Csobánka település (Pest vármegye) Közeli látnivalók: Az Egri vár másolata Pilisborosjenő, Teve-szikla Pilisborosjenő, Kevély-hegyi levendulamező Pilisborosjenő, Szentkút Csobánka, Kevélyhegyi Tanösvény Pilisborosjenő, Árpád emlékmű és kilátó Pomáz, Német Nemzetiségi Tájház Pilisborosjenő, Sicambria-Óbuda Királyi Vár Budakalász.
Petőfi-pihenő PomázPomáz felett a Kő-hegyen áll 1958 óta, útban a Czibulka János Turistaházhoz. Látványos panoráma a Budai-hegységre és a környező településekre egy 100 méter magas sziklameredélyről.
Sas-szikla PilisvörösvárA Sas-szikla egy kiterjesztett szárnyú sasra hasonlító sziklaalakzat, mely Piliscsaba és Pilisvörösvár között található. Megközelíthető Pilisvörösvárról, a Szabadságligetről indulva, a sárga kereszt, majd sárga sáv jelzés mentén.
Teleki-Tisza-kastély Nagykovácsi1840 körül építtette klasszicista stílusban vadászkastélynak még valószínűleg a Wattay-család, 1920-as években kapta mai formáját. 1880-as években első állandó lakója, Tisza Lajos közmunka- ésközlekedésügyi miniszter, az 1879-es árvíz után Szeged újjáépítési biztosa építtette át Benedicty József tervei alapján.
Guckler Károly-kilátó BudapestA 2015-16-ban épült, Guckler Károly-kilátó a Budai-hegységben található, a 495 m magas Hármashatár-hegy csúcsán. A szabályos nyolcszög alaprajzú kilátó egy második világháborús légvédelmi ütegállás újrahasznosításával készült.
Ördögoltár-szikla PiliscsabaAz Ördögoltár-szikla, más néven Csabai-torony, egy különleges sziklaalakzat, mely a Budai-hegységben, Piliscsaba déli szélén található. A legrövidebb megközelítési lehetőség a Kálvária utca délkeleti végéből, a Haláltábor forgatási helyszínének közeléből.
Gomba-szikla PiliscsabaA Gomba-szikla Piliscsaba déli szélén található, több hasonló sziklaképződmény társaságában. A kőgomba különböző oldalairól nézve egyebet mutat, így például az egyik oldalról ET (a földönkivüli) fejéhez hasonlít.
Kaán Károly-kilátó Hárshegy BudapestA Kaán Károly-kilátó Budapest területén, a Budai-hegységben, a Nagy-Hárs-hegy 454 m magas csúcsán található. A kilátó többemeletes, a legfelső szintjéről körpanoráma nyílik, ahonnan belátható a Budai-hegység és Budapest legnagyobb része.
Rám-hegy Visegrádi-hegységA Visegrádi-hegység eme csúcsát a Rám- és a Ferenczy-szikla koronázza, szép panoráma a Dobogókőre és a Prédikálószékre. Neve a német nyelvterületen gyakori Ramsberg, azaz Medvehagyma-hegy részfordítása lehet.
Tündér-szikla Jánoshegy BudapestA Tündér-szikla a Budai-hegységben található, a 383 m magas Tündér-hegy gerincéből emelkedik ki, nevét a tündéri panorámáról kapta. Látható innen az alattunk levő Zugliget a Hunyad-orommal és a Fácán-dombbal, felettünk a Normafal és a János-hegy, valamint a Nagy-Hárs-hegy irányában a Pilis.
Tóth Árpád sétány BudapestA Tóth Árpád-sétány a Budai Várnegyed délnyugati oldalán, a várfal mellett húzódik, a Bástya-sétány részét képezi. Korábbi nevei: 1879-től Bástya-sétány, 1930-ban Horthy Miklós-sétány, 1931-től Gróf Bethlen István-sétánynak.
Nógrád vára NógrádNógrád vára Magyarország egyik legrégebbi kővára, romja a Lókos és Feketevíz patakok mellett található, egy vulkáni eredetű domb tetején. A vár megközelíthető a Hunyadi utcán keresztül, a várhegy alatt parkolni is lehet.
Lóingató-hegy NagyegyházaA 305 m magas Lóingató-hegy (igen, ez az eredeti, történelmi helynév) Óbarok községtől északra, illetve a vele egy közigazgatási területet alkotó Nagyegyházától keletre található. Délnyugati peremén egy látványos, északnyugat-délkelet irányú mészkővonulat szegélyezi.
Fehér sziklák Öreg-Kőszikla-tető ÓbarokAz Óbarok községtől északra elhelyezkedő Öreg-Kőszikla-tető 225 méteren levő csúcspontjától körülbelül 100 méterre nyugatra található egy kisebb, piszkosfehér színű, lépcsős-teraszos alakú sziklatömb. Nevezik Fehér szikláknak, Öreg-szikla mészkőfalnak, Öreg-kősziklának.
Hangistálló NagyegyházaA Hangistálló koncertterem és rendezvényközpont egy nyugat-európai mintára átalakított mezőgazdasági épület, több mint százéves istálló Nagyegyházán, a Bányász úton. Folyamatosan szerveznek itt koncerteket, képzőművészeti alkotótáborokat, falunapokat, kézműves vásárokat.
Alcsúti arborétum AlcsútdobozAz Alcsúti Arborétum 40 hektáron elterülő természetvédelmi terület, Magyarország legrégibb és legeredetibb angolpark jellegű kertje. Növénygyűjtemény a Váli-völgyben A Váli-völgy bejárása során jutottam el József nádor botanikai hagyatékához, az alcsúti arborétumhoz. A Csaplári-erdőben helyezkedik el, Székesfehérvár és Tata között, Budapesttől alig 40 km-re.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.