Székelytompa település (Maros megye) Központ: Nyárádszereda. Székelytompa román elnevezése: Tampa.
Marosvásárhelyi Csernobil 21,09 km-reHa ködös idő ereszkedik Marosvásárhely fölé, akkor azt már mindenki tudja, hogy megint elgázosítás következik. Megtalaltam - Illetve, csak a jegyzettömböt találtam meg. Miért? - C Miért - M Nem ma és nem csak a tegnap volt ez így, mert Marosvásárhely mióta a sokoldalúan fejlett szocializmus útjára lépett, az egész város, a környező falvaival, egyetemben a népe egészségével tizedet fizet az ipar istenségének.
Makfalva, illetve a Sokad dűlő északi részén, az abodi határ és Külső Ecsenye közötti, jellegzetes, koporsóra emlékeztető domb neve a Tatársír. A hagyomány szerint az egykori legyilkolt tatárok sírhelye. 11,93 km-re.

Az erzsébetvárosi örmény katolikus templomtól Kund felé tartva, nem hagyhattuk ki az Erzsébetváros közelében levő tavakat sem. Nem murok, hanem amurok - Közös megegyezés alapján fakir rejtett az Erzsébetváros közelében található tavaknál. Tavirózsa - Tele-tele volt az út leparkolt gépkocsikkal. 34,18 km-re.
Református templom Bögöz 46,61 km-reA település eredetét a XI-XII század fordulójára teszik, mert ebből a korból származó, félig földbe ásott lakások nyomait tárták fel. Nem sokkal későbbi lehet a temploma.
Joseph Haltrich-líceum Segesvár 34,96 km-reAz evangélikus vártemplomtól északkeletre található iskolát, az épület előtt elhelyezett tájékoztató tábla szerint, 1792-ben kezdték el építeni. 1901-ben újjáépítik, ekkor kapja a mai romantikus, historizáló sílusú formáját.
Madárkert Korond 32,81 km-reA korondi madárkertben közel 40 faj található - 5 fajta páva, 12 fajta fácán, 5 fajta galamb, fogoly- és papagájfajok, vízimadarak, vadludak és kacsák, és dísztyúkok.

Petőfi Sándor bronzszobra az egykori Kossuth Lajos utca, és az Arany János utca találkozásánál lévő kis köztéren áll. Új doboz - Szívesen adok dobozokat, akár többet is. Újrarejtve - Nem is értem, miért nem rejtettük újra az itt elveszett geodobozt. Cipőfűzős módszer - Elég csendes volt a környék dél körül is. A körülbelül 60 cm magas mészkő talapzaton álló életnagyságu bronzszobrot, Hunyadi László alkotását 2000 december 16-án állították fel ezen a helyen, a talapzat felirata: Petőfi. 16,22 km-re.

Mai temploma a XV-dik század első negyedéből való késő gótikus alkotás - egyhajós, torony nélküli templomok mintájára épült. Ajtó-kapu tárva-nyitva - Szebenből tartottam hazafelé, és csak Baráthelyen vettem észre, hogy nem tértem le idejében Medgyesnél. Elhagyatva - A templom zárva volt. Rövid látogatás - A kisebb erődtemplomokat igyekeztem felkutatni Szászföldön. Darlac templomát megelőzte egy a XIII-XIV-dik század fordulóján épült templom. 46,79 km-re.
Vityál vára 22,35 km-reA Maros megyéhez tartozó Nyárádremetétől északra, 3 km-re fekvő, 800 m magas dombon Árpád-kori vár maradványait találjuk. Sok megtaláló, kevés bejelentés - Az Alsó-Halas pataki homokbányától, jöttem ide, miután rejtettem a Tündérek forrásánál. Likas-kő, vulkáni bomba, bejelentések - A Likas-kőnél jártam már, lásd a képeimet, viszont a vulkáni bomba-sziklát nem tudtam beazonosítani. Vár az esőben - A Pálos-kolostor után a várat vettük célba. A 12-13-dik századi várról, mely a korai kelet-erdélyi határvárak tagjának tekinthető, írásos adat nem maradt fenn.
Kőgomba Bakta-patak 48,65 km-reOlyan csoda van itt az erdőben, hogy azt látni kell - kevesen ismerik, s ha én nem leszek, ki mutatja meg? Gombakő - Mivel esős idő volt, ezt a rejteket választottuk. Az alfalviakból is csak páran látták.
Református templom Balavásár 15,19 km-reTemploma a két világháború között megcsúszott, megrepedezett, veszélyessége miatt nem lehetett használni. Helyette az 1970-es években a régitől nyugatra új templomot építenek.
Kockásliliom Búzaháza 9,5 km-reA kockásliliom a liliomfélék családjába tartozó fokozottan védett növény. Elég nehezen találtuk meg - De a földrajzi koordináták sokat segítettek. Vékonykarúak elönyben - Minden évben felkeressük a rétet a koczkásliliomok miatt. A jellegzetes nedves réti, kora tavaszi növény, mely áprilisban tömegesen nyílik.
Siklódi kő 22,21 km-reA környéket uraló 1025 m magas Siklódi-kő andezit-agglomerátumból, tipikus vulkáni kőzetből áll. A keményre összecementálódott kőzet ellenállva az időjárásnak látványos, 10-40 m magas falakban, tornyokban maradt meg, több száz méteres hosszúságban.

