Pirosd település (Szilágy megye) Központ: Aranymező. Pirosd román elnevezése: Pirosa.
Bejelentkezés --> Fekete nyár Csokmány 3,23 km-re. A Csokmány melletti fekete nyár a Szamos folyó partján található. Kerülete 10,7 m.
Bencés kolostor romjai Kőd 11,13 km-re. A bencés kolostor egy kis erdős platón található az Aranyosvár alatt pár száz méterre - Út nem vezet a romokhoz. Bunyitay Vince 1887-ben ír könyvében a bencés kolostorról, a leírásából tudjuk, hogy a templomhajó mérete 13*7 m és a falainak vastagsága 1,10m, építőanyaga kő, kváderkövekkel.
Aranyos vára Kőd 11,14 km-re. Kőd helységet északi irányba hagyjuk el egy kőzúzalékos úton. A falut elhagyva egy derékszögű bal kanyar után egy hasonló jobb kanyar következik majd az út kiegyenesedik és észak felé tart tovább.
Füvészkert és Wesselényi kastély Zsibó 11,6 km-re. A Füvészkert, melynek 25 ha terjedelme van, Zsibó észak-keleti részén terül el, a Szamos második teraszán, és örvendetes módon fejleszti tovább a barokk kastély ősi parkjának maradványait, melynek alapjait valamikor a Wesselényi bárók helyezték le. Nem sikerult. A hely megvan, a dobozt sajnos a nagy tomeg miatt nem igazan tudtam megkaparintani.
Sárkányok kertje Almásgalgó 14,47 km-re. A Szamos menti hátság nyugati peremvidékén, a Wesselényi-kastélyról és botanikus kertjéről híres Zsibó várostól mintegy 8 km-re található a gigászi kőamfiteátrum, a Sárkányok kertje. Beton terasz. Az az ominózus beton terasz elkészült, tavaly ősszel jártunk arra. Gyöngykavicsok. Valahányszor erre járunk, kiugrunk a Sárkányok közé kávészünetre. Sokadszorra. Sokadszorra csodáltuk meg a sárkányokat.
Kővár Berkeszpataka 22,85 km-re. Az Ilosvai-hegységhez tartozó Kővárvidék területén, a Berkesz (Berkeszi-patak) mellett fekszik Berkeszpataka község. Hazafele. Nagybányáról hazafele tartva tettünk egy kis kitérőt, hogy megnézzük ezt a várat. A Berkeszpataka délkeleti, Bucsonfalva északi határában emelkedő, az itt nagy kanyart leíró Lápos bal partja fölé magasodó, 407 m magas sziklaszirt tetejét Kővár romjai koronázzák.
Porolissum római őrhely 23,11 km-re. Porolissum az ókori Dacia provincia egyik legfontosabb központja Zilahtól 8 km-re keletre Mojgrád település közelében található. Egy nagyszeru var. Mindenkinek ajanlanam e varat felkeresni. Római út. Nagyszerű érzés a római úton sétálni. A 300 hektár területen elterülő archeológiai rezervátum és múzeum számos ókori épület romjait foglalja magába, melyek között eredeti állapotába rekonstruáltakat is találhatunk.
Görögkatolikus templom Berkeszpataka 23,73 km-re. Kővár Máramaros megye nyugati részén, Nagysomkúttól keletre, a Lápos-patak bal partján fekvő kis község. A hajdani kővárvidék központja volt.
Fatemplom Csömörlő 28,58 km-re. Csömörlő fatemplomát a XVII-dik század elején építették, alaprajza négyszögű, alacsony tornya hegyes sisakkal és kilátóval van ellátva. A fatemplom belső falait az alsóegregyi Ioan Pop festette.
Református templom Zilah 29,12 km-re. Zilah református temploma eredetileg római katolikus. Zilah 1. Szép, impozáns templom, rendezett kertecskével. Szilagysagi barangolasok. Szilagysagban csavarogva ide is elerenk. Szentélye 1246-ban épült, később annyiszor átalakították, hogy eredeti stílusából semmi sem látható.
Katolikus templom Zilah 29,26 km-re. A Meszes lábánál elterülő Zilah, már a honfoglalás idején lakott település volt. Zilah 2. Érdekes, hogy alul üzletek vannak. Szilagysagi csavargasok 2. Ez mar nem olyan volt mint a reformacioe. Kolozsvártól 86 km-re északnyugatra a Zilah patak két partján fekszik.
