Radnótfája település (Maros megye) Központ: Szászrégen. Radnótfája román elnevezése: Iernuteni. Német neve: Etschdorf.
Íjásznő Marosvásárhely 26,18 km-reA városközponttól északkeletre, a Somostető alatt lévő Párkány, vagyis Kornisa lakónegyed tömbházait, az egyetemvárost az 1960-as évek végén építették fel. Jó hogy nem lábakelt doboz lett belőle - A Üres - Sajnos a rejtek üres. Letarolt rejtek - Csipivel kerestuk, de o mar tudta, hogy valoszinuleg most sem talaljuk majd. Ekkor került Kulcsár Béla felívelő, lendületes plasztikája is, egy itteni hangulatos kis zöldövezetbe.
Nagy-ág melléke Vármező 25,79 km-reVármezőtől a Várhegyen is túl gyönyörű lombhullató erdőben kanyarog a gátertól tovább az út a Nagy-Nyárád, vagy másnéven Nagy-ág völgyében. Róka - A rókával kapcsolatosan, én úgy tudom, hogy ha keresi az ember kozelseget akkor veszett. Az eszét vesztett veszett róka veszte - Ha egy róka az ember közelségét keresi, akkor tényleg elment az esze, megveszett. Nyárádmenti legelő - A Nagy-ág le volt zárva sorompóval, ezért gyalog sétáltunk fel a tisztásig. Ha szereted a pisztrángot hazafele megkóstolhatod.
Unitárius templom Nyárádszentmárton 20,92 km-reTemplomának építési idejét – függetlenül a pápai tizedjegyzék adatától – a XIII-dik századra teszik. Mégis ott van - Most először jártam úgy, hogy előbb "oda" nyúlok, de bíztos máshol lesz s hát láss csodát. Fej fölött - Felnéztem és megláttam a dobozt. XIII-dik századi, késő román ízlésű, sőt – a háromszéki kökösi unitárius templomon kívül az egyedül álló egyenes záródású szentélyével az egész Székelyföldön.
Zsiliprendszer Gyulakuta 38,51 km-reA hőerőműhöz vezető csatornák környékén vagyunk, ennyi zsilipet még sehol sem láttam. Most már teljesen el van hanyagolva az egész berendezés, de még így is lenyűgözött a bonyolultságával.
Zászpás 37,81 km-reA Zászpás egy 1279 m magas csúcs a Görgényi havasokban. Ravasz rejtés - Megtaláltuk, habár nagyon ravaszul elbújt egy felhőbe az egész környék. Gratulacio - Gratulacio az elso megtalalonak. Régi ismerösők - Régi turatársakkal indultunk neki ennek a jól ismert helynek, csak most általunk ismeretlen uton menntünk fel és jöttünk is le. Tiszta időben gyönyörű kilátás nyilik a Maros völgye, meg a Kelemen havasok felé.
Lisztes-bérc Jódtelep 31,15 km-reA Lisztes-bérc egy lapos kő Ratosnya közelében, a Görgényi oldalon, a 90-es években még Lapos-kőnek neveztük. Habár a környező fák eléggé megnőttek, a kilátás még mindig jó Ratosnyára, és a Maros völgyére nyugatfelé.
Kilátó Piroska-tó Szováta 32,84 km-reJellemző a hely egyedien gazdag változatosságára, hogy a Vörös-tó só-koncentrációja elég magas. Napozás Piroskánál - Befagyva fogadott a Medve is, a Piroska is. Magyar Husvet Szovatan V - Na, itt mar nem jartam olyan szerencsevel. Piri fentről - Lent a tó szélén, a nádasban pont nászoltak a siklók. A közvetlen szomszédságában található Piroska tó, amelyhez a felszínre bukkanó sótömbök mellett vezet az ösvény, édesvizünek számít, halak is élnek benne.
