Trei Fantani település (Neamt megye) Központ: Damuc.
Kalibáskő Gyermekvilág 47,48 km-reA Kirulyfürdői letérővel szemben, a jelenleg zárt Kalibáskő vendéglő mellett, egy kis erdei játszótér áll üresen. A játszótér tele volt - A pünkösd előtti pénteken utaztam erre. Játszótér - Ezt sem volt nagy ördöngösség megtalálni. Most csend van, nem játszanak itt gyerekek, a kapu pedig zárva.
Sziklataréj Ter-kő 6,56 km-reTerkő és az Öcsém között, a piros sávval jelzett turista úton haladva, a gerincen pár érdekes sziklaalakzatot pillantunk meg. Szűz hó - Az Öcsém előtt ezt a dobozt is sikerült megtalálnunk. Zsuzsa - Örvendek Zsuzsa, hogy eljutottatok erre a varázslatos helyre. Kilátások - Nahát.
Csinód 14 km-re található Csíkszentmártontól, ahol a falu központjában irányjelző tábla mutatja az Úzvölgye felé vezető utat. Adminisztratív szempontból Egerszékhez tartozik, mely 1950-ig Csíkszentgyörgy részét képezte. 48,98 km-re.
Lázár-kúria Csíktaploca 38,38 km-reCsíktaploca kőrisfája és hársfája a jelenlegi kultúrház, a volt Lázár-kúria előtt áll, társai azoknak a fáknak, amelyeket a kollektiv gazdaság idejében kivágtak. Ma már ennek a két fának is levágták a felső részét, pedig mesélhetnének a Lázár-családról, akiknek emlékét az itt kezdődő Lázár utca őrzi.
A Micsurin-kert egy legendás hely, bár többnyire csak azon Csíkszeredában iskolába jártak számára, akik a Márton Áron líceumban végeztek. Kis nosztalgia - Jól esett újra itt sétálni, feleleveníteni a régi emlékeket. Gyermekkorom emlékei - Az iskola épületét nagyon szépen felújitották, az emlékek viszont a 77- es földrengésig röpítettek vissza. A jó öreg Micsurin - Mivel az iskolát hátulról közelítettem meg, tényszerű volt, hogy a kerten keresztül kell menjek. A régi Micsurin-kert területéből ma már csak egy vékony zöldsáv maradt meg, mely a Piaristák Tanulmányi házától a Szék útja felé vezet. 39,26 km-re.
Ó-sáros fürdő Borszék 35,98 km-re2012 október 27-én üzemelték be a korabeli képeslap nyomán újraépült borszéki Ó-sáros fürdőt. Feredő - Volt szerencsém megfürödni a medencékben. Ezzel történelmi fejezetet élt meg a település, saját fürdőjének használatba adó ünnepét.
Római-katolikus templom Hosszúaszó 41,88 km-reHosszúaszó egy kis település, mely Fitódnak a forrásvidékén Hosszúaszónak nevezett patak völgykatlanában húzódik meg. Xantusz völgye - Egy jó kis tavaszi túrán kerestük meg a Xantusz völgyi ládákat. Fenomén - Egy fenomén a felhagyott temető. Megállt az idő - Megállt az idő. Közigazgatásilag Mindszenthez tartozik, a csíkszeredaiak egyik kedvelt pihenőhelye.
Jávárdipataka Gyimesközéplok Hidegség nevű falurészének egy utcája. Geodoboz és pásztor-túrabot - Kínálkodás és hazudozás után, Kristály Tibor Bükkhavas-pataki csángó házától indultunk neki, a Janók-patak völgyén felfelé, neki a Jávárdi-hegynek. Pásztorkutyák - Nem egy veszélytelen környék. A Jávárdi patakának északi részén húzódó hegyén, közel a kápolnához található a Kóta köve. 10,19 km-re.
Vadaspark Ivó 41,14 km-reEz alkalommal nem sikerült bejutnunk a vadasparkba, mert nem jelentkeztünk be előre. Bár a belépőnek elég borsos ára van, valószínűleg nem érte meg nekik kevés embert beengedni.
