Újbesenyő település (Temes megye) Központ: Újbesenyő. Újbesenyő román elnevezése: Dudestii Noi. Német neve: Neubeschenowa.
Turbinák Temesvár 15,5 km-reA Béga csatornán vízlépcsőként is szolgáló erőmű épületét Székely László tervezte, 1907-ben kezdték építeni. Az 1910 nyarán üzembe helyezett Turbinák felszerelése két darab, háromkerekű, 560 lóerős Francis turbinából áll, 385 kilowattos, kétfázisú Ganz generátorokkal.
Csörsz-árok Szabadhely 48,87 km-reCsörsz árka néven egy körülbelül 1260 km hosszú ókori védőműrendszer maradványait ismerik Magyarországon, mely mintegy körbekeríti az Alföldet. A Dunakanyartól indul, az Alföld északi peremén halad kelet felé a Tiszáig, majd Debrecen környékén délkeletre fordulva egészen az Al-Dunáig húzódik.
Útépítők emlékműve Szakálháza 9,4 km-reAz Útépítők emlékműve az E70-es nemzetközi út Temesvárról Zsombolyára vezető szakaszán, a 6-os kilométerkőnél található. Az egykor Szeged felé vezető országút volt az első, melyet a Temesközben kiköveztek (1831 és 1835 között).
Milleniumi templom Temesvár 14,56 km-reA temesvári Milleniumi templom a Gyárváros központjának számító Kossuth tér közvetlen közelében, a Coronini téren található. A nagy, székesegyházhoz mérhető római katolikus templomot Ybl Lajos tervezte neoromán stílusban.
Kálváriadomb Billéd 10,67 km-reA Temesvár felől Nagyszentmiklós felé utazva, Billédtől körülbelül 2 kilométerre, a jobb oldalon emelkedik a Kálváriadomb. Közvetlen közelében parkolóhely található, személygépkocsik számára.
Bartók Béla szülőháza Nagyszentmiklós 45,9 km-reNagyszentmiklós szülöttjének, a világhírű zeneszerző Bartók Béla szülőházának helyén álló épület falán egy kétnyelvű emléktábla hirdeti a helyszín fontosságát. A város életében élő hagyomány a Bartók kultusz, 2002 óta.
Gerhardinum katolikus líceum Temesvár 13,4 km-reA piarista kegyes tanítórend a magyarlakta vidékeken a 18-dik század első felében terjedt el - az ősi csanádi egyházmegyében Szentannán működtettek kollégiumot, amely a növendékek kis száma miatt 1788-ban megszűnt, majd az iskola II József rendelete alapján Temesvárra került. A tanintézetben kezdetben latin, majd német, a XIX-dik század közepétől az I világháborúig magyar, az 1920-as évektől román nyelven folyt az oktatás.
Szabadság-szobor Arad 40,13 km-reAz 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc vértanúinak tiszteletére a Vesztőhelyen emelt márvány obeliszk felállításával párhuzamosan kezdeményezés folyt egy nagyméretű szoborcsoport létrehozására. A meghirdetett pályázatra 14 terv érkezett, melyek közül Huszár Adolf nyerte el a bírálóbizottság első díját.
Saroltavár 35,78 km-reCharlottenburg, 1910 és 1918 között Saroltavár (románul Charlotenburg, korábban Charlottenburg, más néven Sarlota vagy Barita, németül Charlottenburg) Temesvártól 38 km-re északkeletre, a Berekszó jobb partján fekszik. Az egyetlen szabályos kör alaprajzú település a Bánátban.
Szentháromság szobor Arad 40,32 km-reAz aradi Szentháromság szobrot a XVIII-dik századi pestisjárványok emlékére emelt eredeti fogadalmi szobor helyett állították 1901-ben. Az aradiak, eredeti fogadalmuknak megfelelően, ma is megismétlik az Úrnapi körmenetet, minden év Úr napját követő vasárnapján.