Rabsonné útja Illyésmező 37,5 km-reA Rabsonné útja Illyésmezőtől északkeletre található, északnyugat - délkelet irányba vonuló töltésvonal. A Csere-tető tisztás nyugati szélén halad el.
Földpiramisok Mezőkirályfalva 22,4 km-reA Mezőkirályfalva melletti földpiramisok földcsusszamlás útján jöttek létre. A falutól délre találhatók, a DJ173 jelzésű megyei út keleti oldalán, a Cseh hát nevű dombtól nyugatra.
Borziatelep tava 27,34 km-reBorziatelep mellett egy sziklafal tövében található egy tó. Csodálatos őszi színek - Miután megtaláltam a Bisztra völgyében, a mosógépnél elrejtett geodobozt, folytattam az utamat a Maros völgyén felfelé. Havazas - Miutan leszalltunk a vonatrol, ez volt az elso megkeresendo doboz. Egy kis nosztalgia - Fontos hely ez számomra, mert egy barátomnak hétvégi háza van. Valamikor a vasútról is látható volt, de mára már a tó körül eléggé felnőttek a fák és a bozót.
Rava patak homokkő képződményei 45,92 km-reA Rava nevű falu Marosvásárhelytől 28 km-re délkeletre a Rava- (Kopasz) patak szűk völgyében fekszik, Gyulakutához tartozik, melytől 14 km-re délkeletre van. A Rava-patak látványos, vízvájta szorosa és vízesése - Székelyvéckén töltöttem a hétvégét. Két doboz - Két dobozt rejtettem. A hagyomány szerint a falu először a Kis-Küküllő mellett települt, ahonnan a török pusztítások elöl költöztek fel az erdő mellé.
Mezőszakáli eper Bábod 46,06 km-reA Bábod falu 25 szám alatti Mezőszakáli Eper-ültetvényen (románul Capsuni de Barbosi) mindenki magának szedheti az epret, előre elkészített kosárkákba. Az árról és a nyitvatartásról érdeklődni lehet a következő telefonszámokon: 0748-410545 vagy 0758-873440 (román nyelven).
Fiastetői kilátó 42,06 km-reA kilátót 2006 július 22-én avatták fel, ötlete Dr Fazekas Özséb gyulai belgyógyász főorvostól származik. Fiastető, vihar előtt - Atyha felől személygépkocsival próbálkoztunk közelebb jutni a kilátóponthoz, majd korulbelul félúton hagyva az autót, gyalog másztunk ki a kilátóponthoz. Sárgarigó - Lementem a térképről mire elértem a kilátót, de lehet, hogy csak az én térképem régi. Ujra megvan - 10 ev utan ujra megtalaltuk a dobozt. A tervezés Gyímesi Márton építészmérnök munkája.
Rigmány 29,57 km-reAz 1567-dik évi regestrum 8 kapuval hozza Rygmany néven. Útban a tatárpincék felé - Útban a tatárpincék felé megkerestem ezt a rejtekhelyet is. Felmászott a toronyba - Felmásztunk a toronyba. Második alkalommal itt - A helyet már ismertem, 2010 novemberében már jártam itt. Középkori katolikus lakói, majd a reformáció idején a reformátussá lett hívek Nyárádszentsimonhoz tartoztak.
Bernády György-szobor Marosvásárhely 26,9 km-reBernády György szobra Marosvásárhelyen a róla elnevezett téren található, a vár mellett, a Teleki-ház előtti kis parkban. Meglepetés - Természetesen, hogy nem haragszom meg, sőt köszönöm. Este keresd! - Könnyebb egyes dobozokat este keresni amikor már nem jár annyi ember az utcán. Amig II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium diakjai felvonultak - Konnyen ment a megtalalas. A bronzból készült szobrot Bocskai Vince szovátai szobrászművész készítette és 1994 október 29-én leplezték le.
