Gurzófalva település (Szilágy megye) Központ: Magyarkecel. Gurzófalva román elnevezése: Fetindia.
Valkó vára Valkóváralja határában, a Berettyó és a Halastó patak által határolt sziklán, a Várhegyen áll. Kirabolt rejtek - A várat, valamint a rejteket megtaláltuk, de sajnos ki van rabolva. A várat 1300 körül építették, az egykori valkói uradalom központjaként. 24,67 km-re.
A Királyerdő-hegységben található Körösrévtől délre helyezkedik el a Révi-szoros, a Sebes-Körös sziklafalak közé szűkült szakasza. A középkorban itt élénk tutajforgalom zajlott, itt szállították a sót és a fát Magyarország felé. 42,27 km-re.
A Krasznamelléki dombvidék területén, a Somlyói Magura déli lábánál, a Kraszna két partján fekszik Szilágysomlyó. Első vára Castrum Somlyo, egykor a településtől északra emelkedő Magura tetején állt. 19,38 km-re.
Váralmásnak a középkorban plébániatemploma is volt. Ezt örökíti meg az 1288-ban Mikud bán és Péter erdélyi püspök közötti csereegyezményről szóló oklevél, amelyben említik, hogy itt Szent Demeter tiszteletére szentelt templom van. 23,42 km-re.
Kalotadámos református templomának állatábrázolásokban gazdag kazettás mennyezete van. Értékei a festett szószék és a szép úrasztala. 34,58 km-re.
Bábony Református templom 21,96 km-reKözépkori temploma korán elpusztult, helyette új fatemplomot építenek, melybe a régiből átmentik az Asztalos Jánostól (1752-ből) származó festett karzat és festett mennyezet töredékeit. Kós Károly tervezte 1935-ben.
Egykori református kollégium Zilah 5,11 km-reMúltbeli nevei: Zilahi Református Gimnázium, Wesselényi Miklós Református Kollégium, Ady Endre Középiskola, Reál-Humán Középiskola, Matematika-Fizika Líceum, Elméleti Líceum. A több mint 350 éves múlttal rendelkező tanintézmény ma a Colegiul National Silvania román nevet viseli.
A Füvészkert, melynek 25 ha terjedelme van, Zsibó észak-keleti részén terül el, a Szamos második teraszán, és örvendetes módon fejleszti tovább a barokk kastély ősi parkjának maradványait, melynek alapjait valamikor a Wesselényi bárók helyezték le. Nem sikerult - A hely megvan, a dobozt sajnos a nagy tomeg miatt nem igazan tudtam megkaparintani. 22,6 km-re.
Bencés kolostor romjai Kőd 36,99 km-reA bencés kolostor egy kis erdős platón található az Aranyosvár alatt pár száz méterre - Út nem vezet a romokhoz. Bunyitay Vince 1887-ben ír könyvében a bencés kolostorról, a leírásából tudjuk, hogy a templomhajó mérete 13*7 m és a falainak vastagsága 1,10m, építőanyaga kő, kváderkövekkel.
A tasnádi református templom az egykori Közép-Szolnok vármegye legnagyobb középkori egyházi épülete. Tasnádi reformátusság - Tasnádon a református templomnál nagy felújítási munkák folynak 2023 júliusában, nem látogatható. A Szilágysági-dombvidék és az Alföld találkozásánál húzódó dombhát peremén áll. 49,49 km-re.
Magyarvalkón találjuk Kalotaszeg egyik legfestőibb, leglátványosabb, erődített, kettős várfallal körülvett templomát. Retesz a doboz helyén - A havasrekettyei vízesést látogattuk meg és hazafele tettünk egy kisebb kitérőt. Ugyanaz - Szép vasárnapon érkeztünk a helyszinre és nemsokára az istentiszteletnek is vége lett, tehát egy kicsit várni kellett a keresésel, de én is csak ugyanazt találtam mint az előző kereső. Magyarvalkó református temploma szép és jellegzetes kalotaszegi templom. 39,95 km-re.
