Mosnica település (Temes megye) Központ: Újmosnica. Mosnica román elnevezése: Mosnita Veche.
Petőfi Sándor emlékmű Szabadfalu 11,85 km-reLátványos ünnepség keretében, először 1899 július 30-án állított emléktáblát az 1848-49 évi Honvédek Egyesülete ezen a helyen. Az emléktábla elhelyezése alkalmával született meg az ötlet, hogy a helyen ahol az áll, emeljenek fel egy nagyobb, díszesebb emlékművet Petőfi és a 48-as forradalom és szabadságharc emlékére.
Turbinák Temesvár 5,96 km-reA Béga csatornán vízlépcsőként is szolgáló erőmű épületét Székely László tervezte, 1907-ben kezdték építeni. Az 1910 nyarán üzembe helyezett Turbinák felszerelése két darab, háromkerekű, 560 lóerős Francis turbinából áll, 385 kilowattos, kétfázisú Ganz generátorokkal.
Kálváriadomb Billéd 31,89 km-reA Temesvár felől Nagyszentmiklós felé utazva, Billédtől körülbelül 2 kilométerre, a jobb oldalon emelkedik a Kálváriadomb. Közvetlen közelében parkolóhely található, személygépkocsik számára.
Az aradi Zongora Háza, melyben ma egy kulturális központ is működik, az egykori Batthyány utca (ma Püspükség, Episcopiei) 25 szám alatt található. A Jacques Faix emkékház, ahol a híres Zongora Szalon is található, ma kulturális eseményeknek is helyet ad. 48,86 km-re.
Arad 2025-ben használatba adott, újjáépített gyalogoshídja, a Hármassziget és a Csálai-erdő között teremt kapcsolatot. A Csálai-erdő az aradiak egyik kedvelt kirándulóhelye, a Maros-ártér Tájvédelmi Körzet része. 46,68 km-re.
Buziásfürdő Temesvártól 33 km-re fekszik. A fürdőhely jellegzetessége a város központjában levő hatalmas parkban található fából faragott sétapavilonok. 23,63 km-re.
Honvéd-emlékmű Temesvár 6,12 km-reAz 1948-as Honvéd-emlékmű, vagy selyemgyártelki obeliszk, ahogy még nevezik, a Győrödi úton, a 6-os számú ház telkén áll. A Temesvár ostromában, 1849-ben elesett honvédek sírja fölé emelték, 1894 november 1-én a Temesvári Honvéd-Szobor Bizottság jóvoltából.
Bolyai János emléktábla - Jecza Péter, 1993. Bolyai János utca, Temesvár. 8,51 km-re.
Erzsébet híd Arad 47,15 km-reArad déli részén, a Maroson átvezető hídnak az évek során több neve is volt, többek között : József főherceg híd-, Gróf Károlyi Gyula híd-, és Erzsébet híd-nak is nevezték. Most a Traian nevét viseli.
Középkori földvár Temeskenéz 32,79 km-reA valószínűleg 13-14-dik századi földvár 2,25 km-re nyugat-délnyugatra található a temeskenézi ortodox templomtól. Illetve 600 m távolságra északnyugatra a patak földrajzi jobb partjától.
A Temesvárt Nagyszentmiklóssal összekötő DN6-os országútról a 12-es kilométerkőnél bekötőút ágazik le Újbesenyő felé. Közvetlenül a falu szélén jobbra kell letérni egy a vasutállomás felé vezető úton, majd tovább a vasút mentén, mígnem feltűnik az a bokor melynek védelmében az obeliszk meghúzódik. 19,21 km-re.
Maderspach Ferenc sírhelye Zsombolya 49,34 km-reZsombolya központjából, a Szent Flórián szobortól indulva, a Polgármesteri Hivatal és a Stefan Jäger Múzeum előtt elhaladva jutunk el a városi temetőhöz, melynek körülbelül mértani középpontjában helyezkedik el a derékbatört oszlop alakú síremlék.
Csebze falu Csák községhez tartozik, és körülbelül 30 km-re délnyugatra található Temesvártól, 34 km-re kocsiúton. Az északi szélén található a Csebze apáca-kolostor, a közeli temetőben pedig különleges imaház van. 28,4 km-re.
Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc vértanúinak tiszteletére a Vesztőhelyen emelt márvány obeliszk felállításával párhuzamosan kezdeményezés folyt egy nagyméretű szoborcsoport létrehozására. A meghirdetett pályázatra 14 terv érkezett, melyek közül Huszár Adolf nyerte el a bírálóbizottság első díját. 48,45 km-re.
Csörsz árka néven egy körülbelül 1260 km hosszú ókori védőműrendszer maradványait ismerik Magyarországon, mely mintegy körbekeríti az Alföldet. A Dunakanyartól indul, az Alföld északi peremén halad kelet felé a Tiszáig, majd Debrecen környékén délkeletre fordulva egészen az Al-Dunáig húzódik. 48,98 km-re.
Arad-Temesvári Vasút Új-Aradi híd 47,81 km-reArad-Temesvári Vasút vidéki Vasút pályaudvarából kiindulva Új-Aradot, Német-Ságot, Vingát, Orczifalvát, Merczifalvát és Szentandrást érintve Temesvárra vezet, ahol az államvasút pályaudvarába érkezik. A vonal hossza 55 km.