Apold központjában 16-dik században épített, szép, bár leromlott erődtemplom található. Apold - A templom felujitas alatt all. Apold falai - Régebb az volt a divat, hogy az asszonyt falazták be. Pap nélkül - A templom zárva. Értékei közül megemlíthető a szentélyben található faragott szentségtartó, illetve a szines karzata. 45,38 km-re.
Kisfülpös 30,66 km-re1291-ben Philpus néven jelentkezik az oklevelekben, a későbbiek során pedig ilyen formában: 1319-ben Kysebfilpus, 1332-ben Philpus Minor, 1439-ben Zaasphilpes és 1639-ben Zasz Phülpös.
Márton Áron tér Székelyudvarhely 47,76 km-reA Felső Piactér, a jelenlegi Márton Áron tér, Székelyudvarhely múltbeli és jelenlegi központjának része. Kő alatt - Mivel kövek alatt kell keresni, nem szükséges túl sok időt szánni a keresésre, ugyanis csak két szóba jöhető követ találtam. Kissé rég volt - Ez a doboz elég hamar a kezem ügyébe került, csak jött egy nénike, s így meg kellett várni míg odébb áll. Lépcsők - Szép rendezett a tér. Valamikor itt volt a fapiac, gabonapiac, itt állították fel a mesteremberek a sátraikat.

A Kalonda tető, Farkaslaka és Korond közt fekszik félúton, 845 m tengerszint fölötti magasságban. Most nincs nárcisz - Megtaláltuk az elásott dobozt. Nárciszmezők - A nárciszokat nem itt, hanem az út másik oldalán, a szénégetőkön túl kell keresni. Odú - Nárciszillattal telve megkerestük ezt a rejteket is. Egyúttal a Kis-és Nagy-Küküllő vizválasztója. 36,75 km-re.

A Kalonda-tetőtől észak-keletre köves úton juthatunk el a legkönnyebben a szencsedi nárciszmezőkre. Még nem nyilnak a nárciszok - Az idén még nem nyiltak ki a nárciszok rendszerint május elején nyilnak. Nem találtam a saját dobozomat, rejtettem újat - A nárciszok még csak most kezdenek nyílni. Hervadó nárciszok - Nagyon sajnálom, hogy nem jöttem ide vagy 10 nappal korábban, mikor még több virág volt kinyílva, de így is még rengeteg volt belőlük. A szénégetők mellett elhaladva több nárciszmező mellett vezet az út. 39,24 km-re.

