Őszény település (Temes megye) Központ: Temesrékas. Őszény román elnevezése: Izvin. Egyéb neve: Jezvin.
Mária-emlékmű a Józsefváros és az Erzsébetváros határán, a Mária-téren - Temesvár. 19,39 km-re.
Arad déli részén, a Maroson átvezető hídnak az évek során több neve is volt, többek között : József főherceg híd-, Gróf Károlyi Gyula híd-, és Erzsébet híd-nak is nevezték. Most a Traian nevét viseli. 41,35 km-re.
A Béga csatornán vízlépcsőként is szolgáló erőmű épületét Székely László tervezte, 1907-ben kezdték építeni. Az 1910 nyarán üzembe helyezett Turbinák felszerelése két darab, háromkerekű, 560 lóerős Francis turbinából áll, 385 kilowattos, kétfázisú Ganz generátorokkal. 15,9 km-re.
Arad-Temesvári Vasút vidéki Vasút pályaudvarából kiindulva Új-Aradot, Német-Ságot, Vingát, Orczifalvát, Merczifalvát és Szentandrást érintve Temesvárra vezet, ahol az államvasút pályaudvarába érkezik. A vonal hossza 55 km. 41,62 km-re.
A józsefvárosi víztorony 1913-1914-ben épült, a budapesti Lenarduzzi János és Sabathiel Richárd tervei alapján. A Józsefváros Temesvár egyik régi városnegyede, itt és a Gyárvárosban építettek annak idején víztornyokat. 21 km-re.
A temesvári Milleniumi templom a Gyárváros központjának számító Kossuth tér közvetlen közelében, a Coronini téren található. A nagy, székesegyházhoz mérhető római katolikus templomot Ybl Lajos tervezte neoromán stílusban. 17,17 km-re.

Minis, a picturesque village, in West Romania near Arad. A geodoboz könnyen megtalálható - A földön hever, kevés földdel betakarva. Walking down the main street, when the evening sun covers the yellow houses with gold varnish, when the last birds sing their song and dogs bark friendly from behind the closed gates, when a late cowherd passes through the streets with his herd. 38,47 km-re.
A temesvári római-katolikus székesegyház az egykori Losonczi téren található, a város történelmi központjában. A csanádi püspökség székesegyházának alapkőletétele 1736 augusztus 6-án történt. 18,49 km-re.
Arad város ivóvíz ellátásának megoldására 1896-ban épült ez a víztorony, az annak idején Tűzoltók-terének nevezett helyen. 25 méter magas és erőd kinézete van, 1927-ben renoválták utoljára. 42,72 km-re.
A piarista kegyes tanítórend a magyarlakta vidékeken a 18-dik század első felében terjedt el - az ősi csanádi egyházmegyében Szentannán működtettek kollégiumot, amely a növendékek kis száma miatt 1788-ban megszűnt, majd az iskola II József rendelete alapján Temesvárra került. A tanintézetben kezdetben latin, majd német, a XIX-dik század közepétől az I világháborúig magyar, az 1920-as évektől román nyelven folyt az oktatás. 19,24 km-re.
Máriaradna, híres búcsújáróhely, látnivalója a 18-dik század második felében épült kéttornyú, barokk temploma. Már az új helyen - Megtaláltam a kis, filmes dobozkát, már az új helyen. 37,55 km-re.