Szeptember végén Koltó 29,78 km-re. Ott ül Petőfi és múzsája a Teleki kastély parkjában, két hatalmas mocsári ciprus társaságában. Petőfi. A covid járványra való tekintettel, nem tudtunk bemenni a kastély udvarára. Pár lépésre Petőfi somfájának magjából sarjadt somnövendék.
Fatemplom Drág 31,47 km-re. 1332-ben plébániatemploma van, 1574-ben szász lakói vannak, a XVII-dik században a tatár-török betörések a templomot lerombolják, Drág híveit pusztítják. 1744-ben Wesselényi Ferenc újjáépítteti a templomot.
Fatemplom Almásszentmihály 32,8 km-re. A reformáció előtt Szent Mihály tiszteletére szentelt temploma volt, amint azt a falu neve bizonyítja - 1658-ban még áll. A XVII-dik században pusztulhatott el temploma, híveivel együtt.
Református templom Magyarzsombor 36,15 km-re. 1332-ben plébániatemploma van, félköríves szentélyű temploma ebből a korból származik. Mai formáját a XV-dik században kapta, melyet még módosított az 1870-es évi javítás és bővítés.
Fatemplom Magyarzsombor 36,74 km-re. A magyarzsombori magas tornyú, fazsindelyes, eredetileg görög katolikus fatemplom, 1643-ban épült.
Magyarszarvaskend 38,39 km-re. Szamosújvártól 25 kilométerre nyugatra, a Tőki-patak völgyében fekszik - a 14-dik század elejétől 1607-ig a Kendi család birtoka volt. 1594-ben magyar falunak írták - a 17-dik században a Haller és a Bánffy, a 18-dik században a Diószeghy család birtokolta.
Mészárosok tornya Nagybánya 40,45 km-re. A Mészárosok tornya egy kör alaprajzú, zömök torony, mely a XV-dik században épült. Miután 1672-ben a kurucok elűzik a vár német őrségét, az erődítmény újra császári kézre kerül.
Szent István-torony Nagybánya 40,73 km-re. A Szent István-torony, Nagybánya szimbóluma, egy sajátos kiképzésű és történetű templomépület maradványa. Elkészült.. Elkészült a felújítás, meg lehet nézni az üveglapok alatt a kiásott romokat, és meg lehet döbbenni a kontraszton, ami a romok szintje, és a járószint között van. Csak kis, mágneses doboznak találtam rejteket. Gondoltam, rejtek egy dobozt, de kiderült, hogy BabBerci-nek: "Nem lesz könnyű elrejteni egy új dobozt egy ilyen zug nélküli helyen. Áll még a bástya. Nagybánya központja akármelyik nyugati városban megállná a helyét.
Fatemplom Szilágykorond 40,87 km-re. Szilágykorond kis román falu, Szilágycsehtől 23 km-re nyugatra fekszik. Bogdándhoz tartozik, melytől 4 km-re nyugatra van.
Református templom Középlak 41,7 km-re. Középlak templomába középkori román és gótikus elemek vannak beépítve: a déli kapu román, a nyugati gótikus. Középkori templomáról nincs adat.
Szent Mihály és Gábriel arkangyalok fatemplom Nyárfás 42,05 km-re. A nyárfási Szent Mihály és Gábriel arkangyalok fatemplom, figyelemre méltó falfestményeivel, műemlékké nyilvánított épület. Egyike annak a nyolc máramarosi fatemplomnak, amely 1999-ben a világörökség részévé vált.
Kraszna 42,53 km-re. Kraszna 14-dik században épült temploma csúcsos sisakkal és négy kis fiatoronnyal diszitett tornyáról és festett, állatrajzokkal teli, kazettás mennyezetérol hires.
Termálfürdő Szilágysomlyó 43,01 km-re. Szilágysomlyótól keletre, az Egres-patak mellett, az egykor békaneveldének, békaúsztatónak csúfolt helyen termálfürdőt hoztak létre - románul Broscarie, magyarul Braszkaria vagy Broszkó strandnak hívják.
Doboka-vár Várhegy 43,52 km-re. A Kis-Szamosba folyó Lóna-patak völgyében található a hajdanán vármegyének is nevet adó település Doboka. Utban a Szilagysag fele. A Szilagysag fele menve nem hagyhattam ki a hires Doboka varat sem. A falu legnagyobb nevezetessége az északi részében Várhegy nevezetű magaslaton épült középkori vár.
Fatemplom Rogoz 44,07 km-re. Rogoz, Magyarlápos - Szent Arkangyalok temploma, 1663.
