Pápoc település (Vas vármegye) Közeli látnivalók: Legszentebb Megváltó templom Pápoc, Havas Boldogasszony kápolna Pápoc, Római katolikus templom Rábakecöl, Harangláb Kenyeri, Őrzőangyalok templom Edve, Evangélikus templom Edve, Evangélikus harangláb Vásárosfalu, Sarlós Boldogasszony templom Kenyeri.
Barátok vára SokorópátkaA Barátok vára egy két részből álló, árkokkal körülvett földvár, a Sokorópátkától délnyugatra található, 260 m magas Harangozó-hegy északi lejtőjén. A vár északi végétől északra, 80 m távolságra, építmény alapfalaira utaló nyomok vannak.
Őz-kút kirándulóhely KőszegAz Őz-kút Kőszeg közigazgatási területén található, gyönyörű környezetben - felújítása és a kirándulóhely kialakítása 2015-ben valósult meg, a szombathelyi erdészetnek köszönhetően. A víz nem iható.
Kámoni Arborétum SzombathelyA 27 hektáros kámoni arborétum Szombathely belterületén található, 2010-11-ben teljesen felújították. Több mint 3200 fa- és cserjefaj él itt, rendkivül gazdag a díszfa-, díszcserje, illetve a lágyszárú gyűjteménye.
Ördögkő GencsapátiA sajátos formájú kő egy római kori oszlop töredéke - eredete bizonytalan, de a középkortól az 1800-as évek végéig Herény, Németgencs és Söpte határát jelölte, akkor még jegykőnek nevezték. Később a gencsi templom mellett állt, majd 1907-ben került a jelenlegi helyére.
Kétszázéves körtefa GyöngyösfaluA kétszázéves körtefa Gyöngyösfalu és Lukácsháza között található, nyugatra. Mindkét település felől megközelíthető, a Holdfény Liget mellett parkoló is van.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.