Borzák-malom Nagyvarjas 48,85 km-reA Borzák-malom, ma ipartörténeti múzeum és közösségi tér, a Nagyiratos községhez tartozó Nagyvarjas faluban található, a 59-60 szám alatt. Az egykori parasztmalmot 1940-ben építették és 1949-ig működött, majd a román állam elvette tulajdonosaitól, a kollektivizálás után raktárként használták.
Aradi víztorony 39,98 km-reArad város ivóvíz ellátásának megoldására 1896-ban épült ez a víztorony, az annak idején Tűzoltók-terének nevezett helyen. 25 méter magas és erőd kinézete van, 1927-ben renoválták utoljára.
Lipthay-kastély Lórántfalva 29,28 km-reA Lipthay-kastély Temesvár felől Nagyszentmiklós felé utazva, a Lórántfalván található, nem messze az 1785-ben épült római katolikus templomtól. A kastély főbejárata az országúttal párhuzamos utcára nyílik.
Momák-kút Pécska 36,08 km-reA Momák-kút Pécska város keleti felében, a többségében románok által lakott egykori Ópécska (Románpécska) városrészen található. A kút neve Momák Flóris nevéhez fűződik, aki a fúrás idején a falu jegyzője volt.
Evangélikus lutheránus templom Arad 41,13 km-reAz aradi Evangélikus Luteránus templomot 1905 és 1906 között építették neogótikus stílusban Szántay Lajos tervei alapján. A templomot még Vörös templomnak is nevezik, mivel a külső borítását csiszolt vöröstéglából keszítették.
Aradi vár 40,39 km-reArad városának a történelem folyamán több vára is volt,sőt, maga a középkori városmag is máshol helyezkedett el, mint manapság. Korunkra legjobban az újkori erőd maradt fenn, melynek meglátogatásakor fejet hajthatunk az 1848-49-es szabadságharc után itt kivégzett tábornokaink előtt is.
Honvéd-emlékmű Temesvár 15,28 km-reAz 1948-as Honvéd-emlékmű, vagy selyemgyártelki obeliszk, ahogy még nevezik, a Győrödi úton, a 6-os számú ház telkén áll. A Temesvár ostromában, 1849-ben elesett honvédek sírja fölé emelték, 1894 november 1-én a Temesvári Honvéd-Szobor Bizottság jóvoltából.
48-as Honvéd sírhely Gyergyámos 16,32 km-reAz E70-es nemzetközi út Temesvárról Zsombolyára vezető szakaszán, a Gyertyámos központjában a 693-as megyei útra kanyarodva jutunk el a köztemetőig, melynek a bejárattal átellenes határa mentén, közvetlenül egy tó közelében található a sírhely.
Gyalogoshíd Csálai-erdő Hármassziget 36,45 km-reArad 2025-ben használatba adott, újjáépített gyalogoshídja, a Hármassziget és a Csálai-erdő között teremt kapcsolatot. A Csálai-erdő az aradiak egyik kedvelt kirándulóhelye, a Maros-ártér Tájvédelmi Körzet része.
Maderspach Ferenc sírhelye Zsombolya 31,35 km-reZsombolya központjából, a Szent Flórián szobortól indulva, a Polgármesteri Hivatal és a Stefan Jäger Múzeum előtt elhaladva jutunk el a városi temetőhöz, melynek körülbelül mértani középpontjában helyezkedik el a derékbatört oszlop alakú síremlék.
Józsefvárosi víztorony Temesvár 13,04 km-reA józsefvárosi víztorony 1913-1914-ben épült, a budapesti Lenarduzzi János és Sabathiel Richárd tervei alapján. A Józsefváros Temesvár egyik régi városnegyede, itt és a Gyárvárosban építettek annak idején víztornyokat.
Buziásfürdő 44,89 km-reBuziásfürdő Temesvártól 33 km-re fekszik. A fürdőhely jellegzetessége a város központjában levő hatalmas parkban található fából faragott sétapavilonok.
