tető, román térképeken Zimbrul, egy természetvédelmi terület a Borgótiha községhez tartozó Báránykő falutól kelet-északkeletre. A csúcstól nyugatra egy vulkanikus eredetű andezitszikla található.
Ebben a házban lakott Michael von Melas (1729-1806), az osztrák hadsereg hadvezére. 1800-ban, az olaszországi Marengo mellett ütközött meg Napóleon seregével. 61,29 km-re.
1231-ben jelentkezik először Sarpotoc néven. A középkorban katolikus temploma volt, amelyet azonban megroskadt állapota miatt 1800-ban le kellett bontani. 67,95 km-re.
Madárkert Korond 55,7 km-re A korondi madárkertben közel 40 faj található - 5 fajta páva, 12 fajta fácán, 5 fajta galamb, fogoly- és papagájfajok, vízimadarak, vadludak és kacsák, és dísztyúkok.
Evangélikus templom Hundorf Csatófalva 51,17 km-re Csatófalva egykori Hundorf faluhoz tartozó evangélikus-lutheránus temploma stílusjegyeiben a gótikus kort idézi a XV-dik századból. Csarnoktemplomnak épült, barokk oltára 1762-ből, Philippi Georg segesvári mestertől származik.
A mai templom XV-dik századi és a gótikus kar alkotása; a XI-XIV-dik században itt más templom állott. Zárt kapuk - A templom kapuja sajnos zárva volt. Atutazoban, ladakeresoben - Otletes kis rejtek, hamar megkerult. Ahol az asszony az úr - Miután a nap első felében megmásztam a Tordai hasadék vasalt mászóútját, majd geodobozokat rejtettem a tordai sós tavaknál, eljött az ideje, hogy megkeressek néhány geodobozt is. A középkori első templom Szent Márton nevét viselte, s valószínűleg az ótordai templom örökölte ezt a címet, s elődje volt a város legrégibb parochiális temploma. 64,62 km-re.
Fedett fahíd Hordó 69,25 km-re Hordó település egyik látnivalója a Szalócán átvezető fedett fahíd, melyet Határőr-hídnak is neveznek, a huszadik század elején építették, az eredeti 18-dik századi híd mintájára. Hordó, a Szalóca mentén, Naszódtól 10 km-re északra található, itt született 1860 szeptember 20-án George Cosbuc költő, innen a falu román neve, Cosbuc.
2024 április végén, Gyergyóalfalutól északnyugatra, a Maros melletti egykori tanyája közelében, emlékkertet hoztak létre Hazug Pistának. A Gyergyóújfaluból hozott bazalttömbbe Kőrösi Antal szobrász faragta bele Hazug Pista arcát, a mesemondó huncut mosolyát. 64,54 km-re.
Kisgalamb Levendula Kisgalambfalva 66,37 km-re A Kisgalamb Levendula egy kis levenduláskert Kisgalambfalván, a református templommal szemben, a Hősök emlékműve mellett. Bár egy, a kertben látható, festett kerékpár fotózási lehetőségre utal, nincs információnk a kert látogathatóságáról.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.