A festői szépségű, 3 km hosszú Révi-szorosban található a révi Zichy-cseppkőbarlang. Barlang és vízesés - Nem lévén látogatási nap, szerencsénk volt, hogy mégis beengedtek a barlangba. A barlangból folyik ki a hegység legrövidebb patakja, mely alig 50 m után gyönyörű vizesést képezve zuhan alá a Sebes-Körös vizébe. 43,01 km-re.
Királyhágó nevét 1808-ban említették először az oklevelek, Bucsa néven. Erdekes hely - Visszafele megkerestünk ez a dobozt. Érdekes kis temlpom - Váradról jövet megálltunk a nagytemplom elött, hogy megnézzük a kis fatemplomot. Egy-két geodobozt találtam - Bár számos alkalommal jártam errefelé, mindig siettünk valahová, így a dobozkeresés itt valahogy elmaradt. Mivel korábban a Nagyvárad–Kolozsvári út Vársonkolyosig, a Sebes-Körös völgyében haladt, és a tavaszi áradások az utat veszélyeztették, 1780-tól Bucsától kezdve a hegynek felfelé Nagybáród irányába új utat építettek. 32,32 km-re.
Farnas református temploma a 15-dik században épült, gótikus stílusban. Mennyezete festett, itt található az a sírkő, amely Farnasi Veress Jánosnak, a Mátyás király elleni felkelés egyik vezérének, állít emléket. 26,8 km-re.
1332-ben plébániatemploma van, félköríves szentélyű temploma ebből a korból származik. Mai formáját a XV-dik században kapta, melyet még módosított az 1870-es évi javítás és bővítés. 24,35 km-re.
Élesd lakosai mintegy 300 éve temetkeznek a város északi részén lévő lejtős domboldalra. FTF - Ritka latvany. A római katolikus és a református felekezetek számára jól elkülönített parcellákból áll. 47,58 km-re.
Csömörlő fatemplomát a XVII-dik század elején építették, alaprajza négyszögű, alacsony tornya hegyes sisakkal és kilátóval van ellátva. Gyanús hajóajtó - Bár több környékbeli fatemplomot szerettem volna felkeresni, útitársam türelmetlensége és érdektelensége miatt, ez alkalommal csak ezt az egyet sikerült közelebbről megnézni. A fatemplom belső falait az alsóegregyi Ioan Pop festette. 9,16 km-re.
Kispetri középkori templomának építési idejét a XV-dik századra teszik - a templom alakja, építési stílusa a XV-dik századra mutat, dongaboltozatos volt. 1903-ban átalakították, lebontott részei nagyrészt tűzre kerültek. 27,68 km-re.
Báthory várkastély Szilágysomlyó 19,1 km-reA Báthory-kastély 1592-ben épült, 1600-ban Basta ostrommal foglalta el Báthory Zsigmondtól, 1703-ban a kurucok foglalták el. Látogatható - Látogatható a várkastély, már ami maradt belőle. Kerítőfala romos, de az emeletes épület épen áll.
Rég nem jártam itt, ideje volt már eljönni. 22,91 km-re.
Régi temploma, melyről nem tudjuk mikor építették, 1876-ban leég, helyébe 1879-ben újat építenek. 1908-ban ez is leég, és ekkori újjáépítése során nyeri mai alakját. 29,39 km-re.
Sztána látnivalója a Varjúvár, Kós Károly saját maga által tervezett lakóháza. Itt már csak második voltam - Egy szolóban megejtett kerékpáros kirándulás alkalmával találtam meg ezt a geodobozt. Üres a rejtekhely? - Nézd meg kérlek a rejtekhely fényképét. War u war - Már régen szerettem volna a Varjúvárhoz eljutni, hogy Kós Károly nyomára találjak. 31,73 km-re.