Szilágysomlyó vára 45,07 km-re. A Krasznamelléki dombvidék területén, a Somlyói Magura déli lábánál, a Kraszna két partján fekszik Szilágysomlyó. Első vára Castrum Somlyo, egykor a településtől északra emelkedő Magura tetején állt.
Báthory várkastély Szilágysomlyó 45,27 km-re. A Báthory-kastély 1592-ben épült. Látogatható. Látogatható a várkastély, már ami maradt belőle. 1600-ban Basta ostrommal foglalta el Báthory Zsigmondtól 1703-ban a kurucok foglalták el.
Református templom Váralmás 45,54 km-re. Váralmásnak a középkorban plébániatemploma is volt. Ezt örökíti meg az 1288-ban Mikud bán és Péter erdélyi püspök közötti csereegyezményről szóló oklevél, amelyben említik, hogy itt Szent Demeter tiszteletére szentelt templom van.
Kék-tó Felsőbánya 45,91 km-re. A Kék-tó Felsőbánya határában van. Vadkacsák. A tó nem volt hű a nevéhez. A tó partján. Sajnálom, hogy nem volt kék, mert úgy az igazi. Talán, majd.... Köszönöm az információt. Ez az érdekes sötétzöld színű tó, 528 m tengerszint feletti magasban található, területe 0,50 ha, legnagyobb mélysége 4 m.
Kornis-kastély Szentbenedek 46,04 km-re. Déstől három kilométerre délkeletre Szentbenedeken található a Kornis család reneszánsz stílusban épült kastélya. Kerestük, de nem találtuk meg. A biztonságosan megközelíthető ablaknyílásokban nem találtuk a vitaminosdobozt, a készülék is ide helyezte a koordinátákat. Nem hiszem el. Nem hittem a szememnek, hogy az unikornis, melynél a lányom 11 éve fotózkodott, sehol sincs. Habár az államosítás után állaga sokat romlott, könyveit elégették, értékei eltüntek, pincéi beomlottak, még mindíg tartogatnak érdekességet a romok az éppen arra járóknak.
Almás vár Váralmás 46,05 km-re. Almásvár (Almási vár) romjai körülbelül 2 km-re délkeletre találhatók a falutól. Egy éjszakai akció keretében. Megtaláltuk a srácokkal. EKE napok Sztána. A 120 éves születésnapját ünneplő Erdélyi Kárpát-Egyesület által szervezett III. Csapatmunkával. Erős csapatmunkával sikerült megtalálni ezt a geodobozt egy jólsikerült biciklitúra alkalmával.
Református templom Nagypetri 46,44 km-re. Nagypetri 15-dik században épült református templomának 18-dik században készült reneszánsz, festett kazettás mennyezete van.
Református templom Somlyóújlak 47,91 km-re. 13-dik században épült református templomának érdekessége, egyedülálló megoldás Erdélyben, a templom falában emeletnyi magasságban húzódó folyosó. Somlyóújlak Szilágysomlyótól néhány km-re fekszik.
Bábony Református templom 47,95 km-re. 1333-ban plébániatemploma van, 1658-tól egy ideig puszta, középkori temploma korán elpusztult. Helyette új fatemplomot építenek, melybe a régiből átmentik az Asztalos Jánostól (1752-ből) származó festett karzat és festett mennyezet töredékeit.
Somlyócsehi-láp 48,01 km-re. A Somlyócsehi-láp természetvédelmi terület a Kraszna folyó völgyében található, Somlyócsehi falutól északnyugatra, Somlyóújlaktól délre. 2000-ben nyilvánították védetté, 18 hektáron terül el.
Kék Lagúna Egeres 48,26 km-re. A Kék Lagúna elnevezésű tó Egeres községtől észak-keletre található, a Szilas-tetőtől északra, a Kaolin- és Csókás-patakok völgye között. Szóló kerékpárkirándulás. A szólóban megrendezett kerékpárkirándulásom Sztánáról, a Varjuvártól ide vezetett. Zöld tó. A tó körül sűrű zöld növényzet van, ennek köszönheti, hogy már nem kék. Itt a Fürj-tető dél-nyugati oldalában van az egykori bogártelki bánya, ahol valamikor kaolint bányásztak.
Fernezelyi-tó 48,49 km-re. A nagybányaiak kedvenc kirándulóhelye a mesterséges Fernezelyi-tó.
Faház Csizér 48,79 km-re. Műemlék faház az iskola udvarán, egykori lakóépület.
