Nagyekemező település (Szeben megye) Központ: Nagyekemező. Nagyekemező román elnevezése: Tarnava. Német neve: Grossprobtsdorf. Egyéb neve: Griuspriustref.
Az egykori Nagypiac középső részén áll Erdély egyik legszebb késő barokk épülete. Köszönöm - Még akadozik a dolog, gondolom egy pár kisérlet nem árt. Újra itt - Ma megint erre jártam, és sikerült a dobozt is elővenni. Dobozok - A toronytól idejövet már távolról megláttam a dobozt. 1759-1772 között épült, Luidor János tervei szerint. 49,7 km-re.
Az egykori Városháza északkeleti részén levő Óratorony, díszes majolikacserepekkel fedett sisakjával Marosvásárhely majdnem minden pontjáról látható. Múzeumok éjszakája nappal - Most voltunk először fent a toronyban a családdal. Donggg - Feljutottunk végre, bár kicsit szédelegve a csigalépcső kanyarjaitol. Újdonság - Ahogy másoknak is, nekem is ez volt az első alkalom, hogy fent jártam a toronyban. Óráját Müller János, a harangokat Thúri Ferenc készítette. 49,36 km-re.
Szebenvár Orlát 49,32 km-reNagyszebentől nyugatra, 15 km-re távolságra fekszik Orlát község. Szebenvár? - Hogy itt volt-e valaha Szebenvár? Vagy más neve volt? Ki tudja? Én csak a falu feletti dombon (Dealul Cetate) levö keresztet (troita) láttam eddig. Szebenvár és Riesenberg - Igen, ezen a helyen állt a Szebenvár, olvasd el a rejtekhely nagyon részletes leírását. A korai szebeni ispánság nyugati peremén, a Szeben patak, illetve a régi sószállító és hadiút közelében, emelték az Árpád-korban a Várhegy lapos tetején azt az erősséget, melynek nyomai még ma is jól láthatóak a falu feletti dombon.
Gyalogos híd és komp Mezőszentmargita 38,25 km-reKerelő és Mezőszentmargita között a Maroson csak egy gyalogos híd vezet át. Csodák csodája, elsőnek találtam meg - Amikor otthon vagyok, tízpercenként benézek a Rejtekhely-re, hogy nehogy elszalasszak egy új rejtést :-). Néhány óra eltérés - A Mihai Eminescu szobra - Marosvásárhely és a MOGYE Könyvtár - Marosvásárhely rejtekhelyeket én még a másik oldalról néztem ki. Akik autóval akarnak átkelni, két lehetőség közül választhatnak: kerülnek néhány kilométert a Kerelőszentpál és Magyardellő között épült új hídig, vagy átkelnek a gyalogoshíd melletti kompon.
Bolyai Farkas almafája csak 100 évig élt, majd kiszáradt - Új csemetét ültettek a régi helyére. Ponyik almafajta ritkasag - Az igazi almafajta, ponyik es batur. 1 + 1 = Két Bolyai - Ha már itt voltam megkerestem az almafát is. Kicserélem - Köszönöm a visszajelzést. Ez a fa áll ma Marosvásárhelyen, a református temetőben levő közös Bolyai-sír mellett. 49,9 km-re.
Ennél a helyszínnél, nem tudtam eldönteni, hogy nevezzem-e gyászosnak, vagy sem, mert sajnos a környék nem túl kellemes, majd ti eldöntitek. Forgalmas - Tenyleg forgalmas hely, eleg sok idobe kerult meddig sikerult visszatenni a
dobozt. Viz - Ez a dobozt BabBercivel talaltuk meg. Eleg forgalmas - Nem is tudtam, hogy itt is van forras. Amikor ott jártam, egy kislány éppen egy pet palackot töltött meg, és vitt valamelyik szemközti házhoz. 47,3 km-re.
Falkenhayn-torony Nagyszeben 37,39 km-reSzenterzsébet (románul Gusteriţa, németül Hammersdorf) régebb önálló szász falu volt, 1950 óta Nagyszebenhez tartozik. Artmania előtt Falkenhayn - Az Artmania rockfesztivál ürügyén érkeztem Nagyszebenbe, este 6 órakor. Új doboz - Mivel a geodoboz eltünt, újat kellett tenni egy kicsivel közelebb a toronyhoz. Új geoláda - Mivel a régi ládát betemette a föld, új ládát helyeztem el, kicsivel távolabb. A település a város északkeleti részén található, a Szeben (Cibin) folyón túl.