Érdekes épület a Nyárádszentimre református temploma. Hosszú bejegyzések, automatikusan kitöltött időpont - Nem lehetne néha a mondatokat nagybetűvel kezdeni? Nem lehetne néha a pont, vagy a vessző után szünetet hagyni? Nem lehetne néha a két t helyett helyesen egy t betűt írni, máskor pedig egy t helyett helyesen kettőt? Nem lehetne helyesen írni, hogy ne azzal foglalkozzam állandóan, hogy helyesírási hibákat javítok? Nem kötelező hosszú bejegyzést írni. Részletes beszámolók - Rendben van. Szent Imre szobor - Nyárádszeredából hazafele választottam ezt az útvonalat. Szent Imre tiszteletére szentelték fel, a falu a templomáról kapta a nevét. 7,81 km-re.

I Béla király idején alapított kolozsmonostori apátság (1060–1063) több birtokot kapott és több bencés plébániát alapított. Félreeső templom, utcára nyíló kapuval - Bár ez a rejtekhely nem esett az aznapi kincskereső kirándulásom útvonalába, a közelsége miatt tettem egy kis kitérőt Nyárádszentbenedekre. Mókus? - Marosvásárhely fele menet megálltam megkeresni a nyárádszentbenedeki református templomot, illetve az itt elrejtett dobozkát. Régi és új református templom egymás mellett - Ez alkalommal a két nyárádszentbenedeki levendulakertre voltam kiváncsi, Erikára és Lédára. A bencésekkel hozhatók kapcsolatba a Szent Benedekről elnevezett egyházközségek. 10,8 km-re.
Református templom Nagyölyves 40,43 km-reNagyölyves román stílusú temploma egyike a legrégebbieknek, Kelemen építését a XIII-dik századra teszi. A freskók eredetét is a XIII-dik századra tette, de ebben tévedett.
Levendulás Mezősály 46,77 km-reLevendulakedvelők Napja - A mezősályi Muresan levendulásba, 2023-ban, június 24-től július 16-ig naponta 9–21 óra között várják a látogatókat.
Sósfürdő Marosszentgyörgy 13,62 km-reMarosszentgyörgy Marosvásárhely központjától 6 km-re fekszik. Utolsó tuja - A nyár elején kerestem még ezt a dobozt. Érthető - Minden megmagyarázott és érthetetlen dolog hirtelen érthetővé és egyszerűvé (és NAperszeVÉ) válik, amikor meglátod. Most még utolsó - Most még utolsó tuja, de ha a mellette levő házat lebontják a sor folytatódhat. Modern sósvizű strandja és gyógykezelő központja van.
Harangláb Pálpataka 34,51 km-reKorondtól 7 km-re, a Miklós patak mentén, körülbelül 1000 méter tengerszint feletti magasságban fekvő szétszórt település. Harang nélküli harangláb - Sajnos nem találtam meg a geodobozt. A temető sarkában - Nem számítottunk ekkora fennsíkon elterülő településre. Másik bal oldal - Csend és nyugalom volt itt, mint mindig mikor erre jártam. A Görgényi-havasok a faluból jól látszanak.
Református templom Makfalva 12,1 km-reTemplomáról egykori haranglábjának megmaradt vitorláján olvasható dátum beszél: 1572. Az egykori templom középkori létéről tanúskodik az a leírás, amely Benkőnél olvasható: csinos kőépület, keleti része ódon gót stílusú.
Ortodox fatemplom Nyárádandrásfalva 3,72 km-reNyárádandrásfalva 1941 óta Nyárádszereda része, a Kis-Nyárád völgynyílásában fekszik. Lakói egykor református és keleti vallású magyarok voltak, így református temploma és egykor görög-katolikus, ma ortodox fatemploma is van.
Körtekapu 27,97 km-re1319-ben villa Kurtuelkopu, 1334-ben Kurtuelkapu, 1642-ben Körtvelykapu néven jelentkezik az okiratokban.

A Marosvásárhelyi 1-es gát vagy ismertebb nevén felső vagy régi gát az egyik legrégebbi, amelyet a Maros szabályozására építettek. Gyerekkori élményeim - Miután egy geodobozt rejtettem a Május 1 strand területén, majd megtaláltam a Gyalogoshíd geodobozát. Szombat esti felderítés II rész - Másodiknak kiszemelt rejtekhely a Felső gát volt. A gátat 1912-1916 között építették a Maroson. 15,97 km-re.