Református templom Kispetri 49,06 km-re. Kispetri középkori templomának építési idejét a XV-dik századra teszik - a templom alakja, építési stílusa a XV-dik századra mutat, dongaboltozatos volt. 1903-ban átalakították, lebontott részei nagyrészt tűzre kerültek.
Pintye tavak 49,08 km-re. Az 1700-as években építettek bányaipari célokra két tavat a Mogosa csúcs alatt, a Bódi I-II tavakat (Pintye tavak). A Bódi I-es tó 720 m magasan van, 3,5 ha a területe, maximális mélysége 7 m, a Bódi II-es tó pár perc járásra van tőle 700 m magasan, területe 1 ha, maximális mélysége 4 m.
Szinér vára Szinérváralja 49,65 km-re. Szinérváralja feletti Apa-hegyen láthatók a középkori Szinér-vár csekély falmaradványai. A várat a református templom teréről induló kék háromszög jelzésen 1 óra alatt lehet elérni.
Református templom Farnas 50,75 km-re. Farnas református temploma a 15-dik században épült, gótikus stílusban. Mennyezete festett, itt található az a sírkő, amely Farnasi Veress Jánosnak, a Mátyás király elleni felkelés egyik vezérének, állít emléket.
Bocskai várkastély Egeres 50,97 km-re. Egeres község a Kalotaszeghez tartozó Nádasmente vidékén áll, a Kolozsvár-Almási hegycsoport területén, a Nádas patak mellett fekszik. A település már az első okleveles említésekor, 1263-ban, mezővárosként szerepel, a XIV-dik század folyamán a Benedek-rend tulajdona, s azután az almási vár birtokába kerül.
Református templom Zsobok 52,65 km-re. Régi temploma, melyről nem tudjuk mikor építették, 1876-ban leég, helyébe 1879-ben újat építenek. 1908-ban ez is leég, és ekkori újjáépítése során nyeri mai alakját.
Jegenye 52,79 km-re. 1343-ban Jegenye, 1360-ban Jegene, 1666-ban Jegenije, 1670-ben Jeghenye néven jelentkezik az oklevelekben.
Varjúvár Sztána 53,01 km-re. Sztána látnivalója a Varjúvár, Kós Károly saját maga által tervezett lakóháza. Itt már csak második voltam. Egy szolóban megejtett kerékpáros kirándulás alkalmával találtam meg ezt a geodobozt. Üres a rejtekhely?. Nézd meg kérlek a rejtekhely fényképét. War u war. Már régen szerettem volna a Varjúvárhoz eljutni, hogy Kós Károly nyomára találjak.
Kapnikbánya 53,28 km-re. Rejtő: andrixnet Elsö megtaláloi voltunk ennek a ládának. Csak most vettem észre, hogy be lehet jelenteni. Első romániai geoládám. Kis figyelmetlenségem miatt csak másodszori nekifutásra sikerült, pedig nagyon egyszerű.
Református templom Ketesd 53,44 km-re. Ketesd középkori temploma a gótikus korban épül. Szentélyét valamivel később, de még a gótikus korban bővítik, szélesítve a hajó szélességéig.
Magyardécse 53,5 km-re. A cseresznyéjéről híres települést a cseresznyevirágzás látványa és illata miatt kerestük fel. Korán jöttünk, a hideg miatt késik a virágzás.
Felsőfüld Fatemplom 53,83 km-re. Felsőfüld látnivalója az 1727-ben épült román fatemplom, és annak gazdag, bibiliai jeleneteket ábrázoló freskói.
Vlaschinescu-mocsarak 53,98 km-re. A Kőhát hegységben tőzegláp tavak találhatók, pl. a Demeter-tó, Vlaschinescu-tó, amelyeket a Forrásliget hegyi üdülőtelepről lehet megközelíteni.
Ivófalu 54,41 km-re. Ivófalu Nagybányától 32 km-re található. Három különálló sípályából álló síterep.
Mérai Várhegy 54,92 km-re. Méra falu és a határában levő Várhegy, Kolozsvár környékének egyik érdekes kirándulóhelye. Mérai Várhegy. Mérai Várhegy. Szombati biciklizésem alkalmával találtam meg ezt a geodobozt is. megvan. Erdekes hely. Méra Kolozsvártól nyugatra 13 km-re helyezkedik el a Nádas-mentén egy kis völgyben.