Katolikus templom Almakerék 27,97 km-reAlmakerék középkori katolikus lakói a reformáció idején lutheránusok lesznek, a templommal együtt, 1424-ben a pápa az Apafi Miklós által alapított várkápolna részére búcsút engedélyez. Ez lehetett az a kápolna, amelyet később a kevés számban megmaradt katolikusok használtak - a XVIII-dik század elejétől segesvári ferencesek gondozzák.
Királykút Marosvásárhely 48,86 km-reA városkép önkényes átszabásának példájaként említhető a Királykút, amely majdnem teljesen áldozatul esett a Pandúrok út építésének. Egy rejtekhely soha nem lehet üres - Legalábbis csak nagyon ritkán. Csak segíteni akartam - Értelmetlennek tartom, hogy ugyanannak a rejtekhelynek két geodoboza legyen. Ma este a kút mellett sétáltam el - Meglepve láttam, hogy a forrás melletti fémcső, betontalapzatával együtt, ki van rángatva a helyéből és a járdán fekszik. Szerencséjét, a teljes elapadás elkerülését csak annak köszönheti, hogy az út bevágása nem volt túl mély, ugyanis ez a forrást tápláló vastag kavicsrétegben tárolt talajvíznek csak a felső zónáját érintette.
Gróf Lázár család sírkertje Meggyesfalva 45,77 km-reMeggyesfalva református temetőjében található Erdély egyik történelmi családjának, a gróf Lázár családnak a sírkertje. A temető a konzervgyár mögötti dombon található, melynek egy részét özvegy gróf Bissingen Ottóné, született Lázár Nóra adományozta a falu népének.
Brukenthal Palota Felek 45,91 km-reA feleki Brukenthal palota, egyedülálló barokk létesítmény Romániában, a XVIII század végén épült a Fogarasi Havasok lábánál, 30 km-re Nagyszebentől. Sok bejegyzés - Sokat keresgéltük, elég sok a fa a sétányon. Őszi napok - A palota teljesen el van hanyagolva. Erdély kormányzója - Épp egy bicikli verseny közepébe csapodtunk be.
Cisztercita apátság Kerc 44,31 km-reAz Árpád-házi Imre király alapította Kerc cisztercita apátsága még romjaiban is rendkívül impozáns. Nagyon szerettünk volna elsők lenni - Eredetileg egy más helyet jelöltünk ki pihenőül utazásunk során, de a forgalom idáig vezetett. Ciszterciták - Már sokadjára járok ennél a templomnál. Apátság - Amúgy, csak azt akarom megmondani, hogy lehet én találtam meg elsőnek a dobozt, mert az enyém volt az első bejegyzés. A szerzetesi hangulat lengi át falait napjainkban is, alapítása 1202-re tehető.
A marosvásárhelyi vár napjainkban látható formáját a XVII-dik században, többszöri munkálatok után nyerte el. Ott van - A sorozas Imecsnek is érvényes volt kb 3o egynehany éve. Geodobozok, szobrok és várfalak - Hat, en ere nem vennek merget. Geodobozok, szobrok és várfalak - Hűha, olyan megnyugtató olvasni, hogy ott van. A szabálytalan téglaalap alakú vár területe körülbelül 230 x 190 métert jelent, ezt övezték a 8 – 10 méter magas kőfalak, melyeket a kézműves céhek tagjai által veszély esetén védelmezett nagyméretű bástyák tagolták. 49,95 km-re.
Mild-ház Segesvár 39,73 km-reAz épületen levő felirat szerint, ebben a házban lakott Johann Both polgármester. A XVII-dik század közepén ő építtette a fedett Diáklépcsőt és a Csizmadiák tornya melletti bástyát.
Marosdátos 38,22 km-reEgykori templomáról csak annyit tudunk, hogy 1675-ben itt anyaegyház volt, amikor Mezőbodon különvált Marosdátostól és független anyaegyház lett. 1657-1661 között teljesen elpusztul a falu, templomával együtt - 1706-ig Marosdátos fogarasföldi görögkeletiekkel települ be.
Kilátópont kereszttel Hétúr 37,09 km-reHétúr falutól nyugatra, a DN13 jelzésű műút hajtűkanyarja felett, körpanorámával kecsegtető, kereszttel ellátott, csúcsos domb található. Jó rálátás van innen a környékre, és a közeli Szívhegy (Herzberg), Sárfő (Scharfenberg), Csorba-tető (Schartenberg) magaslatokra, és a Keménynagyszőlős feletti dombokra (Nagyszőlősi-tető és Magas-tető).