Gyergyót őrző Piricske 20,15 km-reBékényfő irányából másztunk ki, az erdőben metsző hideg volt, de a csúcson forrón sütött a Nap. A Güdüc-patak völgyéből a Pricske tetejére - A Güdüc-patak völgyéből indultunk, a gyergyószárhegyi barátaimmal. Gyergyó őrhegyéről csodálatos a panoráma, láthatom kedvenc hegycsúcsaimat, szikláimat.
Szent Anna-kápolna Csíkszenttamás 19,72 km-reCsíkszenttamás nyugati határában, egy dombon áll magányosan a Sándor család Szent Annának ajánlott sírkápolnája. A segítő információ tág fogalom - Ezt a geodobozt nem találtam meg könnyen, hiszen a segítő információ elég tág fogalom. Őszi munka dandárja - Meglett a dobozka, igaz kicsit kellett sunnyogni körülötte. Anikó - Hát azért vagy kétszer körbejártam a falat, amíg ráleltem a dobozra. Ez a család Csíkszentdomokosról származott, és a kápolna kriptájába temetkezett.
Asztal-kő Görgényi-havasok 48,95 km-reAz Asztal-kő látványos piroklasztit sziklatömbjei vulkáni tevékenység maradványai. Asztal-ko szinte veletlenul - Vendegeinkkel egy vasarnapi Mezohavas-tura alkalmabol erintettuk az Asztal-kot is, es kb 5-6 meterrol vettem eszre a rejteket, majdhogynem veletlenul. Jelzésfestés - A Bucsin felől közelítettük meg a Mezőhavast, és a korulbelul 7 kilométeren talán 20 festett turistajelzést láttunk, mégis a doboz szomszédságában egy kopott piros festékes ecset szomorkodott. Kő, kő, Asztal-kő - Vármezőről autóztunk fel a régi helikopter-leszállóig (laposnyai oldal), mikor melyik ága van nyitva a Nyárádnak, kell vigyázni.
Pogány-havas 27,62 km-reA Pogány-havas és környéke, az év minden szakában érdekes látnivalót nyújt. A teton - Megtalaltuk a dobozt a kijelolt helyen. Jégkoloncok a Pogányhavason - A Szent László emlékhelyről jöttem át a két havast összekötő, lépten-nyomon kidölt, derékbatört fenyőktől akadálypályává vált erdei uton. Virágok doboz helyett - Egy rövid túrát terveztünk közel a Gyimesekhez. A Gyimesi-hágótól indulva kényelmesen fel lehet jutni, kevesebb mint egy óra alatt, a Pogányhavas 1351 méteres csúcsára.
Borhegyese borvízforrása Hargita-hegység 42,2 km-reAmennyiben a Tolvajos tetőről indulunk a volt Fenyőke vendéglő melletti tisztásról, és nem ragaszkodunk a kék sáv jelzéshez, amelyik amúgy is felújításra szorul. Egy különleges, kettős forrás - A leírásban ajánlott útvonalat próbáltam követni. Hanem a patak bal oldalán (folyás irány) kapaszkodunk fel Borhegyese tetőre, utunk egy rendkívül finom borvízforrás mellett halad el, amelyről állítható, hogy a környék egyik legjobb borvízforrása.
Nyárfa-csonk Ágas 37,82 km-reAz ágasi vasútállomással szemben levő, a főút mellett elnyúló parkban egy körülbelül 4 m magas csonkjára vágott nyárfa hívja fel magára a figyelmet.
Csicsói-várszikla 38,19 km-reCsicsó vára Csíkcsicsótól délnyugatra található, a Központi-Hargita keleti peremén, a Vár-patak baloldalán levő, lemezes elválású, törésű andezit szikla tetején. Szerencsésen megtaláltuk - Ma délután egy frissen fertőzött, kedves évfolyamtársammal. Oriasok nyoman - Kerekparozasbol hazafele tartva kerestem fel a Sziklavarat, felcsigazott az Orban Balazs fele leiras, es nem csalodtam, nagyon szep a hely, a kilatas, ha nem is annyira lenyugozo, mint peldaul a Bagolykorol, de a fal maradvanyok megmozgassak az ember fantaziajat, es titokzatossagot kolcsonoznek a helynek. Új geodoboz új rejtekben - Mivel a mai napra nagy hidegeket és viharokat jeleztek előre a hegyvidéken, egy közeli, alacsonyabban fekvő túracélpontot választottunk.