Kis Bánffy-forrás Szalárd 33,26 km-reSzalárd és Andrásháza között a Maros bal partján közvetlenül a folyómeder mellett egy termálvizes medence található. Langyos és tiszta melegpocsolya - A szalárdi bunkerek felkeresése előtt a melegpocsolya közelében elrejtett geodobozt kerestem meg. Kis-Bánffy forrás - A "melegpocsolya" rendes neve Kis-Bánffy forrás. A medence nem nagy, mégis sokan szeretnek benne lubickolni.
Református templom Mezőbánd 33,65 km-reA reformáció idején az egész lakosság református lesz, a templommal együtt. A régi templom a falu délkeleti részén állott, a falu akkori központjában, 1884-ben lebontják és felépítik a ma is álló új templomot.
Síremlék Erdőcsinád 13,69 km-reAz erdőcsinádi temető-együttes a falu nyugati határában található, három szomszédos dombocskát foglal magába. A legnagyobb dombocska kerek, itt található a ravatalozó is.
Kormos-kő sziklabástya Fenyőkút 49,11 km-reA Sólyomkő pataka mellől a Kormos-kő sziklakilátója felé kapaszkodva a meredek domboldalon, egy kisebb sziklatornyot és egy nagyobb, impozáns, kettős sziklabástyát találtam. Meredek - A leírást követve jutottunk fel előbb a kisebb sziklához, majd a sziklabástyához.
Fatemplom Petele 3,85 km-reA petelei fatemplom 1832-ben épült, egy régebbi fatemplom helyére, amit Marosorbóra adtak el. Együtt - Dolgozni voltunk Péterrel Libánfalván, a Görgény völgyében. Nem éppen együtt - Bár együtt kerestük meg ezt a rejtekhelyet, nekem esélyem sem volt megtalálni. Báró Bornemissza adománya a 20 kilogrammos harang, amit 1750-ben öntöttek.
Etéd 42,74 km-reEtéd Szováta, Korond és Parajd után a környék legjelentősebb települése. A falu központjában látható református templom az 1792 szeptember 8- án, a Peszente utcában lakó Péter István házánál kiinduló tűzvész alkalmával 110 házzal együtt leégett, a harangok megolvadtak.
Egykori ferences kolostor harangtornya Marosvásárhely 27,09 km-reA ferencesek marosvásárhelyi jelenléte egyenes összefüggésben van a reformációval, ami a XVI-dik században teret hódít Erdélyben. Éjfél előtt, hazafelé tartva - Kicsivel éjfél előtt arra jártam, ez alkalommal már messziről megláttam az áthelyezett geodobozt. Jó helyen van - Két alkalommal kerestem a dobozt sikertelenül. A torony megvan - De szerintem a mágneses dobozka nincs már meg. 1557-ben a Református Egyház elkobozza a katolikus szerzetesrendek birtokait, a ferencrendiek kénytelenek elhagyni a várost.
Isteni irgalmasság kápolna Székelyvécke 45,78 km-reA székelyvéckei Székely Kálvária Erdőszentgyörgytől 15 km-re, festői környezetben, Székelyvécke határában található. Erre születni kell - Vagyis ilyen maflának mint én, születni kell. Jézus szenvedéseit örökíti meg 14 megállón keresztül, székelykapukkal és domborművekkel.
Fancsal-tető Görgényi-havasok 39,19 km-reEgy spontánul összejött túra alkalmával egy régebbi, mindeddig meg nem valósult tervemmel hozakodtam elő. Ez Gödemesterházáról a Fancsal-tetőre való egynapos túra, amire ezennel sikerült társat találjak.
Kilátótorony Szováta 32,55 km-reA kilátótorony melletti házikó ablakába kitett tájékoztató szerint a kilátó naponta 12 és 19 óra között látogatható, ingyenesen. Rendben volt - Szép helyen van, jó a kilátás. Magyar Husvet Szovatan III - Ha mar letezik kilato, akkor azt is illendo megkeresni. Magasban - Jól körbe lehet látni a környéket a toronyból.