A Nagy-Küküllőbe ömlő Vágás-patak felső, kitáruló völgyében fekszik Dobó. A Cigány-patak völgyében, ahol Dobó Vágással összeér, ott fekszik a két falu temploma. 42,08 km-re.

A Tündérkert egy őshonos gyümölcsfákkal beültetett, másfél hektáros terület, az erdőszentgyörgyi református esperesi hivatal háta mögött. Ez a gyümölcsöskert egy közösségi tér, ahol a helyi családoknak saját fájuk lesz, amit ők ültetnek és gondoznak a továbbiak során. 11,8 km-re.
Teleki-kripta Marossárpatak 18,43 km-reMarossárpatak egyik műemléke a Teleki-kripta, amely a 19-dik század első éveiben épült, ide temették egykor a sárpataki Teleki család halottjait. Egyiptizáló kripta dór oszlopos portikussal - Késő délután indultam, néhány közeli rejtekhelyet felkeresni. Sír(almas) - A Teleki körtúránk közben meglátogatott 8 helyszínen volt részünk jòban-rosszban. Sajnos a dobozt nem találtuk meg - A dobozt sajnos nem találtuk meg, a leírás szerinti repedést vagy valami hasonlót találtunk, de abban nem volt meg.
Unitárius templom Hármasfalu 11,56 km-reHármasfalu 1950-ben jött létre Atosfalva, Csókfalva és Székelyszentistván egyesítésével, közigazgatásilag Makfalvához tartozik. Marosvásárhelytől 26 km-re délkeletre, a Kis-Küküllő jobb partján fekszik.

Középkori templom állott ott, ahol ma a falutól északra a Szentegyház oldala nevő helynév őrzi emlékét. Geodoboz a kőkerítésen túl - Székelymuzsnára érkezve, először a református templom torony felőli oldalánál levő udvaron keresztül próbáltam megközelíteni a rejteket. Muzsna - Ramaty állapotban van a templom. Ez jóval a XV-dik század előtti lehetett, mert a mai református templom, melyet később építettek, XV-dik századra utaló korjelző stíluselemeket őriz 46,57 km-re.
Csere-erdő Marosvásárhely 14,58 km-reMarosvásárhelytől dél-keletre található a marosvásárhelyiek egyik kedvenc kiránduló- és gombászhelye, a Csere-erdő. Csere-bere nélküli megtalálás - A Segesvári út felől, a Hideg-völgy aljából indulva és megkerülve az új lakónegyedet, érkeztem a rejtekhely közelébe. Tájfutás a Csereerdőben - Egy nagyon érdekes eseményen vettem részt, egy tájfutó versenyen. Eltűnt, de nem rejtettem újat - Eltűnt ez a doboz, de nem rejtettem újat, mert a közelben van a Szelídgesztenyés rejtés.
1916-os honvéd emlékmű Bekecs-tető 17,57 km-reA Bekecs oldalában, a Körvélyes-mezőn található egy honvéd emlékmű, mely az 1916-os román betörés feltartoztatása során elesett székely honvédőknek állít emléket. Dugó dugta - A koordináta nem a legkóserebb, de megtaláltuk a facsonkot. Pótolni - Ősszel visszatérve a tett helyszínére. Bekerítve - Most látom, hogy a régebbi fotókon még nem volt teljesen bekerítve az emlékmű.
Örmény katolikus templom Erzsébetváros 37,19 km-reA főtéren álló, impozáns méreteivel magasan a város fölé emelkedő örmény katolikus nagytemplom 1766 és 1783 között épült barokk stílusban. Az egyik toronysisak nélkül, de geodobozzal - Aznap az Erzsébetváros és Szászbonyha közötti útvonalon terveztünk geodobozokat keresni, az örmény katolikus templom volt az első felkeresett rejtekhely. Kupola nélkül - Két nap keresés után, tizenannyi rejtekhely után, végre egy kis sikerélmény. Örmény kiállítás - már a múlté - Az eldugottabb erődtemplomok mellett erre is sort kerítettem. Benne copf stílusú talapzaton áll Péter és Pál apostolok szobra 1780-ból, Simon Hoffmayer alkotásai, egyik toronysisakját 1927-ben vihar sodorta le.

