Nagylengyel település (Zala vármegye) Közeli látnivalók: Hősi emlékmű Nagylengyel, Szent Domonkos templom Nagylengyel, Nagylengyeli olajmező, Római katolikus templom Milejszeg, Szent Kereszt templom Pálfiszeg, Római katolikus templom Ormándlak, Romai katolikus templom Gellénháza, Jézus Szíve és Szent Imre templom Babosdöbréte.
Kőszikla-szurdok NagybakónakA Kőszikla-szurdok, népiesen Kicikla, Nagybakónak környékének egyedülálló vízmosása. Természeti érték. Ezt látni kell. A víz Felső pannon-tengeri homokkő alól szivárog a mederbe, úgymond könnyeznek a sziklafalak.
Aradi vértanúk parkja RátótA hagyomány szerint az 1860-as években Deák Ferenc akkori igazságügy-miniszter, a haza bölcse, az aradi vértanúk emlékére 13 tölgyfát ültetett Rátóton. Természeti érték. Tudod hol van ez a hely? Az 1983 óta természetvédelmi oltalom alatt álló történelmi emlékhely-parkban levő tölgyfák egy része elpusztult, de 2018-ban a helyi önkormányzat pótolta őket.
Margit-kilátó CserszegtomajA fából készült, 31 m magas Margit-kilátó Cserszegtomaj és Hévíz között, a Biked-domb tetején található. Különleges látnivaló. Jártál már itt? Dulánszky Jenő tervei alapján Horváth Jenő kertész és botanikus építtette feleségének Margitnak, ajándékba.
Talabér-Bujtor-Osvald-féle vízimalom GyenesdiásA Talabér-Bujtor-Osvald-féle vízimalom Gyenesdiáson, a Malom utca 7 szám alatt található - az első írásos emlék 1551-ből származik, de nem lehet tudni, hogy ki és mikor építette. Történelmi-kulturális érték. Tudod hol van ez a hely? 2021 májusában a vízimalom teljesen megújult, az épületben Pékmúzeum, Festetics Fűszerkert és Herbárium került kialakításra.
Kezesfa pihenőhely KéthelyA Kezesfa egykor egy nagy tölgyfa volt, a Kéthely és Hollád közötti erdőben, melynek ágai az erdei utak irányába mutattak. Természeti érték. Ezt látni kell. Amikor a fa kiszáradt, valaki kéz formájúra faragta meg az ágait, innen a kezesfa elnevezés.
Szőlőhegyi kápolna KéthelyA szőlőhegyi Istenanya kápolna 1870-ben épült fel, közadakozásból, egy már a 15-dik században létezett, de a török megszállás alatt megsemmisült kéthelyi Szűz Mária-kápolna helyett. Történelmi-kulturális érték. Ezt látni kell. 1944 végén és 1945 elején a tornyában katonai megfigyelőállomás volt, azóta többször is felújították.
© 2005-2026 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.