Kakastaréj Gutin-hegység 54,96 km-re. A Kakastaréj a Gutin-hegység legismertebb természeti látványossága. Taréj. Már az Ökörmezőn áthaladva lenyűgözött a táj. Kukori. Nem gondoltam, hogy meg fogom találni a dobozt, mikor felértem a tetőre. Az érdekes vulkanikus sziklaképződmény a nevét a taréjszerű formájáról kapta, mely már sok kilométer távolságról is felismerhetővé teszi.
Református templom Szilágyzovány 55,21 km-re. A népi emlékezet szerint Szilágyzovány nevének eredete a sovány (terméketlen, mocsaras, lápos) szóból ered. A település első írásos adata a Váradi Regestrumban fordul elő 1249-ben Zwan név alatt: A Libini Zoan apátúr és Ders fia Ders meg Pagh azok között vannak, akik előtt lopással vádolják két kaznacsi jobbágy szolgáját.
Fekete-tó mocsár 56,07 km-re. A Cibles hegységnek csak egy kis hegyi tava van, az ún. Fekete tó, románul Taul Negru, ami a Oigla-csúcs (1413 m) és a Fekete-csúcs (1589 m) között található.
Kolozsvári Szénafüvek 56,55 km-re. A Kolozsvári Szénafüvek a Kolozsvártól északnyugatra, a város szélétől körülbelül 6 km-re található. Sok sikert. Megéri kimenni, csodaszép hely. Nyárvégi séta. Nagyon ötletes rejtés. Szomú hírek. Szomorú híreket kell közöljek. Legkönnyebben a kajántói vám (Irisz telepi téglagyár) melletti dombnak tartó úton közelíthetjük meg.
Képzőművészeti Egyetem Kolozsvár 62,36 km-re. Képzőművészeti Egyetem Kolozsvár Ötletes, érdekes, rugalmas, flexibilis. Hmm, sőt, még gondolkozni is kell. Minden csak nem rug. Az az igazsag, hogy addig gondolkoztam rugalmasan, hogy majdnem kataputaltam magam az eg fele. Mit jelenthet a gondolkozz rugalmasan?. Fogalmam sincs, hogy mit jelent a segítő szöveg, még a megtalálás után sem.
Kétágú templom Kolozsvár 62,51 km-re. A kolozsvári Kétágú templom, más néven az alsóvárosi református templom az egykori Külső-Magyar utca, ma 1989 december 21 sugárút 41 szám alatt található. Ezt is javítják. Bemenni ebbe sem tudtam, de felmentem az egyik toronyba, mivel a tetőjavító munkások is ott közlekedtek.
Karolina-oszlop Kolozsvár 62,52 km-re. 1831-ben állították fel Páll Sámuel főbíró kezdeményezésére, Habsburg I Ferenc császár és felesége Karolina Augusta 1817-dik évi látogatásának emlékére.
Kőváry-ház Kolozsvár 62,55 km-re. XIX-dik század elején épült és a Bástya utca elején álló műemlék lakóház.
EMKE-palota Kolozsvár 62,6 km-re. EMKE-palota, CFR tartományi igazgatóság - Bocskai (Avram Iancu)-tér 16.
Bánffy-palota Kolozsvár 62,71 km-re. Bánffy György erdélyi kormányzó építtette 1774-85 között a böblingeni Johann Eberhard Blaumann tervei alapján barokk stílusban.
Gróf Béldi-ház Kolozsvár 62,72 km-re. Kolozsváron a Szentegyház (Iuliu Maniu) utca 9 szám alatt található a gróf Béldi-ház, amely egy XVI-XIX-dik században épült műemlék ház.
Tükör utca Kolozsvár 62,75 km-re. A Tükör utca, ma Iuliu Maniu, nyugati része a XIX-dik században épült, eklektikus stílusban - a tervezők Haussmann Párizs újjáépítéséhez kidolgozott tervéből inspirálódtak. Renoválás alatt. Azért, Kolozsvár épületei nem maradnak el szépségben, egyik európai nagyvárosétól sem.
Redut Kolozsvár 62,78 km-re. Az egykori Belső-Monostori utcában álló épület karzatos báltermében több erdélyi országgyűlést tartottak. 1848-ban itt mondták ki Erdély unióját Magyarországgal.
Szervátiusz Múzeum Kolozsvár 62,78 km-re. A Szervátiusz Múzeum a kolozsvári Szent Mihály Plébánia épületében, a plébániaházban található állandó kiállítás, melyet megnyitóját 1996-ban tartották.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.