Parajd belterületétõl délnyugatra fekszik a Sóhát 8 hektár kiterjedésű természetvédelmi területe, legmagasabb pontja a Sóhegy (576 m). Nem volt bozótvágó késünk - A tavasz első kiruccanása volt. Deszkákon - Többször jártam a szorosban, de még a tanösvény előtt. Új doboz - Rejtettem egy új dobozt a Sószorosban. A területen halad keresztül a Korond-patak, amely változatos formákat, látványos sóalakzatokat, sószurdokot, sószorost hozott létre. 26,64 km-re.

A székelyudvarhelyi Városi Park nemrég volt felújítva, színtere lehet nagyobb buliknak, egy kellemes délutáni sétának is. Szep varosi park - Mar 2012-ben megtaláltuk. Színek és számok - A helyszínre érve eltartott míg rájöttem, hogy mit jelentenek a színek. Kissé rég volt - Egy jó kicsit megfogott, végig a rejtek közelségében kerestük, de sehogy sem esett le. Kellemes időtöltés idősebbeknek, fiataloknak és gyerekeknek is, itt talalható a város egyik legismertebb szórakozóhelye. 47,24 km-re.

Bátost Monorfalva felé elhagyva, Bátostól körülbelül 500 méterre, az út jobb oldalán homokkő képződmények vannak. Ha arra jártok, megéri megállni néhány perce. 42,14 km-re.

A templom mai napig megőrzött stílusjegyei is erre a korra utalnak, román és gótikus vegyesen. Belépni csak alázatosan - Belépni csak alázatosan lehet, mert alacsony a kapu. Madárábrázolásos régi sírkövek - A helyszínre érkezve már az alsó kapun beléptem a templomkertbe. Keletre néző szentélye törpe dongaboltozattal, köríves diadalívvel s egyetlen déli fekvésű keskeny ablakával román kori. 4,29 km-re.

A Kovácsok tornyát 1631-ben építették, a régi Borbélyok tornyának helyén, szerepe a Kolostortemplom védelme volt. 1676-ban leégett, majd újjáépítik. 34,78 km-re.
Szarvas-ház Segesvár 34,75 km-reSegesvár egyik építészeti különlegessége, a Szarvas-ház, az Iskola utca 1 szám alatt található - Nevezik még Szarvasháznak, illetve Szarvasos háznak. Talán helyesebb volna a Szarvasagancsos-ház elnevezés, hiszen az épület neve németül Haus mit dem Hirschgeweih.

Iszulyka völgye - Bekecs-tető 17,17 km-re

Siklódkő - Görgényi-havasok 22,22 km-re
Angyaljárás Gyergyószentmiklóson 68,66 km-re Tisztelt címzett: Délia, Jenő, és Dalma. Angyalláda - Késéssel ugyan, de annál nagyobb izgalommal és örömmel kotortam elő a legigazibb kincsesládát, és a benne rejlő szívhez szóló ajándékot. Áldott karácsonyt!
Árpádházi Szent Erzsébet szobra Marosludas 52,01 km-re A marosludasi RMDSZ-székház, Köztársaság út 30 szám alatti épületén, a homlokzati oromfal fülkéjében van elhelyezve az Árpádházi Szent Erzsébet szobra. Az épület a XX-dik század elején épült, a katolikus plébánia tulajdona volt, majd a két világháború között gyógyszertár működött benne.
Bánya pataka Csíkmadaras 62,98 km-re Csíkmadarastól nyugatra, a Vasér- vagy Bánya-patakában tör fel a Küpüs-borvíz. A régi higanybányák közelében feltörő, gyógyhatású forrás mellett egy 4 x 2 m-es kideszkázott medencével ellátott népi feredőt építettek, mely Küpüs-borvízfürdő néven ismert.

