Szilágypaptelek település (Szilágy megye) Központ: Nyirsid. Szilágypaptelek román elnevezése: Popeni.
Református templom Zilah 11,76 km-reZilah református temploma eredetileg római katolikus. Impozáns templom - Szép templom, rendezett kertecskével. Szilagysagi barangolasok - Szilagysagban csavarogva ide is elerenk. Templom a dombtetőn - Bár BabBerci két bejáratot is megadott, ahol be lehet menni, én egy harmadik irányból érkeztem ide. Szentélye 1246-ban épült, később annyiszor átalakították, hogy eredeti stílusából semmi sem látható.
Doboka-vár Várhegy 48,41 km-reA Kis-Szamosba folyó Lóna-patak völgyében található a hajdanán vármegyének is nevet adó település Doboka. Utban a Szilagysag fele - A Szilagysag fele menve nem hagyhattam ki a hires Doboka varat sem. A falu legnagyobb nevezetessége az északi részében Várhegy nevezetű magaslaton épült középkori vár.
Fatemplom Almásszentmihály 25,27 km-reA reformáció előtt Szent Mihály tiszteletére szentelt temploma volt, amint azt a falu neve bizonyítja - 1658-ban még áll. A XVII-dik században pusztulhatott el temploma, híveivel együtt.
Fekete nyár Csokmány 15,36 km-reA Csokmány melletti fekete nyár a Szamos folyó partján található, kerülete 10,7 m, állítólag a legvastagabb fekete nyár Romániában, és a második legvastagabb fa az országban, talán nemzetközi rekord is.
Fatemplom Bucsa 49,33 km-reKirályhágó nevét 1808-ban említették először az oklevelek, Bucsa néven. Erdekes hely - Visszafele megkerestünk ez a dobozt. Érdekes kis temlpom - Váradról jövet megálltunk a nagytemplom elött, hogy megnézzük a kis fatemplomot. Egy-két geodobozt találtam - Bár számos alkalommal jártam errefelé, mindig siettünk valahová, így a dobozkeresés itt valahogy elmaradt. Mivel korábban a Nagyvárad–Kolozsvári út Vársonkolyosig, a Sebes-Körös völgyében haladt, és a tavaszi áradások az utat veszélyeztették, 1780-tól Bucsától kezdve a hegynek felfelé Nagybáród irányába új utat építettek.
Jegenye 43,81 km-re1343-ban Jegenye, 1360-ban Jegene, 1666-ban Jegenije, 1670-ben Jeghenye néven jelentkezik az oklevelekben.
Református templom Váralmás 34,01 km-reVáralmásnak a középkorban plébániatemploma is volt. Ezt örökíti meg az 1288-ban Mikud bán és Péter erdélyi püspök közötti csereegyezményről szóló oklevél, amelyben említik, hogy itt Szent Demeter tiszteletére szentelt templom van.
Magyarszarvaskend 44,65 km-reSzamosújvártól 25 kilométerre nyugatra, a Tőki-patak völgyében fekszik - a 14-dik század elejétől 1607-ig a Kendi család birtoka volt. 1594-ben magyar falunak írták - a 17-dik században a Haller és a Bánffy, a 18-dik században a Diószeghy család birtokolta.
Református templom Magyarzsombor 28,39 km-re1332-ben plébániatemploma van, félköríves szentélyű temploma ebből a korból származik. Mai formáját a XV-dik században kapta, melyet még módosított az 1870-es évi javítás és bővítés.
Kék Lagúna Egeres 41,18 km-reA Kék Lagúna elnevezésű tó Egeres községtől észak-keletre található, a Szilas-tetőtől északra, a Kaolin- és Csókás-patakok völgye között. Szóló kerékpárkirándulás - A szólóban megrendezett kerékpárkirándulásom Sztánáról, a Varjuvártól ide vezetett. Zöld tó - A tó körül sűrű zöld növényzet van, ennek köszönheti, hogy már nem kék. Itt a Fürj-tető dél-nyugati oldalában van az egykori bogártelki bánya, ahol valamikor kaolint bányásztak.
Valkó vára Valkóváralja 39,89 km-reValkó vára Valkóváralja határában, a Berettyó és a Halastó patak által határolt sziklán, a Várhegyen áll. Kirabolt rejtek - A várat, valamint a rejteket megtaláltuk, de sajnos ki van rabolva. A várat 1300 körül építették, az egykori valkói uradalom központjaként.
Református templom Körösfő 46,08 km-reKörösfő 1764-ben épült, kazettás mennyezettel díszített, református temploma az egyik leglátványosabb kalotaszegi templom. Kazettás mennyezet - A Fekete- tói vásárból hazafele jövet kerestük fel a templomot. Amikor előre tudod, hogy itt nem találsz geodobozt - Mivel olvastam, hogy az előttem kereső delia-ék nem találták meg a geodobozt, bár alaposan összematatták a helyet, nem erőltettem a keresést. Régi doboz az újabb helyen - A régi doboz az újabb helyen rendben van. Körösfő lakói az országút mentén egész évben működő kirakodóvásárból élnek.
Aranyos vára Kőd 20,36 km-reKőd helységet északi irányba hagyjuk el egy kőzúzalékos úton. A falut elhagyva egy derékszögű bal kanyar után egy hasonló jobb kanyar következik majd az út kiegyenesedik és észak felé tart tovább.
Református templom Kispetri 38,15 km-reKispetri középkori templomának építési idejét a XV-dik századra teszik - a templom alakja, építési stílusa a XV-dik századra mutat, dongaboltozatos volt. 1903-ban átalakították, lebontott részei nagyrészt tűzre kerültek.