Malomfalvi várdomb 40,06 km-reA Mezőség déli szélén, az itt délnyugatra kanyargó Maros jobb partján, az északról érkező Szénafű patak torkolatánál fekszik Malomfalva. Jó horgászhely - Jó horgászhelyek vannak itt. Malomfalva nem látható látnivalója - Horgászhelyek, mármint a Maros partján? Malomfalva látványossága viszont a község melletti dombnyúlványon található őskori vár maradványai. Nyugati szélén, a Maros északi partja mentén haladó út fölött egy észak-dél irányú dombnyúlványon található a malomfalvi őskori vár középkorban is használt központi dombja.
Római katolikus kápolna Náznánfalva 48,07 km-reNáznánfalva határában feltárt leletek egyértelműen alátámasztják, hogy már a bronz és a római korban is lakott terület volt. Becsavarozva - Itt is már másodjára próbálkozok. Zárva - Szép kis kápolna, de sajnos a kapu zárva. Nekem is zárva - Elég korán érkeztem, de mint az elöttem ott járok, a kapukat én is zárva találtam. Az eredetileg székelyek által lakott településről az első írásos forrás 1293-ból származik.
Marosoroszi szakadék Kutyfalva 37,34 km-reA Ripa nevű szakadékos és vizes oldal Marosoroszi északkeleti végétől Kutyfalva nyugati határáig húzódik, a Maros bal partján, követve annak görbületét. Magas és meredek oldal, agyagos föld, mely a Maros folyó és a Kripta lábok (Kőláb) nevű domb között található.
Nemzeti Színház Marosvásárhely 49,79 km-reNemzeti Színház, Marosvásárhely Marosvásárhelyi főtéri színház - Miután a főtéren megnéztünk egypár cipős dobozt, ideje volt, hogy ezt a dobozt is megnézzük közelebbről. Befalazták - Az épület nagyon szép, és az előtte levő park is. Nincs a lemez, itt a lemez - A színház előcsarnokában tartott 22.
Evangélikus erődtemplom Zágor 34,42 km-reZágor középkori templomáról nincs adat, temploma viszont volt, mert valószínűleg 14-dik századi település. Domáld után - Mitán elhagytam Domáldot, eljutottam a zágori evangélikus templomhoz. Lutheránus templom, papilak és Találkozás háza - Zágor evangélikus-lutheránus temploma a község központi részén, a főút mellett, az egyik kanyarban, az általános iskola szomszédságában található. A mai templom egy gótikus templom utóda, 1723-24-ben épült, bástyás várfal veszi körül, északnyugati tornyán 1653-as dátum van.
Isten dombja Mezőbánd 47,92 km-reAz Isten dombjánál találkozik a bándi, a bergenyei, és a paniti határ. A Bándról Marosvásárhelyre bevezető út nyugatról megkerüli ezt a magaslatot.
Breite Öregtölgyes 36,53 km-reSegesvárttól délnyugatra levő dombtetőn helyezkedik el a Breite Öregtölgyes Természetvédelmi Terület, egy szépen megőrzött legelőerdő, makkoserdő, számos többévszázados tölgyfával. Szép erdö - Tetszett nagyon a Segesvár melletti tölgyes. Öreg tölgyek, fiatal medvék - A dobozt ki kellett bányászni az odúból, be volt ágyazódva a törmelékbe. ásó, kapa - Segesváron hagytuk az autót, onnan mentunk fel a piros sáv jelzésen, amin most már a Via Transylvanica is halad. Több mint 600 tölgy található a platón, melyek közül sok már a 800 éves kort is meghaladta.
Pekri Lőrincz sírköve Kutyfalva 37,61 km-reA falu nyugati szélén, közel a Maroshoz, a Ripa nevű szakadékos oldal felett található a település református temetője. Itt, a Kripta lábok nevű dűlőn (Orbán Balázsnál Kőláb nevű domb) áll Pekri Lőrincz gróf négyszög formájú, kivehetetlen feliratú sírköve.
Léstyán atya emlékére Marosvásárhely 49,85 km-reLéstyán Ferencnek mi is sokat köszönhetünk, hiszen amikor a falvaink templomaihoz, temetőihez rejtünk, többnyire az ő Megszentelt kövek című munkájából vesszük a leírást. Már ez sincs meg - Vasárnap is voltam itt, de anyira forgalmas volt az udvar, hogy nem tudtam a rejtek körül szétnézni. Ez is rejtekhely? - Vegigneztem az egesz csovet hosszaban, de nem talaltam meg en sem. Hát persze, hogy rejtekhely - Már százszor elmondtam, leírom újra.