Gerhardinum katolikus líceum Temesvár 8,9 km-reA piarista kegyes tanítórend a magyarlakta vidékeken a 18-dik század első felében terjedt el - az ősi csanádi egyházmegyében Szentannán működtettek kollégiumot, amely a növendékek kis száma miatt 1788-ban megszűnt, majd az iskola II József rendelete alapján Temesvárra került. A tanintézetben kezdetben latin, majd német, a XIX-dik század közepétől az I világháborúig magyar, az 1920-as évektől román nyelven folyt az oktatás.
A temesvári Milleniumi templom a Gyárváros központjának számító Kossuth tér közvetlen közelében, a Coronini téren található. A nagy, székesegyházhoz mérhető római katolikus templomot Ybl Lajos tervezte neoromán stílusban. 7,1 km-re.
Arad város ivóvíz ellátásának megoldására 1896-ban épült ez a víztorony, az annak idején Tűzoltók-terének nevezett helyen. 25 méter magas és erőd kinézete van, 1927-ben renoválták utoljára. 48,32 km-re.
Bazilika Máriaradna 48,75 km-reMáriaradna, híres búcsújáróhely, látnivalója a 18-dik század második felében épült kéttornyú, barokk temploma. Már az új helyen - Megtaláltam a kis, filmes dobozkát, már az új helyen.
Lipthay-kastély Lórántfalva 50,65 km-re A Lipthay-kastély Temesvár felől Nagyszentmiklós felé utazva, a Lórántfalván található, nem messze az 1785-ben épült római katolikus templomtól. A kastély főbejárata az országúttal párhuzamos utcára nyílik.
A Feneketlen-tó Mezőhegyes és Battonya között, a 48-as erdő szélén található, a talajvízzel feltelt krátere az 1961 december 29-én bekövetkezett gázkitörés eredménye. Nevével ellentétben a tó csak 10 m mély, kis alapterületű, átmérője 50 m, az ország negyedik legnagyobb, ilyen módon keletkezett krátertava. 69,8 km-re.
Nákó-kastély Nagyszentmiklós 66,25 km-re A nagyszentmiklósi Nákó kastélyban, a Pro Bartók Társaság rendszeresen szervez koncerteket, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara és a Temesvári Nyugat Egyetem Zenei Fakultása közreműködésével, évente 3-4 alkalommal.
Aradról a Perjámos felé vezető 682-es megyei úton Munár falu határáig, ahol jobbra tér egy keskeny aszfaltcsík, a letérőtől számítva 4 kilométer a kolostorig. Aradtól 35 kilométerre, a folyó bal partján, mélyen a Maros Ártéri Természetvédelmi Terület szívében helyezkedik el. 50,79 km-re.
Mocsonyi-kastély Bulcs 66,91 km-re A Mocsonyi-kastély Bulcs falu szélén, egy nagy park közepén található, közel a Maros partjához. Fénykorát az 1930-as években élte, amikor itt lakott II Károly román király udvari vadászmestere, Mocsonyi Antal (Anton Mocioni).
A Danila-domb Vaskő községtől délnyugatra található, a Danila tisztásaként ismert márványfennsík fölé emelkedik. Sportmászásra alkalmas hely, ugyanis egy több mint 50 m magas függőleges sziklafallal rendelkezik. 56 km-re.
Bartók Béla szülőháza Nagyszentmiklós 67,29 km-re Nagyszentmiklós szülöttjének, a világhírű zeneszerző Bartók Béla szülőházának helyén álló épület falán egy kétnyelvű emléktábla hirdeti a helyszín fontosságát. A város életében élő hagyomány a Bartók kultusz, 2002 óta.
Románia nyugati tengereként, tengerpartjaként is emlegetett gyoroki tó 22 km távolságra található Aradtól. Gyorok falutól nyugatra található, egykori homokbánya területén alakították ki, idegenforgalmi célokból. 50,2 km-re.
A Borzák-malom, ma ipartörténeti múzeum és közösségi tér, a Nagyiratos községhez tartozó Nagyvarjas faluban található, a 59-60 szám alatt. Az egykori parasztmalmot 1940-ben építették és 1949-ig működött, majd a román állam elvette tulajdonosaitól, a kollektivizálás után raktárként használták. 61,49 km-re.
A Constantin Gruescu ásványmúzeum Vaskő községben, a Völgy-(Vale) utca 113 szám alatt található, a gyűjtő házában. Itt, Koszti bácsi (nea Costica) több mint 2000 bányavirágot gyűjtött össze, Vaskő, Dognácska, Oravicabánya, Stájerlakanina, Újmoldova környékéről, de határon túlról is. 55,53 km-re.
A resicabányai egykori ipari drótkötélpálya 1964-ben készült el, a város egyik jelképévé vált, de több mint 30 éve nincs használatban. A Kereszt-dombot köti össze az Üresség dombjával (románul Dealul Golului), eredetileg mészkő szállítására szolgált, 1992-ig használták. 66,05 km-re.
Solymosvár Máriaradna közelében található, a tatárjárás után építették, de a 17-dik század vége óta romokban áll. A doboz tartalma teljesen átázott - A tájékoztató is penészes már. Képtelen segítség - Miután sokszor autóztam el a várdomb tövében, és sokszor terveztem, hogy, na majd a következő alkalommal. Vár a Maros fölött - A nagy kánikula ellenére is kikapaszkodtunk a várhoz, a kökénybokrok között. 51,28 km-re.
Bencés apátság maradványai Bulcs 66,83 km-re A bencés apátság maradványai Bulcs falutól észak-északnyugatra találhatók, a Maros folyó bal partján. Az egykori falakat Bulcs mai templomának építésekor hordták el, a helyet benőtte a növényzet.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.