Egykori református kollégium Zilah 12,02 km-reMúltbeli nevei: Zilahi Református Gimnázium, Wesselényi Miklós Református Kollégium, Ady Endre Középiskola, Reál-Humán Középiskola, Matematika-Fizika Líceum, Elméleti Líceum. A több mint 350 éves múlttal rendelkező tanintézmény ma a Colegiul National Silvania román nevet viseli.
Almás vár Váralmás 35,02 km-reAlmásvár (Almási vár) romjai körülbelül 2 km-re délkeletre találhatók a falutól. Egy éjszakai akció keretében - Megtaláltuk a srácokkal. EKE napok Sztána - A 120 éves születésnapját ünneplő Erdélyi Kárpát-Egyesület által szervezett III. Csapatmunkával - Erős csapatmunkával sikerült megtalálni ezt a geodobozt egy jólsikerült biciklitúra alkalmával.
Bábony Református templom 34,85 km-reKözépkori temploma korán elpusztult, helyette új fatemplomot építenek, melybe a régiből átmentik az Asztalos Jánostól (1752-ből) származó festett karzat és festett mennyezet töredékeit. Kós Károly tervezte 1935-ben.
Füvészkert és Wesselényi kastély Zsibó 6,25 km-reA Füvészkert, melynek 25 ha terjedelme van, Zsibó észak-keleti részén terül el, a Szamos második teraszán, és örvendetes módon fejleszti tovább a barokk kastély ősi parkjának maradványait, melynek alapjait valamikor a Wesselényi bárók helyezték le. Nem sikerult - A hely megvan, a dobozt sajnos a nagy tomeg miatt nem igazan tudtam megkaparintani.
Vigadó Zilah 11,95 km-reA zilahi Vigadó, az egykori városi színház (mai nevén Transilvania) épülete a Iuliu Maniu tér 5-7 szám alatt található. Az 1895-1899 között, XVIII-XIX-dik századi előzményekkel épült Vigadó műemléképület, kódja SJ-II-m-B-04992.
Szilágysomlyó vára 28,19 km-reA Krasznamelléki dombvidék területén, a Somlyói Magura déli lábánál, a Kraszna két partján fekszik Szilágysomlyó. Első vára Castrum Somlyo, egykor a településtől északra emelkedő Magura tetején állt.
Sárkányok kertje Almásgalgó 11,47 km-reA Szamos menti hátság nyugati peremvidékén, a Wesselényi-kastélyról és botanikus kertjéről híres Zsibó. Betonterasz - Az az ominózus betonterasz elkészült, tavaly ősszel jártunk arra. Gyöngykavicsok - Valahányszor erre járunk, kiugrunk a Sárkányok közé kávészünetre. Sokadszorra - Sokadszorra csodáltuk meg a sárkányokat. A várostól mintegy 8 km-re található a gigászi kőamfiteátrum, a Sárkányok kertje.
Varjúvár Sztána 42,4 km-reSztána látnivalója a Varjúvár, Kós Károly saját maga által tervezett lakóháza. Itt már csak második voltam - Egy szolóban megejtett kerékpáros kirándulás alkalmával találtam meg ezt a geodobozt. Üres a rejtekhely? - Nézd meg kérlek a rejtekhely fényképét. War u war - Már régen szerettem volna a Varjúvárhoz eljutni, hogy Kós Károly nyomára találjak.
Ecsetgyár Kolozsvár 61,45 km-re Az Ecsetgyár egy jelenkori művészeti tér, mely független kulturális központként működik. A projektet 2009-ben kezdeményezte egy kolozsvári művészekből, és kulturális menedzserekből álló csoport.
Csarnótető Csarnóháza 53,27 km-re Bucsát elhagyva, a Jád-völgyi állomás mellett a Jád-patak fut be balról a Körösbe, a mindkét oldalon magas sziklás hegyek közötti nyíláson, a Jád-völgy torkán. A baloldali szöglethegyen, a Csarnó-tetőn, a régi korban Csarnó avar vezér várat építtetett, melynek ma már nincs nyoma.
Forrószegi Sósfürdő Szék 67,23 km-re A Forrószegi Sósfürdő Szék falutól délre található, a DJ109D jelzésű megyei út mellett, Gyulatelke felé. A fürdő egy fadeszkával bélelt medencéből áll, melyben nagyon sós víz és iszap van, valamint egy kevésbé sós dagonya-gödör, néhány öltöző, és egy büfé.
Zuhanás a semmibe Visa völgye utca 68,51 km-re Hullámvasúton történő zuhanáshoz hasonló élményben lehet része azoknak, akik a Visa völgye nevű úton érkeznek Visába. A közelmúltban leaszfaltozott út rövidítés a dél felől, Kályáni vám, illetve Kötelend felől érkezőknek.
Kétágú templom Kolozsvár 62,01 km-re A kolozsvári Kétágú templom, más néven az alsóvárosi református templom az egykori Külső-Magyar utca, ma 1989 december 21 sugárút 41 szám alatt található. Ezt is javítják - Bemenni ebbe sem tudtam, de felmentem az egyik toronyba, mivel a tetőjavító munkások is ott közlekedtek.
Farkas utcai református templom Kolozsvár 62,46 km-re A Farkas utcai református templom építészeti és történelmi műemlék-épület, a legnagyobb egyhajós gótikus templom Erdélyben. Szent György és a sárkány - Na, ez jó nagy templom. A ferences testvérek építették késő-gótikus stílusban, Mátyás király rendeletére és anyagi támogatásával.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.