Mezőszokol település (Maros megye) Központ: Kozma. Mezőszokol román elnevezése: Socolu de Campie.
Máriaffy-kápolna Marosszentgyörgy 25,79 km-reMarosvásárhely marosszentgyörgyi határánál levő temető északi részén a Máriaffy család temetkező helye és kápolnája található. Megtaláltuk - Nem jártam még ebben a temetőben, a kápolnáról még kevésbé volt tudomásom. Szűk hely - Szűk és kicsi hely volt eleinte észre sem vettem. Cseles - Jo rejtes.
Turulmadaras emlékmű Disznajó 24,15 km-reKözépkori XIV-dik vagy XV-dik századi temploma ma is áll, egyesek szerint 1562-ben épülhetett, ami a gótikus kori átépítés idejét jelezheti. Kíváncsiskodók - Kíváncsiskodókból itt sincs hiány, mivel a rejtekhely egy olyan helyen van, ahova jól oda lehet látni. Ezt nem lehet elsietni - Kicsivel sötétedés előtt érkeztem Disznajóra. Középkori emléke a szentségfülke és az 1888-as évi javításkor a vakolat alól felszínre került falfestmény-töredék.
Terebics-tető 27,34 km-reA Terebics-tető Jedd község határában található, Jeddről 30-40 perc gyaloglással elérhető. Újabb égbekiáltó kegyetlenség - Szokásommal ellentétben, viszonylag korán indultam kincskeresésre. Juhnyáj az erdőszélen - Gyorsan kellett cselekednem, mert a juhnyáj már elérte az erdő szélét, de szerencsére könnyen megtaláltam a dobozt. Három a semmiben - Népes gyereksereggel indultunk el ládázni (is), és "epic failure"-val indítottunk.
Bolyai Farkas almafája Marosvásárhely 27,72 km-reBolyai Farkas almafája csak 100 évig élt, majd kiszáradt - Új csemetét ültettek a régi helyére. Ponyik almafajta ritkasag - Az igazi almafajta, ponyik es batur. 1 + 1 = Két Bolyai - Ha már itt voltam megkerestem az almafát is. Kicserélem - Köszönöm a visszajelzést. Ez a fa áll ma Marosvásárhelyen, a református temetőben levő közös Bolyai-sír mellett.
Marosdátosi szakadék 43,73 km-reA szakadékos terület két, jól elkülöníthető részből áll - a nyugati részen van az igazi szakadékos oldal, a Rántó-tető alatt. Érdekes - Érdekes hely, jóval érdekesebb, mint távolról látva gondolnám. A délkeleti részen található a Szabó Garatjának (Marosdátosi szakadék) nevezett, látványosabb rész.
Kripta a ferences kolostortemplom alatt Mikháza 33,18 km-reA mikházai ferences kolostortemplom alatti, a főhajó és a szentély alatt húzódó kripta egyháziak és híres világiak, erdélyi nemes családok tagjainak nyughelye. Geodoboz a kripta bejáratánál - Borús, esős délután indultam el egy kis dobozkeresésre. Nem zár jól a doboz - A doboz előkerült a kövek közül, de a tartalma át van nedvesedve. A templomban mintegy tucatnyi feliratos és helyenként faragott díszű sírtábla jelöli a kripta kamráiba temetett neves személyek sírjait.
Református templom Nagyteremi 37,63 km-reOrbán Balázs régi templomát részletesen leírja, bizonyos, hogy itt középkori templom volt. Szentélye sokszöggel záródott, hosszúkás keskeny ablakai durva félkörívben végződtek, minden díszművészet nélkül.
Bökecs leve Bekecs-tető 39,63 km-reA Bökecs leve egyike a nyárádmentiek szent hegyéből, a Bekecsből eredő forrásnak. Elszánt kincskeresés - Először is szétnéztem, hol van a gömbölyű hátú kő. Gesztenye - Miután Deliáék kikaparták (izé, kiásták) a gesztenyét, és kissé odébb helyezték, mi is könnyen megtaláltuk a kissé furcsa alaku dupla dobozt. Működik - Év vége lévén leltároztunk a Bekecsen. A forrást 2013 ősszén kiépítették, betonlépcsőn lehet lemenni a forráshoz.