Utunk jó darabig a Somlyó vize terén vezetett, azután a Kis-Somlyó hegyek közé mélyedő völgyébe tért be. Zúgó - A fából készült lépcsőkön a jeges hó nagyon csúszott, de a Zúgó vízesés megéri a "nyaktörést". Hangos patak - Út menti rejtekhely, könnyen megközelíthető. Fennebb e völgy havasias küllemet ölt, szép fenyvesek-koronázta sziklák tornyosodnak fel, melyek alján az összeszoritott patak haragosan tombol sziklamedrében, a Kőzúgónál pedig szép zuhatagot alkotva rohan le. 51,87 km-re.

A gyergyóditrói Mezei Imre makettjei: Templom, Országház, és Lánchíd. 64,26 km-re.
Erődített evangélikus templom Nádpatak 69,31 km-re 1313-ban plébániatemploma van, papja - a templom építési idejét régebbre teszik, a XII-XIII-dik század fordulójára, a román kori templomok közé tartozik, háromhajós, pilléres bazilika volt. A tatárjárás lerombolta - ma csak a főhajó pillérsora és a torony falazata eredeti, a tornyot viszont a tatárjárás után, a XIII-dik század második felében építették.
Sós kút Homoródújfalu 65,38 km-re Homoródújfalutól nyugatra, 1 km távolságra, egy sóskút található. A kút mélysége 3 m, a vízoszlop magassága benne 3 m (1882-es mérés).
Orel Dezső egykori háza Gyergyószentmiklós 67,04 km-re Orel Dezső nevéhez kötődik Gyergyószentmiklós közművesítése, illetve a mai városközpont kiépítése. Az egykori polgármester házának falán egy emléktábla található, a rajta levő bronzplakett a gyergyócsomafalvi szobrász, Baróti Hunor munkája.
Homoród-folyó forrása 67,79 km-re A Homoród-folyó úgynevezett forrása, pontosabban kezdete, a Kis-Homoród és a Nagy-Homoród összefolyásánál található, Homoród községben. Innen dél felé folyik, majd 6 km után, Szászugránál, az Oltba ömlik.
Székelyudvarhelytől délkeletre létezik egy kedvelt kirándulóhely, amit Kerekerdő néven ismernek. Itt van a focipálya is, ahol már több mint 70 éve megtartjuk, megszakítás nélkül, a hagyományos Húsvéti Kupát, három utca részvételével. 50,22 km-re.
Felszegi csengettyű Gyergyószentmiklós 68,12 km-re Gyergyószentmiklóson, a Csengettyű (Harangláb) utca 2 szám alatt található a római-katolikus egyház felszegi haranglába. EKE09 - A geodoboz nem a bezárt harangláb belsejében, hanem kint található, illetve kivülről hozzáférhető. Megtaláltam - Mi is elindultunk a 14 ládikó nyomába, többé-kevésbé sikeresen, ezt megtaláltuk. A csengettyű a Harangláb és a Tölgyfa utca kereszteződésénél helyezkedik el.

A Szurduk a Vargyas-patak völgyének a Szeltersz klimatikus üdülőhely északi bejáratánál található, szurdok jellegű helye. A patak földrajzi baloldalán található a Szurdukbükke vagy Szurduk bükk, a jobb oldali Vészkaréj meredek sziklaoldal felett pedig a Cserebérc vagy Bükkdomb. 64,52 km-re.
Homokkő képződmények Homoródalmás 64,47 km-re Homoródalmás felől a Vargyas-szoros felé vezető út bal oldalán, a domboldalban látványos homokkőképződményeket láthatunk. Térképnéző - Hol lehet megnézni a rejtekhelyeket a térképen?Most csak a gps koordinátákat lehet látni. A Térképek feliratú doboz - Bármelyik rejtekhely ládaoldalán, a jobb oldalon, felül, a Térképek feliratú dobozban levő hivatkozásokra kattintva. Térképnéző - Köszönöm az információt. A közelben kecskéit legeltető pásztor, kérdésemre nem tudta megnevezni a helyet.
Egykori evangélikus templom Árokalja 68,98 km-re Egykori evangélikus templom, ma Keresztelő Szent János ortodox templom. Sajnos épp zárva volt - Sajnos zárva volt, időnk nem volt a kulcsot keresni, nagyon megnéztem volna a belsejét, főleg hogy az ortodox vásárlás után hogyan alakították át.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.