Örmény katolikus templom Erzsébetváros 24,06 km-reA főtéren álló, impozáns méreteivel magasan a város fölé emelkedő örmény katolikus nagytemplom 1766 és 1783 között épült barokk stílusban. Az egyik toronysisak nélkül, de geodobozzal - Aznap az Erzsébetváros és Szászbonyha közötti útvonalon terveztünk geodobozokat keresni, az örmény katolikus templom volt az első felkeresett rejtekhely. Kupola nélkül - Két nap keresés után, tizenannyi rejtekhely után, végre egy kis sikerélmény. Örmény kiállítás - már a múlté - Az eldugottabb erődtemplomok mellett erre is sort kerítettem. Benne copf stílusú talapzaton áll Péter és Pál apostolok szobra 1780-ból, Simon Hoffmayer alkotásai, egyik toronysisakját 1927-ben vihar sodorta le.
Segesvár első plébániatemplomának romjai 39,67 km-reAz Ónművesek (románul Cositorarilor) utcájában láthatjuk Segesvár első, XIV-dik században épített plébániatemplomának megmaradt romjait. A romok az Evangélikus Egyházközösség kertjében vannak, a fedett Diáklépcső közvetlen közelében, az Iskola-domb aljában.
Levendulás Gerendkeresztúr 46,02 km-reA közigazgatásilag Maroskecéhez tartozó faluban, festői környezetben, 2015 óta termesztik a levendulát, családi vállalkozás keretében. A gerendkeresztúri levendulásba, 2023-ban, két hétvégén szerveznek látogatást, június 17-18-án és 24-25-én.
Vertikális napórák Marosvásárhely 50,79 km-re Mivel a ház homlokzata nem dél, hanem délnyugat irányba néz, a frontfalon levő napóra csak a délutáni órákat mutatja. Rejtett látnivaló egy csendes utcában - Már régóta készülök személyesen is megnézni a napórás házat. A rá merőleges oromfal délkelet irányultságú, ezért az ott levő napóra a délelőtti órákat mutatja egészen fél 3-ig.
Tulipán és levendula Márkod 67,36 km-re Márkod északnyugati határában levendulást és tulipánültetvényt hoztak létre, melyet Székelybere vagy Mikháza felől lehet megközelíteni. Tizenötezer tő és tízféle tulipán van itt, május első részében tartják a szüretet.
Katolikus templom Deményháza 69,63 km-re 1638-ban a források szerint az Agyagos tetőn fakápolna állt Szent Orsolya tiszteletére szentelve. 1671-ben a kápolnát leviszik a mai temetőbe és ott a szent őrzőangyalok tiszteletére szentelik.
Diód vára 50,86 km-re Diód várának romját Diód belterületének északnyugati szélén, a Diód-patak partján, az ottani tó melletti kisebb kiemelkedésen találjuk. A szomszédos kerten keresztül lehet bejutni, a tulajdonos engedélyével.
Református templom Nagygalambfalva 66,6 km-re Benéztünk a 13-14-dik században épült templomba, ahol Kányádi György református tiszteletes elkápráztatott alapos ismereteivel. A rengeteg érték közül említsük meg a Borsai Nagy Clara adományait, az 1789-ből származó festett templomajtót és az 1782-ből datált Úr asztalát.
A makfalvi vár Orbán Balázs Székelyföld leírásában Maka vára helynévként szerepel. Maka állítólag egy székely rabonbán volt. 62,61 km-re.
Levendulás Csekefalva 59,76 km-re A csekefalvi levendulaültetvény 2023-ban június 24 és július 16 között látogatható, nyílt napok keretén belül, hétköznapokon 15-20 óra között, hétvégeken 10-20 óra között. A helyszín közelében parkoló a csekefalvi futballpálya mellett van.
Ótordai kastélytemplom Torda 61,65 km-re A mai templom XV-dik századi és a gótikus kar alkotása; a XI-XIV-dik században itt más templom állott. Zárt kapuk - A templom kapuja sajnos zárva volt. Atutazoban, ladakeresoben - Otletes kis rejtek, hamar megkerult. Ahol az asszony az úr - Miután a nap első felében megmásztam a Tordai hasadék vasalt mászóútját, majd geodobozokat rejtettem a tordai sós tavaknál, eljött az ideje, hogy megkeressek néhány geodobozt is. A középkori első templom Szent Márton nevét viselte, s valószínűleg az ótordai templom örökölte ezt a címet, s elődje volt a város legrégibb parochiális temploma.
Székelykapu Erdőcsinád 64,21 km-re Erdőcsinád délkeleti bejáratánál nagyméretű székelykapu üdvözli az érkezőket, 2013 április 26-án avatták fel. Hat méter magas és csinádi hagyományos népművészeti motívumokkal van díszitve, önkéntes munkával készült, az önkormányzat költségére.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.