Sósfürdő Marosszentgyörgy 24,28 km-reMarosszentgyörgy Marosvásárhely központjától 6 km-re fekszik. Utolsó tuja - A nyár elején kerestem még ezt a dobozt. Érthető - Minden megmagyarázott és érthetetlen dolog hirtelen érthetővé és egyszerűvé (és NAperszeVÉ) válik, amikor meglátod. Most még utolsó - Most még utolsó tuja, de ha a mellette levő házat lebontják a sor folytatódhat. Modern sósvizű strandja és gyógykezelő központja van.
Római-katolikus templom Szászrégen 13,94 km-reSzászrégen látnivalói a szász evangélikus templom, a református templom, a katolikus templom, a néprajzi múzeum. Nem találtuk meg - Igaz, még nem volt kivirradva amikor kerestük. Zápor elől menekülve - Csak a rejtekhelyet találtuk meg, igaz nem néztem alaposan át a kerítés tövét. A városnak két hangszergyára is van.
Segesvári úti forrás Marosvásárhely 29,85 km-reA marosvásárhelyi Segesvári úti forrás a Segesvári út 8 számú ház mögött található, egyenesen a Róka-patak völgyében. Hosszú várakozás után - Elég sokat kellett várakoznom, amíg zavartalanul elővehettem a geodobozt. Munkálatok - Harmadszor jártam ott és sikerült zavartalanul megoldani, senki sem volt a környéken. Szerda - Általában mindenkinek van egy kedvenc napja és van akinek van kevésbé kedvenc napja. A forrásnál nem találtam vízfogyasztást tiltó, figyelmeztető táblát.
Református templom Székes 25,3 km-re1451-ben Székesfalva néven jelentkezik a forrásokban, 1571-ben Székes formában fordul elő. Turkáltam és meglett - Almafa odvában turkálni élvezet, ha megtalálom. Egérrágta dobozka - Székes református temploma pont az út mellett van, így a rejtés Parkolj le és keresd meg a geodobozt típusú. Alma a fa alatt - Mindig szerettük Székes környékét. Az 1567 évi regestrumban Zékes 7 kapuval fordul elő, katolikus lakói a reformáció korában reformátusok lesznek.
Bálintitt-kastélypark Nagyernye 22,71 km-reKözvetlenül a Marosvásárhelyt Régennel összekötő országút mellett áll a 19-dik század elejéről származó Bálintitt-kastély. Térdmagasság - Ma újra erre jártam. A kastély előtti domboldalon terült el tájképi parkja, melynek maradványai az egykori halastóval ma is jól láthatók.
Marosoroszi szakadék Kutyfalva 46,23 km-reA Ripa nevű szakadékos és vizes oldal Marosoroszi északkeleti végétől Kutyfalva nyugati határáig húzódik, a Maros bal partján, követve annak görbületét. Magas és meredek oldal, agyagos föld, mely a Maros folyó és a Kripta lábok (Kőláb) nevű domb között található.
Katolikus templom Deményháza 31,93 km-re1638-ban a források szerint az Agyagos tetőn fakápolna állt Szent Orsolya tiszteletére szentelve. 1671-ben a kápolnát leviszik a mai temetőbe és ott a szent őrzőangyalok tiszteletére szentelik.
Ortodoxok első temploma Marosvásárhelyen 27,1 km-reAz ortodox fatemplom a marosvásárhelyi Thököly Imre, ma Mitropolit Andrei Saguna utca 13 szám alatt található. A jellegzetes máramarosi stílusú, zsindelytetős épületet, az ortodoxok első templomát, 1794-ben építették fel, egy görög kereskedő anyagi támogatásával.
Kornis-Rákóczi-Bethlen kastély Radnót 43,19 km-reA Kornis-Rákóczi-Bethlen kastély Radnóton épült épült 1545-ben Bogáti Gáspár által, ma az egyike Erdély jelenlegi reneszánsz stílusú kastélyainak. Köszönöm az újrarejtést - Ez a rejtek úgy néz ki, hogy adja magát. Miért viszik el? - Ezt én nem értem. Kastély - A rejtek hamar meglett, de először nem kerestük elég behatóan, ezért nem találtuk meg.
Végtelen oszlop Marosbogát 47,69 km-reMarosbogát fő utcáján, mely a települést észak-dél irányban metszi át, mielőtt átmennénk az autópálya alatt, a 429-es számú ház udvarán, egy ismerős műalkotás vonja magára a figyelmet. Brancusi Végtelen oszlop című szobrának másolata egy kis ráadással, a tetejére egy sas került.