Görgény vára Görgényszentimre 11,24 km-reA görgényszentimrei Bornemissza-kastély mögött egy gyönyörű dendrológiai park található. Egy kis Görgény menti séta I - A IX. Laza, családi - Könnyű, laza családi túra, a kastély katasztrófális állapotban van, de végre a Maros Megyei Múzeumhoz került, így van remény a restaurálására. Teleki nyomában - Mivel személyes ügyek miatt nem mehettünk el több napra, úgy döntöttünk, hogy látogassuk meg a Maros menti Teleki emlékeket.
Magyarfülpös 9,86 km-re1391-ben villa Nogilpusnak vagy Nogfilpusnak írják az oklevelek,1332-ben Philpus major, 1404-ben Magyarfilpes, 1599-ben pedig Magyar Fewlpes a neve. Eredetileg szász település 1314-tól.
Sajómagyarosi vár 45,06 km-reA Borgói-hegység nyugati lábánál húzódó, a Nagy-Szamos, Sajó és Beszterce által határolt dombvidéken, az északkeletről érkező Csetátye-patak mellett fekszik Sajómagyarós község. Sajómagyaróstól északkeletre, az 580 m magas Várhegyen állt egykor a sajómagyarósi vár.
Református templom Marosvécs 11,3 km-reA középkori templom a faluban, a mai papi telken állott az udvartól nem messze. Kastély árnyéában - A marosvécsi kastély és park látogatása után kerestük fel ezt a rejteket. Megvan a doboz - A doboz a helyén volt, negyedikként jegyeztünk be. Harangszó - Besztercéről hazafele jövet kiugrottam a harangláb szerkezetét lefényképezni. Helyette 1727-ben Kemény Simonné építteti a dombon álló templomot a falu felett, a vár alatt.
Római katonai tábor Mikháza 19,4 km-reA több, mint 2 hektáron elterülő mikházi római katonai tábor Maros megye egyik legjelentősebb régészeti lelőhelye. A tábor a Nyárád-völgy felső szakaszának védelmét biztosította.
Levendula Koronka 28,06 km-reA koronkai levendula a bolgár levendulaként ismert Sevastopolis, az egyik legmagasabb illóolajtartalmú fajta. Koronka, Alsó utca 167 szám.
Teleki Téka Könyvforgó Teleki-Bolyai könyvtár Marosvásárhely 27,25 km-reA Teleki Téka munkaközössége egy könyvespolcot helyezett el, az épület bejáratánál. Munkából hazafelé - Ahoz képest, hogy minden nap erre jövök hazafelé munkából, sok idő eltelt mire bejelenthetem ezt a megtalálást is. Célja, hogy megteremthesse a lehetőséget a könyv szabad csereberéjére.
Evangélikus templom Marosvásárhely 26,49 km-reA marosvásárhelyi evangélikus templom a Régi Kórház utca 7 szám alatt található. Soha nem elég - Ha már a Vár sétány kellemes emlékeket elevenített fel, gondoltam megnézem az evangélikus templomot is. Nem tudtam eddig - Hogy itt is van egy templom, de most már igen. Csendes gumiszörny - Kellemes hely, csend van. Az evangélikusok első templomát a Rózsák tere és a Hajósköz, jelenleg Horea utca sarkán építették 1829-ben.
Református templom Székes 18,32 km-re1451-ben Székesfalva néven jelentkezik a forrásokban, 1571-ben Székes formában fordul elő. Turkáltam és meglett - Almafa odvában turkálni élvezet, ha megtalálom. Egérrágta dobozka - Székes református temploma pont az út mellett van, így a rejtés Parkolj le és keresd meg a geodobozt típusú. Alma a fa alatt - Mindig szerettük Székes környékét. Az 1567 évi regestrumban Zékes 7 kapuval fordul elő, katolikus lakói a reformáció korában reformátusok lesznek.
