Őrhalom település (Nógrád vármegye) Közeli látnivalók: Szent István király templom Őrhalom, Szent István-szobor Őrhalom, Római katolikus templom Hugyag, Szent István-kápolna Őrhalom, Szent Kereszt felmagasztalása-templom Csitár, Főnix Medical Wellness Resort Csitár, Majláth-kastély Patvarc, Szent Kereszt-templom Patvarc.
Sasbérci kilátó BujákA Buják település melletti, 466 m magas, festői panorámával kecsegtető Sasbérc a Cserhát legmagasabb pontja. A kilátó a 20-dik század elején épült, Pappenheim Szigfrid gróf építette felesége kérésére.
Rákóczi emlékfa RomhányA Rákóczi-törökmogyorófa a romhányi Rákóczi tanösvény harmadik állomásán áll, Romhány délnyugati szélén, a Bereczki Máté utca 11 szám közelében - megközelíthető a kék kereszt jelzésen. Balogh András leírása alapján 1932-ben a fa törzsének kerülete 2,56 m, 1940-ben 2,6 m, 1960-ban pedig 2,7 métert mértek.
Nógrád vára NógrádNógrád vára Magyarország egyik legrégebbi kővára, romja a Lókos és Feketevíz patakok mellett található, egy vulkáni eredetű domb tetején. A vár megközelíthető a Hunyadi utcán keresztül, a várhegy alatt parkolni is lehet.
Sárkány-szikla NemtiA Sárkányszikla Nemti község közvetlen közelében fekszik, egy sárkány hátára hasonlító, érdekes alakú homokkő kúpokból áll. A Kossuth út 72 szám alatt található, régi magtár épülete mögött lehet parkolni, innen 200 m légvonalban, északkelet felé.
Leány-kő NemtiA Kőleány a Leány-kő nevű hegy látványos kőgombája, Nemti községtől kelet-északkeletre található, a Medves-vidék déli részén. A sajátos alakú, körülbelül 6 m magas homokkőoszlop Magyarország egyetlen homokkő-kőgombája.
Kőkapu diadalív VácA váci diadalív Magyarország egyetlen diadalíve, a helybeliek Kőkapunak becézik. 1764-ben épült Mária Terézia tiszteletére, klasszicista és copf stílusban, Isidore Canevale bécsi építész tervei alapján.
Mindenszentek-római katolikus templom MátramindszentA Mátra északi lejtőjén fekvő zsákfalu római katolikus templomát 1750 körül építették, huszártornyát 1811-ben kapta. Mátramindszent érdekessége a tiszta levegőn túl, hogy Dobó István, az egri vár kapitánya is birtokos volt itt.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.