Vasúti híd Gyergyóvárhegy 34,58 km-reA vasúti hídon keresztül a Várhegy átvágásába vezető vasútvonal képe látványos fotótéma. A Várhegyről szép kilátás nyílik a Maros kanyarulataira, jól látható innen a régi meder vonala is.
Faharangláb Tinkák Marosfő 17,4 km-reA Fekete-Rez déli oldalában fekvő szórványtelepülés és hegyi klimatikus üdülőhely, Marosfő, három részből áll. Furcsának találtam - Borzontról hazafele tartva álltunk meg, és kerestük meg ezt a geodobozt. Élmények nélkül - Különösebb élmények nélkül találtam meg ezt a dobozt, már esti sötétben. Francia ágy - Tavaszias napsütésben indultunk a Bojzás-forráshoz, útba ejtve a haranglábat és az aranyos kis dobozkát. Felső része a tulajdonképpeni üdülő, az alsó része a Boták, a középső része pedig a Tinkák nevet viseli.
Kerekeger feredő 37,61 km-reA Somlyó-hegy védelme alatt található égerláp a Természet jótékony erejét testesíti meg. Hogy őszinte legyek, én is legalább negyedórán át keresgéltem - Rendületlenül, minden elképzelhető helyre felmászva, bebújva, lehasalva, bekukkantva. Egerlap Csobotfalva - Megtalaltuk, megpihentunk a padon de a feredest inkabb kihagytuk. Sokadjara - Nem is tudom, hogy mar hanyadjara jarok is itt. Találkozik itt a Víz, a Fény, a Levegő és a Csend, hogy az embernek pihenését, gyógyulását szolgálja.
Kis-Békás kilátópont 9,92 km-reA Kis-Békás-patak egy befejezetlen hídnál, az úgynevezett Magyarok hídjánál ömlik a Békás-patakba. Befagyott patak - Mikulásra várva kisétáltunk a kilátóra. A hidat a magyarok építették 1940-44 között, de a háború miatt nem sikerült befejezni.
Gyergyó romlása emlékoszlop Gyergyóújfalu 22,34 km-reÚjfalu határában, a Vasláb felé vezető kövezett megyei út mentén álló emlékoszlop a Gyergyó romlása néven emlegetett eseményre emlékeztet. Az emlékoszlop felirata Gyergyó lakosságának a kuruc mozgalomban való részvételéről szól.
Római katolikus templom Csíkszentkirály 45,68 km-reA jelenlegi római katolikus templom melletti hársfasort kivágták. A csíkszentkirályi templom - Büdösfürdőről hazafele tartva. Szent István királyról nevezett templom - Szerencsénk volt, mert a templomban éppen szentmise volt, ezért nyitva találtuk a kaput. Ti is éppen így jártok - A cinterem nyitva volt, meglepetésemre megtaláltuk a geodobozt is. Ezért Csíkszentkirályról a település déli kijáratánál levő temető kápolna melletti öreg hársfák mesélnek.
A Mária-kő a Békás szoros délkeleti részén, a szurdok és a Kis-Békás patak között ékeskedik. Pánik - Nem szándékoztam segíteni, nyugodtan vártam, de semmi. Kilátás - A panoráma kabintól átsétáltunk erre a kilátóra, megcsodáltuk itt is a kilátást. Szoros vége - Erre már kellett egy kicsit emelkedni, de nem veszélyes. A Gyilkos-tóhoz látogató turisták egyik attrakciós pontja. 10,22 km-re.