Gőzmozdony Keskeny-nyomtávú vasút Teke 13,86 km-reMindig van egy vonat az utolsó után. Mindig van még egy geodoboz, az utolsó után - A helyszínre érkezve, picit aggódtam, hogy a közelben megkötött kutya ugatni kezd, és akkor nem fogok tudni feltűnésmentesen keresni. Három nyelven hirdeti egy szerény tábla ezt a régi vasutas igazságot a tekei állomás falán.
Hollókő Budák 36,36 km-reA Hollókő természetvédelmi terület Felső-Budákról közelíthető meg, a Kolibica-tó irányába vezető aszfaltos erdőkitermelő úton. Nyomokat követve - A Budak-völgyi tölgyerdőnél találkoztunk Déliáikkal. Tíz évvel ezelőtt jártam a Hollókőnél - Felmásztam a tetejére is, talán onnan a leglátványosabb a Geológus tűje. 7 km után van egy erdészház sorompóval, itt balra térünk és még 3 km kanyargós út után ott is vagyunk a kő lábánál.
Uzdiszentpéter 21,2 km-re1305-ben Scenpetur néven írják az oklevelek. Később így szerepel a forrásokban: 1348-ban Ozdizentpéter, 1587-ben Zentt Péter.
Ehedi temető 28,03 km-reEhed falunak temploma a középkorban nem volt. Ki az a György Tibi bácsi? - Nem készültem különösebben az ehedi rejtekhelyhez. Szép őszi idő - A közelben volt még néhány cseresznyefa, de a repedés nagy segítség. Sőt még később, 1791-ben sem, ugyanis ekkor önállósításukat kérik, de azt a választ kapják, hogy előbb gondoskodjanak templomról.
Mezőbergenye 28,91 km-reElőször 1334-ben a pápai tizedjegyzékben jelentkezik a neve Bergune, Borgone formában. 1575-ben Bergenie, 1632-ben mai formájában, Bergenye néven említik.
Nyárádszentimrei templom és harangláb 39,18 km-reÉrdekes épület a Nyárádszentimre református temploma. Hosszú bejegyzések, automatikusan kitöltött időpont - Nem lehetne néha a mondatokat nagybetűvel kezdeni? Nem lehetne néha a pont, vagy a vessző után szünetet hagyni? Nem lehetne néha a két t helyett helyesen egy t betűt írni, máskor pedig egy t helyett helyesen kettőt? Nem lehetne helyesen írni, hogy ne azzal foglalkozzam állandóan, hogy helyesírási hibákat javítok? Nem kötelező hosszú bejegyzést írni. Részletes beszámolók - Rendben van. Szent Imre szobor - Nyárádszeredából hazafele választottam ezt az útvonalat. Szent Imre tiszteletére szentelték fel, a falu a templomáról kapta a nevét.
Református templom Székelycsóka 40,62 km-reSzékelycsóka a Nyárád és a Kis-Küküllő közti dombvidék alsó részén fekszik, a Töm patak völgyének széles részén. Új doboz - Tettem egy új dobozt a székelycsókai templomhoz, a réginek hűlt helyét látva. Ez alkalommal futtában, de megtaláltam - Mivel BabBerci újrarejtette a székelycsókai eltűnt geodobozát, illetve pontosította a László István síremlék segítő információját, elhatároztam, hogy újra próbálkozom, és újra bejárom a nemrég már egyszer megtett útvonalat. Pap, papné - A gerinczről jövet valahogy csak be-bógeneztünk Csókába. Marosvásárhelytől 16 km távolságra van, ebből 14 km aszfalt és 2 km köves út.
Levendula Koronka 31,22 km-reA koronkai levendula a bolgár levendulaként ismert Sevastopolis, az egyik legmagasabb illóolajtartalmú fajta. Koronka, Alsó utca 167 szám.
Unitárius templom Székelykál 26,95 km-reSzékelykál a Káli-patak völgyében fekvő Maros megyei falu, mely közigazgatásilag Nagyernyével képez egyazon egységet. Nem messze, csupán 15 km-re található Marosvásárhelytől.