A Bánság északkeleti részében, a Ruszka-havasokból nyugatra messze kinyúló Lippai-hegycsoport (Erdőhát) vidékén,alacsony dombvidéken terül el Máslak (Maşloc) község. A községtől délkeletre, körülbelül 1 km-re találjuk Máslak várának maradványait. 21,38 km-re.
Falfestmény Temesvár 21,68 km-reRománia legnagyobb falfestménye Temesváron található, a Nicolae Titulescu úton, egy régi siló épületének oldalán. A festményt 2019-ben készítették, a Decemberi forradalom 30 éves évfordulója alkalmából.
Saroltavár 20,36 km-reCharlottenburg, 1910 és 1918 között Saroltavár (románul Charlotenburg, korábban Charlottenburg, más néven Sarlota vagy Barita, németül Charlottenburg) Temesvártól 38 km-re északkeletre, a Berekszó jobb partján fekszik. Az egyetlen szabályos kör alaprajzú település a Bánátban.
Evangélikus lutheránus templom Arad 43,3 km-reAz aradi Evangélikus Luteránus templomot 1905 és 1906 között építették neogótikus stílusban Szántay Lajos tervei alapján. A templomot még Vörös templomnak is nevezik, mivel a külső borítását csiszolt vöröstéglából keszítették.
A valószínűleg 13-14-dik századi földvár 2,25 km-re nyugat-délnyugatra található a temeskenézi ortodox templomtól. Illetve 600 m távolságra északnyugatra a patak földrajzi jobb partjától. 37,03 km-re.
Románia nyugati tengereként, tengerpartjaként is emlegetett gyoroki tó 22 km távolságra található Aradtól. Gyorok falutól nyugatra található, egykori homokbánya területén alakították ki, idegenforgalmi célokból. 40,34 km-re.
Rózsafüzér rózsakert - Mondorlak 39,05 km-re.
Az aradi Zongora Háza, melyben ma egy kulturális központ is működik, az egykori Batthyány utca (ma Püspükség, Episcopiei) 25 szám alatt található. A Jacques Faix emkékház, ahol a híres Zongora Szalon is található, ma kulturális eseményeknek is helyet ad. 43,17 km-re.
Az E70-es nemzetközi út Temesvárról Zsombolyára vezető szakaszán, a Gyertyámos központjában a 693-as megyei útra kanyarodva jutunk el a köztemetőig, melynek a bejárattal átellenes határa mentén, közvetlenül egy tó közelében található a sírhely. 43,32 km-re.
A tavat Temeshidegkúti halásztónak hívják, románul Iazul Zabrani, de a vízfelület Ópálos település területén található. 33,21 km-re.
Az újszentesi Petőfi Sándor emlékmű közvetlenül a község központi parkjának előterében, a református templom előtt található. 16,46 km-re.
Az 1948-as Honvéd-emlékmű, vagy selyemgyártelki obeliszk, ahogy még nevezik, a Győrödi úton, a 6-os számú ház telkén áll. A Temesvár ostromában, 1849-ben elesett honvédek sírja fölé emelték, 1894 november 1-én a Temesvári Honvéd-Szobor Bizottság jóvoltából. 15,6 km-re.
Sailer Antal-szoborcsoport a temesvári Gyermekklinikával szemben, a Mária királynő téren. 19,28 km-re.
Csebze falu Csák községhez tartozik, és körülbelül 30 km-re délnyugatra található Temesvártól, 34 km-re kocsiúton. Az északi szélén található a Csebze apáca-kolostor, a közeli temetőben pedig különleges imaház van. 40,54 km-re.
Őslénytani, pontusi kövületek lelőhelye - Radmanóc, románul Radmanesti. 36,78 km-re.
Az E70-es nemzetközi út Temesvárról Zsombolyára vezető szakaszán, a falu területén 90 fokos kanyart ír le. Itt áll a román ortodox templom és annak kertjében, közel a hátsó kerítéshez húzódik meg a település legjelentősebb polgárának, Vukovics Sebőnek a síremléke. 34,46 km-re.
A kilátópont 25 méterrel a Bosnyák-patak medre felett található, annak bal partjától 70 m-re nyugatra. A hely a sistaróci templomtól 2,5 km-re van, a DJ572 jelzésű, Sistaróc és Kövesd közötti megyei úttól 1,4 km-re. 29,74 km-re.
A Temesvárt Nagyszentmiklóssal összekötő DN6-os országútról a 12-es kilométerkőnél bekötőút ágazik le Újbesenyő felé. Közvetlenül a falu szélén jobbra kell letérni egy a vasutállomás felé vezető úton, majd tovább a vasút mentén, mígnem feltűnik az a bokor melynek védelmében az obeliszk meghúzódik. 26,46 km-re.
Szabadság-szobor Arad 42,83 km-reAz 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc vértanúinak tiszteletére a Vesztőhelyen emelt márvány obeliszk felállításával párhuzamosan kezdeményezés folyt egy nagyméretű szoborcsoport létrehozására. A meghirdetett pályázatra 14 terv érkezett, melyek közül Huszár Adolf nyerte el a bírálóbizottság első díját.

Krassófő vára - Aninai-hegység 73,68 km-re

Valeaga-barlang - Aninai-hegység 73,96 km-re
Aradról a Perjámos felé vezető 682-es megyei úton Munár falu határáig, ahol jobbra tér egy keskeny aszfaltcsík, a letérőtől számítva 4 kilométer a kolostorig. Aradtól 35 kilométerre, a folyó bal partján, mélyen a Maros Ártéri Természetvédelmi Terület szívében helyezkedik el. 50,43 km-re.
Bulcs faluba húzódott vissza Gaál László honvéd tábornok a 33-dik csatája után, miután egyik lábát elveszítette. Itt ápolták, de 1850 február 25-én belehalt sérüléseibe. 54,83 km-re.

A Momák-kút Pécska város keleti felében, a többségében románok által lakott egykori Ópécska (Románpécska) városrészen található. A kút neve Momák Flóris nevéhez fűződik, aki a fúrás idején a falu jegyzője volt. 50,45 km-re.
A Borzák-malom, ma ipartörténeti múzeum és közösségi tér, a Nagyiratos községhez tartozó Nagyvarjas faluban található, a 59-60 szám alatt. Az egykori parasztmalmot 1940-ben építették és 1949-ig működött, majd a román állam elvette tulajdonosaitól, a kollektivizálás után raktárként használták. 57,52 km-re.
A Flórián-szikla egy érdekes, csúcsos formájú sziklaképződmény, az Üveggyári telep (Tamásdi üveggyár, Colonia Fabricii) szélén. 66,72 km-re.
A Transzlunkány (Transluncani, Oboare), egy 4,5 km hosszú, látványos, sziklába és hegyoldalba ásott, aszfaltozott (mezőgazdasági) út Bégalankástól délre. 66,58 km-re.
Constantin Gruescu ásványgyűjtemény Vaskő 56,36 km-re A Constantin Gruescu ásványmúzeum Vaskő községben, a Völgy-(Vale) utca 113 szám alatt található, a gyűjtő házában. Itt, Koszti bácsi (nea Costica) több mint 2000 bányavirágot gyűjtött össze, Vaskő, Dognácska, Oravicabánya, Stájerlakanina, Újmoldova környékéről, de határon túlról is.
Török téglahíd - Fény 57,24 km-re.
Soborsin nyugati végén egy vadászkastély áll, parkkal körülvéve - a 18-dik század végén épült és a 19-dik század első felében klasszicista stílusban újították fel. 63,17 km-re.
A Mocsonyi-kastély Bulcs falu szélén, egy nagy park közepén található, közel a Maros partjához. Fénykorát az 1930-as években élte, amikor itt lakott II Károly román király udvari vadászmestere, Mocsonyi Antal (Anton Mocioni). 54,92 km-re.
Dietrich-Süköwsky kastély - Pankota 60,82 km-re.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.