Harom vára a 12-dik század eleje körül épült és az Erdélyt keletről védelmező várrendszerhez tartozott. Csikszereda folott - Erdekes, szep hely, erdemes felkeresni. Fent az egykori varnal - Ezt sem volt nehez megtalalni csak ahhoz el kellett erni a csucsot. Zsögödi túra 1. - Vasárnap lévén, úgy döntöttünk, hogy kirándulunk egyet Zsögöd környékén. Csíkszeredától délre, Zsögödfürdő dél-nyugati határában, a Harom-tető 1079 m magas csúcsától keletre található. 44,97 km-re.
Csalhó-kolostor 28,32 km-reA Csalhó-kolostort 1992-1993 között építették, és az Urunk színeváltozása jegyében szentelték fel. Minden évben, augusztus 6-án ünneplik a Csalhó-hegység napját.
Mihály-havas Madarasi Hargita 38,09 km-reA Madarasi Hargita üdülőtelep központjából indulva, a Súgó–pálya felső részén, elérjük az erdőt. Sízés meg a hullámok - Akkor csak halkan mondom, hogy nagyon jó volt a sízés. Nagy Mihály - régi doboz - Mivel fent voltunk a Madarasi Hargitán, felugrottunk ide is, hogy egy új dobozt tegyünk a régi helyett, de amint felértünk ide a Nagy-Mihályra meglepetés fogadott, a régi doboz ott hevert a földön. Napfeny es hullamok - Ivo felol jottem, megneztem magamnak a Kecskevesz via ferrattat. Nyáron szekérúton, télen gyalogösvényen 20 perc alatt felérünk a Mihály-havas 1685 m magas csúcsára.
László-ház Gyergyószentmiklós 18,82 km-reA Fogarassy Mihály utca 5 szám alatt található épület falán egy emléktábla hívja fel magára a figyelmet. A felirat szerint ebből a házból származott több neves személy, akik a László családnevet viselik.
Gyergyószentmiklóson található Székelyföld legnagyobb dendrológiai parkja, a Csíky-kert. Már megint - Anno Csíkban születtem és mégis csak most mikor már csak látogatunk arrafele, akkor kerestük fel az arborétumot. Fejlámpa fényénél - Az aznapi kirándulás utolsó felkeresett helye volt a Csíki-kert. Dendrológiai park - Csendes hely, látszott, hogy vakációznak a gyerekek. Alapítója, doktor Csiky Dénes, több mint 185 fafajtát telepített itt. 17,95 km-re.
A Magyarok hídja, vagy befejezetlen híd a Békás-szorosban, a Pokol tornáca és a Pokol torka között, az Őrtorony alatt, a Kis-Békás-patak torkolatánál található. 10,51 km-re.
A református imaház erkélye Csíkszereda 40,34 km-reCsíkszeredában a Petőfi Sándor utcában, a költő nevét viselő iskolával szemben található a református imaház. Nem szükséges megbontani a betonkertet - A két kerítés között be lehet sétálni a rejtekig. Esti erkélyjelenet - Bár a kapu nyitva volt, a kerítések közé egy résen kellett bebújni, és végig olyan érzés volt, mintha tilosban járnánk. Gyerekzsivaj - Délben érkeztem a Konzulátushoz. Az épületnek jelentéktelen homlokzata, valamint az egykori kocsibejáróra szerelt kapuja van.
Csíkszentmihály község határán, a nevezetes Pogányhavas keleti részén, egy hajdani vár szétporladó romjai láthatók. Az ősi vár a Pogány-havas egyik alább eső, tojásdad alakú dombján, a nép nyelvén ma is Várhegynek nevezett kiemelkedésen, Felcsík völgyére benézve, s a szomszéd hegyeken lévő várakkal láttani összeköttetésben állott. 27,74 km-re.
A törpenyír, Betula humilis, északi növényfajta, ez a legdélibb elterjedése. Betula - Úgy tudom, hogy törpenyír még megtalálható a Szentkirály melletti Borsárosban is, meg a Tusnádfürdő melletti Közép-patak lápban is. Védett növény, veszélyeztetett faj. 35,99 km-re.