Németkalap 24,62 km-reA Somostetőről, Marosszentgyörgyről, és Jeddről is jelzett turistautak vezetnek a vásárhelyiek kedvenc kirándulóhelyei felé: Németkalap, Terebics, Cinege-tető. Lelemény - Megleltem a leleményes helyet, igaz, én is kezdtem már feladni. A lelemenyesseg buvoleteben - Jol elrejtett geodoboz. Könnyebbítés - Gondolom, hogy többen próbálkozhattak a doboz megkeresésével, de nem számoltak be a kudarcról. Ezek közül talán a Németkalap a legkevésbé ismert.
Tündérek forrása Vármező 26,14 km-reA Várhegy tövében, a Kis-Nyárád völgyében található a Tündérek forrása. Tündérek vize - Nehezen tudtunk megválni a pompás tőzike rétektől, soha nem találtuk még ilyen csúcsnyílásban, pedig minden tavasszal felkeressük a tavasz hírnökeit, tőzike, hóvirág, tavaszi kikerics, mindez egy helyen. Körút - Kis körutunk alkalmával ugy gondoltam több dobozka is előkerül, talán az én hibám is, hogy nem igy lett. Úton-útfélen - Az út meglett (fentről jöttünk), a pötty meglett, a fa is meglett, a doboz sehunn a fában. Forró nyári napokon kincset ér a forrás tiszta, hűvös vize.
Báró kertje Nagyernye 18,5 km-reA Gomolyát-domb lábánál, a Bálintitt kastély előtt fekszik a Báró kertje. Az egyik megvan - Dolgom volt Ernyében és gondoltam megkeresem a tó körüli dobozokat. A park jelenleg zárva van - Többször is jártam ebben a parkban az elmúlt években. Az egykori bárókertbe ásott mesterséges tavat nyáron békalencse borít, a tó körül évszádos fák magasodnak.
Református templom Kendő 22,32 km-re1509-ben Kendew néven említik az okiratok, 1567-ben a regestrumban 9 kapuval jegyzik. Harangláb - A suvadásnál sajnos már nem volt időnk maradni, de a régi haranglábat megcsodáltuk. Temploma nem volt, csak harangláb.
Paulownia-ültetvény Bozsortanya 44,45 km-reA Paulownia nemzetség 6-17 fajt tartalmaz, Anna Pavlovna Romanova holland királynő (1795–1865) tiszteletére nevezték el. A Bozsortanya (egykori Illyés-tanya) közelében, a mezőzáhi és a mezőméhesi tó között található ültetvény valószínűleg a Paulownia tomentosa (molyhos) faj, az illatos császárfa.
Katolikus templom Vármező 25,06 km-reVármezőn, a nagyrészt római katolikus lakosság hitélete a Várhegy előterében álló Jézus szíve-templomban zajlik. Majdnem beejtettem - Nehéz volt kivenni a dobozt, majdnem elejtettem, de végül sikerült. Sunyi - Elég rejtélyes rejtés. Az eredetileg iskolából és tanítói lakásból alakított hajlékot 1987-ben szentéllyel bővítették ki.
Erődtemplom Szászörményes 50,58 km-re Szászörményes evangélikus erődtemploma gótikus csarnoktemplom, támpilléres szentélye a nyolcszög három oldalával záródik, hajója elé nem építettek tornyot. Lovak legelnek - Minden kapu sajnos zárva volt, pedig valaki rendszeresen bejár az udvarba, a lovait legeltetni. A templomot négyszög alaprajzú védőfal keríti, melynek szentély felőli szakaszánál magas védőtorony áll, ennek felső szintjén, a sokszögű gúlasisak alatt faerkély fut körbe, ez alatt pedig lőréseket képeztek ki a torony falában.
Pekri Lőrincz sírköve Kutyfalva 54,9 km-re A falu nyugati szélén, közel a Maroshoz, a Ripa nevű szakadékos oldal felett található a település református temetője. Itt, a Kripta lábok nevű dűlőn (Orbán Balázsnál Kőláb nevű domb) áll Pekri Lőrincz gróf négyszög formájú, kivehetetlen feliratú sírköve.