Szent Gellért püspök szobra Nagycsanád 51,83 km-re Szent Gellért püspök egészalakos szobra Nagycsanádon, a római katolikus templom előtt áll, a 6-os főút mellett - Huber József szobrász alkotása, 1815-ben állították fel. Szent Gellért püspöki öltözetben áll a latin feliratos magas talapzaton, jobb kezét a szívéhez emeli, mellette egy angyal látható, ahogy a püspök felé fordul.
Nyugati tengerpart Gyorok 50,67 km-re Románia nyugati tengereként, tengerpartjaként is emlegetett gyoroki tó 22 km távolságra található Aradtól. Gyorok falutól nyugatra található, egykori homokbánya területén alakították ki, idegenforgalmi célokból.
Feneketlen-tó Battonya 52,63 km-re A Feneketlen-tó Mezőhegyes és Battonya között, a 48-as erdő szélén található, a talajvízzel feltelt krátere az 1961 december 29-én bekövetkezett gázkitörés eredménye. Nevével ellentétben a tó csak 10 m mély, kis alapterületű, átmérője 50 m, az ország negyedik legnagyobb, ilyen módon keletkezett krátertava.
Bégaszuszányi halomsírok 69,16 km-re A Bozsor községhez (románul Traian Vuia, régebb Bujor) tartozó Bégaszuszány településtől északra több halomsírból álló régészeti lelőhelyt találunk. Tiku (Ticu) halma, egy Hallstatt-kori szentély, 540 méterre van a templomtól és 20 méterre délre a vasútvonaltól.
Solymosvár 56,55 km-re Solymosvár Máriaradna közelében található, a tatárjárás után építették, de a 17-dik század vége óta romokban áll. A doboz tartalma teljesen átázott - A tájékoztató is penészes már. Képtelen segítség - Miután sokszor autóztam el a várdomb tövében, és sokszor terveztem, hogy, na majd a következő alkalommal. Vár a Maros fölött - A nagy kánikula ellenére is kikapaszkodtunk a várhoz, a kökénybokrok között.
Téry Ödön szobor Óbéb 69,98 km-re Téry Ödön egy kis alföldi faluban, Óbében született, 1856 július 4-én. Jeles turistaelődünk tevékenysége nagyrészt a Tátra hegységre terjedt ki, melynek kiváló ismerője volt.
Vásárhelyi–Bréda-kastély Lőkösháza 68,57 km-re Az 1810 körül klasszicista stílusban épült, műemlék Vásárhely-Bréda-kastély Lőkösháza mellett, a Bréda-majorban található - bár jelenleg magántulajdonban van, a hét minden napján látogatható.
Kilátópont Bosnyák-patak völgye Sistaróc 50,43 km-re A kilátópont 25 méterrel a Bosnyák-patak medre felett található, annak bal partjától 70 m-re nyugatra. A hely a sistaróci templomtól 2,5 km-re van, a DJ572 jelzésű, Sistaróc és Kövesd közötti megyei úttól 1,4 km-re.
Lombkorona-sétány Makó 63,32 km-re A Lombkorona-sétány Makón, a Maros jobb oldalán található, 191 m hosszú és 10 m magassságban helyezkedik el, a pedig torony 18 m magas. A magasból csodálhatjuk meg a Maros-parti ártéri környezetet és annak élővilágát, majd lecsúszhatunk a Kárpát-medence leghosszabb száraz szárazföldi csúzdáján.
Indiai platánfa Mezőhegyes 57,47 km-re Magyarország talán legnagyobb platánfája, egy indiai eredetű platánfa (Platanus Occidentalis), a mezőhegyesi ménesbirtok udvarán áll, a több mint kétszáz éves fa 4,8 m kerületű és 35 m magas. A fedett lovarda mellett található platánfát, egy másik társával együtt, 1819-ben ültették.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.