Zete tanösvény 48,3 km-reA Zete tanösvény elősegíti a Felső-Nagy-Küküllő mente helytörténeti nevezetességeinek és természeti értékeinek a megismerését. A Zete tanösvény a Duna televízióban - Január 19-én, a Duna Televízió Talpalatnyi Zöld mûsorában túraajánlatként
bemutatásra került az Erdély Kárpát Egyesület székelyudvarhelyi
csoportja által kijelölt, Zeteváralja közelében levõ, Zete tanösvény. Egy jó tanösvény - Nagyon jó tanösvény, legjobb a látottak közül. A tanösvény útvonalán tett, 3,5 km-es séta során képet kaphatunk a környék turisztikai és természeti érdekességeiről, kőzeteiről,növény- és állatvilágáról.
Ördögútja Rákos-Homoród Szén-Homoród 46,25 km-reAz Ördögútja székelyföldi töltésvonulat Rákos-Homoród pataktól Szén-Homoród patakon át terjedő szakasza. Rákos-Homoród - Nagykert kaszáló - Szén-Homoród - Borzlik-oldala - Bükkmocsár-árok - Cserés-kert.
Tölgyerdő Gyergyótölgyes 28,52 km-reA gyergyótölgyesi tölgyerdő egy érdekes természeti ritkaság, mely a Veres-kőtől délkeletre és a falutól északkeletre, másfél km távolságra helyezkedik el, a meredek oldalban. Bár természeti érték, nem szerepel az országos tájvédelmi területek listájában, az önkormányzatok próbálkozásai ellenére.
Gázfürdő Bálványosfürdő 68,02 km-re Bálványosfürdő központi útkereszteződésétől észak felé indulva, körülbelül 300 méterre, egy jelenleg elég rozoga állapotban lévő, de még használható mofettához juthatunk.
Oroszhegy 55,24 km-re Az egykori Udvarhelyszék legmagasabban fekvő településeSzékelyuvarhelytől 12 km-re, az 1009 m magas Őrhegy déli lábánál, a Bosnyák- és a Ballé-patak völgyfőjében fekszik.
Kománfalvi szűkület Aszólunka 54,43 km-re Kománfalva és Aszó települések között a DJ116B jelzésű megyei út szűk helyen halad keresztül, ez a Kománfalvi szűkület. A Kománfalvi-domb és a Tatros-folyó között az út egy mesebeli vörösfenyő-erdőn visz keresztül.
Borvízmúzeum Tusnádfalu 57,43 km-re Tusnád falu központjában lévő múzeumot a Csíki Székely Múzeum működteti. A kiállítás tervezését és kivitelezését a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület, az Ars Topia Alapítvány vállalja magára, bonyolítja le magyarországi és erdélyi iparművészek, diákok közreműködésével és a helybéli lakosok, mesteremberek részvételével.
Elek apó feredője 62,86 km-re Elek apó feredője, Benedek Elek egykori borvizes feredőjének helye, a Kis-Köves patak északi mellékágának, a Györgykovács-patak völgyében található. Itt valamikor egy langyos ásványvizes medence volt, amelyben a hagyomány szerint a híres mesemondó megfürdött takarás közben.
Szurduk-vízesés Szeltersz 50,01 km-re A Szurduk a Vargyas-patak völgyének a Szeltersz klimatikus üdülőhely északi bejáratánál található, szurdok jellegű helye. A patak földrajzi baloldalán található a Szurdukbükke vagy Szurduk bükk, a jobb oldali Vészkaréj meredek sziklaoldal felett pedig a Cserebérc vagy Bükkdomb.
Hammas-fürdő Zsombor-patak fürdői 67,26 km-re A múlt század közepén a Büdös-hegy délkeleti és délnyugati lejtőjén, közvetlenül a Rövid-sarok vízválasztója alatt fürdőtelepeket létesítenek. Székely barnulás - Milyen jó, bár én vagyok a rejtekgazda, én is kereshettem itt geodobozt, megtalálhattam a ládagazda rejtését. Borvíz - Na, ez is megvan. Csak egy csuprot találtam - Sajnos nem találtuk meg, mindenütt néztük ami esőtől védett lehet, csak egy csupor volt felakasztva egy szögre, továbbiakban nekem elképzelésem sincs hol lehet vagy lehetett a láda mert az is lehet, hogy eltűnt. Az egyszerű kalibák és ideiglenes, lombokkal fedett szállások helyett báró Apor Gábor a torjai határrészen és gróf Mikes Benedek a sepsibükszádi oldalon deszkából és gerendákból épít vendégszállásokat, étkezdét.