Szent Anna-kápolna Gyergyószentmiklós 68,17 km-re A várostól északra, az 1087 m magas Csobot-hegyen egy magyar és egy örmény római katolikus Szent Anna kápolna áll. A Csobot-hegy ködben, a rejtek befalazva - Több ügyben is dolgom akadt aznap Gyergyószentmiklóson. Minden év július 26-án Szent Anna napi búcsút tartanak itt.
Vízimalmok Eszenyő 53,25 km-re Garda Dezső történész adatai szerint az első gyergyóremetei malmok valószínűleg a Kő-patak mentén jöttek létre. Majd a 18-dik században éppen a malmoknak köszönhetően alakult ki Eszenyő település.
Templom-téri park Gyergyóremete 56,15 km-re A gyergyóremetei Szent Lénárd plébániatemplom 1771-ben épült. Tömeges kincskeresés - Reggel, még a Kecske-túra előtt, próbáltunk itt rejteni, de a gyergyóremetei ifjúság má javában kereste a kincset, ugyanis kincskereső versenyt rendeztek. Eltünt - Nagyon szép a templom és a mellette levő park, na meg a kilátás is. 1899-ben a szentélyt 6 méterrel megnagyobbították, így a templom mai hossza 41, szélessége 12 m.
Andezitszikla Bölényes Kelemen-havasok 58,54 km-re A Bölényes-tető, román térképeken Zimbrul, egy természetvédelmi terület a Borgótiha községhez tartozó Báránykő falutól kelet-északkeletre. A csúcstól nyugatra egy vulkanikus eredetű andezitszikla található.
Szent József katolikus templom Segesvár 60,6 km-re A segesvári Szent József római katolikus templom 1896-ban épült, a lebontott domonkos apácák templomának helyén. A katedrális 1983-ban leégett, majd újraépítették 1984-ben, neoklasszikus és eklektikus stílusban.
Mágneses-szikla Deság 68,69 km-re Zetelakától a Küküllőmentén felfelé haladva, már messziről feltűnik Zetevára, vagy Deság gombja, egy kiálló és elszigetelt része a Hargita felé elnyúló fennsíknak. Innen indulva eljuthatunk arra a helyre, ahol a világszerte is ritkaságszámba menő természeti értékünk, a Mágneses-szikla található.
Ugron-kúria Fiatfalva 59,37 km-re A jelenlegi L alakú, manzárdtetős kastély előtt már a 17-dik században volt itt udvarház, jelenlegi nevét a legutolsó tulajdonostól kapta. A történelmi idők során több építkezés is történt itt, 2021 és 2024 között teljes felújításon esett át.
Szent Miklós-szobor 67,27 km-re Szent Miklós-szobor Gyergyószentmiklós EKE08 - Miután megszabadultunk a kéregető cigánygyerekektől, elég sokat kellett forgolódni a szobor körül.
Tímár-torony Segesvár 60,89 km-re A Tímár-torony a XIII-XIV-dik században épült, az Óratorony udvarát hívatott megvédeni. Az Ónművesek tornyával, egy várfolyosón keresztül, össze van kötve.
Ördögútja Zetelaki Szőlőhát 61,11 km-re Az Ördögútja második töltésszakasza a szentkirályi Nyírtől a zetelaki Szőlőhátig vonul, majd a Nagy-Küküllő Ivó hídjához ereszkedik be. Hossza 1200 m, északnyugat - délkelet irányban húzódik.
Csudáló-kő 63,1 km-re A Görgényi-havasok 1529 m magas Csudáló-kő nevű csúcsáról, érdekes formájú szikláiról nagyszerű rálátásunk van a Gyergyói-havasokra, a Gyergyói-medencére és a Nagy-Hagymásra. Délhegy felől érkezve - A Csudáló-kő alatti tisztáson levő esztena felett indul a jelzés, az erdőben.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.