Katolikus templom Székelyhodos 29,16 km-reSzékelyhodos községközpont, Marosvásárhelytől 22 km-re északkeletre, Szászrégentől délkeletre található. Festett órás templomtorony - A helyszínre érkezve, annak rendje-módja szerint a kőoszlopos kapun léptem be a templomkertbe. Csendes falu - Tetszett a falu. Nevét egykor hódban gazdag határáról kapta.
Katolikus templom Jobbágytelke 27,8 km-reJobbágytelke közigazgatásilag Székelyhodoshoz tartozik. Hatalmas tuják takarásában - A hatalmas tuják takarásában feltűnésmentesen meg lehet keresni a geodobozt. Szemmagasságban - Nem emlékeztem a segítő információra. Marosvásárhelytől 24 km-re északkeletre, Székelyhodostól 3 km-re a Tar-bükk alatt fekszik, a Hodos-patak völgyében.
Bocskai István szobra Nyárádszereda 35,88 km-reBocskai István szobra, Horváth Géza alkotása, Nyárádszeredában a református templom előtti téren áll. 1906 június 23-án avatták fel először, majd sok viszontagság után, 1997 július 12-én mostani, eredeti helyén újra.
Címeres kút Szászrégen 14,16 km-reA szászrégeni Címeres kút a Sós utca és a Főtér (jelenleg Petru Maior-tér) kereszteződésénél található, ez utóbbi útburkolatának szintje alatt. Három címert láthatunk rajta.
Bernády-ház Marosvásárhely 27,65 km-reA Bernády György Közművelődési Központ, rövid nevén Bernády-ház, 1994 november 4-én nyílt meg, Marosvásárhelyen, a Baross (Horia)-utca 6 szám alatt. Létrejötte a város egykori neves, építő polgármesterének nevét viselő Bernády György Közművelődési Alapítványnak köszönhető.
Alsó gát Marosvásárhely 27,42 km-reA marosvásárhelyi alsó gát az 1970-es árvíz után épült. Több doboz - Több dobozra is akadtam a helyszinen köztük egy másik oldal dobozára és egy mintavételre alkalmas dobozkát ami tele volt széklettel. Én is feladom - Százszor leírtam már, hogy az amire az emberek úgy hivatkoznak, hogy "oldal", vagy "honlap", az helyesen "webhely". Nem végleg - Nem adtam fel végleg a keresést ezen a helyen, majd visszatérek és ez ugy lesz a többi meg nem talált geodoboz esetében is. Megközelíthető az Alsógát (Barajului) utcából.
Teleki-kripta Gernyeszeg 17,54 km-reA Teleki-kastély és a református gótikus templom mellett Gernyeszeg kiemelt látnivalói közé tartozik a Telekiek gernyeszegi ágának a piramis formájú kriptája.
Római katolikus templom Tordatúr 65,21 km-re A tordatúri Szent Kereszt felmagasztalása-római katolikus templom 1841-42-ben épült. XIV-dik század elején készült Madonna-szobra Erdély legrégebbi Madonnája, melyet ma a gyulafehérvári székesegyház őriz.
Paulinus-Drakula-ház Segesvár 67,03 km-re Az 1501-ben épült Drakula-Paulinus-ház a segesvári Múzeum-tér 5 szám alatt található, az Óratorony közelében, attól északnyugatra. Jelenleg a műemlék-épületben (MS-II-m-A-15933) egy étterem működik.
Evangélikus templom Hundorf Csatófalva 55,7 km-re Csatófalva egykori Hundorf faluhoz tartozó evangélikus-lutheránus temploma stílusjegyeiben a gótikus kort idézi a XV-dik századból. Csarnoktemplomnak épült, barokk oltára 1762-ből, Philippi Georg segesvári mestertől származik.
Hősök temetője Zsák-hegy 64,72 km-re Az egykori magyar hősök temetője - Zsák-hegy, Maroshéviz. Maroshévíz 3 - Egy kicsit nehezen találtuk meg a temetőhöz vezető ösvényt, lépcsőket. Segédpontok - Igaz nem hívtam fel a leírásnál erre a figyelmet, de a segédpontoknál meg volt adva a temető felé vezető szűk utca bejáratának a koordinátája. Csak volt - Sajnos a sirt körülvevő keritést már nem találtuk igy a dobozka sem került elő.