A csucsai műemlékegyüttes épületei a Boncza-kastély, a Fehér ház, az Ady Endre-ház, a bizánci stílusú Octavian Goga-mauzóleum, egy kolostor és egy fatemplom, egy sziklán álló ház, valamint két melléképület. Megújul Ady Endre és Csinszka egykori otthona - 2025 szeptember elsejétől felújítási munkálatok miatt bezárják a csucsai Goga, illetve Ady-múzeumot. 26,29 km-re.
Fekete nyár Csokmány 31,41 km-reA Csokmány melletti fekete nyár a Szamos folyó partján található, kerülete 10,7 m, állítólag a legvastagabb fekete nyár Romániában, és a második legvastagabb fa az országban, talán nemzetközi rekord is.
Képzőművészeti Egyetem Kolozsvár 60,98 km-re Képzőművészeti Egyetem Kolozsvár Ötletes, érdekes, rugalmas, flexibilis - Hmm, sőt, még gondolkozni is kell :-). Minden csak nem rug - Az az igazsag, hogy addig gondolkoztam rugalmasan, hogy majdnem kataputaltam magam az eg fele. Mit jelenthet a gondolkozz rugalmasan? - Fogalmam sincs, hogy mit jelent a segítő szöveg, még a megtalálás után sem.
Babes-Bolyai Egyetem, egykori Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem. Manci térképe - Azért a térképért fizetnek is keményen. Egyedül és gps nélkül - Megtaláltam, méghozzá egyedül és GPS nélkül. Csinos láda, csinos lányok nélkül? - Ezt nem hiszem el. Farkas (Mihail Kogalniceanu) utca 1. 60,35 km-re.
A kolozsvári vasutas parkot, melynek a Szamos-part is szerves része, európai uniós forrásból újították fel. A park területén számos szabadidős tevékenység, sportolási lehetőség áll az érdeklődők rendelkezésére. 59,42 km-re.
Csizmadiák céhháza - Deák Ferenc utca 23-25. 60,24 km-re.
Tükörkép-utca Kolozsvár 60,08 km-re Az egykori Szentegyház utca (ma Iuliu Maniu) nyugati oldala (a Főtér és a Bolyai utca között) a 19-dik században épült, eklektikus stílusban. Renoválás alatt - Azért, Kolozsvár épületei nem maradnak el szépségben, egyik európai nagyvárosétól sem. A Tükörkép utca elnevezés a Főtér felőli két egyforma saroképületnek köszönhető, hiszen egymásnak tükörképei.
A Gilovics-ház 2001 áprilisában leégett, azután tégláit széthordták, ma csak romjai látszanak. Petőfi (Avram Iancu) utca 23. 60,46 km-re.
A kolozsvári Kétágú templom, más néven az alsóvárosi református templom az egykori Külső-Magyar utca, ma 1989 december 21 sugárút 41 szám alatt található. Ezt is javítják - Bemenni ebbe sem tudtam, de felmentem az egyik toronyba, mivel a tetőjavító munkások is ott közlekedtek. 60,2 km-re.
A válaszúti Bánffy-kastély műemlék épület, a műemlékek jegyzékében a kódja CJ-II-a-A-07742. Az építés idejére nincs adat, de már az első osztrák katonai térképen szerepel. 63,16 km-re.
Wesselényi-, majd Dobál-ház - Deák Ferenc utca 4. 60,22 km-re.
A tasádfői Várhegyet 1968-ban fedezték fel, több ásatás volt a helyszínen 1969-1984, 1994-1996, 2007-ben. Az ásatások során több egymásra telepedett kultúrát találtak, az első már az újkőkorban létezett, de kora bronzkori telepre utaló nyomokat is találtak. 69,39 km-re.
Bonchida Válaszúttól légvonalban 3 km-re fekszik, keletre. Itt áll a Bánffy család reneszánsz, barokk és romantikus stíluselemeket ötvöző kastélya, négy sarokbástyával. 65,58 km-re.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.