- Feleki-tó - Fogarasi-havasok Szombat délben voltam itt. Nem volt nálam doboz, hogy a közelben levö érdekes helyekre rejtsek valamit. Feleki nyereg, Ciortea, Scarita, Scara.
- Márton Ãron Gimnázium CsÃkszereda Nem feltétlenül. Sok olyan rejtekhely van, amely közben be van zárva. Például templomok, botanikus kertek, óratornyok, parkok, iskolák.
- Ady Endre emlékmúzeum - Nagyvárad Váradi séta 3. A központban való fiszlikolás közben ide is eljuttunk. Kellemes hangulata van az épület mögötti parkocskának.
- Almás vár - Váralmás EKE napok Sztána. A 120 éves születésnapját ünneplÅ‘ Erdélyi Kárpát-Egyesület által szervezett III. EKE napok alkalmával jutottam el Sztánára.
- Borsáros-fürdÅ‘ - CsÃkszentkirály Van megoldás. Tegnap, július 10-én, útban Sepsiszentgyörgy felé megtaláltam a "geoköcsögöt". Eseslevinek üzenem, hogy van megoldás a cigányokra.
- Anna-villa - Tusnádfürdő Isti túra 6. láda. Hát igen. Ezt a csodaságot sem vettem volna észre, ha nincs itt a geoláda.
- Arany-hegy - Piski Másik láda. A régi ládát nem találtuk, helyén egy másik, 2016-ban rejtett láda van, rengeteg bejegyzéssel. Megjártuk a hegyet is, az feljáró út mellett szépen látszanak a korábbi erÅ‘dÃtés sáncai.
Sikerült eljutni a környékre? Tetszett az ? Vagy csak egyszerűen hozzá szeretnél szólni, kiegészíteni a leírást? Meséld el nekünk a tapasztalataidat! |