Szarvas-ház Segesvár 66,99 km-re Segesvár egyik építészeti különlegessége, a Szarvas-ház, az Iskola utca 1 szám alatt található - Nevezik még Szarvasháznak, illetve Szarvasos háznak. Talán helyesebb volna a Szarvasagancsos-ház elnevezés, hiszen az épület neve németül Haus mit dem Hirschgeweih.
Kornis-kastély Szentbenedek 57,96 km-re Déstől három kilométerre délkeletre Szentbenedeken található a Kornis család reneszánsz stílusban épült kastélya. Kerestük, de nem találtuk meg - A biztonságosan megközelíthető ablaknyílásokban nem találtuk a vitaminosdobozt, a készülék is ide helyezte a koordinátákat. Nem hiszem el - Nem hittem a szememnek, hogy az unikornis, melynél a lányom 11 éve fotózkodott, sehol sincs. Habár az államosítás után állaga sokat romlott, könyveit elégették, értékei eltüntek, pincéi beomlottak, még mindíg tartogatnak érdekességet a romok az éppen arra járóknak.
Urmánczy-strand Maroshévíz 64,81 km-re Az Urmánczy-strand Maroshévízen, 654 m magasságon található, a Maros folyótól pár méterre. Maroshévíz 4 - A rejtekhelyet megtaláltam, sőt a dobozkát is láttam, viszont nem értem el, és ráadasul még egy kupac kukac is volt előtte, amit valószínű, hogy a horgászok hagytak ott. Legyen egy ilyen rejtek is - Ezért a dobozkáért össze kell vegyülni a porral, és a szeméttel. Hid - Új hid épült a Maroson át, ugyhogy itt sem találtuk meg magát a rejteket sem. Eredetileg a szárhegyi gróf Lázár család tulajdona volt.
Református templom Parajd 53,65 km-re Parajd, mint település, Sófalva tanyabokraként alakult ki. Az ősi sóvágók telephelye aránylag messze volt a sóbánya helyétől, és ezért a sóvágók egy kisebb csoportja valószínűleg a bánya közelébe költözött, kialakítva az ősi Parajdot.
Ótordai kastélytemplom Torda 60,84 km-re A mai templom XV-dik századi és a gótikus kar alkotása; a XI-XIV-dik században itt más templom állott. Zárt kapuk - A templom kapuja sajnos zárva volt. Atutazoban, ladakeresoben - Otletes kis rejtek, hamar megkerult. Ahol az asszony az úr - Miután a nap első felében megmásztam a Tordai hasadék vasalt mászóútját, majd geodobozokat rejtettem a tordai sós tavaknál, eljött az ideje, hogy megkeressek néhány geodobozt is. A középkori első templom Szent Márton nevét viselte, s valószínűleg az ótordai templom örökölte ezt a címet, s elődje volt a város legrégibb parochiális temploma.
Rabsonné útja Illyésmező 52,72 km-re A Rabsonné útja Illyésmezőtől északkeletre található, északnyugat - délkelet irányba vonuló töltésvonal. A Csere-tető tisztás nyugati szélén halad el.
Várnyaka Kápolnásmező 55,49 km-re Várnyaka a Parajd és Kápolnásmező közötti utat lezáró töltésvonal neve, a Kis-Küküllő és a Juhod völgyei közötti gerincen található. A töltés kezdetben nyugat - kelet irányban vonul, majd felhajlik északkelet felé, a Rabsonné vára alá.
Lutheránus templom Cikmántor 50,91 km-re Első okleveles megjelenésekor már szász település, s így bizonyos, hogy abban az időben temploma is van. A régi templomot 1851-ben lebontják, helyén 1865-ben épül a mai templom klasszicista stílusban.
Régi Küküllő-fahíd Segesvár 65,6 km-re A segesvári Küküllő-híd a várostól 3 km-re állt, egy nyílásban hidalva át a Nagy-Küküllő folyót. Építésének idejéről nincsenek adatatok, a tordai híd után épülhetett.
Etéd 55,38 km-re Etéd Szováta, Korond és Parajd után a környék legjelentősebb települése. A falu központjában látható református templom az 1792 szeptember 8- án, a Peszente utcában lakó Péter István házánál kiinduló tűzvész alkalmával 110 házzal együtt leégett, a harangok megolvadtak.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.