Vityál vára 68,61 km-re A Maros megyéhez tartozó Nyárádremetétől északra, 3 km-re fekvő, 800 m magas dombon Árpád-kori vár maradványait találjuk. Likas-kő, vulkáni bomba, bejelentések - A Likas-kőnél jártam már, lásd a képeimet, viszont a vulkáni bomba-sziklát nem tudtam beazonosítani. Vár az esőben - A Pálos-kolostor után a várat vettük célba. Régi vár, málnapásztorral - Az autókat az úton hagyva, gyalog közelítettük meg a régi vár maradványait. A 12-13-dik századi várról, mely a korai kelet-erdélyi határvárak tagjának tekinthető, írásos adat nem maradt fenn.
Madárpihenő Homoródszentpál 69,43 km-re A homoródszentpáli Madárpihenő a Homoródmenti Madárvédelmi Natura 2000 terület része, így ma 200 hektáron madárvédelmi rezervátum. Magánterület, de látogatható - A földútról indultunk be a madármegfigyelő felé. Meglátogattuk - Kicsi fejtörésbe került kitalálni melyik jobbik is a jobb, de sikerült. Elhagyatott les - A leírás és a fényképek alapján jó ötletnek találtam egy ilyen fajta les létesítését.
A tudás kútja Székelyudvarhely 62,8 km-re A Modern Üzleti Tudományok Főiskolája fennállásának tizedik évfordulóján rendezett emlékünnepség keretében leplezték le a Kubanek László képzőművész által tervezett emlékművet.
Kerektó Pálpataka 50,2 km-re A Parajdi-medence szélén, nagykiterjedésű vulkáni fennsík tetején, sok helyen a megálló csapadékvíz eltőzegesedett lápok kialakulásához vezetett. Ilyenek a Pálpatakán, Bencéd, Fenyőkút és Fenyősmező közelében mocsári növényzettel borított tőzeges területek, mint például a Kerektó.
Várnyaka Kápolnásmező 54,03 km-re Várnyaka a Parajd és Kápolnásmező közötti utat lezáró töltésvonal neve, a Kis-Küküllő és a Juhod völgyei közötti gerincen található. A töltés kezdetben nyugat - kelet irányban vonul, majd felhajlik északkelet felé, a Rabsonné vára alá.
Ferenczy-Boda kúria Erdőfüle 66,53 km-re Műemléképület a XVIII-XX századból, állítólag a helyi tanács megvásárolta az épületet. Elsőnek - A kúria felújítás alatt van. Sürgés-forgás - Már megtörtént a sürgés-forgás, friss vakolat a kapu körül. Jelenleg felújították a tetőborítást, a kapun lakat van, így csak kivülről nézhettem meg az épületet, készíthettem néhány fényképet.
Vármege bükkfái Máréfalva 52,24 km-re Máré várától lefele, a meredeken ereszkedő ösvényt követve, a Vármege elnevezésű helyen, az erdőben egy vastag, legalább 3 m kerületű bükkfára bukkantam.
Ördögborozda Szentkeresztbánya 50,86 km-re A székelyföldi töltésvonulatot Szentegyháza és a Szurduk közötti részen hiába keresték, de jól kimutatható a Cserebérc - Saták-kútja - Vaskapu útvonalon. A Vaskapu nevű hely a Lövéte-Kirulyfürdő és a Vargyas-patak menti út találkozásánál helyezkedik el.
Római katolikus kápolna Csíkszentmárton 50,5 km-re Csíkszentmárton északi kijáratánál, a Vásárhely nevű falurészen, a Szentsimon felé vezető útelágazásnál áll egy kápolna. Meséje arról szól, hogy a helyén már 1658 előtt létezett egy fából épült kápolna.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.